Tanító teleházak -. A teleházakról  A teleház eredetileg kistelepülési jelenség.  Program, amelyen keresztül civil szervezetek modern, számítástechnikai.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Együttműködő tanulás/ az együttműködés tanulása és stratégiai tervezés a felnőttképzésben Kihívások - megoldások.
Advertisements

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
TÁJÉKOZTATÁS A SZAKMAI VIZSGARENDSZEREK KUTATÁSÁRÓL Dr. Hideg Éva Budapesti Corvinus Egyetem, Jövőkutatás Tanszék Az FKA-KT 4/2006. sz. téma, Megvalósíthatósági.
Erdélyi Ilona Magyar Teleház Szövetség Észak-alföldi Regionális tagozata „A teleházak szerepe a kistelepülések szociális ellátásában, a hálózati együttműködésben.”
Teleházak szerepe a digitális írástudás terjesztésében – Megnyitó
Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó
Goronné Ondré Katalin Bihari Mentor Hálózat kiépítése a résztvevő szemével.
25 ÉV A TEHETSÉGEK SZOLGÁLATÁBAN MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG KONFERENCIÁJA PÉCS SZEPTEMBER KORMOS DÉNES A NEMZETI TEHETSÉGÜGYI KOORDINÁCIÓS.
Közigazgatási reform és távmunka
Az Internet Fiesta a könyvtárakban 2002 dr. Bakonyi Péter Országos Könyvtári Kuratórium elnöke.
kiemelt projekt szolgáltatásainak bemutatása
e-NIVÓ zárókonferencia Jászfényszaru szeptember 23.
Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat mint képzőintézmény Bencze Györgyné Hajni.
TÁMOP Nagyrendezvény. Az ifjúságsegít ő esetmenedzser létrejötte – case Manager.
2005. november 18. Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület Tevékenységi Prezentáció VIDÉKFEJLESZTÉSI FÓRUM Jászfényszaru Molnár Katalin elnök.
Szektorok közötti együttműködés tapasztalatai a kerékpáros érdekképviseletben Csikai Mária Nyíregyháza, május 27. A program.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat hosszú távú stratégiája, kapcsolata a releváns operatív programokkal.
„Kutatás az atipikus tanulási formák (távoktatás/e-learning) modelljeinek kifejlesztésére célcsoportonként, a modellek bevezetésére és alkalmazására” Megbízó:
„A szakképzés koordinációjának lehetőségei a Dél-Dunántúli Régióban” Egy konferencia „beharangozója”
Integrált közösségi és szolgáltató terek Koncepció, megvalósulás, kilátások Beke Márton FVM-VKSZI, HROD Közösségi Társadalomfejlesztési Központ.
Szeretettel köszöntjük a TÁMOP „Jó pályán”! projekt békéscsabai TÁMOP „Jó pályán”! projekt békéscsabai szakmai fórum résztvevőit! szakmai fórum résztvevőit!
E-learning és a multimédia
„A MEGYEI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATELLÁTÁS A JÖVŐBEN!” PÉCS Április 1.
Az e-learning gyökerei, az e-tanulás fejleményei
I. Nemzeti Fejlesztési Terv ( ) Készítette: Koczka Csaba (M6MGTO)
Közösségi munka. 1. A közösségi munka előnyei az egyéni és családi esetkezeléssel szemben A szociális munkások rendelkezésére álló eszközök rendszerint.
Szűcs Norbert A SIP oktatási tapasztalatai Magyarországon.
A diákok/fiatalok és az aktív államporság „Civil szervezetek és a közoktatási intézmények közösségi kapcsolatai” Salgótarján, január 29.
Rehabilitáció - Érték - Változás (RÉV): Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű.
kiemelt projekt bemutatkozása
Nemzetközi összefogás az ökológiai gazdálkodás e-learning oktatásáért
Legjobb_kor. Az eMunka, dMunka, sikeres alkalmazásának társadalmi és technológiai feltételei megteremtődtek. dr. Mlinarics József ügyvezető elnök Magyar.
