Bella István: Áni Máni messze néz
Láttad-e már, hogyan vonulnak hegynek a fák, hogy bandukolnak elébb odalenn, egyen-ketten, majd hárman-négyen, többen és többen, rengetegnél is rengetegebben,
mennek egyetlen nagy tömegben, egyetlen erdőrengetegben, horhosban, szurdékban, völgyben, földsánc mentén, följebb és följebb, majd újra csak egyek és kettek!
S vannak, kik előresietnek, és nekivágnak egyedül, újra, s lesz, ki egymaga ér a csúcsra!
Kívánom: érj föl te, és örülj! De ha fölértél, nézz körül, s gondolj reám, ki elrejtettem lábam nyomát a rengetegben,
s bár visszafelé meg nem találod, tudd: itt járt sok jó barátod, ki mind te vagy, mert benned élnek. Ints hát nekik! Lehet, fölérnek.