SZITTYA VILÁGTALÁLKOZÓ 2O15-ben Dr. Halász József Meddig tart még a mélyrepülésünk, s hogyan állhatnánk végre emelkedő pályára?

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer „Állami jelképekről és ünnepekről” szóló, 3. főtörvény Szent Korona alapú jogrendszer.
Advertisements

JÉZUS KRISZTUS A SZERETET „SZÉLSŐSÉGE”
Krisztus uralma alatt élni 5.
Megbocsátás és parancsba kapott szeretet
Folyamodjatok az Úrhoz,
A filozófia helye a középiskolai oktatásban
Az évi szabadságharc és annak törvényi vonatkozásai
Nem anyagi érték (Kultúra, tudomány) A hagyomány, a művészet és a tudomány értékteremtő erő, vagy díszlet? – Életet adó gyökér, vagy karanténbeli őskövület,
Az idős ember méltóságát védő jogok idősek otthonában
Az Ókori Kelet világnézete
Dél-alföldi régió Országos adatok Itt!!! Bezárás
A Zsidók egyik szent könyve a
BÁTOR VAGY GYÁVA (alamuszi) KERESZTYÉN VAGY?
Szentszék a Szentföldön Vallás és politika a Vatikán és a modernkori Izrael kapcsolatában a cionizmustól napjainkig.
Esélyegyenlőség a dokumentumokban és a gyakorlatban Budapest, November 10.
Nagyböjt első hete.
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Koinónia a gyakorlatban
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
ISTEN hozott köztünk!.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Asztal- és életközösség Jézussal
Az élet igéje november „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” (Jn 14,23).
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer Alaptörvény - vázlat Alaptörvényvázlat.
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer „Az államhatalom gyakorlásáról” szóló, 1. főtörvény.
Veled Európa, de nélküled EU! Alkotmányozás, jogrendszer Miben különbözik a Szent Korona eszme értékrendje a globalista értékrendtől?
Veled Európa, de nélküled EU! Szeretet, nem Gyűlölet.
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer AlkotmányAlkotmány – Rövid szövegRövid szöveg.
Nemzetiség A nemzetiség a természetes különbözőség egymást erősítő, szerves egységének része, vagy a gyűlöletkeltéssel szított megosztottság szétszakítottság.
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer Rövid indoklás.
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer Alaptörvény szintű főtörvények.
Szektorok közötti együttműködések
Tisztelet – dicsőség Szellemi tekintély Jon Palmer.
ISTEN KIRÁLYSÁGA Készítette: Jon A. Palmer. Isten királysága  Azért vagyunk a földön, hogy megváltoztassuk a forgatókönyveket…
A Biblia.
A normák kialakulása és szerepük a társadalom életében
Nem anyagi érték (Kultúra, tudomány) A hagyomány, a művészet és a tudomány értékteremtő erő, vagy díszlet? – Életet adó gyökér, vagy karanténbeli őskövület,
2. Az egészségközpontú gyógyítás programja
ISTEN hozott köztünk!.
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében.
AMIT SZENTKORONA A MÁNAK ÜZEN PROF. DR. DR. VASS CSABA.
Azért, hogy az isteni kegyelem által megtaláljuk ezt az utat, nagyon segít, ha sok módon keresünk és próbálkozunk, hogy azon az úton járjunk, amely.
„Szüntelenül imádkozzatok!” (1 Tessz 5,17) Az idén egy népes ökumenikus csoport választotta ki az igét az Egyesült Államokban, Szent Pálnak a tesszalonikai.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Brassó Belvárosi Református Egyházközség A magyar reformáció nagy alakjai Előadás sorozat esztendő Reformáció nagyhetében.
Alkotmányos Ellenállás! Konferencia a Magyarok Házában Budapest Szelek havának 11. napja A Szent Korona Értékrenddel közvetített Történelmi Alkotmány.
Alkotmányos Ellenállás! Konferencia a Magyarok Házában Budapest Szelek havának 11. napja A Szent Korona Értékrenddel közvetített Történelmi Alkotmány.
Vallás A vallás a természetes értékrendre vezető lelkiismereti szabadság, vagy a természetellenesség eltűrésének diktátori eszköze? Veled Európa, de nélküled.
Nemzeti, etnikai, kisebbségi helyzet az OMM-ban
– és mitől működhetnek – a Biblia házassági tanácsai?
Jogi alapfogalmak. Társadalmi normák A társadalmi normáknak nevezzük az emberek életét, tevékenységét meghatározó magatartási szabályok összességét, amelyeknek.
Sokféle neveknek sorsáról az Utónévbizottság munkájáról
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
Szolgáltatás A szolgáltatás életfeltételeinket biztosítja, vagy csupán átverés-show-kal ránk erőszakolt, önpusztító majmolás? Szolgáltatás honlap Az Ismeretátadás.
Számokba zárt hitünk Hogyan fest a jövőnk a számok, a statisztika tükrében? Dr. Fábri György.
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
Iskolai tehetséggondozás a statisztikai adatok tükrében Nikitscher Péter - Szemerszki Marianna.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
Pedagógiai szakszolgálatok és pedagógiai szakmai szolgáltatók a tehetséggondozásban Kállai Gabriella.
évi statisztikák. 2014/15-ös bajnoki szezonra kiadott licencek típusának megoszlása.
A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének eredményei Dr. Szinay Attila Mezőkövesd, január 28.
A magyarországi K+F politika
Vándorlás a kelet-európai pusztán
A helyettes szülői ellátás működése
„Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.” … „…ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni,
A teremtő és gondviselő Atya
Az ÁFSZ minőségirányítási rendszerének kialakítása
Előadás másolata:

