Rózsa Sándor Nagybányai Nagy Olivér Oláh Attila

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
SZAKDOLGOZAT a tudományos munka iskolája
Advertisements

Első előadás.
Az onkológiai betegek pszicho-szociális szükségleteinek felmérése
Széchenyi tehetségműhely
Matematika és módszertana
Kutatási terv.
Készítette: Babinszki Helga TEJ3W9
Köszönjük az első mérésben való együttműködésüket!
Kétszintű érettségi vizsga Magyar nyelv és irodalom Miről? Hogyan? §?! Tájékoztassuk diákjainkat!
Csoport tagok: Pap Imola Püsök Bernadett Szabó Ibolya-Melánia Vincze Adina-Mária Hajas Zsolt-Árpád nov. 17.
A PEDAGÓGIAI KUTATÁS FOLYAMATA
A fejlesztés hatása a szervezetre
Kutatómunka a pszichológiában: gyakorlatok HEFOP 109-es pályázat
Szakmai irányelvek, protokollok készítésének, megjelentetésének eljárásrendje Szy Ildikó osztályvezető Egészségügyi Minisztérium III. Egészségpolitikai.
Bevezető előadás. Összegzően meghatározhatjuk úgy is a személyiséget, mint az egyén jellegzetes gondolkodási, érzelmi és viselkedéses mintáit, melyek.
Személyiséglélektan I.
A pedagógiai értékelés „tantárgy” megvalósítása a Mérnöktanár-képzésben a Széchenyi István Egyetemen Dr. Nagy Tamás főiskolai docens május 31.
Összehasonlító politikatudomány. 3 egymással összefüggő elem Más országok berendezkedésének izolált tanulmányozása – angolszász kultúra – így csak implicit.
WISC-IV gyermek intelligenciateszt
SZAKDOLGOZAT CÍME szakdolgozat
A PEDAGÓGIAI KUTATÁS Dr. Molnár Béla Ph.D.. 1. PEDAGÓGIAI KUTATÁS CÉLJA, TÁRGYA Célja, hogy az új ismeretek feltárásával, pontosabbá tételével, elmélyítésével.
Az e-portfólió használati köre
TÁMOP szakmai támogatás Educatio Nonprofit Kft
AVIR – intézményi adatmodell K+F+I szekció február 2.
Egytényezős variancia-analízis
A dráma- és színházismeret-tanár képzési és kimeneti követelményei
Emberi Erőforrás Menedzsment Kiválasztás - Alkalmazás
Intelligencia és képességrendszerek elmélete és vizsgálata
Programtesztelés. Hibák keletkezésének okai nem egyértelmű vagy hiányos kommunikáció fejlesztés közben maga a szoftver bonyolultsága programozói (kódolási)
Székely István fejlesztési tanácsadó
Máténé Pusztai Annamária* Gődény Anna**
A pszichológia a személyiség vizsgálatának tudománya
A kutatás munkafolyamata és munkaeszközei © Turóczyné Veszteg Rozália Felnőttképzési szakértő Szolnok
Csomós-Kovács Ágnes pszichológus (MÁON Református Diakóniai Központ)
Alapfogalmak.
Iskolapszichológia a Nevelési tanácsadóban
Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar
Megfigyelés fogalma A tudományos megfigyelés Céltudatos Tervszerű
A piackutatás alapjai E-Learning.
„KOM-PASSZ” pályaválasztást segítő program
Paleobiológiai módszerek és modellek 4. hét
Tanárok továbbképzése – a feladatlapok készítésének módszertana
Vargha András KRE és ELTE, Pszichológiai Intézet
HEFOP / /1.0 „Kompetencia-alapú tanítási-tanulási programok az Észak-alföldi régió pedagógusképzésében” A „KOTTA” projekt SCHMERCZ.
Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez
Nyelvtan és helyesírás tankönyvek
Készítette: Szalayné Tahy Zsuzsa – Szalay Sándor 1 A program megvalósulását az Apertus Közalapítvány támogatta. Számítógéppel segített módszerek a természettudományok.
A vállalatok piacorientációjának hatása a külső és belső környezet, valamint az eredményesség szubjektív megítélésére Készítette: Bareith Tibor III. évfolyam,
Hanák Zsuzsanna PhD Eszterházy Károly Főiskola
MEDIÁTOROK GYAKORLATORIENTÁLT KÉPZÉSE
Mi a személyiségpszichológia?
Mentálhigiénés team működése kórházunkban
Cím szöveg – Second level Third level – Fourth level » Fifth level TÁMOP Tájékoztató Nap „Interaktív elektronikus tananyagok fejlesztése” projekt.
TÁMOP A/1-11/1 Tananyag általános formai és tartalmi előírásai, valamint az önellenőrzés és teszt szerkesztési, publikálási lehetőségei a CooSpace-ben.
A Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kara által szervezett „Magyarország társadalmi-gazdasági helyzete a 21. század első évtizedeiben”
Csík Orsolya, Horváth László TÁMOP X. Pedagógiai Értékelési Konferencia Szeged április Kompetencia- és tanulási eredmények alapú képzési.
Pályaválasztási napok Pszichológia képzés Pálinkás Brigitta Károli Gáspár Református Egyetem.
A Károly József Irenaeus Fizika és Találmányi Verseny képekben és számokban Bogdan Károly, Ady Endre Líceum, Nagyvárad.
„R” helyett „Q”? – Új lehetőségek a faktoranalízis alkalmazásában
Dr. Szilágyi László (Nyíregyház Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium)
A pszichológiai mérés alapjai
TÁMOP A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése – Regionális workshop Zétényi Ákos.
Idegen nyelvek tanítása az alternatív iskolákban
A évi kompetenciamérés FIT-jelentéseinek új elemei
Szani Ferenc, Pitlik László, Balogh Anikó
Bemutatkozás A kutatás bemutatása
A pedagógiai kutatás általános kérdései. A téma váza A pedagógiai kutatás tárgya, célja, helye a tudományos kutatások rendszerében A pedagógiai kutatás.
Az SZMBK Intézményi Modell
egy kiváló tudós gazdag életművéről
Előadás másolata:

Rózsa Sándor Nagybányai Nagy Olivér Oláh Attila A PSZICHOLÓGIAI MÉRÉS ALAPJAI ELMÉLET, MÓDSZER ÉS GYAKORLATI ALKALMAZÁS Rózsa Sándor Nagybányai Nagy Olivér Oláh Attila

Szakmai helyzetértékelés A pszichológiai kutatások módszertani kérdéseinek fontossága az oktatásban A pszichológiai mérés, mint a kutatások és a gyakorlat meghatározó tényezője A magyar nyelvű szakirodalom hiánya A meglévő hazai pszichológiai mérőeszközök sajátosságainak figyelembe vétele

A tananyag célja A tesztkonstruálás elméleti alapjainak és módszertanának bemutatása. A személyiség-mérés gyakorlati aspektusainak ismertetése. A tesztalkalmazás jogi és etikai kérdéseinek, valamint a diagnosztikai munka szakmai és erkölcsi követelmény-rendszerének ismertetése.

Nagybányai Nagy Olivér A tananyag szerzői Rózsa Sándor Nagybányai Nagy Olivér Oláh Attila Kő Natasa Bérdi Márk Hevesi Krisztina Bergyár Judit

Főbb angol nyelvű szakirodalmi források Psychological Testing: History, Principles, and Applications (Robert J. Gregory)

Főbb angol nyelvű szakirodalmi források Psychological Testing: History, Principles, and Applications (Robert J. Gregory) Psychological Testing: Principles, Applications, and Issues (Robert M. Kaplan és Dennis P. Saccuzzo)

Főbb angol nyelvű szakirodalmi források Psychological Testing: History, Principles, and Applications (Robert J. Gregory) Psychological Testing: Principles, Applications, and Issues (Robert M. Kaplan és Dennis P. Saccuzzo) Psychological Testing and Assessment: An Introduction To Tests and Measurement (Ronald Jay Cohen és Mark Swerdlik)

