Alkalmazott növénytan 9. előadás
Mészkerülő tölgyesek Termőhelyük hasonlít a mészkerülő bükkösökére és mészkerülő gyertyános – kocsánytalan tölgyesekére, de szárazabb azoknál A főleg gerinceken, meredek lejtők felső harmadában állnak Az állományok átlagosan 300–600 m tszfm. között találhatók. A talajoknál az erős erózión túl jellemző a nyershumusz
Lombkoronaszintje közepesen zárt vagy szélsőséges termőhelyen nyílt, egyszintes, esetleg nagyon gyenge alsó koronaszinttel. Állományalkotó fafaja a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea). Tipikus elegyfajok: bibircses nyír (Betula pendula), rezgő nyár (Populus tremula), madárberkenye (Sorbus aucuparia) Északias kitettségben: bükk (Fagus sylvatica), gyertyán (Carpinus betulus), délies kitettségben: csertölgy (Quercus cerris) Ny-Dunántúlon: erdeifenyő (Pinus sylvestris), szelídgesztenye (Castanea sativa)
Állománybelsejük a mészkerülő bükkösökénél és a mészkerülő gyertyános – kocsánytalan tölgyesekénél fényben gazdagabb, a tápanyagszegénység és a rossz vízgazdálkodás miatt a cserjeszint hiányzik vagy jelentéktelen borítású. Előfordulhat a kutyabenge (Frangula alnus), s főként Nyugat-Dunántúlon a seprőzanót (Sarothamnus scoparius).
Az alacsony vagy közepes borítású gyepszint fajszegény, acidofil fajokkal jellemezhető. Tipikusak a fél- és törpecserjék: rekettyék (Genista spp.), fekete áfonya (Vaccinium myrtillus), csarab (Calluna vulgaris). Fűfélék: erdei sédbúza (Deschampsia flexuosa), perjeszittyó fajok (Luzula spp.)
Jellegzetes mészkerülő fajok: hölgymálok (Hieracium spp Jellegzetes mészkerülő fajok: hölgymálok (Hieracium spp.), réti csormolya (Melampyrum pratense), orvosi veronika (Veronica officinalis), enyvecske (Viscaria vulgaris), juhsóska (Rumex acetosella), kereklevelű harangvirág (Campanula rotundifolia)
Az acidofil mohafajok magasabb borítást is elérhetnek helyenként: seprőmoha (Dicranum scoparium), szőrmohák (Polytrichum spp.). Mészkerülő tölgyes állományokat hazánkban az Északi- középhegységben, a Dunántúli-középhegységben, Nyugat- Dunántúlon és Dél-Dunántúlon (Mecsek) lehet találni.
Gazdasági és természetvédelmi jelentőség A mészkerülő tölgyesek élőhelyein a múltban nagyarányú fenyvesítések voltak. Az erdeifenyő kultúrállományok alatt alacsony borítású vagy nudum, fajszegény gyepszint jött létre. Bizonyos mészkerülő tölgyes állományokból szelídgesztenyéseket alakítottak ki.
Fenyőelegyes – tölgyesek DNy-Dunántúlon széles, lapos dombhátakon, átlagosan 250–350 m tszf. magasság között bükkös és gyertyános–tölgyes klímaövben, savanyú és könnyen kilúgzódó kőzeteken állnak állományaik, pszeudoglejes, ritkábban savanyú és podzolos barna erdőtalajokon
Az állományok összetételét, szerkezetét főleg az edafikus feltételek, illetve a több évszázados, szálaló jellegú erdőgazdálkodás és egyéb erdőkiélések határozzák meg. Az alomszedés és legeltetés következtében létrejövő minerális talajfelszínen jól újult és elterjedt az erdeifenyő (Pinus sylvestris), miközben a tápanyagigényes elegyfák visszaszorultak
Az állományok zártak, kettős lombkoronaszintűek. A felső szintben az erdeifenyőn kívül a kocsánytalan és a kocsányos tölgy (Quercus petraea, Q. robur) fordul elő. A második lombkoronaszintben állandó a gyertyán (Carpinus betulus), helyenként a bükk (Fagus sylvatica). Lékekben, erdőszéleken a mészkerülő bibircses nyír (Betula pendula) és rezgő nyár (Populus tremula) verődik fel.