SZITTYA VILÁGTALÁLKOZÓ 2O15-ben Dr. Halász József Meddig tart még a mélyrepülésünk, s hogyan állhatnánk végre emelkedő pályára?

A Szent Korona Értékrend honlapja:

Amíg a nyugati civilizáció koreszméje (paradigmája) szerint élünk. Egymondatos válaszok a címben feltett kérdésekre I. Meddig tart még a mélyrepülésünk? II. Hogyan állhatnánk végre emelked ő pályára? Paradigmaváltással A nyugati civilizáció koreszméjének felváltása az ősi civilizáció gondolkodási mód mintájával

Mit jelent a paradigmaváltás? 1.Nemzetek fölötti érdekérvényesítés ( föderáció) helyett nemzetek érdekérvényesítésének összehangolása ( konföderáció ) 2.Érdek alapú megosztottság helyett érdekegység 3.A kereslet és kínálat diszharmóniája helyett igények és lehetőségek harmóniája 4.Kiváltáság - kiszolgáltatottság diktatúrája helyett kötelezettségek teljesítésén alapuló jogok gyakorlása 5.Az ember anyagi, kozmopolita falanszter-fogaskerékként (árúként) kezelése helyett az ember lelki-, szellemi- és anyagi egységből álló ingéniumként (egyéniségként) értékelése 6.A nemzeti sajátosságok üres – rezervátumi – színfoltként kezelése helyett a nemzetek természetes életterének tiszteletben tartása. 1.Nemzetek fölötti érdekérvényesítés ( föderáció) helyett nemzetek érdekérvényesítésének összehangolása ( konföderáció ) 2.Érdek alapú megosztottság helyett érdekegység 3.A kereslet és kínálat diszharmóniája helyett igények és lehetőségek harmóniája 4.Kiváltáság - kiszolgáltatottság diktatúrája helyett kötelezettségek teljesítésén alapuló jogok gyakorlása 5.Az ember anyagi, kozmopolita falanszter-fogaskerékként (árúként) kezelése helyett az ember lelki-, szellemi- és anyagi egységből álló ingéniumként (egyéniségként) értékelése 6.A nemzeti sajátosságok üres – rezervátumi – színfoltként kezelése helyett a nemzetek természetes életterének tiszteletben tartása. Forrás: Paradigmaváltás

