Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Adaptivitás az oktatásban

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Adaptivitás az oktatásban"— Előadás másolata:

1 Adaptivitás az oktatásban
Adaptivitás a történelemórán oktatásban Adaptivitás az oktatásban

2 Gardner-féle többszörös intelligencia elmélet

3 mindegyiket átpréselni ugyanannak a tűnek a fokán!”
„Tudj meg minél többet a gyerekekről, ahelyett, hogy megpróbálnád mindegyiket átpréselni ugyanannak a tűnek a fokán!” (Howard Gardner)

4 Gardner – féle többszörös intelligencia elmélet
Howard  Gardner  (USA) az 1970-es években alkotta meg többszörös intelligenciára vonatkozó elméletét. Az iskolában ne pusztán a nyelvi/kommunikációs, illetve a logikai/matematikai fejlesztés legyen a kizárólagos, hanem szerepet kaphassanak más fontos területek is. Nyolcféle intelligenciát írt le. További intelligenciák is lehetségesek. Az a lényeg, hogy az emberi pszichés folyamatok mögött több, egymástól relatíve független képességeket meghatározó belső intelligencia állhat. 

5

6 A Többszörös Intelligencia Elmélet szerint legalább 8 különböző módja van bármi megtanulásának
1.Testi/kinesztéziás 2. Interperszonális (személyközi) 3. Intraperszonális (személyen belüli) 4. Logikai/matematikai 5. Zenei/ritmikai 6. Verbális/nyelvi 7. Látási/téri 8. Természeti Minden ember rendelkezik azzal a képességgel, hogy minden intelligenciával összefüggésben készségeket fejlesszen ki magában, s azok segítségével tanuljon.

7 Lényege A gyermek megismerése után tudom kiválasztani azt a módszert, amellyel eredményesebb lehetek. Amelynek segítségével a gyermek sikeresebben tanulhat. Ezek figyelembevételével tervezem meg az órát.

8 A gyermek megismerése a Gardner-teszt útján

9 Szabó Ákos

10 Almási Vajk

11 Kocsis Bea

12 Differenciálás Ha a tanítási órák menetét az intelligenciaterületek figyelembevételével alakítjuk ki, az differenciálás is. Minden tanuló rendelkezik olyan sajátosságokkal, melyek egy-egy terület kibontakoztatását teszik lehetővé, ezáltal más területek is hatékonyabban fejleszthetőek.

13 Adaptivitás Az intelligencia területeknek megfelelő differenciáláson alapuló tanulásszervezési módot nevezzük adaptivitásnak. A gyermek erősségeire építve sajátíttatjuk el a tananyagot. A gyermek gyengeségeinek ismeretében szervezzük a fejlesztést.

14 1. a) Testi/kinesztéziás intelligencia
Kulcstevékenység: „Mozogd el!” Az ide tartozó képességek: az akaratlagos mozgás irányítása az előzetesen programozott mozgások irányítása a tudatosság kiterjesztése a test által a test-elme harmonikus kapcsolat jó utánzási képességek fejlett testi működések

15 1. b) Testi / kinesztéziás intelligencia
Erősségei: atlétika tánc színjátszás kézművesség eszközök használata Ezeken keresztül tanul legjobban: érintés mozgás az ismeretek testi érzeteken keresztüli feldolgozása

16 1. c) Testi intelligencia a történelemórán
Tevékenységformák: Ide tartozik minden mozgásos feladat - mélyebben rögzül az ismeret – áthelyezik magukat az adott korba firkálás villámkérdések labda dobás útján dobókockás feladatok (nevek, évszámok, stb.) kártyás feladatok (fogalmak, stb.) Kártyázzunk! (egy korszak képekben, stb.) szerepjáték (lovaggá avatás, márc. 15. stb.) rajz (térkép, címer, jelenet, stb.) társasjáték (adatvadászat)

