Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

ELMONDOM HÁT MINDENKINEK!

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "ELMONDOM HÁT MINDENKINEK!"— Előadás másolata:

1 ELMONDOM HÁT MINDENKINEK!
KÉSZÍTETTE: Nagy Johanna Lili Felkészítő tanár: Juhász M. Tünde KÖLCSEY FERENC REFORMÁTUS GYAKAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA Tisztelt Zsűri, Tisztelt Hallgatóság!

2 KÖRNYEZETSZENNYZÉS A környezetszennyezés az emberi társadalom környezetének kedvezőtlen irányú megváltoztatása, a környezeti elemek, levegő, víz, talaj előnytelen összetétel-változásával és minőségromlásával járó tevékenység. A környezetszennyezés lehet fizikai, kémiai vagy biológiai természetű.

3 LÉGSZENNYEZÉS A tiszta levegő 78% nitrogént, 21% oxigént vegyületet tartalmaz. A kipufogógázok miatt a levegő nitrogén-dioxid tartalma az ideális tartalom felett van. A vegyületek napfény hatására, fotokémiai szmogot és ózont hoznak létre, ami asztmát okozhat. A gépjárművek ólomszennyezése megszűnt, de szénhidrogéneket és szén-monoxidot bocsájtanak ki, valamint súlyos probléma a szálló por kibocsátása is. A WHO becslése alapján évente 700 ezerrel kevesebb ember halna meg a fejlődő országokban, ha ezeket a levegőszennyezőket kivonnák a forgalomból.

4 VÍZSZENNYEZÉS Vízszennyezésnek nevezzük azt a környezetszennyező folyamatot, melynek során a víz főként emberi tevékenységből kifolyóan rosszabb minőségűvé válik. A vízszennyezés a vízi állatokat és növényeket károsítja, vagy pusztítja el. A víz szennyeződése több módon is történhet: Egyik lehetőség a mezőgazdaságban használatos szerek (növény védőszerek- gyomirtók és rovarirtók) túlzott mértékű adagolása. Ilyen esetekben főleg a talajban található víz szennyeződik. Az esővíz szennyeződhet a különböző káros anyagok nitrogén-oxidok, kén-dioxid levegőbe jutásával. Ezen anyagok bejutnak az esővízbe, csapadékként lehullnak, és bekerülnek a talajba, folyókba, tengerekbe. A vizek jelentős szennyezői a gyárak. Ezek legfőképp úgy rontják a vízminőséget, hogy a korábban folyókból felhasznált vízbe termékek gyártása során szennyező anyagokat juttatnak, és azokat megtisztítás nélkül juttatják vissza a folyókba, tavakba. Szennyeződhet a víz a háztartási hulladékok vízbe öntésével. Nagyon jelentős károkat okozhat az olajszennyezés. Itt kőolaj, és kőolajszármazékok kerülnek vízbe, általában hajókból, melyek valamilyen módon megsérülnek. Az olaj a víz felszínén úszik, így elzárja a napfényt és gátolja a vízben élő élőlények gázcseréjét. Továbbá a madarak tollai szennyezettek lehetnek. Mérgező fémvegyületek is vízbe juthatnak, és ezzel komoly károsodást okozhatnak.

5 TALAJSZENNYEZÉS A talajszennyezés a környezetszennyezés azon fajtája, melynek során az emberi tevékenység elsősorban a talaj minőségét rombolja. A talaj szennyeződését elsősorban a szemét és a hulladéklerakók okozzák, áttételesen a vízszennyezés is okozhatja a talaj minőségének romlását. A talaj számos élőlény élőhelye. A talajt főleg rovarirtó szerekkel, növényvédő-szerekkel, hulladékokkal, nitrogénnel és foszfortartalmú műtrágyákkal szennyezik. A talajszennyezés fő forrásai a fémek bányászata, kohászata, finomítása, feldolgozása. A talaj szennyezésének mellékhatása az, hogy a növények felszívják a szennyezést és rajtuk át mi is megesszük, így megbetegítheti különböző szerveinket.

6 KÖVETKEZMÉNYEK: -SAVAS ESŐ -SZMOG -GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS
A környezetszennyezés következményei napjainkban a savas esők, a szmogok és a globális felmelegedés.

7 SAVAS ESŐ Évente több százezer tonna el nem égett dízelolaj és benzin kerül a levegőbe. Ezek következtében alakul ki például a savas eső, amely nagyon sok élőlény, fa és régi épület pusztulását eredményezi.

8 SZMOG A szmog a környezetszennyezés miatt kialakuló füstköd . A földrajzi és időjárási körülményektől, valamint a levegőben található szennyezőanyagoktól függően kétféle füstködöt különböztetünk meg. Elnevezésük oxidáló/redukáló hatásuk, ill. első észlelési helyük (London és Los Angeles) alapján történik. A szmog kialakulását úgy hárítják, hogy különböző biztonsági óvintézkedéseket tesznek pl.: kötelező szűrőberendezés(katalizátor), vagy páros napokon páros számra végződő rendszámú autók közlekedhetnek.

9 GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS
Az energiatermelés rohamos növekedése miatt a légkör szén-dioxid tartalma mérhetően megnőtt. A légköri szén-dioxid a beérkező napsugárzás melegének egy részét visszatartja. Ez az üvegházhatás. A levegőben feldúsuló szén-dioxid növeli az üvegházhatás mértékét, ami globális felmelegedéshez vezet. A felmelegedés megindítja a sarki jégtakarók olvadását, és az ezáltal növekedő óceán és tengerszint következtében idővel tengerparti városok, sőt országok is víz alá kerülhetnek.

10 MEGELŐZÉS: A 20. században és különösen az utóbbi évtizedekben a környezetszennyezés és azok káros hatásai jobban növekedtek, mint a megelőző néhány évszázadban, s a folyamat várhatóan folytatódik. A kérdés, hogy a változás milyen mértékben az emberi tevékenység következménye, mennyire vagyunk képesek a jelenlegi szokásainkat, életvitelünket megváltoztatni? Élünk-e az újrahasznosítás lehetőségével, kialakítjuk-e a környezettudatos életet, vigyázunk-e a Földre? Tegyünk mi is a jobb életért!

11 KÖSZNÖM A FIGYELMET!


Letölteni ppt "ELMONDOM HÁT MINDENKINEK!"

Hasonló előadás


Google Hirdetések