A tápanyagszegény talajok és a kettős lombkoronaszint miatt a cserjeszint fajszegény, borítása alacsony. Jellemző cserjefajok: boróka (Juniperus communis), seprőzanót (Sarothamnus scoparius), kutyabenge (Frangula alnus), rekettyefűz (Salix cinerea), füles fűz (Salix aurita)
A gyepszint a savanyú kémhatás, tápanyaghiány miatt szintén fajszegény és alacsonyabb borítású. Sikeresek a fél- és törpecserjék: rekettyék (Genista spp.), ill. a fekete és vörös áfonya (Vaccinium myrtillus, V. vitis-idaea), a csarab (Calluna vulgaris), henye boroszlán (Daphne cneorum ssp. arbusculoides).
A mohapárnás talajfelszín kedvez a körtikefélék (Pyrolaceae), és a korpafűfélék (Lycopodiaceae) terjedésének Jellemző még a fecsketárnics (Gentiana asclepiadea), hölgymálok (Hieracium spp.), perjeszittyók (Luzula spp.), réti csormolya (Melampyrum pratense), orvosi veronika (Veronica officinalis), fenyőspárga (Monotropa hypopytis)
A savanyú kémhatás, az ásványi talajfelszín miatt a mohaszint általában jól fejlett, fajgazdag, helyenként jelentős borítású. Gyakoribb mohafajok: seprőmohák (Dicranum spp.), fehérlő vánkosmoha (Leucobryum glaucum), szőrmohák (Polytrichum spp.), pirosszárú moha (Pleurozium schreberi) Tölcsérzuzmók (Cladonia spp.)
Gazdasági és természetvédelmi jelentőség A Kárpát-medencei előfordulás Délnyugat-Dunántúlra (Vasi-hegyhát, Őrség, Vend-vidék) korlátozódik. Gazdasági és természetvédelmi jelentőség Az élőhelytípus antropogén hatásra jött létre, ezért fenntartása érdekében ugyanazokat a beavatkozásokat kellene véghezvinni. A rendszeres szálalások elmaradása miatt lombos fafajok törnek előre, a pionír jellegű erdeifenyő pedig kiszorul. A fénymennyiség csökkenése, a humuszosodás megindulása miatt az acidofrekvens fajok és mohák dominanciája csökken Elegyetlen, mesterségesen felújított erdeifenyő kultúrállományok foglalják el a fenyőelegyes – tölgyesek helyét.
MÉSZKEDVELŐ ERDŐK A hegy- és dombvidékeken többnyire gerinceken, meredek lejtőkön, esetleg vízszintes kőzetrétegződés esetén platókon jönnek létre. Az alapkőzet és mállástermékének pH-tartománya 7,5–8,5 közötti Fajgazdag társulások, melyekben a bazifrekvens fajok dominálnak A lombkoronaszint alacsony vagy közepes záródású Többnyire fejlett cserjeszint fordul elő. A gyepszintre nem jellemző a koratavaszi aszpektus Polikormon-képző fajok szép számmal előfordulnak A mészkedvelő erdőknél hiányzanak a talajlakó mohák
Mészkedvelő fenyvesek Csak kis területeken, bukkan fel hazánkban a mészkedvelő erdeifenyves. Állományait meszes alapkőzeten, nagyon száraz rendzinákon találjuk. A talajok humusztartalma alacsony, vízállottsága kedvezőtlen. A szélsőséges termőhelyi tulajdonságok miatt a lombos fafajok versenyképessége alacsony, így a pionír, tág tűrőképességű erdeifenyő (Pinus sylvestris) tud itt állományokat alkotni. A hazai állományok a Zalai-dombvidék északi részén lelhetők fel. A homokkőre települt hazai mészkedvelő erdeifenyves állományai kis területűek, erősen sebezhetők. Az intenzív gazdálkodás miatt állományai eljellegtelenedtek, tulajdoni viszonyaik miatt aligha menthetők át az utókornak
A homokkőre települt mészkedvelő erdeifenyvesben dominálnak a száraz tölgyes elemek:a tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum), sudár rozsnok (Bromus erectus), piros gólyaorr (Geranium sanguineum), sárga len (Linum flavum).
Mész- és melegkedvelő tölgyesek Domb- és hegyvidékek meredek, délies kitettségű lejtőin, esetleg plakor helyzetben jönnek létre állományai. Általában 300–500 m tszfm. között fordulnak elő Szárazabb és melegebb mezoklimájú termőhelyek alapkőzete mésztartalmú Kőzethatású talajokon, barna erdőtalajon alakul ki. A termőréteg általában sekély, a termőhely az erdőtenyészet határának közelében van.
