Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A vÉDJEGYOLTALOM Takács Lászlóné. A vÉDJEGYOLTALOM Takács Lászlóné.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A vÉDJEGYOLTALOM Takács Lászlóné. A vÉDJEGYOLTALOM Takács Lászlóné."— Előadás másolata:

1

2 A vÉDJEGYOLTALOM Takács Lászlóné

3 A védjegyoltalom célja
árujelző, amely áruk és szolgáltatások megkülönböztetésére szolgál a fogyasztók tájékoztatását és választását segíti elő kapcsolat az áru előállítója és a szolgáltatás nyújtója között minőség jelzésében fontos szerepe van a fogyasztói bizalom megtartását segíti elő a vállalati elismertség hordozója alapvető versenyeszköz a versenytársak között

4 védjegyoltalom tárgya
A védjegy fogalma 27. § A védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló évi XI. törvény (a továbbiakban: Vt.) 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: 1. § (1) Védjegyoltalomban részesülhet minden megjelölés, amely a) alkalmas arra, hogy valamely árut vagy szolgáltatást megkülönböztessen mások áruitól vagy szolgáltatásaitól; és b) a védjegylajstromban olyan módon ábrázolható, hogy a jogalkalmazó szervek és a nyilvánosság egyértelműen és pontosan meg tudják határozni a védjegybejelentő által igényelt, illetve a védjegyjogosult javára fennálló oltalom tárgyát. védjegyoltalom tárgya

5 A megjelölés fajtái megjelölés fajták szómegjelölés szóösszetétel
megjelölések kombinációi „atipikus” megjelölések ábrás kialakítás

6 A védjegyként lajstromozható megjelöléseknek a 2018. évi LXVII
A védjegyként lajstromozható megjelöléseknek a évi LXVII. törvény az egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról törvényben foglaltaknak kell megfelelniük: “4. A védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló évi XI. törvény módosítása 27. § A védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló évi XI. törvény (a továbbiakban: Vt.) Vt.) 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „1. § (1) Védjegyoltalomban részesülhet minden megjelölés, amely a) alkalmas arra, hogy valamely árut vagy szolgáltatást megkülönböztessen mások áruitól vagy szolgáltatásaitól; és b) a védjegylajstromban olyan módon ábrázolható, hogy a jogalkalmazó szervek és a nyilvánosság egyértelműen és pontosan meg tudják határozni a védjegybejelentő által igényelt, illetve a védjegyjogosult javára fennálló oltalom tárgyát. (2) Védjegyoltalomban részesülhetnek különösen a következő megjelölések: a) szó, szóösszetétel, beleértve a személyneveket és a jelmondatokat is; b) betű, szám; c) ábra, kép; d) sík- vagy térbeli alakzat, beleértve az áru vagy a csomagolás formáját; e) szín, színösszetétel, fényjel, hologram; f) hang; g) mozgást megjelenítő megjelölés; h) pozíció megjelölés; i) multimédia-megjelölés; j) mintázat; valamint k) többféle megjelölés összetétele.”