Főbb angol nyelvű szakirodalmi források Psychological Testing: History, Principles, and Applications (Robert J. Gregory) Psychological Testing: Principles, Applications, and Issues (Robert M. Kaplan és Dennis P. Saccuzzo) Psychological Testing and Assessment: An Introduction To Tests and Measurement (Ronald Jay Cohen és Mark Swerdlik) Psychological Testing (Anne Anastasi és Susana Urbina)

Főbb angol nyelvű szakirodalmi források Psychological Testing: History, Principles, and Applications (Robert J. Gregory) Psychological Testing: Principles, Applications, and Issues (Robert M. Kaplan és Dennis P. Saccuzzo) Psychological Testing and Assessment: An Introduction To Tests and Measurement (Ronald Jay Cohen és Mark Swerdlik) Psychological Testing (Anne Anastasi és Susana Urbina) Psychological Testing and Assessment (Lewis R. Aiken és Gary Groth-Marnat)

A tananyag felépítése Előszó I. A pszichometria elmélete és módszere II. A pszichológiai mérőeszközök alkalmazási területei és típusai Irodalom Függelék

I. A pszichometria elmélete és módszere 1. A pszichológiai mérés történeti gyökerei és a mérés problémája a pszichológiában 2. A pszichológiai tesztek típusai, alkalmazási területei és a tesztelés folyamata 3. A teszthasználat jogi és etikai aspektusai 4. Méréselméleti és statisztikai alapfogalmak 5. A normák és a pontszámok interpretációja 6. A pszichológiai tesztek reliabilitása 7. A pszichológiai tesztek validitása 8. A tesztszerkesztés 9. A többváltozós statisztikai eljárások a pszichometriában 10. A pszichológiai tesztek kultúrközi adaptációja

I. A pszichometria elmélete és módszere 1. A pszichológiai mérés történeti gyökerei és a mérés problémája a pszichológiában 2. A pszichológiai tesztek típusai, alkalmazási területei és a tesztelés folyamata 3. A teszthasználat jogi és etikai aspektusai 4. Méréselméleti és statisztikai alapfogalmak 5. A normák és a pontszámok interpretációja 6. A pszichológiai tesztek reliabilitása 7. A pszichológiai tesztek validitása 8. A tesztszerkesztés 9. A többváltozós statisztikai eljárások a pszichometriában 10. A pszichológiai tesztek kultúrközi adaptációja A tesztelés korai formáinak megjelenése Galton: "Ahol csak tudsz, számolj!" A kísérleti pszichológia és a pszichofizika Cattell és a mentális képességeket mérő tesztek korai változatai Az intelligencia mérésének kialakulása Személyiségtesztek A pszichológiai tesztelés történetének hazai vonatkozásai A mérés problémája a pszichológiában

I. A pszichometria elmélete és módszere 1. A pszichológiai mérés történeti gyökerei és a mérés problémája a pszichológiában 2. A pszichológiai tesztek típusai, alkalmazási területei és a tesztelés folyamata 3. A teszthasználat jogi és etikai aspektusai 4. Méréselméleti és statisztikai alapfogalmak 5. A normák és a pontszámok interpretációja 6. A pszichológiai tesztek reliabilitása 7. A pszichológiai tesztek validitása 8. A tesztszerkesztés 9. A többváltozós statisztikai eljárások a pszichometriában 10. A pszichológiai tesztek kultúrközi adaptációja A pszichológiai teszt definíciója és jellemzői A tesztek típusai A tesztek alkalmazási területei A tesztfelvétel folyamata és a kiértékelés A tesztfelvétel előkészítése A raport kialakítása és a teszt bemutatása A vizsgálatvezető személyének befolyásoló hatása A tesztelt személy jellemzőinek befolyásoló hatása A tesztek pontozása A tesztekkel kapcsolatos információk