Az állományok közepes záródásúak, helyenként felnyílók, mozaikosak, változó magasságúak, fajgazdagok. A többnyire egyszintes koronaszintben a tölgyek a jellemző állományalkotó fafajok: a molyhos, olasz, cser- és kocsánytalan tölgy Elegyfák: virágos kőris (Fraxinus ornus), vadkörte (Pyrus pyraster), barkóca-, házi és déli berkenye (Sorbus torminalis, S. domestica, S. graeca), mezei szil (Ulmus minor) és mezei juhar (Acer campestre)
A koronaszint alacsony záródása miatt fényben gazdag az erdőbelső: a cserjeszint borítása mozaikosan változó, rendszerint magas. Cserjefajok: húsos som (Cornus mas), fagyal (Ligustrum vulgare), ostorménbangita (Viburnum lantana), kökény (Prunus spinosa), bibircses kecskerágó (Euonymus verrucosus), egybibés galagonya (Crataegus monogyna), varjútövisbenge (Rhamnus catharticus), ükörkelonc (Lonicera xylosteum), pukkanó dudafürt (Colutea arborescens), sóskaborbolya (Berberis vulgaris), csepleszmeggy (Cerasus fruticosa), gyepűrózsa (Rosa canina).
A cserjeszint fejlettségétől változó, közepes vagy magas borítású, fajgazdag a gyepszint Számos fű- és sásfaj is megtalálható: a tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum), barázdált csenkesz (Festuca rupicola), vékony csenkesz (F. valesiaca), felemáslevelű csenkesz (F. heterophylla), sudár rozsnok (Bromus erectus), magyar rozsnok (B. pannonicus), törpe sás (Carex humilis), sápadt sás (C. michelii).
Jellemző elemek: tarka nőszirom (Iris variegata), borsfű (Calamintha clinopodium), szurokfű (Origanum vulgare), tarka koronafürt (Coronilla varia), sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys), méreggyilok (Cynanchum vincetoxicum), nagyezerjófű (Dictamnus albus), pirosló gólyaorr (Geranium sanguineum), nagyvirágú méhfű (Melittis grandiflora), sátoros margitvirág (Chrysanthemum corymbosum), orvosi salamonpecsét (Polygonatum odoratum), erdei gyöngyköles (Lithospermum purpureo-coeruleum)
Gazdasági és természetvédelmi jelentőség A mohaszint jelentéktelen Hazánkban az Északi- és Dunántúli-középhegységben, Dél-Dunántúlon és kis folton Nyugat-Dunántúlon (Soproni-dv.) találhatók Gazdasági és természetvédelmi jelentőség Területe jelentősen csökkent, mivel termőhelyeiket erdei- és feketefenyő ültetéssel próbálták hasznosítani Ezen kultúrállományok csak nyomokban, főként a kiritkuló, idősebb részeken tudnak néhány fajt megőrizni az eredeti fajgazdagságból. Az állományok egy része cseres, kocsánytalantölgyes vagy virágoskőrises konszociációvá alakult
Bokorerdők A középhegységek sziklás gerincein, meredek, délies kitettségű lejtőin, ritkán meleg platókon, általában 250 m tszf. magasság felett jönnek létre Termőhelyük a makroklímánál szárazabb és melegebb mezoklímájú Alapkőzetük mésztartalmú Talajuk sekély termőrétegű, többletvízhatástól független és száraz Jellemző talajtípusuk a köves–sziklás váztalaj, a humuszkarbonát, rendzina és erubáz.
A bokorerdők nyílt, mozaikos élőhelyek, a fás növények alkotta foltok fátlan lejtőgyepekkel és sziklagyepekkel váltakoznak. A lombkoronaszint markánsan nem különül el a cserjeszinttől Állományalkotó fafaja a molyhos tölgy (Quercus pubescens) és virágos kőris (Fraxinus ornus), elegyfaként a cser (Quercus cerris), sajmeggy (Cerasus mahaleb), barkóca-, házi és déli berkenye (Sorbus torminalis, S. domestica, S. graeca), mezei juhar (Acer campestre) jelenik meg
A közepes vagy magas borítású cserjeszint fajgazdag, számos xerofil faj építi fel. Általánosabb fajok: tatár juhar (Acer tataricum), sajmeggy (Cerasus mahaleb), kökény (Prunus spinosa), húsos som (Cornus mas), ostorménbangita (Viburnum lantana), sóskaborbolya (Berberis vulgaris), egybibés galagonya (Crataegus monogyna), bibircses kecskerágó (Euonymus verrucosus), pukkanó dudafürt (Colutea arborescens), csepleszmeggy (Cerasus fruticosa), jajrózsa (Rosa pimpinellifolia).
