Fáber Ágoston (ELTE-TáTK – EHESS) Progresszió – Regresszió. Az MSZT éves konferenciája 2012. november 9-10. Közép–Európai Egyetem.

Az előadások a következő témára: "Fáber Ágoston (ELTE-TáTK – EHESS) Progresszió – Regresszió. Az MSZT éves konferenciája 2012. november 9-10. Közép–Európai Egyetem."— Előadás másolata:

1 Fáber Ágoston (ELTE-TáTK – EHESS) Progresszió – Regresszió. Az MSZT éves konferenciája 2012. november 9-10. Közép–Európai Egyetem

2 Incidens a metróban 2

3 „Önmagában semmi sem redukálható vagy redukálhatatlan valami másra. Önmagában soha, mindig csak valami más közvetítésén keresztül.” (Bruno Latour: Sohasem voltunk modernek)  A társadalmi folyamatok végső soron emberi közvetítéssel mennek végbe  Ez nem feltétlenül jelent tudatos vagy racionális cselekvést  De mindig jelen van az emberi tényező (Bourdieu: noha a társadalmi tőkék átörökítése erős mechanizmus, minden egyes esetben kudarcot vallhat)  Minden cselekvéselméletnek számot kell vetnie saját emberképével, az ember szerepével a társadalmi folyamatok alakításában vagy alakulásában (tudatos-tudattalan, racionális- nem racionális, szubjektum-objektum)  A szóvivő dilemmája hasonló: ontológiai, fenomenológiai és szociológiai szempontból olyan helyzetben van, amely messze túlmutat rajta  Ezért nem a szóvivői lét dilemmáiról, hanem annak inkább tragikumáról fogok beszélni („emberként nem lehet ember”) 3

4  A problémát Latour veti fel: Amikor a tudós tudósként megnyilvánul, nem mondhat akármit. Kijelentéseket tesz bizonyos tényállásokra nézve, de – elméletileg - nem a saját nevében beszél, hanem arról, amit tudósként tapasztal.  De felmerül egy alapvető kétely: vajon mekkora mértékben beszél a saját nevében, és mekkora mértékben a tudomány nevében. (Kontrollált radikális kétely két végpont között.)  A probléma tehát Latournál a tudomány világában és a nem emberi cselekvők emberi cselekvők által történő képviseletében gyökerezik, de mindennél jóval messzebbre mutat (->): 4

5  „az emberek szóvivői által ellátott képviselet legalább annyira enigmatikus, mint a laboratóriumok szóvivői esetében. Az az ember, aki mások nevében beszél, legalább akkora rejtélyt jelent, mint az, aki oly módon beszél, hogy rajta keresztül maguk a tények szólalnak meg. Az, aki azt mondja: ’az állam én vagyok’ vagy ’Franciaország úgy határozott, hogy…’,, nem könnyebben ellenőrizhető, mint az, aki egy tanulmányban a Föld tömegét vagy az Avogadro számot leírja” (2004: 108). 5

6 Vagyis: Latour párhuzamba állítja egymással a természeti és a társadalmi világ képviseletét (bár ő ezt a dichotómiát tagadja), azonban nem fordít kellő figyelmet a lényegi különbségekre): 1) Az őszinteség kérdése duplán merül fel: emberi tényező két oldalon 2) A nem emberi cselekvők nem kommunikálnak (az állandó kommunikáció nem kommunikáció, csak a kommunikáció és a nem kommunikáció közötti váltás) 3) Nyelv híján nem képesek emlékezni, leleplezni, számon kérni, felelősségre vonni, igazolásra kényszeríteni (Némedi 2009) 4) A nem emberi cselekvőket mindaz, amit itt elmondunk, nem érdekli. Emberi és nem emberi cselekvők viszonyáról, dilemmáiról csak az emberi cselekvők cserélnek eszmét (Heidegger ->) 6

7  „Ha tehát a kérdést: ’Miért van egyáltalán létező, nem pedig inkább a semmi?’ a kérdés értelmét szem előtt tartva helyesen tesszük fel, akkor semmiféle különös, egyedi létezőt nem szabad kiemelnünk, még az emberre való utalás is elkerülendő. […] Az egészében vett létezőn belül nem találhatunk semmilyen jogalapot arra, hogy éppen azt a létezőt emeljük ki, melyet embernek nevezünk, és amelyhez véletlenül magunk is hozzátartozunk. Amennyiben azonban a létező a maga egészében valaha is a nevezett kérdés tárgyává lesz, a kérdezés odafordul hozzá, ő maga pedig a kérdezéssel mégiscsak kitüntetett, minthogy egyedülálló kapcsolatba kerül” (Heidegger 1995: 4). 7

8 Ontológiai ellentmondás  Boltanski ismeri és (nagyrészt) elismeri Latour munkásságát: a szóvivő-dilemmát feltehetőleg Latourtól emeli át, nála azonban szervesebben van jelen.  Boltanski Latournál episztemológiailag sokkal konzervatívabb, egyszerre konstruktivista és realista ([konstruált] valóság és [objektív] világ megkülönböztetése, a „világ” akkor jut szóhoz, amikor a konstruált „valóság” meginog  INTÉZMÉNYEK pozitív funkciói o Csökkenti a bizonytalanságot azt illetően, hogy „mi az, ami van” o Segít a vitás helyzeteket lezárni o Segít elkerülni az erőszakot  INTÉZMÉNYEK negatív funkciója: o Uralomgyakorlás (egyszerű uralom, összetett uralom) 8