Mit jelent az eszmei paradigmaváltás? Nyugati civilizációŐsi civilizáció I. Eredet Ezeregyszáz évTöbb ezer (legalább 6000) év II. Szabadság Az egy és ugyanazon szabadság elvét nem teljesíti, ezért szükséges a ius resistendi et contradicendi folyamatos megerősítése Közszabadság elve érvényesül III. Irányítás és vezetés Egyszemélyes vezetés A vezetés kettős egysége (kündü és gyula) IV. Megismerhet ő ség Dogmatizmus (agnoszticizmus) Teljes tudás és a szabadság kettőben egysége (gnoszticizmus) V. Jogfolytonosság Alkotmány: Emberi iránymutatás 1100 év története az Alkotmány és az alapelvek (Alaptörvény) alapja, ezért a jogfolytonosság március 19. szakadt meg Alkotmány: Isteni iránymutatás A magyarság Isteni iránymutatás szerinti történelme az alapelvek (Alaptörvény) alapja, ezért a jogfolytonosság 973-ban, a Quedlinburgi szerződéssel szakadt meg

Nyugati civilizációŐsi civilizáció I. Eredet Ezeregyszáz évTöbb ezer (legalább 6000) év Kereszténység A magyarok 973-ig szkíta-keresztények voltak, Jézus tanítását hirdették és fogadták el az Ószövetség nélkül. „A kereszténység nem vallás. A vallás történeti és társadalmi és szellemi eredetű, dogmatikával és papi szervezettel és szertartásokkal. A kereszténység a normális létben való magatartásról szóló tanítás.” (Hamvas Béla: Patmosz II.) „ … téged ugyanis levágtak a természetes vad olajfáról, s a természet rendjén felülemelkedve beoltottak a nemes olajfába ” (Szent Pál Rómaiakhoz írt levele 11:24) „A judaizmussal – szögezte le a katolikus egyházfő – olyan kapcsolat fűz össze minket, mely más vallásokkal kapcsolatosan nem áll fenn. Önök a mi drága szeretett testvéreink és – bizonyos módon - azt lehet mondani, hogy Önök a mi idősebb testvéreink.“ (II. János - A pápa és a zsidók - Zsidókereszténység

Nyugati civilizációŐsi civilizáció I. Eredet Ezeregyszáz évTöbb ezer (legalább 6000) év A Talmud Új Testamentum (Károli Gáspár bibliafordításai) Sanhedrin 76a. Ha egy zsidó megöl egy gójt („Cuthean”), akkor őt nem büntetik halállal. Amit egy zsidó egy gójtól ellop, azt megtarthatja. Baba Kamma 37b A gójokat törvény nem védi és Isten a pénzüket „Izraelnek szánta” Sanhedrin 43a. „Azt tanítják, hogy Jézust húsvét előestéjén fölakasztották és 40 nappal azelőtt ezt a kiáltványt adták ki: Jézust halálra kell kövezni, mivel boszorkány volt és az embereket bálványimádásra szólította föl... Egy csábító volt és ezért nem szabad sem sajnálni, sem megbocsájtani neki.” A miképen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben. Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; a miképen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. (János 15:9- 10) De néktek mondom, kik engem hallgattok: Szeressétek ellenségeiteket, jól tegyetek azokkal, a kik titeket győlölnek, Áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, a kik titeket háborgatnak. A ki egyik arczodat megüti, fordítsd néki a másikat is; és attól, a ki felső ruhádat elveszi, ne vond meg alsó ruhádat se. Mindennek pedig, a ki tőled kér, adj; és attól, a ki elveszi a tiédet, ne kérd vissza. És a mint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképen cselekedjetek azokkal. (Lukács 6:27-31) Gy ű lölet és szeretet