Felsőoktatás szerepe a távmunka elterjesztésében Benedek András Felsőoktatás szerepe a távmunka elterjesztésében VI. Országos Távmunka Konferencia Budapest,
A jövő teleháza Teleházas szolgáltatások. Belső környezet - Teleházas történet 1995-től napjainkig - Teleházak jelenlegi száma - Teleházas kultúra és.
A Foglalkoztatási Információs Pontok a Dél-dunántúli régióban Márk László Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ.
„Beszélgessünk Európáról” programsorozat MeH EU Kommunikációs Főosztály Dániel Anna Békés, március 18.
Europe Direct Hálózat Magyarország Vedd ki a részed! március 18. Vizsnyiczai Márta Békés Megyei EIP.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Nemzetközi és határ menti együttműködések támogatása.
Tanulási partnerségek kezdeményezése A NYITOK hálózatfejlesztési program bemutatása Balázs Ákos Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért június 22.
A társadalmi felzárkóztatás és az életen át tartó tanulás Egy kísérleti projekt tapasztalatai Balázs Ákos Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért 2010.
Pénzesné Tóth Márta kistérségi tanácsadó Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. „Civil pályázati lehetőségek a időszakban”
Dr. Fodor Imréné Pécsi Regionális Képző Központ igazgatója
Szektorok közötti együttműködések
„A Duna mente fenntartható nemzetközi stratégiája, különös tekintettel a turizmus fejlesztésére – DATOURWAY” nemzetközi projekt rövid ismertetése VÁTI.
A kistelepülési könyvtári ellátás reformja
Önkéntesség az Észak-Magyarországi Régióban. A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) története A Demokratikus Ifjúságért Alapítványt 1999-ben hozta.
Prof. Dr. Hanusz Árpád Egyetemi tanár
Dél-alföldi SZAK-TÁR Dél-alföldi SZAK-TÁRTÁMOP /2/B Projekttájékoztató nap Szakmai program bemutatása Béthel Alapítvány.
Digitális kompetencia-fejlesztés TÁMOP /3
„A Duna mente fenntartható nemzetközi stratégiája, különös tekintettel a turizmus fejlesztésére – DATOURWAY” nemzetközi projekt rövid ismertetése Majorné.
Foglalkoztatási Információs Pontok
Foglalkoztatási Információs Pontok Békés megyében
A Nemzeti Fejlesztési Terv
Nemzetközi civil pályázati lehetőségek
„K+F+I befektetési portfólió kialakítása Hajdú-Bihar megyében weboldal segítségével” című projekt bemutatása Kiss Gábor ügyvezető igazgató.
Az UNESCO programja UNESCO Information for All Program (IFAP, I4-all) Az ismeretterjesztés és az élethosszig tartó tanulás előmozdítása érdekében könyvtárosok,
A Kistérségi Koordinációs Hálózat szerepe a roma integráció elősegítésében Székely Andrea főosztályvezető NFÜ Központi Fejlesztési Programiroda.
EGER TÉRSÉGE FEJLESZTÉSI EGYESÜLET „Területfejlesztés civil szemmel” Előadó: Pozsikné Hidvégi Éva, elnök.
A könyvtár, mint az információs társadalom stratégiai tényezője Dr. Tóvári Judit
Az Emelt szintű eTanácsadó akkreditált felnőttképzés tapasztalatai Dr. Tóth András - Herpainé Lakó Judit AGRIA MEDIA 2011 KONFERENCIA OKTÓBER ,
Bentlakásos intézmények kiváltása – TIOP /1
A Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület tevékenységének bemutatása GYURKÓ BÉLA (megyei kapcsolattartó)
TÁMOP-2.1.2/ Az eTanácsadó hálózat szerepe a TÁMOP kiemelt projektben.
A jövő teleháza és az IKSZT A Magyar Teleház Szövetség és a teleházas szolgáltatások.
1 Felelősségvállaló szereplő avagy mit tehet a könyvtár a fogyatékosok érdekében.
A foglalkoztatási paktumok működési tapasztalatai – a siker fokmérői
Lorem ipsum.
A Tudásrégió közösségi színterei
Ifjúsági feladatok az IKSZT-ben
Előadás másolata:

Tanító teleházak -

A teleházakról  A teleház eredetileg kistelepülési jelenség.  Program, amelyen keresztül civil szervezetek modern, számítástechnikai alapú irodai infrastruktúrát tesznek elérhetővé a helyi közösség számára.  A helyi közösségek különféle módokon élnek a teleházak adta lehetőségekkel. A teleház tehát lokális, hiánypótló program. … a teleház tehát nem intézmény?

Mi is a teleház?  A teleházak nagy változatossággal működnek, szinte nincs két egyforma.  A változatosság egyben hátrány, nehezíti a teleházak pontos definiálását, külső szemlélő számára a teleház – jelenség megértését.  A kezdetektől megfigyelhető, hogy a „Mi a teleház?” kérdésre magunk sem tudtunk rövid, jól érthető választ adni. Küldetés:  digitális esélyegyenlőség (társadalmi rétegek között),  digitális szakadék áthidalása (vidék- nagyváros között).

Jellegzetességek  Helyszín. A teleház eredetileg kistelepülési jelenség, mert az általa felvállalt feladatok városokban legtöbbször intézményes alapon léteznek és megoldottak  Teleház fenntartó szervezet. A teleházak jogilag nem önálló szervezetként vagy intézményként léteznek. Civil szervezetek, önkormányzatok és azok intézményei működtetnek önálló teleház funkciókat betöltő egységeket. A teleház mozgalom kultúrájában ragaszkodik a civil elvekhez, azonban a teleházak működése a gyakorlatban intézményes jellegű.

A történet:  1995 – 3 teleház, létrejön a Magyar Teleház Szövetség  1997 – az első külföldi program, USAID, kb 40 teleház  1999 – az első magyar állami támogatás, 80 teleház  2001 – Informatikai kormánybiztosság, 165 új teleház, összesen mintegy 300 működött akkor  2005 – több, mint 500 teleház. 500, civil alapokon működtetett intézmény, szabályozott költségvetési támogatás nélkül.

Helyzetértékelés 2005  A teleházak 10 év alatt sem tudtak szervesen beépülni a közszférába. A civil szervezetek többségétől megkülönbözteti őket a nyilvános non-profit szolgáltatások nyújtása, tematikusan pedig túl nagy egységes tömeget jelentek, ez pályázatoknál hátrány.  A civilek között is működik az SI faktor.  Megváltozott a kezdeti környezet, egyre több lakásban van számítógép, Internet, a teleházak látogatottsága csökken.  A teleházak által összefogott közösség gyengül. Mindezek változási kényszerbe hozták a teleházakat.

Stratégiai tervezés MTSZ, 2005 Erőforrástérkép  Humán erőforrás  Közösségi színtér a teleház  Civilség, nyitottság, sokszínűség  Megfelelő technikai felszereltség  Helyi adottságok ismerete (kulturális igények, értékek, hagyományok)  Közösségi beágyazottság, ismertség, elismertség  Kezdetleges hálózat, hálózati együttműködés  Működő projektek és azok tapasztalatai  Határon túli kapcsolatok, nemzetközi elismertség

Stratégiai tervezés MTSZ 2005, Javaslat a vezéreszmékre  Professzionális civil mozgalom és közösségi színtér biztosítása  A fenntartható fejlődés elveinek beépítése az egyéni szervezeti munkába  Minden döntési szintre megfelelő képviselet, lobbi biztosítása  A teleházas tevékenység szakma szintre emelése (akkreditáció)  Egyenszilárd hálózat kialakítása (közösségi hozzáférés, széles sávú Internet elérés, azonos minőségű szolgáltatások)

 A teleházak közösségi információs szolgálatként, működhetnek, egységesen közösségi információs hálózatként értelmezhetőek. A teleházakban képesek vagyunk a közszolgálati feladatokat és szolgáltatásokat a lakossághoz a lehető legközelebb vinni. Pl. KET törvény, digitális ügyintézés.  Közösségek fejlesztése. Élettérhez kapcsolódó virtuális közösségek építése.  Az eredeti küldetést szolgáló projektek szervezése. Irányok és lehetőségek 2005

Hogyan - közösségfejlesztés :  Élettér-közösségek újraértelmezése digitálisan, - települési, szervezeti, egyéni weboldalak, - települési levelező rendszer, fórum, kommunikáció, - felnőttképzés, digitális írástudás fejlesztése (közösségi tanulóközpontok).  Mindezek használatával élettér- demokrácia, részvételi demokrácia fejlesztése.  Önálló projektek digitális támogatással.

Nyitott kérdések Szükséges feladatok, feltételek (szolgáltató képessé válás)  Szervezeti háttér: projekt kontra intézmény  Személyi feltételek: stabil foglalkoztatás  Menedzsment: valódi piaci igények (szükségletfelmérés), piacképesség, versenyképesség, „tulajdonosi tudat”  Tartalomhoz – minőségbiztosítás És még: pénz (!!!), paripa (gépállomány!), fegyver (lobbi!) és sok-sok (szabad)idő…

Tapasztalati tanulás  Teleházak a személyes élettér részei (helyben van, bizalmi viszony, közösség)  Látják (benne élnek) a valós igényeket  IT infrastruktúra biztosított (lehetséges a távoktatás, e-learning is)  Információtól a tudásig

Teleházas humánerőforrás  Oktatói kar megalakulása 2001  Teleházas tankönyvek és könyvek  Mentorálás és monitorozás  Mentorszolgálat megalakulása  TudásTár létrehozása (és fejlesztése) 2004  Akkreditáció – kapcsolódó szervezeteké ban, MTSZ 2005  Tanító teleházak című film 2005  IT mentor képzés (  Ennek ellenére foglalkoztatási nehézségek

Oktatói kar 2001-től 15 fő teleházas oktató végzi a kezdő teleházak felkészítését a régiókban, és országosan is. E-Magyarország pontok számára is tartottunk már képzést.