Gyepszintje közepes vagy magas borítású, rendkívül fajgazdag, xerofil és többnyire mészkedvelő fajokból áll Sikeres életforma a félcserje: fürtös zanót (Cytisus nigricans), magas rekettye (Genista elata), sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys), napvirágok (Helianthemum spp.), kakukkfüvek (Thymus spp.) és a a xeromorf felépítésű fű- és sásfélék: barázdált csenkesz (Festuca rupicola), tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum), árvalányhajak (Stipa spp.), törpe sás (Carex humilis).
A színpompás virágszőnyeget alkotó fajok: tarka nőszirom (Iris variegata), méreggyilok (Cynanchum vincetoxicum), nagyezerjófű (Dictamnus albus), piros gólyaorr (Geranium sanguineum), mezei zsálya (Salvia pratensis), magyar szegfű (Dianthus pontederae), koronafürtök (Coronilla spp.), tavaszi hérics (Adonis vernalis), erdei szellőrózsa (Anemone sylvestris), orvosi salamonpecsét (Polygonatum odoratum), erdei gyöngyköles (Lithospernum purpureo-coeruleum) és számos orchidea faj.
Bokorerdőket hazánkban az Északi- és Dunántúli-középhegységben, illetve Dél-Dunántúlon (Mecsek, Villányi-hg.) találunk A mészkövön és bazalton tenyésző bokorerdők jellemző fajai: sajmeggy (Cerasus mahaleb), a dolomiton álló bokorerdőkben tömegesen a vegetatív úton nagy sarjtelepeket alkotó cserszömörce (Cotinus coggygria)
Gazdasági és természetvédelmi jelentőség A bokorerdők kicsiny, foltszerű területeken találhatók, korábban főleg legeltetéssel hasznosították őket Az erdőgazdálkodás szempontjából értéktelen faállományok Területük egy részét az elmúlt évtizedekben erdeifenyő és főleg feketefenyő ültetéssel próbálták hasznosítani Bizonyos területeken pedig virágoskőrises vagy magaskőrises származékok jöttek létre. A meglévő bokorerdőket véderdőként célszerű kezelni, s mindenféle gazdálkodástól, háborítástól mentesíteni kell
LIGETERDŐK ÉS CSERJÉSEK A folyók és patakok rendszeres elöntésű területein alakulnak ki Ingadozó, de mindig elérhető talajvíz van Az állandóan mozgó víz oxigénben gazdag, ezért a szervesanyagok lebomlása gyors és a humuszosodás kismértékű. Az elöntések miatt jelentős a nitrogén és a vízzel szállított ásványi anyagok felhalmozódása. Termőhelyükön gyakoriak a mechanikai károsítások (hullámverés, jégzajlás), ezek következtében gyakran jönnek létre nyílt termőhelyek A folyók és patakok gyorsan és nagy távolságra szállítják a növények szaporítóképleteit, ezért, valamint a nyílt termőhelyek miatt nagyszámú adventív faj lép fel a ligeterdőkben.
Síkvidéki (folyómenti) bokorfüzesek Síkvidéki ártereink mély fekvésű részein, alacsony tengerszint feletti magasságnál (200 m tszfm. alatt) Rétegezett folyóhordalékon jönnek létre a bokorfüzesek. Az elöntésből származó vízborítás rendszeres, a tenyészidőszak egyharmadát–felét teszi ki. Ármentes időszakokban is felszínig nedves a termőhely. Ásványi frakcióban gazdag nyers öntéstalajok alakulnak ki.
A közepes vagy magas borítású cserjeszintet higrofil fűzfajok alkotják: csigolyafűz (Salix purpurea), mandulafűz (S. triandra) és a kosárkötőfűz (S. viminalis), fehér fűz (S. alba) cserjésedő egyedei. A Duna és mellékfolyóinak zátonyaira jellemző volt: parti fűz (Salix elaeagnos), csermelyciprus (Myricaria germanica) és homoktövis (Hippophaë rhamnoides)
A gyepszint fajszegény, változó borítású, higrofil fajokból áll. Az elöntések miatt sikeresek a magaskórósok is. Jellemző fajaik: kányafüvek (Rorippa spp.), mocsári nefelejcs (Myosotis palustris), keserűfüvek (Polygonum spp.), pántlikafű (Typhoides arundinacea), posvány sás (Carex acutiformis), parti sás (C. riparia)
A bolygatás miatt számos az egyéves ruderális faj: disznóparéjok (Amaranthus spp.), libatopok (Chenopodium spp.), labodák (Atriplex spp.), subás farkasfog (Bidens tripartita).