7

8

9 Vizsgáljuk meg a STARTUP szó védjegyét!
Végezzünk kutatást a WIPO nemzetközi védjegy adatbázisban a “startup” szóra! A találat a következő: Megjelölés :STARTUP A megjelölés: STARTUP Az árujegyzék, amire az oltalom vonatkozik: 35 Retail store services featuring computers, computer software, computer peripherals, mobile phones, and consumer electronic devices, and demonstration of products relating thereto. 37 Maintenance, installation and repair of computer hardware, computer peripherals and consumer electronic devices; consulting services in the field of maintenance of computer hardware, computer peripherals, and consumer electronic devices. 41 Educational services, namely, conducting classes, workshops, conferences and seminars in the field of computers, computer software, computer peripherals, mobile phones, and consumer electronic devices and computer-related services; providing information in the field of education. 42 Design and development of computer hardware and software; technical support services, namely, troubleshooting of computer hardware and software problems; installation, maintenance and updating of computer software; technological consultancy services in the field of computers, computer software and consumer electronics; computer diagnostic services; computer data recovery. A WIPO nemzetközi védjegy adatbázisában a találati listában felfedezhetjük, hogy a STARTUP szó megjelölést az Apple cég én jelentette be védjegyoltalomra A bejelentésben a 35 és 37-es Nizzai áruosztályok tekintetében kizárólagos használati joga van az abban felsorolt termékekre nézve, illetve a 41-es áruosztály vonatkozásában az oktatással kapcsolatos szolgáltatásokra és termékekre, valamint a 42-es áruosztály alapján a számítástechnikai szoftver- és hardvertermékek tervezésére és fejlesztésére. A mindennapokban a startup szót vállalkozásokra használjuk. Számtalan definíció született, ami leír egy „start-up“ vállalkozást. Az egyik szerint a start-up egy magas bizonytalanságban működő induló vállalkozás, amelynek célja, hogy olyan fenntartható üzleti modellt kreáljon, amely valódi emberek valódi szükségleteit elégít ki és magas az újdonság tartalma. Azaz nem a végleges termék fejlesztésével és gyártásával kezdik a működésüket, hanem folyamatosan tesztelik ötleteiket, feltételezéseiket, mielőtt az gyártásra kerülne. A “startup” vagy “start-up” szó jelentése magyarul a szótárban: Az újonnan alapított, nagy növekedési potenciállal rendelkező induló vállalkozásokat jelenti, amelyet többnyire termék vagy üzleti modell innováció jellemez. nekirugaszkodó vállalkozás Többes száma: startups A védjegy típusok közül a szó megjelölés az, amelyik leghamarabb elveszítheti megkülönböztető képességét, ezért érdemes a meglévő szó megjelölést a későbbiekben ábrával is megerősíteni. A szó megjelölések közül például az internet, a walkman és a nylon szavak után a mindennapi szövegkörnyezetben a startup szó is elveszteni látszik a megkülönböztető képességét. ügyszám: lajstromszám: IR Jogosult Apple Inc.; Cupertino, California 1 Infinite Loop 95014 (US)

10 A megjelölés lajstromozásának kizáró okai
a védjegyként történő lajstromozás akadályának két nagy csoportja: feltétlen kizáró ok viszonylagos kizáró ok grafikailag nem ábrázolható megjelölések (íz megjelölés, érzés megjelölés) megkülönböztető képességgel nem rendelkező megjelölések a közérdek védelme miatti kizárás a megjelölés más személy korábbi jogába ütközik Forrás:

11 A megkülönböztető képességgel nem rendelkező megjelölések
az árujegyzékébe tartozó áru vagy szolgáltatás egyszerű megjelölése (szék, kesztyű) az árujegyzéktől függetlenül, az üzleti kapcsolatban szokásos megjelölések (akció, új) megjelölések, amelyek: kizárólag forma, amely az áru jellegéből következik (dobozos) kizárólag olyan forma, amely a célzott műszaki hatás eléréséhez szükséges az áru értékének lényegét hordozzák (soft tissues) Forrás:

12 A tanúsító védjegy meghatározott minőségű árukat vagy szolgáltatásokat azzal különböztet meg mások áruitól vagy szolgáltatásaitól, hogy minőségüket tanúsítja oltalmat csak olyan vállalkozás szerezhet, amely független a tanúsító védjegy használóitól, maga nem állíthatja elő vagy forgalmazhatja az árujegyzékben szereplő árukat Forrás: ( )

13 a társadalmi szervezet maga a védjegyet nem használhatja
Az együttes védjegy társadalmi szervezet tagjainak áruit vagy szolgáltatásait különbözteti meg a társadalmi szervezet maga a védjegyet nem használhatja a lajstromozás feltétele a használati szabályzat, amelyet a bejelentés benyújtásakor kell mellékelni az oltalom a társadalmi szervezetet illeti meg, használatára a társadalmi szervezet tagjai jogosultak

14 Viszonylagos kizáró okok
I. Korábbi védjegyen alapul azonosság (ideértve a közismert védjegyeket is) összetéveszthetőségig hasonlóság (ideértve a közismert védjegyeket is) jó hírű védjegy a lejárat óta még két év nem telt el II. Egyéb korábbi jogon alapul személyhez fűződő jogok korábbi szerzői jog korábbi iparjogvédelmi jog korábbtól fogva ténylegesen használt lajstromozatlan megjelölés képviselő vagy ügynök jogosulatlan bejelentése