I. A pszichometria elmélete és módszere 1. A pszichológiai mérés történeti gyökerei és a mérés problémája a pszichológiában 2. A pszichológiai tesztek típusai, alkalmazási területei és a tesztelés folyamata 3. A teszthasználat jogi és etikai aspektusai 4. Méréselméleti és statisztikai alapfogalmak 5. A normák és a pontszámok interpretációja 6. A pszichológiai tesztek reliabilitása 7. A pszichológiai tesztek validitása 8. A tesztszerkesztés 9. A többváltozós statisztikai eljárások a pszichometriában 10. A pszichológiai tesztek kultúrközi adaptációja A tesztfelhasználó képzettsége Titoktartás és a személyes adatok védelme, a kutatásban való részvétel Az adatok bizalmas kezelése és a teszteredmények kommunikációja A mérőeszközök jogtisztasága és a tesztelés szakszerűsége

I. A pszichometria elmélete és módszere A pszichometriai skálák típusai A skálázás Thurstone-skálák Likert-skála Guttman-skála Egyéb skálázási módszerek Statisztikai alapfogalmak Gyakoriságok Középértékek A variabilitás Normális eloszlás Az eloszlások jellemzői: ferdeség és csúcsosság Korreláció- és regresszióelemzés 1. A pszichológiai mérés történeti gyökerei és a mérés problémája a pszichológiában 2. A pszichológiai tesztek típusai, alkalmazási területei és a tesztelés folyamata 3. A teszthasználat jogi és etikai aspektusai 4. Méréselméleti és statisztikai alapfogalmak 5. A normák és a pontszámok interpretációja 6. A pszichológiai tesztek reliabilitása 7. A pszichológiai tesztek validitása 8. A tesztszerkesztés 9. A többváltozós statisztikai eljárások a pszichometriában 10. A pszichológiai tesztek kultúrközi adaptációja

I. A pszichometria elmélete és módszere A normák és a tesztpontszámok interpretációja A normacsoportok kiválasztása Az életkori és az iskolai osztályok alapján képzett normák Speciális normák A percentilis z-érték T-érték IQ-pontok A normalizálás 1. A pszichológiai mérés történeti gyökerei és a mérés problémája a pszichológiában 2. A pszichológiai tesztek típusai, alkalmazási területei és a tesztelés folyamata 3. A teszthasználat jogi és etikai aspektusai 4. Méréselméleti és statisztikai alapfogalmak 5. A normák és a pontszámok interpretációja 6. A pszichológiai tesztek reliabilitása 7. A pszichológiai tesztek validitása 8. A tesztszerkesztés 9. A többváltozós statisztikai eljárások a pszichometriában 10. A pszichológiai tesztek kultúrközi adaptációja

I. A pszichometria elmélete és módszere A klasszikus tesztelmélet axiómái Mérések közötti korrelációk A reliabilitás és a populációfüggőség A reliabilitás elfogadható szintjei A reliabilitást befolyásoló tényezők A reliabilitást befolyásoló véletlen hibák típusai A reliabilitás szerepe a nem tesztekkel történő mérésekben A nem véletlen hibák hatása a reliabilitásra 1. A pszichológiai mérés történeti gyökerei és a mérés problémája a pszichológiában 2. A pszichológiai tesztek típusai, alkalmazási területei és a tesztelés folyamata 3. A teszthasználat jogi és etikai aspektusai 4. Méréselméleti és statisztikai alapfogalmak 5. A normák és a pontszámok interpretációja 6. A pszichológiai tesztek reliabilitása 7. A pszichológiai tesztek validitása 8. A tesztszerkesztés 9. A többváltozós statisztikai eljárások a pszichometriában 10. A pszichológiai tesztek kultúrközi adaptációja