17

18

19

20 2. a) Interperszonális (személyközi) intelligencia
Kulcstevékenység: „Vezesd és irányítsd!” Az ide tartozó képességek: hatékony verbális és nonverbális kommunikáció mások hangulatával, temperamentumával, motivációival és érzéseivel kapcsolatos érzékenység kooperatív munkavégzés csoportban képesség mások meghatározó szándékainak és cselekvéseinek észlelésére mások szemszögére való átváltás az összhang létrehozása és fenntartása

21 2. b) Interperszonális (személyközi) intelligencia
Erősségei: emberek megértése emberek vezetése szervezés kommunikáció konfliktuskezelés Ezeken keresztül tanul legjobban: másokkal történő megbeszélés összehasonlítás összekapcsolás interjú kooperáció

22 2. c) Interperszonális (személyközi) intelligencia a történelemórán
Tevékenységformák: Ide tartozik minden szervezési feladat. szerepjáték megszervezése projekt feladat megszervezése (vár tervezés, vár építés, zászló tervezése, elkészítése) stb. kiselőadás (PPT, prezi, stb.) kooperatív módszernél (ő a csoport vezetője) vita vezetése (haditanács, országgyűlés, stb.) időutazó riporter (interjú készítése)

23 3. a) Intraperszonális (személyen belüli) intelligencia
Kulcstevékenység: „Reflektálj!, Véleményezz!” Az ide tartozó képességek: jó koncentrációs képesség erős figyelem és önfegyelem képes különböző érzések tudatos kifejezése erős én- és öntudat elmélyült gondolkodás jól következtet fejlett kritikai érzék

24 3. b) Intraperszonális (személyen belüli) intelligencia
Erősségei: helyes önismeret saját erősségeinek ismerete saját gyengeségeinek ismerete jól határoz meg célokat jól reflektál Ezeken keresztül tanul leginkább: önálló és magányos munka egyéni ütemű feladatok végzése elegendő térre van szüksége kritikát gyakorolhat

25 3. c) Intraperszonális (személyen belüli) intelligencia a történelemórán
Tevékenységformák: gyakran grafomán naplóírás levélírás értékelő jellemzés gondolattérkép készítése reflexiók megfogalmazása

26 4. a) Logikai/matematikai intelligencia
Kulcs tevékenység: „Számold ki!” Az ide tartozó képességek: absztrakt minták felismerése induktív következtetés deduktív következtetés összefüggések és kapcsolatok felismerése összetett számítások elvégzése tudományos gondolkodás

27 4. b) Logikai/matematikai intelligencia
Erősségei: matematika érvelés logika problémamegoldás sémák és minták felismerése Ezeken keresztül tanul leginkább: sémákkal és viszonyrendszerekkel való munkálkodás rendszerezés kategorizálás elvont fogalmakkal való munka

28 4. c) Logikai / matematikai intelligencia a történelemórán
Tevékenységformák: évszámok - időben való tájékozódás, időszalag gondolattérkép készítése, kiegészítése oknyomozó egyéni kutatási feladat – családfa, rokonsági háló összeállítása kiselőadás (PPT) analógiák keresése, találása, felismerése vita (dramatizálás során, magyar nyelv ügye, stb.) történelmi forrás elemzése (áprilisi törvények, stb.) önálló vázlat készítése

29 5. a) Zenei / ritmikai intelligencia
Kulcstevékenység: „Zümmögd el!” Az ide tartozó képességek: a zene struktúrájának felfogása sémák és rendszerek felismerése a zene hallgatásakor hangok iránti érzékenység dallam/ritmus felismerése, létrehozása, visszaadása a hang jellemző minőségének érzékelése

30 5. b) Zenei / ritmikai intelligencia
Erősségei: éneklés hangok megjegyzése dallamok felidézése ritmusok felidézése Ezeken keresztül tanul leginkább: ritmus dallam zenehallgatás