Teleházas tankönyvek és könyvek  A Teleház menedzser tankönyv kezdő teleházasok számára készült, 5 témakör összesen 19 moduljában tartalmazza a tudnivalókat.  A tankönyv mellett egy sor teleházas publikáció is született.

Mentorálás és monitorozás  A mentor szolgálat jelenleg 40 főből áll.  Monitorozás 2001-ben (kb. 200 teleház)  Mentor CD ben (300 pld.) Mentorálás ban (kb. 200 teleház)  Mentorálásra felkészítés 2004-ben (300 teleház)  Mentor web opldal készítése 2004-ben  Stratégiai tervezés 2005-ben (165 teleház)

TudásTár „Senki sem olyan okos mint mindenki.”

Akkreditáció  Program akkreditált képzések: teleház asszisztens, és vidékfejlesztési szolgáltatás szervező (2005)  Az MTSZ intézményi akkreditációját 2005-ben indítottuk el  A berettyóújfalui és a szegedi forrásközpontot 2003-ban akkreditálták felnőttképzési intézményként

Tanító teleházak c. film A film 3x25 perces, 2006-ben vetítette le az M2 és a Duna TV. Alkotói – Bihari Gábor és kollégái – ugyanazok, akik a teleház mozgalom indulásakor a Mi teleházunk c. filmet forgatták. Támogatta az NFI.

Új szakma a közösségi hozzáférésben: IT mentor képzés Három új szakma is helyet kapott az OKJ-ben az IT-kommunikációs szakma keretein nelül:  az IT-mentor,  a közösségi informatikus (informatikai szolgáltató)  és a (közösségi) oktatási kommunikációs szolgáltató. Az IT mentor alapkurzus 120 órás, ezen kívül kötelezően választható szakkurzusok vannak.

Foglalkoztatási nehézségek  Teleházas foglalkoztatás hosszú távú megoldatlansága  Bizonytalanság, tervezhetetlenség  Támogatott foglalkoztatási formák szigorodása  Ugyanakkor használják a különböző minisztériumok a teleházakat pl. Foglalkoztatási Információs Pontként, ill. az FMM-el volt egy 3 éves megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató projektünk, valamint a Bihari Teleház Program is modell értékű és a dél-alföldi foglalkoztatási informátor képzés is (teleházak mint gyakorlati terep).

Néhány sikeres képzési projekt Forrásközpont - Berettyóújfalu  1997-től számítógépes képzések a térségben  2001-ben nyitottuk Berettyóújfaluban a Térségi Teleház és Forrásközpontot, mely 2003-tól akkreditált. Képzések:: ABC eladó és pénztárgépkezelő Gazdasági informatikus I-II Ezüst és aranykalászos nehézgépkezelő Szociális gondozó Nonprofit ügyintéző Kereskedő és boltvezető szakács Európai Uniós pályázatkészítő ECDL  2004 januárjában kaptuk meg az első program akkreditációnkat (ECDL)

Berettyóújfalu Kiemelten foglalkozunk  az idősek,  a megváltozott munkaképességűek,  és a fogyatékkal élők képzésével. Folyamatban lévő képzések:  ECDL: 112 fő képzése 8 csoportban  angol nyelvtanfolyam: 12 fő  nonprofit ügyintéző (más képző intézménnyel közösen megvalósuló képzés)  Európai Uniós pályázatkészítő képzés 15 fő (más képző intézménnyel közösen megvalósuló képzés)

Forrásközpont - Szeged  Teleház asszisztens CSMMK, NKOM, FAT Vidékfejlesztési szolgáltatás szervező CSMMK, NKOM, FAT Képzési szükségletek felmérése és tanácsadás CSMMK Egyéb (mentor)CSMMK Intézmény akkreditációFAT

Magyar Teleház Szövetség   Fanbulya Edit társelnök  