Országos Képzési Jegyzék ágazatspecifikus változásai

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
STRATKOM Kft ÖSSZEFOGLALÓ A SZAKKÉPZÉS IRÁNYAIRÓL ÉS ARÁNYAIRÓL FOLYÓ ESZMECSERÉKRŐL "A kormány szakképzés-fejlesztési koncepciója az új szakképzési törvény”
Advertisements

FSZOE szakmai nap OKJ –hoz kapcsolódó kérdések.
Felnőttképzés az új OKJ rendszerében
OKJ a gyakorlatban Az iskolarendszerű és felnőttképzés kapcsolata és egymásra épülése a Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégiumban Vlcskó Pál.
ÚJ TENDENCIÁK A MAGYAR SZAKKÉPZÉSBEN
Aktualitások a szakképzésben
Aktualitások a szakképzésben
Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése A SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERVEK KIDOLGOZÁSA ÉS BEVEZETÉSE Nemzeti Fejlesztési Alap Képzési.
Az intézmény Nappali képzés keretében több mint 1800 diák, két tagintézményben folytathatja tanulmányait iskolánkban, akiket kiválóan felkészült pedagógusok.
A szakképzés fejlesztés irányai évfolyam beiskolázási létszáma 2009/2010.
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
2014. július 3.1 ALTERNATÍV SZAKKÉPZÉS Énekes Rita vezető főtanácsos SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Felnőttképzési és Szakképzési Főosztály.
A kamara megnövekedett szerepe a szakképzésben
FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAKÉRTŐK FELKÉSZÍTÉSE
Build Up Skills Hungary
A felnőttképzés bányászatot érintő változásai az OKJ VII
Munkavállalás OKJ szakképesítéssel? Előadó: Eperjesi Zsuzsanna képzési igazgató Változások a szakképzésben konferencia PBKIK november 29.
A kamara szerepe a duális szakképzésben március 01.
Gubicza Zsanett képzési referens Budapest,
Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola
Soós László NGM Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály
Az új szakképzési törvény alkalmazása, a tanulók gyakorlati képzése
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumhoz tartozó szakképzések jelenlegi helyzete Bazsáné Dr. Szabó Marianne osztályvezető Kutatási, Oktatási és Innovációs.
Aktualitások, változások, újdonságok az agrár-szakképzésben Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VIDÉKFEJLESZTÉSI, KÉPZÉSI ÉS SZAKTANÁCSADÁSI.
Az egészségügyi szakképzés fejlesztésének lehetséges irányai Kiss Mária Balatonfüred, augusztus 25.
Ágazati szakképzés változásai
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési fejlesztési munkája
Gödöllői Kistérségi Foglalkoztatási Paktum Gödöllő,
A szakképzés tartalmi szabályozása - Moduláris, kompetencialapú szakképzés -
1 Utazás § turizmus Program Utazás § turizmus Program Siófok december 3.
dr. SEDIVINÉ BALASSA ILDIKÓ
1 FELSŐFOKÚ SZAKKÉPESÍTÉSEK AJÁNLOTT KÉPZÉSI PROGRAMJAI, ÉVI FEJLESZTÉSEK Legányi Mariann NSZFI Kutatásszervezési és fejlesztési osztály.
Egységes, új szakmastruktúra, piacképes programok Budapest december 6.
Dr. Sediviné Balassa Ildikó: A FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS ÁLTALÁNOS ÉS SPECIFIKUS JELLEMZŐI HOGYAN TANÍTSUNK EREDMÉNYESEBBEN? TANÉVNYITÓ SZOLNOK, VIII.
Új paradigmák a FSZ képzés kereskedelmi szakmáiban Medvéné dr Szabad Katalin november 30.
A szakképzés fejlesztés jelenlegi állása
Kompetencia alapú új moduláris képzés
Egészségügyi szaktárca fejlesztései (szakképzést érintő tervek)
Szakképzési dokumentumok
KÖZOKTATÁS, SZAKKÉPZÉS, A MUNKA VILÁGA MSZT HÁROMSZÉKI Tagozata Sepsiszentgyörgy szeptember 29. Dr. Szenes György elnök.
Új elemek a szakképzési dokumentumokban Modláné Görgényi Ildikó főigazgató-helyettes október 5.
1 Csontó Béla Az új OKJ bevezetése Informatikai rendszergazda Informatikai hálózattelepítő és –üzemeltető.
Modul rendszerű oktatás bevezetésének feladatai a Kaposvár-TISZK-ben és a partneriskoláiban.
Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium
TÁMOP Nagyrendezvény. Magyarországi szakképzési rendszer változások I.  2011 új szakképzési törvény  2012 szeptember 01 köznevelési törvény hatályba.
Dr. SEDIVINÉ BALASSA ILDIKÓ SZÁMALK OKTATÁSI ÉS INFORMATIKAI ZRT. KORSZERŰ STRUKTÚRA ÉS TARTALOM, INNOVATÍV MÓDSZEREK A FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSBEN Szolnok,
„A jól képzett szakemberekért.”
Az intézmény Nappali képzés keretében több mint 1300 diák, folytathatja tanulmányait iskolánkban, akiket kiválóan felkészült pedagógusok a kor követelményeinek.
Szakképzési változások
Milyen perspektívákat nyit az új OKJ rendszere? Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Tanácsadási osztály Nádráné Tóth Borbála.
Épületgépész technikus oktatás a Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolában 4024 Debrecen Varga u. 5.
Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola
ÜDVÖZÖLJÜK A DEÁK-SZÉCHENYI SZKI ÉPÜLETGÉPÉSZ SZAK BEMUTATÓJÁN.
A kamara szerepe a duális szakképzésben január 27.
Az Országos Képzési Jegyzék és a szakmai és vizsgakövetelmények Bruckner László.
Learning by working! Dualizáció Magyarországon „A holisztikus megközelítés” Dr. SZILÁGYI JÁNOS Képzési igazgató Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar.
SZAKKÉPZÉSI REFORM ÉS A FELNŐTTKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSA Dr. Vartman György Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály Szakképzési osztályvezető.
Szakmai vizsgáztatás Modláné Görgényi Ildikó főigazgató-helyettes március 27.
Épületgépész technikus oktatás a Debreceni Szakképzési Centrum Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolájában 4024 Debrecen Varga u. 5.
Vörös-Gubicza Zsanett MKIK fejlesztési koordinátor szeptember 06.
1 A SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK JOGSZABÁLYI KÖRNYZETE Laczkovich Jánosné Budapest, március 13.
Alternativitás a szakképzésben Budapest október 14.
A KÖZÉPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS JÖVŐJE
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum
SZAKEMBERKÉRDÉS AZ ÉPÜLETGÉPÉSZETI SZAKKÉPZÉSBEN
moduláris szakképzési szerkezet
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumhoz tartozó szakképzések jelenlegi helyzete Bazsáné Dr. Szabó Marianne osztályvezető Kutatási, Oktatási és.
Soós László Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály szakmai tanácsadó
Válassz pályát, válassz szakmát. Dönts jól
Az Intern Kft 1994-ben alakult fő tevékenységek: fémszerkezet gyártás
Előadás másolata:

Országos Képzési Jegyzék ágazatspecifikus változásai Kakusziné Körtvélyesi Anikó MKIK fejlesztő koordinátor Budapest, 2012. 10. 26.

Országos Képzési Jegyzék ágazatspecifikus változásai Épületgépész szakképesítések Előzmények Kialakított struktúra 2. Országos Képzési Jegyzék Célok a fejlesztéssel kapcsolatban Szakképesítések számának alakulása OKJ tartalmi és formai változásai 3. Építőipari szakképesítések változásai

Előzmények 2009/28/EK 4.sz. melléklet (megújuló energiák képesítési rendszere) 201/31/EK Épületenergetikai direktíva 842/2006/EK Fluor tartalmú üveghatású gázok …..stb 1214/2010. (X.12.) kormányhatározat Szakmai szervezetek: önálló épületgépész szakmacsoport Új szakmai struktúra (kompetencia térkép)

Épületgépész stuktúra Épületgépészeti szakmák beiskolázás Szakképesítés Megnevezés 8. ált Hálózat-, vagy rendszerszerelők elágazás 3 év Központifűtési- és gázhálózat szerelő Víz-, csatorna- és közműrendszer szerelő Hűtő- és légtechnikairendszer szerelő Készülék-, vagy berendezés-szerelők ráépülés 1 év Gáz és hőtermelő berendezés szerelő Vízgépészeti és technológiai berendezés szerelő Hűtő-,klíma- és hőszivattyú-berendezés szerelő érettségi Létesítés és/vagy üzemeltetési irányító alap 2 év Épületgépész technikus Hűtő- és klímatechnikus 8. ált. Rendszer/készüléküzemeltetők elágazás felnőtt képzés Hőközpont és -hálózatkezelő Hűtéstechnikai berendezéskezelő

OKJ felülvizsgálata 1. "A szakképzési rendszer átalakítására, a gazdasági igényekkel való összehangolására vonatkozó koncepcióról" szóló 1198/2011. (VI. 17.) kormány határozat 2. OKJ teljes átalakítása (NGM feladat, MKIK koordinál) Jelentős Eu - s fejlesztések eredményeként alakult ki 429 alap szakképesítés, 1303 kimenet, 2734 modul Elágazások túlburjánzása, rész- szakképesítések, munkaerő-piaci relevanciája szakképesítések túlzott specializációja