Gazdasági és természetvédelmi jelentőség Folyóink mentén az egész országban megtalálhatók a bokorfüzesek. Gazdasági és természetvédelmi jelentőség A bokorfüzesek instabil élőhelyek, az állományok összetétele, a fajok borítása, de sokszor maga a bokorfüzes helye is rendszeresen változik. Számos gyomnövényünk a bokorfüzesek útvonalán terjed az országban. Az élőhelyet elsősorban a vízügyi beavatkozások, kotrások, műtárgyak építése és mederfal kövezések veszélyeztetik, regenerációjuk viszont gyorsan megy végbe
Síkvidéki (folyómenti) fűz – nyár (puhafás) ligeterdők A síkvidéki árterek középmély (és mély) fekvésű részein, alacsony tengerszint feletti magasságnál (200 m tszfm. alatt) A bokorfüzesek és a tölgy – kőris – szil ligeterdők között jönnek létre Termőhelyük rétegezett folyóhordalék, melyen nyers és humuszos öntéstalajok jönnek létre. Az elöntésekből eredő vízborítás rendszeres, évente 1/2–2 hónapig tart. Az elöntésmentes időszakokban a vízszintingadozástól függően állandó, felszínig nedves vagy időszakos vízhatású a termőhely.
A lombkoronaszint zárt, egyszintes, higrofil fafajok építik fel. Egy laza záródású második lombkoronaszint kialakulhat. Állományalkotó a fehér fűz (Salix alba) és a ritkulófélben lévő fekete nyár (Populus nigra), elegyfaként a törékeny fűz (Salix fragilis), a két fűzfaj hibridje, a berki fűz (S. × rubens), vénic-szil (Ulmus laevis) lép fel. Magasabb térszínekre pedig már a fehér nyár (Populus alba) és a magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp. danubialis) is behúzódik Idegenhonos fafajok: zöld juhar (Acer negundo), amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica), fehér eper (Morus alba).
A cserjeszint a jó víz- és tápanyagellátásnak, kedvező fényviszonyoknak köszönhetően közepes vagy magas borítású. Jellemző fajaik a vörösgyűrűsom (Cornus sanguinea), hamvas szeder (Rubus caesius), kányabangita (Viburnum opulus), kutyabenge (Frangula alnus), a ritka fekete galagonya (Crataegus nigra), az özönfajként terjedő gyalogakác (Amorpha fruticosa).
A fákra, cserjékre fás- és lágyszárú liánok kapaszkodnak fel: ligeti szőlő (Vitis sylvestris), az özönfaj parti szőlő (V. riparia), továbbá a komló (Humulus lupulus), ebszőlőcsucsor (Solanum dulcamara), sövényszulák (Calystegia sepium) és a szintén inváziós süntök (Echinocystis lobata).
A gyepszint megjelenése az év folyamán erősen változó, fajgazdag, közepes vagy magas borítású, higrofil és nitrofil elemek építik fel: sédkender (Eupatorium cannabinum), nagycsalán (Urtica dioica), közönséges lizinka (Lysimachia vulgaris), lóromok (Rumex spp.). A nagytermetű sások és fűfajok is tömegesek: éles sás (Carex gracilis), parti sás (C. riparia), hólyagos sás (C. vesicaria), nád (Phragmites australis), pántlikafű (Typhoides arundinacea)
További jellemző fajok: nyári tőzike (Leucojum aestivum), mocsári nefelejcs (Myosotis palustris), keserűfüvek (Polygonum spp.), kányafüvek (Rorippa spp.), erdei nenyúljhozzám (Impatiens noli-tangere), menták (Mentha spp.), fekete nadálytő (Symphytum officinale), kúszó boglárka (Ranunculus repens).
Számos adventív gyomfaj terjed: bíbor nenyúljhozzám (Impatiens glandulifera), magas aranyvessző (Solidago gigantea), amerikai eredetű őszirózsák (Aster spp.), egynyári seprence (Stenactis annua), kúpvirágok (Rudbeckia spp.), napraforgó fajok (Helianthus spp.).