Nyugati civilizációŐsi civilizáció II. Szabadság Az egy és ugyanazon szabadság elvét nem teljesíti Közszabadság elve érvényesül Aranybulla évi XXXI. törvénycikk 2. § Hogyha pedig mi, vagy az utánunk következendő királyok közül valaki ezen mi szerzésünknek ellene járna valaha, ez a levél adjon szabad hatalmat mind a püspököknek, mind más jobbágyuraknak és országunkbeli nemeseknek mindnyájan és egyen-egyen, jelenvalóknak és jövendőbelieknek és az ő megmaradékoknak, hogy mind nekünk, mind az utánunk következendő királyoknak minden hőtelenség szégyenvallása nélkül ellentállhassanak és ellentmondhassanak mind örökké. Gyeics (Géza) el ő tti Scythiai törvény Mert azon törvényes szokás a húnok vagy magyarok közt Gyeics vezér, Takson fia, idejéig sértetlenűl fen vala tartva. Minden magyar egy apától s egy anyától származott, hogyan mondhatnák egyiket nemesnek, másikat nem nemesnek. (Kézai Simon Mester Magyar Krónikája -

A Quedlinburgi szerz ő dés (973, Géza követei és Ottó között) Quedlinburgban nem volt kölcsönös szerződés, csak mi tettünk engedményeket, a németek semmit. Mibe került ez a behódolás? -Feladtuk minden hagyományunkat (mágusüldözés). -A határvidék védelmét is. -Szabad bejövetel a hittérítőknek és másoknak, akik Magyarországon akartak letelepedni. -Engedélyezni templomok építését, anyaközségek felállítását. -Minden korlátozás nélkül szabad kezet adni a keresztény tanok terjesztéséhez és gyakorlásához (élve eltemetés stb.). -Géza herceg házasságot fog kötni Adelhaiddal. -Rangos állások, földbirtokok adományozását ígéri az Adelhaid-dal jött tízezer német testőrnek. Thierry Amadée mondja, hogy a quedlinburgi szerződés ahhoz hasonlítható, mintha áruinkat nagy haszonnal szállítanánk egy másik országba, és ráadásul rájuk kényszerítenénk a mi erkölcsi értékrendszerünket*. * Thierry, Amadée: Attila Mondák. 98 old. Forrás: Részlet Botos László: Magyarságtudományi Ismeretek c. írásából (A Szomorú magyar történelem teljes megismeréséhez)

Nyugati civilizációŐsi civilizáció III. Irányítás és vezetés Egyszemélyes vezetés A vezetés kettős egysége (kündü és gyula) A kettős fejedelemség társadalmi szervezettségünk kezdetétől 973-ig volt a magyarság államformája, a királyság 973-tól március 19-ig. Az átölelt korszakok szerint a kettős fejedelemség az ősi civilizáció alapján áll, a királyság a nyugati civilizációén. (A „király” kifejezés Nagy Károly nevéből ered, aki az avarok megosztásával volt képes lemészárolni és kirabolni a Kárpát-medence őslakósait.) A két államforma egymástól alapjaiban eltérő alkotmányossági (iránymutatási) rendszert követ. A kettős fejedelemség alkotmányosságának alapja az Isteni Iránymutatás által a kötelezettségek és jogok összhangjában megmutatkozó szabadság, a királyságé egy embercsoport (nemesek, rendek) érdekeit kifejező hatalomgyakorlás (kiválasztottság- kirekesztettség) törvényesítése. Ezért a kettős fejedelemség a közszabadságot testesíti meg, a királyság a diktatúrát. ____________________________________ 1. Kündü: (Nap) A honfoglaló magyar törzsszövetségben szakrális fejedelem a hadi erőket uraló gyula mellett. 2. Gyula: (Hold) A magyar törzsszövetségben a főfejedelem (kende, kündü) után következő második fejedelem, ki a tényleges fegyveres hatalmat birtokolta. Árpád Álmos életében gyula volt, Álmos halála után (895 körül) lett kündü, s ekkor nyerte el a gyula méltóságot öccse, Kurszán. (Katolikus lexikon -

