DECENT PROJEKT 2013-2014 Munkavállalói kapacitásbővítés európai és nemzeti szintű képzések révén.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Magyarországon új sportként, minél szélesebb körben megismertetni az általunk oly szeretett játékot. Olyan környezetet teremteni, ahol harmonikus közösségben.
Advertisements

„ A Harmadik Oldali Erőszak megelőzése helyi szinten” projekt Projektgazda: Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) Partnerek: • Norvég Helyi.
Működhet-e hatékonyan a társadalmi ügyek piaca? Dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár Budapest, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
"Tabletek, kispolski, miegymás - Mi is az a Bűvösvölgy?” Média animátor – H95 Bűvösvölgy szeptember Legeza Katalin.
Területi együttműködések, társulások, hálózati tanulás TÁMOP-3.2.2/08/A/2 Megújuló pedagógia: hálózati együttműködés Észak-Magyarországon.
kiemelt projekt szolgáltatásainak bemutatása
A Pécsi Kistérség Foglalkoztatási Paktuma
Támop / Vas Megyei Önkéntes Centrum Központban az önkéntesség március1.
2005. november 18. Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület Tevékenységi Prezentáció VIDÉKFEJLESZTÉSI FÓRUM Jászfényszaru Molnár Katalin elnök.
A közötti időszak fejlesztési tervezésének megalapozása
H-M Szakért ő i Akadémia Tematikus fejlesztésére Pécs – 9. szeminárium.
„INTER-CIVIC: Vývoj dvojjazyčného portálu a digitálnych obsahov pre NGO”
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program számokban Időtartam: Költségvetés: € – Ft/év Magyarországon.
A közigazgatás hatékonyságának növelése Hargita Megye Tanácsa alárendelt intézményeiben PODCA 1.3.
Fiatalok Lendületben Program Előzmények: Fiatalok Európáért, Ifjúság Program Időtartam: Költségvetés: € – 2,5.
Europe Direct Tájékoztató Központ Budapest ELTE Rektori Hivatal Pályázati és Innovációs Központ ELTE Innovációs nap 2013.
Ugrás az első oldalra A jövőképtől a megvalósításig Városfejlesztés irányai, feladatok ban Dr. Szaló Péter szakállamtitkár A jövőképtől a megvalósításig.
Közösségi munka. 1. A közösségi munka előnyei az egyéni és családi esetkezeléssel szemben A szociális munkások rendelkezésére álló eszközök rendszerint.
Hallgatói szolgáltatások fejlesztése október 18. Nyitókonferencia Projekt megnevezése: Felsőoktatási szolgáltatások rendszerszintű fejlesztése 2.
Besenyi Sándor Regionális szakmai munkatárs Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. Régiós szakmai műhely - Szeged A „FoglalkoztaTárs.
Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület
Gondolatok az EVH Tájékoztatási Központjának második éves munkaprogramjához, kiemelten kezelve a Leader-t Haris Martinos, EVH Tájékoztatási Központ csapatvezetője.
Tájékoztató a „Harmadik Oldali Erőszak megelőzése helyi szinten” projektről Dr. Zongor Gábor Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége főtitkára(TÖOSZ)
A társadalmi kohézió erősítése bűnmegelőzési és reintegrációs programokkal TÁMOP kiemelt projekt.
A Magyar Távmunka Szövetség céljai, törekvései Dr. Horváth Elek elnök III. Országos Távmunka Konferencia Budapest,
Távmunka kutatás, fejlesztés eredményei
OFA Hálózat évi tevékenységei
Az NFT társadalmi egyeztetése civil szemszögből Civilek a Nemzeti Fejlesztési Terv Nyilvánosságáért - CNNy Pécs, március 23.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Nemzetközi és határ menti együttműködések támogatása.
Balatonszemes Június A villamos energia közszolgáltatási helyzete és szerepe Magyarországon Fő kérdések, aktualitások 2.
Tagszervezeti munka erősítése
Migrációról iskolásoknak Iskolai projekt