I. A pszichometria elmélete és módszere 1. A pszichológiai mérés történeti gyökerei és a mérés problémája a pszichológiában 2. A pszichológiai tesztek típusai, alkalmazási területei és a tesztelés folyamata 3. A teszthasználat jogi és etikai aspektusai 4. Méréselméleti és statisztikai alapfogalmak 5. A normák és a pontszámok interpretációja 6. A pszichológiai tesztek reliabilitása 7. A pszichológiai tesztek validitása 8. A tesztszerkesztés 9. A többváltozós statisztikai eljárások a pszichometriában 10. A pszichológiai tesztek kultúrközi adaptációja Reliabilitás és validitás kapcsolata Látszatérvényesség Kritériumvaliditás Prediktív validitás Konvergens validitás Diszkriminációs validitás Konstruktumvaliditás

I. A pszichometria elmélete és módszere A teszt megtervezése Feladattípusok A teszt hosszúsága, nehézsége és kitöltésének ideje A teszt kialakítása A tételek megfogalmazása A pontozás kialakítása A tételek elemzése A tételek nehézségi indexe A tételek diszkriminációs indexe A tételek megbízhatósága A tételek érvényessége Tétel-jelleggörbék A tételek torzítása A teszt véglegesítése A teszt publikációja 1. A pszichológiai mérés történeti gyökerei és a mérés problémája a pszichológiában 2. A pszichológiai tesztek típusai, alkalmazási területei és a tesztelés folyamata 3. A teszthasználat jogi és etikai aspektusai 4. Méréselméleti és statisztikai alapfogalmak 5. A normák és a pontszámok interpretációja 6. A pszichológiai tesztek reliabilitása 7. A pszichológiai tesztek validitása 8. A tesztszerkesztés 9. A többváltozós statisztikai eljárások a pszichometriában 10. A pszichológiai tesztek kultúrközi adaptációja

I. A pszichometria elmélete és módszere 1. A pszichológiai mérés történeti gyökerei és a mérés problémája a pszichológiában 2. A pszichológiai tesztek típusai, alkalmazási területei és a tesztelés folyamata 3. A teszthasználat jogi és etikai aspektusai 4. Méréselméleti és statisztikai alapfogalmak 5. A normák és a pontszámok interpretációja 6. A pszichológiai tesztek reliabilitása 7. A pszichológiai tesztek validitása 8. A tesztszerkesztés 9. A többváltozós statisztikai eljárások a pszichometriában 10. A pszichológiai tesztek kultúrközi adaptációja A faktorelemzés Feltáró faktorelemzés Megerősítő faktorelemzés Modellezés strukturális egyenletekkel

I. A pszichometria elmélete és módszere 1. A pszichológiai mérés történeti gyökerei és a mérés problémája a pszichológiában 2. A pszichológiai tesztek típusai, alkalmazási területei és a tesztelés folyamata 3. A teszthasználat jogi és etikai aspektusai 4. Méréselméleti és statisztikai alapfogalmak 5. A normák és a pontszámok interpretációja 6. A pszichológiai tesztek reliabilitása 7. A pszichológiai tesztek validitása 8. A tesztszerkesztés 9. A többváltozós statisztikai eljárások a pszichometriában 10. A pszichológiai tesztek kultúrközi adaptációja A tesztadaptáció érvényességét csökkentő hibatényezők A tesztadaptáció folyamata A torzítás fogalma és fajtái Statisztikai módszerek a torzítás és az ekvivalencia elemzéséhez

II. A pszichológiai mérőeszközök alkalmazási területei és típusai 11. A mentális képességek tesztelése 12. A személyiségmérés projektív technikái 13. Strukturált személyiség-kérdőívek 14. Diagnosztikai mérőeszközök és tünetbecslő skálák 15. Tesztek a munka világában: A nem klinikai tesztalkalmazások

II. A pszichológiai mérőeszközök alkalmazási területei és típusai 11. A mentális képességek tesztelése 12. A személyiségmérés projektív technikái 13. Strukturált személyiség-kérdőívek 14. Diagnosztikai mérőeszközök és tünetbecslő skálák 15. Tesztek a munka világában: A nem klinikai tesztalkalmazások Definíciós problémák Az intelligencia mérésének kezdetei Európában A mentális kor A mentális hányados Az intelligencia mérése Amerikában Wechsler Intelligencia-kérdőív WPPSI-III WISC-IV Raven Progresszív Mátrixok