Nyugati civilizációŐsi civilizáció IV. Megismerhet ő ség Dogmatizmus (agnoszticizmus) Teljes tudás és a szabadság kettőben egysége (gnoszticizmus) Dogmatizmus „Dogma (a görög dokein, 'látszani' szóból): hittétel, amelyet az egyházi tanítóhivatal hitvallásokban, a zsinati határozatokban v. a pápa ex cathedra kijelentésekben fogalmazott meg.” (Katolikus lexikon - Teljes tudás A Teljes Tudás a hit és a tudomány kettőben egysége. (Aquinoi Szent Tamás) A Szabadság atyai eleink hagyományához való hűség és a minden Teremtmény számára biztosított szabadságban megmutatkozó szeretet kettős egysége. (Hérodotosz: Történelem VII. Szkíták) Tudás népe "E fajnak tanítása nincs, de ha ő akarja, Isten emlékezetét helyreállítja. A logosz-fajról van szó. A logoszt nem lehet tanítani. A beavatás nem tanítás. Amit az ember megtanulhat, csak anyagi tudás, szanszkrit nyelven vidnya, tibeti nyelven rtogszpa. A beavatás viszont felébreszt; az éberség szanszkrit nyelven vidja, tibeti nyelven rtogszpa. A tudás könyvből meríthető, szobában, asztal mellett elsajátítható. Az éberség nehéz és veszélyes aszketikus eljárások útján csak vezető - Hermész, guru - segítségével szerezhető meg.” (Hamvas Béla: Scientia sacra II. -

Nyugati civilizációŐsi civilizáció V. Jogfolytonosság Alkotmány: Emberi iránymutatás Jogfolytonossága március 19. szakadt meg Alkotmány: Isteni iránymutatás Jogfolytonossága 973-ban, a Quedlinburgi szerződéssel szakadt meg Alkotmány a nyugati civilizáció szerint Emberi iránymutatás Általában egy ország alaptörvénye. Formai megközelítésben a jogforrási rendszer csúcsa, melyet különleges eljárási rendben alkotnak meg. A történeti alkotmány a különbözi történeti időszakokban elfogadott törvények és kialakult szokások, szabályok, jognyilatkozatok összessége, amelyek az államhatalom gyakorlásának és az alapvető állampolgári jogok tartalmának kérdéseit szabályozzák. Ilyen alkotmánya volt Magyarországnak 1949-ig. Ezt hívták ezeréves alkotmánynak. (Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ - Közigazgatási alapvizsga - ____________________________________ Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét. (Magyarország Alaptörvénye április

Nyugati civilizációŐsi civilizáció V. Jogfolytonosság Alkotmány: Emberi iránymutatás Jogfolytonossága március 19. szakadt meg Alkotmány: Isteni iránymutatás Jogfolytonossága 973-ban, a Quedlinburgi szerződéssel szakadt meg Alkotmány az ő si civilizáció szerint A Teremtő (Alkotó) Teremtményének (Alkotásának) működésére vonatkozó Iránymutatása (Alkotmány). Magyar (Parallel) Biblia „5. Amikor EN-LIL megteremtette így a Fokost és annak sorsát is megszabta, fején ékeskedő Szent Koronáját annak az EM-BAR-nak fejére illesztette, akit már előbb a Földre küldött és most kegyes szemmel nézett rájuk. 17. Az Ég lakói jól teljesítették a Szövetséget. Mert – ahogy a földi EM-BAR testében él a Lélek fénye – és annak ereje által uralja, formálja az anyagot – folytatva ÍZ-TEN akarata szerint a Teremtés munkáját – ugyanúgy az Ég lakói között ÉN-KI volt az, aki a Lélek – ÉN-LIL - ereje által teremtett tovább minden anyagot és testet.” ________________________________________ „Vagyis hamis és ókori nívón mozgunk ma is, amikor a pozitív tudományok és az archeológia és geológia, nem különben a megtalált Sumír Első-Biblia (Ur, Dr. N. Kramer: Parallel Biblia, 1956) is mindent világosan feltártak és megmagyaráztak. Senki nem érti ezt a maradi és már kimúlt ószövetségi fontosságot, ami nagyrészt egy összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letűnt nép(ek)nek (sumír, akkád, kéld, babyloni) megmásított történelme. Szóval, kötve vagyunk, valami ósdi judaizmussal és nekünk nem elég Krisztus, az Isten Fia!...” (XXIII. János II. Vatikáni zsinatot megnyitó beszéde - „Novena Allo Spirito Santo” di GIOVANNI XXlll, 1 ° luglio 1962, per il Concilio Ecumenico Vaticano 11.”

