MIT NEKÜNK, TI FÉRFIAK? (Bokrétás András versei) ballada néhai jó Francois Villon mester stílusában és modorában
A verset azon hölgyek kérésére írtam, akiknek természetét, magatartását bökverseimben sokszor megénekeltem. Kérték: ugyan nézzek már körül a férfiak házatáján, hátha ott is találok „dalolnivalót”. Találtam!
Domború mellkas, érces hang, kondul a szó, mint nagyharang,
emelt tekintet, ócska báj, pocakok alatt nő a háj,
csábos a mosoly, villan a fog, várja, hogy karjába nőcske rogy,
tűnődj el, óh, e jeleken, S OTTHON LÉGY FÉRFI, HERCEGEM!
Széles a váll, izmos a kar, az ész is tudja, mit akar,
libben az alj, a szem guvad, férfiasságtok elnyúvad,
búg a szó, a tenyér nedves, ne hagyd el magad, férfi, kedves,
én is csak halkan percegem: OTTHON LÉGY FÉRFI,HERCEGEM!
Rikolt a zene, a test simul, Izzad a homlokod piszkosul,
tenyered kószál, mint a szél, fehér az arcod, mint a tél,
ígéret csattan ajkadon, röhögve, némán hallgatom,
s refrénként én ezt üzenem: OTTHON LÉGY FÉRFI, HERCEGEM!
Ígérj csak fűt, fát, te ökör, verd vissza magad, mint jó tükör,
koslass csak, beszélj balga tag, minden légy, csak ne hallgatag,
rángasd a szoknyám, légy szilaj, halóban lév ő nagy bivaly,
én most a kedved megszegem: OTTHON LÉGY FÉRFI, HERCEGEM!
AJÁNLÁS: Herceg! Hol laksz? Menjünk el! Játszani kívÁnok kedveddel!
Másnap én el nem hencegem: Férfi voltál otthon, hercegem!
A TÁNC (Bokrétás András versei)
Álmomban táncoltál velem, kedves zenére, mint kit forró vére hajt, topog, röppen, kering.
Arcod arcomra hullt. Meleg sóhajt lehelt a szád, beszívtam, szerettelek. S így táncoltunk tovább.
Csókoltam ajkad omlatag, dőltél alélva rám, álmodtam volna álmomat örökké így talán.
A reggel ébresztett fel. De nem bántam a fényt, a zajt, tovább csókoltam ajkad csendesen, mint kit forró vére hajt.
V É G E (Bokrétás András)