Bibliás fejedelmek Bocskai István I. Rákóczi György Bethlen Gábor.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Bethlen Gábor.
Advertisements

ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
Megbocsátás és parancsba kapott szeretet
Tarczy Lajos Alapiskola Hetény
Hahó, itt az új év ! Boldog 2014-et !.
A házasság még nem a mennyország
Az utolsó Árpádok ( ).
II. József Róla Egyházügyi rendeletei Jobbágyrendelete Államszervezet.
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt.
Bocskai István élete.
ERDÉLY.
A HABSBURG-MAGYAR ELLENTÉTEK KIÚJULÁSA
A RENDEK ÉS AZ URALKODÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE
A Reformáció Magyarországon
Készítette: Szoboszlai Adrienn 7.a
BÁTOR VAGY GYÁVA (alamuszi) KERESZTYÉN VAGY?
Jézus te vagy minden álmom
Isten igéje éles kard,mely véd. Boldog a ki azzal vív csatát mert győzhet százszor is.
Történelem szorgalmi.
Pázmány Péter 22/A. 1. Életútja 1570-ben született (Nagy)Váradon Nemesi család sarja: apja, Pázmány Miklós bihari alispán Családja református, de anyja.
A három részre szakadt ország
Erdély örök Nyári Tábor – Baja Made by Bálint.
A XVII. SZÁZAD KIEMELKEDŐ NEVELŐI
Bocskai és Bethlen fejedelemsége
JÓ REGGELT !.
A barokk Tyukodi pajtások.
Kocsy Lola : A testőrírók
Korom Tamara: A szatmári béke
Politikai alternatívák a 18. század eleji Magyarországon Magyar politikai gondolkodás története 2. félév.
A TÉKOZLÓ FIÚ (Negyedik lecke) Felismerés III..
Kazinczy és Csokonai iskolája: a Debreceni Református Kollégium
Mikes Kelemen.
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt. Mózes első könyve 1:1 A Biblia legelső mondata ez: Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a.
Kultúránk bölcsője: Zemplén 25/A. 1. Gönc a via regia útvonalon fekszik, amely Itáliát Lengyelországgal és Oroszországgal kötötte össze a 136 literes.
Kultúra a török hódoltság korában
Bethlen Gábor kül- és belpolitikája
Brassó Belvárosi Református Egyházközség A magyar reformáció nagy alakjai Előadás sorozat esztendő Reformáció nagyhetében.
Brassó Belvárosi Református Egyházközség A magyar reformáció nagy alakjai Előadás sorozat 2011 esztendő Reformáció nagyhetében.
Jövel Szentlélek Úristen, Töltsd be szíveinket bőven Mennyei ajándékoddal, Szívbéli, szent buzgósággal. Melynek szentséges ereje Nyelveket egyező hitre.
II. Rákóczi Ferenc.
Tündérkert (Erdély-trilógia I.)
István király és a magyar keresztyén egyház kezdetei.
Hiszem és vallom Az Apostoli Hitvallás
„Ne tanúskodj hamisan!” A 9. parancsolat (2.Mózes 20, 16)
Hitvallók a történelem során
„Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle.” (Máté 6, 8) Bárcsak nekem is lenne!
Vágyaink Isten mérlegén
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
„… amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszéd ként fogadtátok be, hanem Isten beszéde ként, aminthogy valóban az, és.
Törökök Magyarországon
Természettudományos nevelés Réti Mónika kutató Kutatási, Elemzési és Értékelési Igazgatóság Iskola- és Módszertanfejlesztő Központ V.
Géza fejedelem és Szent István Az államalapítás Készítette: Nagy György Magyary Károly Általános Iskola és Zeneiskola, Kerecsend,
Zrínyi Ilona ( ) 1643-ban,Ozalj várában született. Szülei:Zrínyi Péter horvát bán és Frangepán Katalin Több nyelven beszélt, lovagolt,edzette testét.
Erdély - a reformáció megjelenése Magyarországon
Arany János Élete és munkássága.
A 5. parancsolat „Tiszteld apádat és anyádat…”
Móricz Zsigmond / /.
Illésházy István nádor
A SZATMÁRI BÉKE.
Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola, 7. évfolyam
Ráckevei Ady Endre Gimnázium rackeve_ady_10a Ács Fanni, Kiss Mátyás, Szaniszló Zoltán Párhuzamos karrier 2017.
Magyarország a kora újkorban
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt.
A magyar reneszánsz költője Készítette: Mócsánné Nagy Ágnes
Felszólító igék Máté evangéliumában
2010. április 25..
Hűség és kitartás „Ne paráználkodj!”
A teremtő és gondviselő Atya
(Apostolok cselekedetei 16, 16-40)
NEM JÓ AZ EMBERNEK EGYEDÜL? HÁZASSÁG.
Előadás másolata:

Bibliás fejedelmek Bocskai István I. Rákóczi György Bethlen Gábor

Mit tanultatok Bocskai Istvánról? Beszéljétek meg ! BOCSKAI ISTVÁN ( 1557-1606) Nyárádszereda Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Bocskai_Istv%C3%A1n_statue_in_Ny%C3%A1r%C3%A1dszereda.jpg?uselang=hu Budapest Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Budapest_Heroes_square_Bocskai_Istv%C3%A1n.jpg?uselang=hu Értelmezzétek Bocskai István híres mondását! Mit jelent ez a mondat ma neked? „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk, senki nincsen, bizonyára nincsen”! (Római levél 8, 28-31)

Olvassátok el, beszéljétek meg ! BOCSKAI ISTVÁN ( 1557-1606) Bocskai István erdélyi fejedelem a vallásszabadságért harcolt Magyarországon. A hajdúk segítségével – akik edzett erős férfiak voltak- sok sikert aratott. Bocskai sikerét látva, a Habsburgok kénytelenek voltak békét kötni vele 1606-ban, ez volt a bécsi béke, amely biztosította a protestánsoknak a vallásszabadságot.

BETHLEN GÁBOR (1580-1629) Mit tanultatok Bethlen Gáborról? Beszéljétek meg ! BETHLEN GÁBOR (1580-1629) A végrendelet egy olyan nyilatkozat, amely meghatározza, hogy az illető a halála után kire mit hagy: vagyont, gondolatokat, intézkedéseket. Ez egy végintézkedés. Bethlen Gábor fejedelemsége Forrás:https://hu.wikipedia.org/wiki/Bethlen_G%C3%A1bor Forrás: tortenelemklub.com Tudod-e mi a végrendelet? Értelmezzétek Bethlen Gábor végrendeletének ezeket a gondolatait! „…Úr Istent senki eléggé nem csodálhatná, se meg nem köszönhetné, ha ezt a világot által élhetné is. De ezeken kívül mennyi irgalmasságát számlálhatatlanul közlötte az ő híveivel, ki (tudná) azokat sok idők alatt is előszámlálni?”- Idézet Bethlen Gábor végrendeletéből.

Olvassátok el, beszéljétek meg ! BETHLEN GÁBOR (1580-1629) 33 éves korában lett erdélyi fejedelem, sokat küzdött a protestánsok védelméért. A Habsburg udvar is tartott tőle és békét kötött vele Nkolsburgban 1621-ben. Ezzel megerősítették a bécsi béke előírásait. Segítette az egyház munkáját. Gondoskodott az iskolák fenntartásáról . Segítette a tehetséges jobbágy fiatalokat. Bibliák, énekeskönyvek kiadásának költségeit vállalta. Református fejedelem elnevezést kapta.

I. RÁKÓCZI GYÖRGY (1593-1648) Mit tanultatok I. Rákóczi Györgyről? Beszéljétek meg ! „Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” (Róma 9, 16) Mit értett I. Rákóczi György ezen a mondaton? Neked mit üzen?

Rákóczi emlékharang – Debrecen, Nagytemplom Rákóczi harang Rákóczi emlékharang – Debrecen, Nagytemplom Debrecen, Nagytemplom

Olvassátok el, beszéljétek meg ! I. RÁKÓCZI GYÖRGY (1593-1648) I. Rákóczi György Erdély fejedelme volt, olyan időben, amikor a magyar hazát két ellenség is támadta: a törökök és a Habsburgok. A fejedelem azért harcolt, hogy a magyarság hazája, hite, nyelve megmaradjon. A fejedelem győzelmét a linzi béke ( 1645) megkötése jelentette, mely lehetővé tette: a vallásszabadságot, a protestáns templomok visszaadását. A fejedelem bőkezűen segítette az egyházat és az iskolákat.

I. RÁKÓCZI GYÖRGY (1593-1648) „… Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut. Hanem a könyörülő Istené.” I. Rákóczi György bejegyzése egy sárospataki könyvben A Debreceni Dóczy Gedeon Református Gimnáziumban található ige a fejedelem vezérigéje is volt. Mit jelent a fejedelem vezérigéje számodra?

Lorántffy Zsuzsanna ( kb. 1600-1660) I. Rákóczi György és felesége Lórántffy Zsuzsanna Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Lor%C3%A1ntffy_Zsuzsanna

Lorántffy Zsuzsanna ( kb. 1600-1660) Olvassátok el, beszéljétek meg ! Lorántffy Zsuzsanna ( kb. 1600-1660) Lorántffy Zsuzsanna hűséges segítőtársa volt férjének. Egyek voltak az Isten Igéjének szeretetében. Mindketten legfőbb útmutatójuknak, vigasztalójuknak tekintették a Biblia olvasását. Híres volt jószívűségéről, jótetteiről, sokat fáradozott az egyházért, a sárospataki kollégiumért.

Kit választanál példaképednek? Miért? Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Lor%C3%A1ntffy_Zsuzsanna Kit választanál példaképednek? Miért? Forrás:https://hu.wikipedia.org/wiki/Bethlen_G%C3%A1bor