Mit jelent a szabályozási (jog) paradigmaváltás? Nyugati civilizációŐsi civilizáció I. Alkotmány Emberi iránymutatás Lisszaboni Szerződés* Isteni iránymutatás Szabadság Alkotmánya II. Szabadság FüggetlenségvesztésÖrök szabadság III. T ő ke és vagyon A tőke szabad áramlása A nemzeti vagyon önérték-növelése IV. Áru és érték Az áru és a szolgáltatások szabad áramlása Az Összehangolt Önellátás alapja a nemzeti termék V. Árutermelés és értékteremtés A szabad letelepedés A nemzeti vagyon növelésének kötelezettsége * Lisszaboni Szerződés az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról - content/HU/AUTO/?uri=uriserv:OJ.C_ HUN

A Történeti és a Történelmi Alkotmány jogrendszerének általános összehasonlítása Jogrendszer rész Történeti alkotmányosság Történelmi alkotmányosság Alkotmány (Iránymutatás) A Lisszaboni Szerződés I. CIKK (Az Európai Unióról szóló szerződés)Lisszaboni Szerződés Szabadság Alkotmánya Alaptörvény (Irányelvek) A Lisszaboni Szerződés II. CIKK (Működési szablyzat)Lisszaboni Szerződés Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) A Szabadság Alkotmányában meghatározott Magyarország Alaptörvénye Hatalomgyakorlási főtörvény Választási főtörvény Ünnep- és jelkép-szabályozási főtörvény Törvények (mindennapi élet szabályozása) Az EU jogszabályok -jogharmonizációja, -által megengedett szabályozás Magyarország Alaptörvényében meghatározott - főtörvények, - törvények, - határozatok, rendeletek

A Történeti alkotmányosság jogszabályalkotásának jogosultjai Jogrendszer részKezdeményezőHatályba helyező Alkotmány (Iránymutatás) Európai ParlamentEurópai Unió Tanácsa Alaptörvény (Irányelvek) Európai Parlament Magyar Országgyűlés Európai Unió Tanácsa Magyar Országgyűlés Törvények (mindennapi élet szabályozása) Magyar Országgyűlés

A Történelmi alkotmányosság jogszabályalkotásának* jogosultjai Jogrendszer részKezdeményezőHatályba helyező Alkotmány** (Iránymutatás) Nemzetgyűlés*** Alaptörvény és alaptörvény szint ű f ő törvények (Irányelvek) Népi kezdeményezés, Országgyűlés Nemzetgyűlés Törvények (mindennapi élet szabályozása) Népi kezdeményzés Országgyűlés *A jogalkotás döntési folyamatát az Alaptörvény tartalmazzaAlaptörvény ** A Szabadság Alkotmánya jogfolytonosságának visszaállításától örök és változtathatatlan *** A Szabadság Alkotmánya jogfolytonosságát visszaállító Alkotmányozó Nemzetgyűlésen *A jogalkotás döntési folyamatát az Alaptörvény tartalmazzaAlaptörvény ** A Szabadság Alkotmánya jogfolytonosságának visszaállításától örök és változtathatatlan *** A Szabadság Alkotmánya jogfolytonosságát visszaállító Alkotmányozó Nemzetgyűlésen

