Úton az ökosziget felé Klímapark projekt konferencia

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
V. GAZDASÁG VÁTI Nonprofit Kft. Schneller Krisztián.
Advertisements

Duna menti Városok Együttműködési Fóruma „Várostérségek fejlesztése” c
A helyi termékek szerepe a gazdaságfejlesztésben TAPASZTALATOK, PÉLDÁK, A FEJLŐDÉS LEHETSÉGES IRÁNYAI.
ÚMFT – a foglalkoztatás növeléséhez kapcsolódó hazai és EU-s források elérése mikro-, kis-, és középvállalkozások részére.
Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály
DANUBE A transznacionális együttműködési program kialakítása.
A Grundtvig program: felnőttoktatási pályázatok a Tempus Közalapítvány kezelésében Várterész Flóra Budapest,
A DUNAKANYAR DIÁKSZEMMEL Szentendre
Az Észak-Alföldi régió energiastratégiája
Kerékpáros Magyarország Program Bringázz a Munkába Kerékpárosbarát Település szeptember 16.
SZIE Enyedi György Regionális Tudományok Doktori Iskola
Csongrád megye , a területi tervezés aktualitásai 2014
Egy kis település lehetőségei a környezet- tudatossá válás útján napjainkban Pirtyák Zsolt Lajoskomárom polgármestere.
ÖSSZEFOGÁS JÁSZBERÉNYÉRT március 26. © Baráth László.
A gazdaságfejlesztés jelentősége a települések és a térségek megélhetése és életben maradása szempontjából Az önkormányzatok működési és beruházási költség.
A vidékfejlesztéstől az öko-turizmusig a Nyugat-dunántúli régióban Határmentiségtől az integrált határrégióig Sopron április 06.
Az Európai Területi Társulások jóváhagyó hatóságainak 3. találkozója
Bemutatkozik a Nagykapos és Vidéke Társulás
Gyöngyös KISKUNMAJSA FEBRUÁR január. Uniós direktíva Az unió átlagára érvényes az úgynevezett 3 x 20-as direktíva, mely szerint 2020-ra :
Helyi Vidékfejlesztési Stratégia Felülvizsgálata 2011.
Modláné Görgényi Ildikó. Vidékfejlesztés A gazdaság folyamataiban látható és minden érintett számára érezhető javulás következzen be. Minőségi, a környezet-
Ajkai Kistérség turisztikai helyzete
Megújuló energia előállítás marginális területeken Az M2RES projekt Kéri Zsuzsanna REC for CEE március 21.
Tájékoztató a megyei gazdaságfejlesztési részprogram tervezéséről
Ajkai Kistérség Idegenforgalmának jellemzői
Varju László, államtitkár NFGM A Regionális Fejlesztési Operatív Program tapasztalatai Tanulságok és következtetések az ÚMFT regionális programjai tükrében.
Ugrás az első oldalra A jövőképtől a megvalósításig Városfejlesztés irányai, feladatok ban Dr. Szaló Péter szakállamtitkár A jövőképtől a megvalósításig.
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK ÚTRAVALÓ A NEMZETI VIDÉKI HÁLÓZAT LEADER SZAKOSZTÁLYÁTÓL.. Budapest, szeptember 26. TNC Start Up Fórum Páliné Keller Csilla,
Az Ulmi Folyamat és az európai Duna-stratégia
Közép-Magyarország turisztikai régió vonzerői
Görögország vonzerői Andalits Alexandra.
A Velencei-tó értékei.
Önkormányzatok turisztikai feladatai
Dunakanyar Bemutatása.
„A BAKONYÉRT” Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület bemutatása
A Duna-régió fejlesztése Dávid János. Vízlépcsők a Dunán.
Elvándorlás: Keleti kudarc vagy nyugati vonzerő? Dr. Pogátsa Zoltán Nyugat-Magyarországi Egyetem.
Az Európai Duna Régió Stratégia a környezet- és természetvédelem szempontjából Dr. Rácz András környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár.
Csengersimáért Közhasznú Egyesület Asociaţia fără scop Csengersimáért Comuna Dorolt Pusztadaróc Önkormányzat „Két keréken Szatmárban“ „On two wheels in.
Balaton régió turizmusában
Prof. Dr. Hanusz Árpád Egyetemi tanár
A BARANYA PAKTUM MARKETINGTERVE. Környezetelemzés – Baranya megye fős lélekszáma az ország lakosságának 4%-át teszi ki Népesség fogyó tendenciája.
Duna menti Városok Együttműködési Fóruma Duna térségi programalkotó tanácskozás A Duna Menti Városok együttműködésének aktuális feladatai, javasolt cselekvési.
Vonzástényezők vizsgálata két fürdőváros példáján
Kerékpáros turizmus a szlovák-magyar határ mentén
Automatikus diaváltás A hangszórókat kérem bekapcsolni Most: van A pontos id ő : 19:58
Tájékoztató a megyei tervezés aktuális állásáról
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerepe a vidékfejlesztésben
Gyöngyös Bad Schönborn 2013 november13. január. Uniós direktíva Az unió átlagára érvényes az úgynevezett 3 x 20-as direktíva, mely szerint 2020-ra : 20.
Áttekintés a gazdaság állapotáról Prof. Bod Péter Ákos Budapest, március 27.
A Rábaköz agrárgazdaságának fejlesztési lehetőségei Hutflesz Mihály ügyvezető Régiófókusz Nonprofit Kft Csorna, december 17.
Látogatóközpont és kapcsolódó tevékenységei Szigetmonostoron
HUSK – Klímapark Nyitókonferencia Helyi környezetvédelmi kezdeményezések menedzselése és pénzügyi fenntarthatósága Horváth Ágota ügyvezető BCE Innovációs.
DUNA A MAGYARORSZÁGI SZAKASZA ÉS DUNAPARTI MAGYAR VÁROSOK.
SZOLNOK VK és IVS sz. bemutató 2013 szeptember.
A kerékpáros turizmus előnye, haszna közvetlen EU-s támogatások, EuroVelo-hálózat Balatonkenese, Csikai Mária
A víz hiánya és többlete, mint potenciális veszélyforrás Nemzetközi tudományos-szakmai konferencia Nemzetközi tudományos-szakmai konferencia
KAP reform, az agrártámogatások új rendszere. Vidékfejlesztési Támogatások.
Csongrád megye as területfejlesztési programja május 15.
Dél Baranya Határmenti Települések Egyesülete Siklós, A Közös Agrárpolitika jövője Papp Gergely Agrárgazdasági Kutató.
Duna Stratégia – Duna menti Kamarák Szövetsége Budapest Kiss Ervin DCCA és BKIK főtitkár.
A Duna-Ipoly Nemzeti park Készítette: Peter Van Manson Szokola Márton.
Határtalanul.
ELÉRHETŐ TOP FELHÍVÁSOK
Gerje-Körút „A közös program”
MAGYARORSZÁG SZÉP VAGY, GYÖNYÖRŰ VAGY EGER
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Alapítva: 1989
Előadás másolata:

Úton az ökosziget felé Klímapark projekt konferencia Szentendre, 2014. szeptember 16. Úton az ökosziget felé Kállay Tamás – Szuppinger Péter REC

„Mostahagyerek” helyzet Ha a nemzeti parkot akarják meglátogatni, akkor tipikusan a Börzsönybe vagy a Pilisbe mennek Ha a Dunakanyart, akkor Szentendrére, Visegrádba, Esztergomba Olyan látnivaló nincs a Szigeten, amiért az ország más részéről vagy külföldről idejönne bárki Javarészt 1 napos látogatás (Budapest közelsége ebből a szempontból inkább káros) Tehát jelenleg nem elsődleges célpont, DE akár lehetne az is!

Fenntartható mezőgazdaság Energia Tématerületek Ökoturisztika Fenntartható mezőgazdaság Energia

Ökológia gazdálkodás Ökoturisztika Energetika Természetvédelem Pillérek Ökológia gazdálkodás Ökoturisztika Energetika Természetvédelem + Horizontális témák: Víz Helyi foglalkoztatás Környezet és egészég Környezeti nevelés

Klímapark projekt konferencia

helyi gazdaság, helyi foglalkozatás Főbb igazodási pontok helyi gazdaság, helyi foglalkozatás összhang a természetvédelem és a gazdasági tevékenység között szelíd turizmus, pihenés, üdülés egységes arculat, nagyobb vonzerő szigeti öntudat életminőség javítása közös pályázati lehetőségek települések és térségi szereplők közötti együttműködés

Köszönjük a figyelmet! pszuppinger@rec.org tkallay@rec.org fotó: Czimmy