„Határon innen, határon túl – integráció és migráció a Kárpát- medencében” – A projekt eredményeinek bemutatása Eger, február 25. Projekt záró konferencia.
Kordás László december Társadalmi Párbeszéd Központ.
Kulturális tevékenységet folytató civil szervezetek képzése a Dél-dunántúli régióban AZ ÉLETHOSSZIG TARTÓ TANULÁS NÉPSZERŰSÍTÉSE - AZ EU ELVÁRÁSOK MEGISMERÉSE.
Innováció-ösztönző együttműködések kiépítése Dél-kelet-európai térség országaiban CLEAR.
TERÜLETI PAKTUM. A PAKTUM BEMUTATÁSA szeptember 25-én aláírták a Területi Foglalkoztatási és a Társadalmi Integráció a Központi Régióban Paktumot.
„A Duna mente fenntartható nemzetközi stratégiája, különös tekintettel a turizmus fejlesztésére – DATOURWAY” nemzetközi projekt rövid ismertetése VÁTI.
. Negyedik Partner Közép-Dunántúli Foglalkoztatási Hálózat 4P KDFH Alapítva: Gere János
Esélyegyenlőség a foglalkoztatásban a TÁMOP projekt képzési tapasztalatai alapján Szabó Zsóka Nők a Holnapért Alapítvány Várpalota 2011,
Dél-alföldi SZAK-TÁR Dél-alföldi SZAK-TÁRTÁMOP /2/B Projekttájékoztató nap Szakmai program bemutatása Béthel Alapítvány.
TÁMOP /1/B Gyermekek és fiatalok integrációs programjai Csomópont - Ifjúsági Információs Pont kialakítás Álláskereső klub.
Balatonszemes Az Európai Unió szintű szociális párbeszédben való részvétel tapasztalatai.
„A Duna mente fenntartható nemzetközi stratégiája, különös tekintettel a turizmus fejlesztésére – DATOURWAY” nemzetközi projekt rövid ismertetése Majorné.
TÁMOP A-13/ Az EVDSZ társadalmi szerepvállalásának szélesítése a Dél-Dunántúli Régióban 1 TAGSZERVEZÉS – TAGLÉTSZÁM CSÖKKENÉS HATÁSAI.
Demonstráció az EDF DÉMÁSZ-nál Tapasztalatok, elemzés EVDSZ Konferencia - "A munkavállalói érdekvédelem - MOZGÓSÍTÁS"
Tisztességes munka és európai szociális párbeszéd Kihasználatlan jelen?
TÁMOP-5.5.2/09 „Önkéntesség elterjesztése” c. pályázati kiírás előzményei, céljai és háttér-információ Információs nap április 9.
FoglalkoztaTárs – Társ a foglalkoztatásban
INNO-REÁL Szövetség Civil Ágazati-szakmai Stratégiai Terv május 21.
© Szöllősi és Társai Bt. Marketingkommunikáció a TISZK rendszerében.
OFA HÁLÓZAT KOOPERÁCIÓ KIEMELT PROJEKT (TÁMOP-2.4.3/B/1-09/1) – Szociális szövetkezetek részére nyújtható térítésmentes szakmai.
AdRisk Community action on Adolescent and Injury Risk – Közösségi összefogás a fiatalok baleseti kockázatának csökkentésére Európai szintű szituáció-elemzés,
Workshop VI. - Bevált gyakorlatok a mediációban - A Közép Európai Mediációs Intézet bemutatása.
Máté Szilvia programvezető OFA Hálózat - Észak-Alföldi Regionális Iroda „KoopeRáció projekt hálózatépítéssel kapcsolatos kérdőíves felmérés eredményének.
1 TÁMOP A-13/ A TÁMOP A-13/1 „Társadalmi partnerek kapacitásfejlesztése a Konvergencia Régióban” Pénzügyi tájékoztató
Munkavédelmi érdekképviselet és érdekegyeztetés Összeállította: dr. Váró György.
A Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület tevékenységének bemutatása GYURKÓ BÉLA (megyei kapcsolattartó)
Kistérségi gyerekesély programok támogatása MTA Gyerekprogram.
„Önkormányzati kapacitásépítés norvég‐magyar együttműködéssel” projekt
roma integrációs modellek a közös sikerekért
Follow-up national seminar Implementation of European social partners’
Follow-up national seminar Implementation of European social partners’
„ÉLETREVALÓ – U4 LIFE” TPPA/2012/03/30
Együtt a változásokért
„Országos Foglalkoztatási Közalapítvány INFORMÁCIÓS NAP 2009” Gosztolai Géza OFA- Hálózat Közép-dunántúli Regionális Iroda Székesfehérvár, 2009.
Projekt záró prezentáció
Tagszervezeti munka erősítése
Előadás másolata:

DECENT PROJEKT Munkavállalói kapacitásbővítés európai és nemzeti szintű képzések révén

A projekt célja  A projekt ötlet lényege, hogy bővítsük a munkavállalók kapacitását a szociális párbeszéd és tisztes munka agenda területén speciális képzések által, amelyek magukban foglalják a jogi képzést munkavállalói jogokról, a szociális párbeszéd struktúrák, az EU-s és ILO megállapodások és ajánlások megismerését; ill. gyakorlati ismereteket, mint például a tárgyalástechnika, a szervezési módszerek és a kommunikáció; különös tekintettel a fiatal munkavállalókra.

Problémák:  Alacsony szinten van a szociális partnerek tudásszintje a szociális párbeszédről, mint közösségi fejlesztési eszközről; alacsony szintű a résztvevők képzettségi szintje a szociális párbeszéd vezetését illetően; hiányzik a hálózatépítés a szociális partnerek között nemzeti és nemzetközi szinten; alacsony szinten van a szociális párbeszéd és a tisztes munka szélesebb körű népszerűsítése.

Célok és indoklás:  - A magyar szociális párbeszéd rendszer erejét jelentősen csökkentették. Az Országos Érdekegyeztető Tanács tripartit rendszerét felváltotta egy multipartit rendszer, amely magában foglalja a civil szervezeteket és az egyházakat is, viszont a kormány csak megfigyelőként van jelen. Így sürgős szükség van a munkavállalók kapacitásának bővítésére a tekintetben, hogy hatékonyabban tudjanak részt venni a létező regionális, ágazati és vállalati szintű szociális párbeszéd rendszerekben, amelyek az érdekképviselet egyetlen valódi lehetőségei maradtak.  - Az szakszervezeti bizalmik/ alapszervezeti tisztségviselők a szakszervezetek frontvonalban lévő képviselői, így ők a leginkább képesek rá, hogy sikeresen képviseljék a munkavállalókat a tárgyalásokon, erősítsék a szakszervezetek bázisát és új tagokat szervezzenek. Egy összefoglalt „jó gyakorlatok”-at tartalmazó gyűjtemény nagymértékben növelné az eredményességüket.  - Magyarországon a tisztes munka irányelvei nem jól ismertek és elismertek. A gazdasági és pénzügyi válság után/közben a munkavállalók jobban aggódnak azért, hogy van e munkájuk, mint azon, hogy ez a munka tisztes e.

Stratégiai célok:  a szociális párbeszéd szerepének erősítése és minőségének javítása a szociális partnerek között  a szakszervezeti bizalmik/ alapszervezeti tisztségviselők részvételének erősítése a szociális párbeszéd rendszerben  a szakszervezetek bázisának erősítése a kapacitásbővítés révén  a tisztes munkával és előnyeivel kapcsolatos ismeretek erősítése  szakszervezeti kézikönyv kidolgozása a szakszervezeti bizalmik/ alapszervezeti tisztségviselők részére  hálózatépítés a magyar és a norvég szakszervezetek között

