Budapest - Családbarát Város ? Babakocsival és kisgyerekkel a városban.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Szentendre – az első magyar nőbarát város
Advertisements

Alsóközéposz tálybeli család Két bátyja orvosnak készült.
Női viselet.
Érték-e még a család? SzülőSuli 1.
TERMÉSZETISMERETI TÚRÁK BUDAPEST VÉDETT TERÜLETEIN avagy nyitott szemmel és szívvel a természetben, a fővárosban. Zene: Fonográf. Menjünk gyerekek /részlet/
ELVÁRÁSOK A NÉPRAJZTÓL, NÉPRAJZI MUZEOLÓGIÁTÓL Debrecen példája.
Alberti Evangélikus Gyülekezet Vendégháza
A család beszélget A Kovács család összeül január elején megbeszélni családjuk pénzügyi helyzetét.
Közlekedj ÖKOsan! Alternatív mobilitás konferencia Alternatív közlekedés az egyetemi oktatásban Orosz Csaba (PhD), okl. építőmérnök, egyetemi docens BME.
Nagy Zsolt addiktológiai konzultáns, Intézményvezető
L AKATOS ÚTI 2. SZÁMÚ L AKÁSSZÖVETKEZET. A SZÖVETKEZET BEMUTATÁS.
Könnyid István KETEG Alumni
Rettegi Attila programja
CIVITAS FIATALOK KÉT KERÉKEN.
KÖZLEKEDÉSI TERVEK Marton Miklós /
Séta Budapest utcáin.
Család.
2012.FEBRUÁR 20-MÁRCIUS 13. Deák Ferenc Általános Iskola, Iregszemcse felső tagozat.
VERSENY MINDEN HATÁRON TÚL DR. LUKOVICH TAMÁS MAGYAR URBANISZTIKAI TÁRSASÁG ALELNÖKE.
A szegedi Móra Ferenc Múzeum látogatóbarát fejlesztése A projekt az Európai Unió és a Magyar Kormány támogatásával valósul meg projektmenedzsment.
Helyszínek Places Míra & Szimi.
BERZSENYI DÁNIEL FŐISKOLA EURÓPA TANULMÁNYOK EGYETEMI SZAK Európai Politikák szakirány 2003/04 tanév első félév Oktató neve: Fleischer Tamás Kurzus címe:
Kismama Karrier Központ és Alternatív Főiskola
Volt-e már Ön vagy ismerőse SZEMÉLYI SÉRÜLÉSSEL járó közlekedési baleset vétlen résztvevője?
Befogadó tervezés. Átlagosak – nem átlagosak átlagosak – nem átlagos.
Végig a Pozsonyi úton - Újlipótvárostól Angyalföldig
Image elemzés Marketingkommunikációs és Pr eszközök
Dr. Pálhegyi Ferenc alapján
Az ülő Buddha okos gondolatai:
Vettem magamnak egy kis házat a hegyekben, nagyon örülnék ha meglátogatnál!
Túl alacsony-e Magyarországon a nők fizetése? Készítette: Sárai Edina.
„Az igazolatlan iskolai hiányzásokkal összefüggő gyámhatósági
1 Oktatás és iskolázottság – nemi egyenlőtlenségek konferencia Az előadás címe: A hátrányos helyzetűek oktatásban való részvétele gender szempontból (különös.
Egyedül olvasd el... különösen az utolsó részt
Akadálymentesítés.
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
CSALÁDBARÁT KÖNYVTÁR XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Könyvtáros Klub április
László János Mi történik a "Kerékpáros Budapesten" a fejekben és az utakon 1 Mi történik a "Kerékpáros Budapesten" a fejekben és az utakon Bencze-Kovács.
VERSENY MINDEN HATÁRON TÚL: NAGYVÁROSOK KREATÍV FEJLESZTÉSE LUKOVICH TAMÁS, PhD.
Nyárnyitó Tini-nap „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.” Gróf Széchenyi István.
BILANCIA A magyarországi kutatás eredményeinek bemutatása Budapest, június 25.
Az osztályom a Szemerében
Szociális helyzet a Pogányvölgyben 2011 június 17.
Oroszlán Üzletház Április 1-jén megnyílik a Cegléd téri új üzletház. Üzletek és szolgáltatások.
Helyi Esélyegyenlőségi Program Nők munkaerő piaci helyzetfelmérése Bükön 2014.augusztus 27.
Nem az a kurva, aki a placcon áll, hanem akinek megveszed a bundát meg a kocsit, aztán este fáj a feje...
BKV ZRt. – Fődiszpécseri és Zavarelhárító Szolgálat
Portsmouth Pompey On A Roll Egy kisebb reggeliző helyiség. Egyszerre körülbelül fő étkeztetésére alkalmas. A helyi foci csapatról.
PROGRAM.
Angliai tanulmányi út február március 16.
Szlovák vendégeket Észak-Magyarországra! Buzás Judit Idegenvezető.
 Velünk kedvedre dekorálhatod autód hátsó szélvédőjét, megmutathatod családod a világnak,de teheted laptop-ra,notebook- ra,telefonodra üvegre, termoszra.
Családbarát közintézmények Kopp Mária MD, PhD Kopp Mária MD, PhD Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi.
Várostervezés és a női szempont
A munkanélküli…. fransis ( munkatársi csapat épités) ( felnőttoktatás,
PORTSMOUTH. AZ INDULÁS NAPJA: Elégé izgalmas volt mivel még nem utaztam eddig repülőn soha. De, nem volt rossz sőt élveztem. Főleg a felszállást, de ami.
Fotó-összeállítás: Susánszky Ferenc Szöveg: Dékányné Szalai Katalin Dévaványa Felemelkedéséért Közhasznú Alapítvány, Somodi Mária Magyar Közlekedési Klub.
JUVENTUS MÉDIA kreatív a Delta-Popp részére kedd, július 28.
Budapest XXII. kerület Városház tér, Mária Terézia utca és Kossuth Lajos utca átépítése, megújítása Szilágyi Tibor Szakterületi vezető BKK Zrt
A család és a gyerek érték A család és a gyerek érték Családbarát munkahely a Dunaújvárosi F ő iskolán Dr. Keszi-Szeremlei Andrea Dunaújváros 2013.Február.
VI. Országos Tanácsadási Konferencia, BKIK Női Erőforrás Menedzsment Tanácsadás nők, vállalatok számára Dr.habil. Ternovszky Ferenc főiskolai tanár BGF.
ÉLETTÉR Közösség- és Településfejlesztő Egyesület.
Győr-Szabadhegy, Panoráma körút
Asztrológia I..
Mi a cserkészet? Szülőknek 1.
Asztrológiai továbbképzés
Az ülő Buddha okos gondolatai:
Erasmus Heidelbergben
Az otthontól az egyetemig
Közlekedési ismeretek
Előadás másolata:

Budapest - Családbarát Város ? Babakocsival és kisgyerekkel a városban

1. Az akadálymentesítés hiányai Babakocsival, kisgyerekkel, 2 vagy több gyerekkel való közlekedés nehézségei (ikrekkel konkrétan lehetetlen!) járdák túl keskenyek autósok fölparkolnak a járdákra – túl közel a házfalhoz sarkokon lekerekítés hiánya autósok zebrákra parkolnak zebrák hiánya (sokszor csak aluljáró) gyalogos zöldek rövidsége tömegközlekedési eszközök magassága átszállási lehetőségek rossz infrastruktúrája mozgólépcsők, liftek hiánya

- járdák túl keskenyek

- autósok fölparkolnak a járdákra

Figyelmeztetés!...így is lehet... De mi így szoktuk!

-sarkokon lekerekítés hiánya - autósok zebrákra parkolnak

- mozgólépcsők, liftek hiánya Örs vezér tere - átszállási lehetőségek rossz infrastruktúrája

- zebrák hiánya (sokszor csak aluljáró) - gyalogos zöldek rövidsége

- tömegközlekedési eszközök magassága

Jó példa Körúti villamos, bár csak kocsinkként 2 babakocsinak van hely és idő fel/leszállni... néhány kerületben a sarkok lejtősítése már alakul (de itt vakokat sem elfelejteni!) IX. kerület forgalomcsillapított utcáin a járdák szélesebbek, az úttestek keskenyebbek

Jó példa: Japán - átlós zebrák

2. A családbarát elképzelések hiányai Ma már sokkal mobilabbak a nők, még GyED-en is. A kapcsolati tőke fontossága – nem eshet ki az a pár év, networking tart! Család-, gyermekbarát helyek hiánya: pl. kávézó (füstmentes!) gyermekjátszó sarokkal ügyintézési lehetőség + játszósarok pelenkázók hiánya (nem csak női WC-ben!) szoptatási lehetőség hiánya játszótereken Wc-k hiánya

Régen és ma...

Jó példa Bitola, Macedónia: Korzó - sok bolt, de helyiek, nem drága multik, este 9-10-ig nyitva, sok kávézó, és kiülős hely, este f 10-kor még a családosok is ott sétálnak kisgyerekekkel. MÁK-ban: szoptatós szoba (de ez inkább önkritika gyakorlására utal, az ügyintézés tempóját tekintve:)

Bitola, Macedonia Shirok Shokak - Korzo

- helyi boltok -helyiek korzóznak - minden korosztály

- minden évszakban -minden napszakban

Legrosszabb várostervezési példa IX. ker. Ferenc tér :-( közösségi tervezés hiánya csempe domb: városzöldítés címén a(z amúgy megnövekedett) tér legszélére (!) – legveszélyesebb zónájába, ahol az autók járnak – kikerülő játszótér, az is ketté szedve! (2 gyerekkel?!) (és pl. 1 db hinta):

Ferenc tér

3. Intézményi hiányosságok Közintézményekre elvileg van törvényi akadálymentesítési kötelezettség! gyermek rendelők is csak lépcsőn megközelíthetőek egyetemeken nincs gyermekmegőrző/játszóház munkahelyeken a 4, vagy 6 órás munkaidő ismeretlen munkahelyeken a gyermekmegőrzés hiánya (pl. ezen a konferencián sincs...):

Óvoda bejárat

Jó példa Néprajzi Múzeumban pelenkázó a női WC-ben LUMÚ-ban pelenkázó kinn a wc-k előtti közös térben! Nyugat európai reptéren pelenkázó a férfi mosdóban is !!!!

Női egyenjogúsítás – Bécs

Köszönöm a figyelmet! Fleischer Judit - Babakocsisokk