Mit jelent a Feltétel-biztosítási (gazdasági) paradigmaváltás? Nyugati civilizációŐsi civilizáció I. Tulajdonlás és birtoklás Négy liberális alapelv Minden a Szent Korona tulajdona II. Érdekérvényesülés Kizárólagos hatáskörbe utalt területek Minden magyar érték a magyar érdeket szolgálja III. Önrendelkezés A kizárólagos hatáskörrel megcsonkított önrendelkezés (szubszidiaritás) Alulról épülő közszabadság IV. Szabadság Tiltó rendelkezések Kötelezettségek és jogok összhangja V. Önazonosság Kozmopolitizmus (világpolgárság) Szent Korona tagság

Miért van szükség paradigmaváltásra Magyarországon?

Optimisták és pesszimisták aránya (%) Forrás: TÁRKI Omnibusz január, július és január

Optimisták és pesszimisták aránya az iskolai végzettség alapján (%) Forrás: TÁRKI Omnibusz január

Optimisták és pesszimisták aránya régió alapján (%) Forrás: TÁRKI Omnibusz január

Forrás: KSH: Létminimum,

Forrás: ban html ban html

Forrás: ban html ban html

Forrás: ban html ban html

Forrás: ban html ban html

Forrás: GfK Piackutató Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont „Osztálylétszám 2014” c. tanulmánya

Miért van szükség paradigmaváltásra Európában?

Forrás: Az Eurobarometer „ Egy évvel a évi európai választások előtt: Gazdasági és társadalmi kérdések” c. tanulmánya

Forrás: A Republikon Intézet „ Viszonyunk az Unióhoz: euroszkeptikusok, mérsékelt EU-támogatók és föderalisták ” és az Eurobarometer „ Egy évvel a évi európai választások előtt: Gazdasági és társadalmi kérdések ” c. tanulmányok html?tab=2013_4

A paradigmaváltás eszköze az ő si civilizációt közvetít ő Szent Korona Értékrend konföderatív társadalomszervezési módszere

Hatalom-gyakorlás rendszere 1. rész Részletesen:

Hatalom-gyakorlás rendszere 2. Rész

VálasztókKépviselet Terület Élettér Társadalmi csoport Ember Terület Élettér Társadalmi csoport Ember Magyarország Az ország lehetőségei Az országban élő emberek igényei Országos területi önkormányzat Társadalmi csoportok országos önkormányzatai IrányításVezetés Jogalkalmazás elöljáróságai és elöljárói A vezetés és a jogalkotás országos elöljáróságai és elöljárói (benne az Országgyűlés felsőházi képviselői) Megye A megye lehetőségei A megyében élő emberek igényei Megyei területi önkormányzatok Társadalmi csoportok megyei önkormányzatai Nemzeti Tanács tagja Járás A járás lehetőségei A járásban élő emberek igényei Járási területi önkormányzatok Társadalmi csoportok járási önkormányzatai Országgyűlés alsóházi képviselője Település A település lehetőségei A településeken élő emberek igényei Települési önkormányzatok Társadalmi csoportok önkormányzatai Nemzetgyűlési képviselő IrányításVezetés Államelnök (kündü)Miniszterelnök (gyula) Hatalomgyakorlás (választás)

Megye Választásra jogosultak Település Alsóházi képviselő Felsőházi képviselő Nemzetgyűlési tag (legalább) Elöljáró és képviselőjelölt támogatók Terület Országos területi önkormányzati tag Lakósok Országos szakmai önkormányzati tag száma%-ahektár%száma%-a Bács-Kiskun ,39% ,08% ,24%3 Baranya ,99% ,76% ,89%2 Békés ,03% ,05% ,62%2 Borsod-Abaúj- Zemplén ,20% ,79% ,91%4 Budapest ,44% ,56% ,40%10 Csongrád ,20% ,58% ,20%2 Fejér ,20% ,69% ,29%2 Győr-Moson- Sopron ,35% ,52% ,51%2 Hajdú-Bihar ,35% ,68% ,50%3 Heves ,24% ,91% ,11%1 Jász-Nagykun- Szolnok ,08% ,00% ,89%2 Komárom- Esztergom ,09% ,43% ,06%1 Nógrád ,16% ,74% ,04%1 Pest ,67% ,87% ,25%7 Somogy ,33% ,52% ,19%1 Szabolcs- Szatmár-Bereg ,49% ,38% ,63%3 Tolna ,46% ,98% ,32%1 Vas ,67% ,59% ,58%1 Veszprém ,67% ,80% ,54%2 Zala ,98% ,07% ,84%1 Magyarország ,00% ,00% ,00%51