Gazdasági és természetvédelmi jelentőség Területük jelentős részén nemesnyárasokat vagy nemesfüzeseket hoztak létre, melyek elgyomosodott gyepszintű, tipikus kultúrállományok. Ezek a helytelen kezelés következtében jellegtelen amerikai kőrises és zöldjuharos állományokká váltak Tarvágás után nagyon sokszor tuskózzák a területet, illetve az erős gyomosodás, a magaskórósok és liánok miatt gyomirtó vegyszerezést is alkalmaznak Ezen durva beavatkozások az egykori élőhelyet teljesen átalakítják, eljellegtelenítik Az adventív fa-, cserje- és lágyszárú fajok azonban még így is gondokat okoznak, teljesen megszabadulni tőlük ma már aligha lehet
Síkvidéki (folyómenti) tölgy – kőris – szil (keményfás) ligeterdők Folyóink ártereinek (középmély,) középmagas, magas fekvésű részein, alacsony tengerszint feletti magasságnál (200 m tszfm. alatt) találhatók A vízjárástól függően területeik nem minden évben kerültek vízborítás alá, nagyobb árvizeknél az elöntés 1–2 hétig, legfeljebb egy hónapig tartott. Termőhelyeik alapkőzete rétegezett folyóhordalék (kavics, murva, homok, iszap, agyag, stb.), melyen ritkábban humuszos öntéstalajok, illetve az erdőállománynak köszönhetően gyakrabban öntés erdőtalajok vagy réti erdőtalajok jöttek létre.
A lombkoronaszint zárt, általában két vagy több szintes, fajgazdag, számos mezofil, mezohigrofil faj építi fel. Állományalkotó a felső lombkoronaszintben a kocsányos tölgy (Quercus robur) és magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp. danubialis), jellemző elegyfa ebben a szintben a fehér nyár (Populus alba).
Az alsó lombkoronaszintben dominál a mezei szil (Ulmus minor) és vénic-szil (U. laevis) Előfordulhat: a vadalma (Malus sylvestris), zselnicemeggy (Padus avium), mezei juhar (Acer campestre), a Felső-Duna, Rába, Dráva és Mura mentén szálanként a hamvas éger (Alnus incana) Szigetközben a magyar kőrist a magas kőris (Fraxinus excelsior) helyettesíti.
Közepes vagy magas borítású fajgazdag cserjeszint jön létre: cseregalagonya (Crataegus laevigata), vörösgyűrűsom (Cornus sanguinea), mogyoró (Corylus avellana), kányabangita (Viburnum opulus), varjútövisbenge (Rhamnus catharticus), csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus), hamvas szeder (Rubus caesius), kutyabenge (Frangula alnus), tatár juhar (Acer tataricum), vörös ribiszke (Ribes rubrum ssp. sylvestre)
Alsó-Duna ártéren a fekete galagonya (Crataegus nigra) is előfordul
A gyepszint borítása mindig magas, fajgazdag, mezofil (részben üde lomberdei) fajok találhatók benne. Itt is megtalálható a koratavaszi aszpektus: odvas keltike (Corydalis cava), bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoides), hóvirág (Galanthus nivalis), tavaszi tőzike (Leucojum vernum), sárga tyúktaréj (Gagea lutea), kétlevelű csillagvirág (Scilla bifolia), salátaboglárka (Ficaria verna), medvehagyma (Allium ursinum)
A tavaszi-nyári aszpektus is fajgazdag: podagrafű (Aegopodium podagraria), gyöngyvirág (Convallaria majalis), szagos müge (Galium odoratum), erdei nenyúljhozzám (Impatiens noli-tangere), télizöldmeténg (Vinca minor), erdei tisztesfű (Stachys sylvatica), erdei ibolya (Viola sylvestris), erdei varázslófű (Circaea lutetiana), fekete nadálytő (Symphytum officinale), széleslevelű salamonpecsét (Polygonatum latifolium).
Keményfás ligeterdőket elsősorban a Duna, Tisza, Bodrog, Körösök, Maros, Rába, Dráva, Mura mentén találunk, egyre fogyó területtel, de a kisebb folyóvizek és az egykor elhagyott folyómedrek mentén is vannak állományai.
Gazdasági és természetvédelmi jelentőség Területük az elmúlt évszázadokban drasztikusan lecsökkent. Az állományalkotó fafajok értékes faanyaga miatt legelő, kaszáló, szántó és gyümölcsös nyerési célzattal irtották állományaikat. A felújítás nagyon sokszor nem az eredeti, őshonos fafajokkal, hanem főként nemes nyárakkal vagy fekete dióval történik. Akácosok, zöldjuharosok és amerikai kőrisesek is kialakulhatnak. Tarravágott, és több évig felújítatlan területeken a fehér nyár szokott elszaporodni