Célok az új OKJ rendszerrel kapcsolatban: Piaci igényeket folyamatosan kielégíteni képes Átlátható, ésszerű, felhasználóbarát Élethosszig tartó tudást biztosító életpályát nyújt Biztosítja a továbblépés, tanulás, átképzés feltételeit Rugalmasan kezeli a változásokat és a folyamatos fejlesztéseket Illeszkedik az aktuális nemzetközi klasszifikációkhoz Világos hozzárendelést kell definiálni az OKJ és a FEOR-08 rendszer között

Szakképesítések száma Megjelent: 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet Szakképesítések számának csökkentése Szakképesítés-kimenetek Régi OKJ (2011) Új OKJ (2012) részszakképesítés 358 147 alap- szakképesítés 311 286 szakképesítés- elágazás 432 - szakképesítés-ráépülés 202 199 ÖSSZESEN: 1303 632

OKJ tartalmi és formai változásai Struktúraváltozás (nincs elágazás, ABC sorrend) Új szintezések (FSZ képzés kikerült az OKJ-ból) Mellékletek: szakmairányok, Szakközépiskolai ágazatok és betölthető munkakörök agrárágazatba tartozó szakképesítések bekapcsolódási lehetőség az érettségire épülő szakképzésbe mesterképzéssel + 5 év szakmai gyakorlattal Felnőttképzési óraszámok fixálása Felelős minisztérium kijelölése (csak 1 minisztérium szakképesítésenként)

Épületgépészeti szakképesítések Szakképesítés azonosító száma Szakképesítések megnevezése   Ágazati besorolás Iskolai rendszerű képzési idő Iskolarendszeren kívüli képzési idő Szint Tanulmányi terület Sorszám Alap-szakképesítés megnevezése Részszakképesítés megnevezése Szakképesítés-ráépülés megnevezése Szakmacsoport A képzés munkarendje 32 522 01 Hűtéstechnikai berendezés üzemeltető 5 VIII - 160-240 óra TK 34 582 05 Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő 3 960-1440 óra N, E, TK 31 Csőhálózatszerelő 400-600 óra 35 03 Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő 1 év 480-720 óra 09 Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő 3 év Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő 02 Gázipari műszaki-biztonsági felülvizsgáló 240-360 óra 12 Víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő 08 Vízgépészeti és technológiai berendezésszerelő 54 Épületgépész technikus 2 év 55 Létesítményi energetikus

Építőipari szakképesítések Szakképesítés-kimenetek Régi OKJ (2011) Új OKJ (2012) részszakképesítés 21 6 alap- szakképesítés 33 15 szakképesítés- elágazás 2 - szakképesítés-ráépülés 7 8 ÖSSZESEN: 63 29

Építőipari szakképesítések Szakképesítés azonosító száma Szakképesítések megnevezése Szint Tanulmányi terület Sorszám Alap-szakképesítés megnevezése Részszakképesítés megnevezése Szakképesítés-ráépülés megnevezése 34 582 01 Ács   31 06 Zsaluzóács 02 Építményzsaluzat és fémállvány szerelő 35 07 Tetőfedő 62 Építési műszaki ellenőr 32 Betonszerkezet-készítő, betonelem gyártó Vízszigetelő, melegburkoló Bádogos 33 Díszműbádogos 05 Ipari szigetelő bádogos 04 Festő, mázoló, tapétázó 21 Szobafestő Rekonstrukciós és műemléki festő, mázoló 03 Homlokzatépítő és -szerelő Nyílászáró és árnyékolástechnikai szerelő Ipari alpinista Kályhás Tüzelőberendezés égéstermék elvezető készítő Kőfaragó, műköves és épületszobrász Sírkő és műkőkészítő Műemléki díszítőszobrász 08 Kőműves és hidegburkoló Műemléki helyreállító 54 Magasépítő technikus 55 Műemlékfenntartó technikus 53 Építőanyagipari minőségellenőr Mélyépítő technikus Vízépítő technikus 10 Szárazépítő

Szakmai és vizsgakövetelmények SzVK nem tartalmazza a követelménymodulokat Modulok külön rendeletben jelennek meg (217/2012. (VIII. 9.) Korm. Rendelet) Nem tartalmazza azokat az adatokat, amelyeket az OKJ már tartalmaz Pályatükör SZVK hangsúlyos része a komplex vizsga kifejtése Nincs beszámíthatóság, felmentés nem adható

Köszönöm megtisztelő figyelmüket kortvelyesi.aniko@mkik.hu 06-20-469-2835 06-1-457-5413