Részletek:  1. Projekt előkészítése Tanulmányút Norvégiába, a norvég szociális párbeszéd rendszerének és struktúrájának megismerése céljából.  2. Szakszervezeti szakértői csapat létrehozása a képzési anyagok és eszköztár összeállítására A szakértők kiválasztása mindkét országban, szakértői találkozók (személyesen és interneten keresztül), képzési anyagok kidolgozása.  3. Nemzeti szintű képzések rendezése a szakszervezeti bizalmik/tisztségviselők részére Képzések a szakértők által kidolgozott képzési anyagok és eszköztár felhasználásával. Témakörök: hogyan növeljük a munkavállalói részvételt a szociális párbeszéd rendszerekben (toborzás és szervezés); hogyan működjünk sikeresen ezekben a struktúrákban (jogi háttér, tárgyalástechnika, kollektív tárgyalási módszertan); a tisztes munka népszerűsítése a munkahelyeken (minőségi munkahelyek, egyenlő bér, nemek közötti esélyegyenlőség, stb.).

Részletek:  4. Media kampány Poszter kampány a különböző szakmák képviselőiről mindennapi szituációkban, a munka és a magánélet közötti egyensúly, munkahelyi jogok és szociális értékek népszerűsítésére.  5. Kézikönyv kiadása Kézikönyv a szakszervezeti bizalmik/tisztségviselők részére, benne a képzési anyagokkal és a képzések és tapasztalatcserék során gyűjtött tapasztalatokkal.  6. Tanulmányút Magyarországra Norvég delegáció látogatása Magyarországon tapasztalatcsere elősegítése céljából – partnerség kiépítése és nemzetközi együttműködés.  7. Záró konferencia A konferencia a képzések és tapasztalatcserék eredményeiről. A kézikönyvek bemutatása.

Eredmények:  5 fős delegáció tanulmányútja Norvégiába  Weboldal (jelenleg kb látogató)  Facebook oldal (89 like + kb fő akit elértünk)  4 képzési rendezvény összesen 114 résztvevővel  Poszter kampány 10 különböző szakma képviselőivel (citylight felületeken való megjelenés több ezer emberhez jutott el Budapesten)  Média megjelenések  Kiadvány 400 példányban  UNIO – SZEF partnerség kialakítása

5 fős delegáció tanulmányútja Norvégiába

Weboldal létrehozása (jelenleg kb látogató)

Facebook oldal (89 like + kb fő akit elértünk)

4 képzési rendezvény összesen 114 résztvevővel

Poszter kampány 10 különböző szakma képviselőivel

Média megjelenések  A Tisztes Munka Világnapja alkalmából rendezett akciónkkal kapcsolatos média megjelenések. - Flashmob a tisztes munkáért! - szef.hu - Fiatalok munkalehetőségéért demonstráltak - metropol.hu - Demonstráció a fiatalok tisztességes munkalehetőségéért- klubradio.hu - Tízmilliók dolgoznak embertelen körülmények között -mno.hu - Budapesti akció a Tisztes Munka Világnapján -hrportal.hu - Növekszik a munkahelyi kiszolgáltatottság - profession.hu - Közeleg a Tisztes Munka Világnapja- prohuman.hu - Közeleg a Tisztes Munka Világnapja - hrportal.hu - Közeleg a Tisztes Munka Világnapja- szakszervezetek.hu - Flashmob a tisztes munkáért! - Fiatalok munkalehetőségéért demonstráltak - Demonstráció a fiatalok tisztességes munkalehetőségéért - Tízmilliók dolgoznak embertelen körülmények közöttBudapesti akció a Tisztes Munka Világnapján - Növekszik a munkahelyi kiszolgáltatottság - Közeleg a Tisztes Munka VilágnapjaKözeleg a Tisztes Munka Világnapja - Négy órás hírek – Echo Tv

Kiadvány 400 példányban

UNIO – SZEF partnerség kialakítása

Záró konferencia - Siófok  Program:  Péntek – megnyitó  Szombat délelőtt– új ismeretanyagok megszerzése a norvég szakszervezetekről és szociális párbeszédről, valamint a norvég szakszervezetek által használt oktatási és toborzási módszerekről  Szombat délután – eddig tanultak felelevenítése + kiadvány bemutatása  Vasárnap délelőtt – további tervek megvitatása + projekt értékelése

Köszönöm a figyelmet!