Társadalmi csoportok

Bács-Kiskun megye 10 Baranya megye 11 Békés megye 9 Borsod-Abaúj-Zemplén megye 16 Budapest 23 Csongrád megye 7 Fejér megye 10 Győr-Moson-Sopron megye 7 Hajdú-Bihar megye 10 Heves megye 7 Jász-Nagykun-Szolnok megye 9 Komárom-Esztergom megye 6 Nógrád megye 6 Pest megye 18 Somogy megye 8 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 13 Tolna megye 6 Vas megye 7 Veszprém megye 10 Zala megye 6 Magyarország 199 Alsóház Magyarországi magyar14 Felvidéki magyar1 Kárpátaljai magyar1 Székelyföldi, erdélyi magyar1 Délvidéki magyar1 Őrvidéki magyar1 Kárpát-medencén kívül élő magyar1 Magyarok20 A magyarság képviselete a fels ő házban

SzakterületSzakterület rész Szakterület összes SzakterületSzakterület rész Szakterület összes fő Emberi környezetGazdaság Jog és közigazgatás5 Mezőgazdaság és élelmiszeripar Mezőgazdaság21 Kultúra, tudományMűvészet5Élelmiszeripar21 Tudomány542 10IparKönnyűipar5 Egészségügy20Nehézipar5 Nevelés-oktatás20Energiaipar5 Védelem2015 CsaládIfjúkor5SzolgáltatásKözellátó szolgáltatás5 Aktívkor5Szociális szolgáltatás5 Időskor510 Nők5Idegenforgalom5 Férfiak5Kereskedelem5 25Szállítás és közlekedésSzállítás5 Nemzetmagyar*20Közlekedés5 cigány610 német3Gazdaság összes:87 szlovák 1 Mindösszes:224 lengyel szlovén horvát 1 szerb bolgár görög román 1 ukrán ruszin örmény 32 Vallás5 Emberi környezet összes:137 Mindösszes:224 Fels ő ház

Magyarországra vonatkozó nemzeti vagyonnövekedés keletkezése és elosztása (államháztartás) az Alaptörvény tervezet szerint Vagyon- növekedés megosztás a % Összesebből anyagi ebből nem anyagi összes fő Nemzeti vagyonnövekedés megosztása életfeltétel biztosításnál: lakás millió ftFt. Nemzeti vagyonnövekedés/év /fő Életfeltétel biztosítás 41% /család családfenntartás20% /család élelmezés30% /család egyéb ellátás30% /család lakásfenntartás20% /család Közkiadás 34% /fő állam működtetés10% /fő nevelés, oktatás10% /fő egészségügyi ellátás, szociális szolgáltatás 10% /fő nyugdíj18% /fő közlekedés (személyszállítás) 10% /fő energiaellátás, közellátó szolgáltatás 10% /fő védelem10% /fő kultúra, művészet10% /fő települési működtetés (közigazgatás) 10% /fő tartalék2% /fő Fejlesztés, kiegészítés 25% /fő közlekedés (árúszállítás) 20% /fő kereskedelem20% /fő idegenforgalom10% /fő fejlesztés település közvetlen érdekében 40% /fő fejlesztés település közvetett érdekében 10% /fő

SZITTYA VILÁGTALÁLKOZÓ 2O15-ben Dr. Halász József Meddig tart még a mélyrepülésünk, s hogyan állhatnánk végre emelkedő pályára?