9 Ontológiai ellentmondás (folyt.)  A hermeneutikai ellentmondás: Az intézmények test nélküli létezők, nem képesek önmagukban cselekvésre (beszélni, kérni, utasítani, büntetni stb.), ezért testtel bíró létezőkre van szükségük. SZÓVIVŐK  Nem feloldható, örök dilemma, ontológiai ellentmondás (ki beszél, őszinte-e, önmagát képviseli-e)  Örök támadási felület az ellenfelek számára:  „A miniszterelnök csak a saját zsebét tömi, nem az országot képviseli” stb.  A miniszterelnök-pártelnök levele (munkahelyvédelmi program) kampány vagy tájékoztatás, saját érdekét szolgálja vagy informálni akar? Azonban azok, akiket képviselni hivatott, csak ritkán leplezik le, ennek okai:  Mert új szóvivő kinevezésével nem lehet feloldani az ellentmondást;  Kevés kulturális tőkével rendelkezők csak így tudják akaratukat kinyilvánítani, a nyilvánosságban megjelenni;  Lehet, hogy a szóvivő visszaél helyzetével, de ebből a képviseltek is profitálhatnak (a pártelnök sikere a párt sikere is) [se nem önzetlenség, se nem kizsákmányolás] 9

10 Érdekesség: 1) nem emberi cselekvők képviselete (Latour- Boltanski) 2) emberi cselekvők képviselete (Boltanski-Bourdieu) 3) Isten képviselete (Bourdieu): az előző kettő valamennyire mérhető, ez bajosan. Ki jeleníti meg Isten akaratát a legpontosabban? 10

11 Szociológiai ellentmondás - A szóvivő sajátos helyzete a szervezeteken belül (alul lévők vs. felül lévők (ellentmondásos pozíció: egy intézmény, párt vagy vállalat irányításában közvetlenül nem vesznek részt, mégis bejárásuk van a kulisszák mögé. Nem döntéshozók, de a döntéshozók fontos bizalmasai. Saját jogon nincs hatalmuk, de megbízatásukból adódóan a hatalmasok képviseletében lépnek fel) 11

12 Szociológiai ellentmondás (folyt.) - Tekintélytisztelet vs. kreatív és önálló problémamegoltás - Engedelmesség vs. önkifejezés könnyedsége, a nyelv „virtuóz birtoklása” - Közérthetőség minden társadalmi réteg számára A rá vonatkozó normák kétféleségét nem csak hogy el kell fogadnia, de konzisztens megjelenítésükre is képesnek kell mutatkoznia. Úgy kell a nyelv virtuóz birtoklását megjelenítenie, hogy közben a megjelenítés módja összességében mégsem lehet virtuóz 12

13 Szociológiai ellentmondás Σ Társadalmilag óriási távolságot kell átfognia („hasadt habitus”):  Kommunikációval  Viselkedésével  Nyelvhasználatban  Pufferként (belső vállalati kommunikáció) Ha ezt a távolságot nem sikerül átfognia, akkor bírálható. 13

14 Fenomenológiai ellentmondás  A hermeneutikai ellentmondásból táplálkozik, a szubjektum szintjén jelenik meg (testi és tudati szint elemzése)  Embernek személytelen, DE intézménynek emberi  Legyen „szürke”, kimért, DE ne túlságosan  Nem jöhet ki a sodrából, nem inszinuálhat, spontán testi reakcióit el kell folytatnia (ásítás, dühkitörés stb.) DE érzéketlen, részvétlen sem lehet  Goffman: hiteles szerepalakító: semmilyen körülmények között nem fordulhat vele elő, hogy „egy pillanatra elveszti uralmát izmai felett, s ezáltal véletlenül a tehetetlenség, az illetlenség vagy a tiszteletlenség benyomását kelti. Megbotlik, meginog, elesik, böfög, ásít, nyelvbotlást vét, vakarózik, szellent, véletlenül nekimegy egy másik résztvevőnek […], dadog, elfelejti szerepét, idegesnek, bűnösnek vagy öntudatosnak látszik” (Goffman 1981: 147).  Bánjon óvatosan a stiláris elemekkel, használja a „bikkfanyelvet”, DE attól némi távolságot is tartson (riporter: „Ez akkor most mit jelent?”)  Magánéletében (!) nem tehet olyat, ami emberi esendőségére világítana rá, nem lehetnek „ügyei” (mert máskor egy intézményt kell képviselnie) 14

15 Fenomenológiai ellentmondás (folyt.)  Egyszerre érez: győzelmet és legyőzetést, tettrekészséget és tehetetlenséget, emberséget és embertelenséget  A számára kijelölt szerep elvileg egyszerre kényszer és lehetőség, de a megfelelő szerepteljesítés nagyon körülményes, koncentrációt, éberséget igényel  A riporteri kérdés álkérdés: „Ön szerint az Ön által képviselt intézmény helyesen járt el?” (álkérdés, mert a szóvivői lét immanens összetettségének két alkotóeleme közé kíván éket verni -> ezt a támadást a szóvivőnek hivatalból vissza kell vernie)  Szüntelenül lét és nemlét határán egyensúlyoz (aktor vagy díszlet?) 15

16 Konklúzió helyett „Amikor a szóvivő nyilvánosság előtt megnyilvánul – és a már saját maga számára is unalomig ismételt fordulatokat használja –, akkor kénytelen önmagára mint intézményre tekinteni, ugyanakkor késlekedés nélkül ezt a gondolatot magától elhessegetni, vagyis nem egyszerűen emberi és nem emberi lét határán egyensúlyozni, hanem e két létforma között gondolatban szüntelenül és végtelen gyorsasággal ingázni. Az emberi lét gondolata az intézményi létét, az intézményi lété pedig az emberi lét gondolatát kelti életre benne. Vagyis úgy kell tennie, mintha maga is test nélküli létező volna; de ügyelnie kell, hogy ne játssza túl ezt a szerepet, mert saját teste minden pillanatban emberi mivoltára figyelmezteti.” 16

17