31 5. c) Zenei / ritmikai intelligencia a történelemórán
Tevékenységformák: zenehallgatás: Arany-balladák zenetanulás: 1848-as dalok zenegyűjtés: verbunkosok, toborzók hallott zenei anyag elemzése: kuruc dalok zene felismerése: Erkel-operák

32 6. a) Verbális / nyelvi intelligencia
Kulcstevékenység: „Mondd el!” Az ide tartozó képességek: a szavak rendjének és jelentésének megértése meggyőző erő magyarázat tanítás tanulás humor memória, felidézés, visszaadás sorok között olvasás

33 6. b) Verbális / nyelvi intelligencia
Erősségei: olvasás írás történetmondás, mesélés adatok memorizálása verbális gondolkodás Ezeken keresztül tanul leginkább: szavak hallása és látása beszéd beszélgetés és vita

34 6. c) Verbális / nyelvi intelligencia a történelemórán
Tevékenységformák: - bármilyen szóbeli és írásbeli szövegalkotás tanulópár – kooperáció – szövegfeldolgozás adott szöveg kijegyzetelése (adatgyűjtés) kiselőadás újságszerkesztés, riport, interjú hadijelentés dramatizálás, vita reflexió

35 7. a) Vizuális / téri intelligencia
Kulcs tevékenység: „Ábrázold!” Az ide tartozó képességek: aktív képzelet mentális képek létrehozása a térben megteendő út megtalálása kép manipulációja grafikus reprezentáció tárgyak térbeli kapcsolatainak felismerése pontos megfigyelés különböző szögekből

36 7. b) Vizuális / téri intelligencia
Erősségei: olvasás térképek grafikonok útvesztők, rejtvények dolgok elképzelése vizualizálás Ezeken keresztül tanul leginkább: képekkel és színekkel való munka vizualizálás, belső látás használata rajzolás, festés, mintázás, építés

37 7. c) Vizuális / téri intelligencia a történelemórán
Tevékenységformák: illusztráció (történelmi esemény – Egri csillagok, március 15-e eseményei) képregény készítés (Toldi) térkép rajzolás (mohácsi csata) terepasztal, modell, makett készítése (vár, lövészárok, bunker, stb.) plakát tervezés (mozgósító, stb.) alaprajzok, tervrajzok, útvonalak tervezése címerek, zászlók készítése

38 8. a) Természeti intelligencia
Kulcstevékenység: „Vizsgád meg, kutass!” Az ide tartozó képességek: az élő és élettelen környezetre való nyitottság rendszerező készség természetes életmód iránti vonzódás

39 8. b) Természeti intelligencia
Erősségei: a természet folyamatainak megértése a dolgok, jelenségek megkülönböztetése, a növény– és állatvilág felismerése. Ezeken keresztül tanul leginkább: a természetben végzett munka az élővilág felfedezése tanulás növényekről és a természet jelenségeiről

40 8. c) Természeti intelligencia a történelemórán
Tevékenységformák: Földtörténeti- és őstörténeti kutatás a helyi, egykori- és mai flóra és fauna felkutatása a háborúk és a környezet pusztulásának kapcsolata (Vietnam) állatok a háborúban (korszakonként)

41 Csoportalakítás 1.Testi – huszárok
2. Interperszonális (nyitott) – hajdúk 3. Intraperszonális (befelé fordult) – darabontok 4. Logikai – gránátosok 5. Zenei – dragonyosok 6. Verbális – vértesek 7. Vizuális - ulánusok 8. Gyakorlatias - tüzérek

42 Az alkalmazásról A tananyag és az éppen tanítandó osztály összetétele határozza meg differenciálást. Nem tudunk minden területet egy időben fejleszteni. Általában 2-3 differenciált csoportot alakítok. Jól alkalmazható akár az új anyag elsajátítása, akár ismétlő-rendszerező óra során. Sok előkészítést igényel, de ha elkészül, örökre megvan. Cél: A sikerélményhez juttatás.


Letölteni ppt "Adaptivitás az oktatásban"

Hasonló előadás


Google Hirdetések