Rabszolgák.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A változó NATO  2009-ben volt 60 éves  Hogyan tudott fennmaradni ennyi ideig?
Advertisements

A foci Varga Dávid.
MAGYAR KATONÁK AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN
1956.Okt.23. Forradalom.
A pillangó tanítása Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban. Egy férfi ült mellette, és nézte a pillangót néhány óráig, ahogy.
Lemondás az uralomról I.Jézus Krisztus megtiltotta a tanítványkörnek az uralkodást, úgy, ahogy azt a társadalomban gyakorolják. Mk 10:35-45 „Ekkor hozzálépett.
Játékos katonák, katonás játékok
A vikingek A vikingek skandináv származású hajósok és harcosok, akik a 8. és a 11. század között indultak rablóportyáikra vagy hódító hadjárataik-ra. A.
Az ókori Róma 2. A köztársaság kora (Kr.e. 753 – 510)
A görög színház működése
Zeng, lelkem, ez új reggelt,
Az MLSZ a jövő évi versenykiírást csapatokra szabva adja ki. Lesz akit köteleznek, ezen a pályán kell fogadnia az ellenfeleket, cserébe állandó térfelet.
A víz felhasználása.
Készítette – Sebők Zsolt Számítógépes alapismeretek kurzus Beadandó házifeladatként.
A RÓMAI PANNÓNIA.
A hódító Róma.
A lovagi torna.
A játék.
Képek a korabeli Magyarország állapotáról
Készítette: Szalay Zoltán
Készítette: Szalay Zoltán
A nándorfehérvári csoda, a török megtorpan?
Mára ugyancsak megtépázta az idő a sárkányok létezését, mivel kizárólag mesékben bukkannak fel. A 16 század elején, az emberek elkedztek hinni a sárkányok.
Dobó István Vármúzeum Eger
Ez a kislány Tippi Degre jelenleg majdnem 20 éves és Franciaországban, Párizsban él. Afrikában, Namibiában született 1990-ben és ott élt a szüleivel akik.
Odüsszeusz útja a szirénektől Ithakáig
A mogyoródi csata 1074 március 14.
Írta: Szöllősi Veronika 9.a
Harcos, aki ott állsz a harcmezőn,
Énekeljünk az Úrnak, mert dicsőség övezi. Énekeljünk az Úrnak, mert dicsőség övezi: A lovat és a lovasát a tengerbe vetette. Az Úr az én pajzsom, szabadítóm.
1434. Keszince v. Csezmicze – Medvevár
A római köztársaság válsága
Róma háborúi.
FARSANG 8.c.
ISTEN KIRÁLYSÁGA Készítette: Jon A. Palmer. Isten királysága  Azért vagyunk a földön, hogy megváltoztassuk a forgatókönyveket…
RÓMA TÖRTÉNETE A KÖZTÁRSASÁG VÁLSÁGA.
AZ ÓKORI RÓMA TÖRTÉNETE
Ókori Róma.
SZÍNPADI JÁTÉK – A LEGENDA Szép Dochia története “PETRU MUSAT” ISKOLA, SIRET, ROMANIA.
Márciusi Ifjak Petőfi Sándor.
A HM TH együttműködő partnerei: Haderőnemi Fegyverzeti munkacsoportok Szárazföldi erők –LG 1 ALCSOPORT Interoperabilitás digitalizált harctéren –LG 4.
1. Légy Jézus Krisztus harcosa, és bátran állj elő
JÓ REGGELT !.
Assisi Szent Ferenc.
Békéscsabai Központi Szakképző Iskola, Zwack József Tagintézménye Szuronyosok csapata: Annus Erik, Konyecsni Zoltán, Pákozdi Balázs.
a dicsőség örök Királyát! Mind az ő szent nevét áldják!
Egy katona kérelme Küldi: Katona, harctér Kapja: Jézus Krisztus Vezérkari Főnök, Lelki Fegyveres Erők Tárgy: Áthelyezés.
MASADA MASADA 2000 évvel ezelőtt a Chasmoneus-dinasztia egyik tagja, Jehonátán emeltetett erődöt a hegytetőn, ahonnan uralni lehetett a Holt-tenger körüli.
Görög-perzsa háborúk i.e
Török hódoltság Magyarországon ( )
A TANK A harcmező ura.
Egészséges életmód. A sport A sport hozzájárul a test fejlődéséhez, és szinte nélkülözhetettlen a hétköznapokból. Különböző sportágak közül tudunk választani.
Rómaiak és zsidók az I. században
A Pun-Római háborúk.
A paraszti seregek fegyvere volt.
A királyi hatalom meggyengülése A Jagelló-család.
A középkori lovagok harci viselete
A római köztársaság válsága
A pun háborúk Itália meghódítása után a punok érzik fenyegetve magukat
Polgárháború Rómában Út az egyeduralom felé.
A pun háborúk és Földközi-tenger medencéjének meghódít
Út az egyeduralom felé Marius és Sulla.
Lovagi életmód, lovagi erények
Az egyeduralom létrejötte
Neuhold Lilla fotóival
Háború és béke. háború és béke békesség fejedelme az úr vitéz harcos.
A magyar reneszánsz költője Készítette: Mócsánné Nagy Ágnes
A totális háború ( ) (Totális háború=kiterjedt minden földrészre, óceánra, országra, valamint a hátországokra is) Tankönyv oldal.
Hogyan kell harcolnunk?
„Bakonyszentlászlói iskola fejlesztése”
Előadás másolata:

Rabszolgák

Gladiátorok Különleges csoportot alkottak a rabszolgák között a gladiátorok. Őket nem dolgoztatták, hanem cirkuszban élethalálharcot kellett vívniuk egymással, vagy vadállatokkal, a nézők szórakoztatására. A gladiátor (latin: gladius = kard, gladiator = bajvívó) elnevezés arra utal, hogy a játékok széles körű elterjedése idején a harcosok többsége kardot, gladiust forgatott.

A gladiátorok fegyverzete A gladiátoroknak eltérő fegyverzete volt. Pl háló, kard, sarló alakú görbe kard, két kard, stb…

Néhány példa a kardra, a dárdára és a tridentre:

Különféle páncélokat, pajzsokat, sisakokat viseltek. Páncélzatuk: Különféle páncélokat, pajzsokat, sisakokat viseltek.

A küzdőtér: A küzdőtéren nem csak szárazföldi harcosok küzdöttek meg egymással, hanem fölengedték vízzel és hajócsatát vívtak.

Nem csak emberek ellen küzdöttek a gladiátorok, hanem állatok elleni is megmérkőztek. Az állatokkal való küzdelem sokkal brutálisabb volt.

Spartacus rabszolgafelkelése Spartacus, aki gladiátor edző volt, hetven embert tudott megszöktetni az iskolából. Egymás után győzték le az ellenük küldött csapatokat.

Római csapatok Az ellenük küldött csapatok fegyverei:

Menekülés: A római katonákkal csatában álltak, ezért nehéz volt a menekülésük. A hozzájuk csatlakozott rabszolgákkal és szegény pásztorokkal a lázadó sereg létszáma hatalmasra duzzadt. A rabszolgák célja az volt, hogy elhagyják Itáliát és hazatérjenek. Először az Alpokon akartak átkelni, de ezt végül nem merték vállalni. Ezután Spartacus kalózokkal állapodott meg, hogy átszállítsák a rabszolgasereget Szicíliába. A kalózok becsapták őket. A rabszolgák maguk által összetákolt tutajokon próbálták meg az átkelést, de a viharos tengerszorosban ez kudarcba fulladt. A római haderő két év küzdelem után megtörte a rabszolgák ellentámadását. Spartacus is elesett a csatában. Megtorlásul 6000 fogságba esett rabszolgát végeztek ki keresztre feszítéssel.

Érdekességek a rabszolgákról: A Rómában elterjedt szólás inkább tréfás túlzás: Vannak néma szerszámok (eke, kapa, szekér, stb.), hangot adó szerszámok (állatok) és beszélő szerszámok (rabszolgák). Ahhoz, hogy gladiátor edző lehess, 50 embert meg kell ölnöd gladiátorpárbajban.

Juhász Dávid