15 A kizárólagos jog korlátai I.
a jogosult nem tilthat el mást attól, hogy gazdasági tevékenysége körében használja a saját nevét vagy címét az áru vagy a szolgáltatás fajtájára, minőségére, mennyiségére, rendeltetésére, értékére, földrajzi eredetére vagy egyéb jellemzőjére vonatkozó jelzést a védjegyet, ha az szükséges az áru vagy szolgáltatás rendeltetésének jelzésére

16 A kizárólagos jog korlátai II.
a védjegyjogosult öt éven át megszakítás nélkül tűrte egy későbbi védjegynek az országban a használatát, noha tudomása volt a használatról, a továbbiakban nem léphet fel a későbbi védjegy jogosultjával szemben belenyugvás a védjegyjogosult nem tilthatja meg a védjegy használatát olyan árukkal kapcsolatban, amelyeket ő hozott forgalomba, vagy amelyeket kifejezett hozzájárulásával hoztak forgalomba az Európai Gazdasági Térségben védjegyoltalom kimerülése

17 a korlátlan idejű védjegyoltalom ellentételezése
A használati kényszer a korlátlan idejű védjegyoltalom ellentételezése oka a védjegyjogosultnak a lajstromozást követő öt éven belül meg kell kezdeni a védjegy használatát ha megkezdte a használatot nem hagyhatja abba öt évet meghaladó időtartamra a használat elmulasztása esetén a jogosultat joghátrány éri (a védjegy nem képez lajstromozási akadályt, felszólalás nem indítható, megszűnés megállapítása kérhető, nem törlési jogalap) kivéve, ha a használat elmaradását kellőképpen igazolja

18 A védjegy használata a védjegy használatára
más személyek részére a védjegy használatának engedélyezésére (védjegylicencia) a védjegyjogosultnak kizárólagos joga van a védjegyhasználó a használat fejében köteles díjat fizetni a védjegy jogosultja és a használó közötti védjegyhasználati szerződésre a polgári jog szabályai irányadóak Forrás:

19 Az SZTNH eljárása védjegyügyekben
A védjegy lajstromozására irányuló eljárás

20

21 A jó hírű védjegy jó hírű védjegy
csak lajstromozott védjegy lehet az oltalmi kör nemcsak az azonos és hasonló árukra, illetve szolgáltatásokra, hanem az olyan árukra és szolgáltatásokra is kiterjed, amelyek eltérnek az árujegyzékben szereplőktől a viszonylagos kizáró ok alkalmazásának feltétele, hogy a védjegy használata sértené vagy tisztességtelenül kihasználná a jó hírű védjegy megkülönböztető képességét vagy hírnevét a jó hírnév feltétele, hogy az érintett fogyasztók jelentős hányada ismeri a jogosult által megjelölt áruk és szolgáltatások tekintetében a védjegy jó hírét annak kell bizonyítani, aki erre hivatkozik

22 A védjegyoltalom jogosultja, keletkezése, időtartama
jogosultság a jogosult bármely személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság lehet keletkezés az oltalom a lajstromozással keletkezik időtartam az oltalom a bejelentés napjától számított tíz évig tart, és korlátlan alkalommal megújítható Forrás: ( )

23 A védjegy megújítása megújítás a védjegyoltalom tíz-tíz éves időtartamra korlátlan alkalommal megújítható az SZTNH a megújításkor új védjegyokiratot ad ki az SZTNH a megújításról hatósági tájékoztatást közöl az SZKV-ban a megújítást a védjegyjogosult kérheti

24 A védjegyoltalom megszűnése
az oltalmi idő lejártával, ha a jogosult a védjegy oltalmát nem újítja meg (2 év) az oltalmi idő lejárta előtt ha a jogosult lemond az oltalomról a védjegyet törlik, mert nem lehetett volna lajstromozni (kérelemre) a védjegy használatának elmulasztása miatt (5 éven keresztül nem használta) a megkülönböztetőképesség elvesztése miatt a jogosult jogutód nélküli megszűnése miatt


Letölteni ppt "A vÉDJEGYOLTALOM Takács Lászlóné. A vÉDJEGYOLTALOM Takács Lászlóné."

Hasonló előadás


Google Hirdetések