II. A pszichológiai mérőeszközök alkalmazási területei és típusai 11. A mentális képességek tesztelése 12. A személyiségmérés projektív technikái 13. Strukturált személyiség-kérdőívek 14. Diagnosztikai mérőeszközök és tünetbecslő skálák 15. Tesztek a munka világában: A nem klinikai tesztalkalmazások A Rorschach-próba Más foltértelmező eljrások A szóasszociáción alapuló módszerek A Tematikus Appercepciós Teszt (TAT) A TAT különböző változatai Mondat- vagy történetbefejezési technikák A Szondi-teszt Projektív rajztesztek Projektív játékdiagnosztikai eljárások

II. A pszichológiai mérőeszközök alkalmazási területei és típusai 11. A mentális képességek tesztelése 12. A személyiségmérés projektív technikái 13. Strukturált személyiség-kérdőívek 14. Diagnosztikai mérőeszközök és tünetbecslő skálák 15. Tesztek a munka világában: A nem klinikai tesztalkalmazások Elméleti alapkon nyugvó személyiség-kérdőívek Myers–Briggs Típusindikátor (MBTI) Nonverbális Személyiség-kérdőív (NPQ) A Spielberger-féle Állapot- és Vonásszorongás Kérdőív (STAI) A személyiségmérés vonáselméleti megközelítése Cattell 16 faktoros személyiségmodellje Eysenck háromdimenziós vonáselmélete Az ötfaktoros személyiségmodell A vonáselméleti megközelítések jelentősége és korlátjai Kritériumalapú személyiség-kérdőívek Minnesota Többtényezős Személyiségleltár (MMPI) Kaliforniai Pszichológiai Kérdőív (CPI) A személyiség pszichobiológiai megközelítésben

II. A pszichológiai mérőeszközök alkalmazási területei és típusai Az interjú A klinikai interjú SCID-I és SCID-II Addikció Súlyossági Index (ASI) A Mini Mentális Státusz Vizsgálat Hamilton Depresszió Skála Életútdiagram (Life Chart) Tünetbecslő listák SCL-90R Beck Depresszió Kérdőív Gyermekviselkedési Kérdőív 11. A mentális képességek tesztelése 12. A személyiségmérés projektív technikái 13. Strukturált személyiség-kérdőívek 14. Diagnosztikai mérőeszközök és tünetbecslő skálák 15. Tesztek a munka világában: A nem klinikai tesztalkalmazások

II. A pszichológiai mérőeszközök alkalmazási területei és típusai 11. A mentális képességek tesztelése 12. A személyiségmérés projektív technikái 13. Strukturált személyiség-kérdőívek 14. Diagnosztikai mérőeszközök és tünetbecslő skálák 15. Tesztek a munka világában: A nem klinikai tesztalkalmazások A munka világának speciális elvárásai A HR-funkciók A számítógépes szakértői rendszerek Online tesztelés Kiválasztás és pszichológiai alkalmasságvizsgálat Mérési dimenziók a munka világában Vezetés, csapatalkalmazás és egyéni fejlesztés Szervezeti szintű felmérések

További részek IRODALOM FÜGGELÉK A standardpontok átszámítási táblázata Nemzetközi irányelvek a tesztalkalmazás normáinak kialakításához A jelentősebb tesztforgalmazók listája Segédlet az SPSS Statisztikai Programcsomaghoz A könyvben szereplő feladatok megoldásai

A tananyag részletei 15 fejezet, Bibliográfia, Függelék 351 oldal, 32 táblázat és 15 kép Kb. 35 mérőeszköz bemutatása A fejezetek egységes felépítése A fejezet címe Alfejezetek felsorolása Összefoglalás Fontosabb fogalmak A témával kapcsolatos magyar nyelvű olvasmányok Hasznos internetcímek

Hogyan tovább? A tananyag kipróbálása A tananyag bővítése Az ismeretek összehangolása más tananyaggal