TÁMOP 3.3.2-08/2-2008-0064 jelű Együtt, hogy jobb legyen című projekt Kettős mentorálás Készítette: Bagi Lászlóné 2011. február 24. Hódmezővásárhely.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Csuhaj Andrea Programvezető
Advertisements

Kapcsolattartás a szülői házzal
"Adj egy esélyt" - esélyalapú fejlesztés a Mórágyi Általános Iskolában
A szociálpedagógus segítségnyújtásának formái a Kollégiumban
Az iskolai szociálismunka
Beszámoló a fenntarthatósági időszakban végzett feladatokról TÁMOP – 2.2.3–07/1–2F–2008–0008 „Mércénk az ember” Bókay János Humán Szakközépiskola.
Napköziotthonos Óvoda Jánkmajtis
A hátrányos helyzet kezelésének középiskolai modellkísérletei Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium Tamási június 4.
3. alprojekt A hátrányos, ill. halmozottan hátrányos helyzetű, a sajátos nevelési igényű illetve tanulási nehézségekkel küzdő tanulók fejlesztésére létrehozandó.
1 EMDOR KFT Integrációs Pedagógiai Rendszer Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2008/2009.
„Lépj feljebb! Tanulj tovább! Segítünk! A sarkadi Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégiumban”
„SZAKMÁVAL AZ ÉLHATŐBB JÖVŐÉRT”
TÁMOP /2 „Lenni, akik vagyunk, és azzá válni, amivé válni tehetségünk adatott: ez életünk egyetlen célja.” Robert Louis Stevenson.
Integrációs Program (IPR) a gyakorlatban
A Magyar Köztársaság kormánya. Folytatódnak a kormány oktatási esélyegyenlőségi programjai Arató Gergely államtitkár prezentációja Budapest, augusztus.
A kompetencia-alapú oktatás bevezetése a kistokaji ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN Biztos alap, biztos jövő.
„Híd a forráshoz – forrásteremtő civil találkozó” (2009. május , Budapest) TÁMOP – TIOP A pályázati lehetőségek rendszere.
Szeretettel köszöntjük a TÁMOP „Jó pályán”! projekt békéscsabai TÁMOP „Jó pályán”! projekt békéscsabai szakmai fórum résztvevőit! szakmai fórum résztvevőit!
A tanácsadói tevékenység koordinálása Páll Viktória Ec-Pec Alapítvány.
NYITÓRENDEZVÉNY TÁMOP A „Lépéshátrány nélkül”- hasznosítható végzettség megszerzésének támogatása.
Zákányszéki Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény prezentációja 2009.
A gyakorlatvezető mentor
A MAGYAR VÖRÖSKERESZT BÁZISISKOLÁJA SZENT ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA.
Pályaválasztási és Pszichológiai Tanácsadó Osztály
Pályaorientációs tapasztalatok, hiányszakmák népszerűsítése Győrben
A TTKT nyelvi munkaközösség alakuló értekezlete Waldmann-né Baudentisztl Éva.
Integrációs és képesség-kibontakoztató felkészítés az intézményekben Bedőné Fatér Tímea IPR szakértő Integrációs szaktanácsadó
A halmozottan hátrányos helyzetű általános- és középiskolások nevelését/oktatását segítő pedagógiai rendszer Győr, Mosolits Lászlóné, Ildikó.
Az esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések az óvodában Némethné Józsa Ágnes tanácsos, óvodai szakreferens Győr, április 29. Győr-Moson-Sopron Megyei.
MENTORI MEGSEGÍTÉS A GÖLLESZ VIKTOR SPECIÁLIS SZAKISKOLÁBAN.
Foglalkoztatási Programok Osztálya – osztályvezető
MENTORTANÁRI ÉRTEKEZLET TÁMOP /1-2F MENTORTANÁRI ÉRTEKEZLET A MENTORTANÁROK TEVÉKENYSÉGE JANUÁR
Együttműködés a HUMÁN TISZK és a Mérei Intézet között SÁRIK ZOLTÁN.
„Mércénk az ember” Fodor Információk átadása, tájékoztatás  folyamatos kapcsolattartás a HUMÁN TISZK iskolái között – igazgatói értekezletek 
„Mércénk az ember” Fodor Információk átadása, tájékoztatás  folyamatos kapcsolattartás a HUMÁN TISZK iskolái között – igazgatói értekezletek 
Patrónus program és ezzel együtt az IPR bevezetése 2007/ 2008-as tanévtől a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók esélyenlőségének biztosítása céljából.
"Legyen az esély egyenlő ..."
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
Az iskola gyermekvédelmi feladata, célja, funkciója
Az iskola tényleges feladata és a valós helyzet
AZ ÓVODA- ISKOLA ÁTMENET TEMATIKUS SZAKMAI MŰHELY MUNKATERVE Készítette: Garai Zoltánné műhelyvezető.
A MENTORÁLÁS TAPASZTALATAI (3.1.3) Veszprém, február 26.
TÁMOP / „Integrációs bázisiskola a Jászságban”
Az EDUCOOP-projekt szakmai programja
„ Karöltve” Integrációs közoktatási referencia Intézmény kialakítása hálózati együttműködés keretében a Csertán Sándor Általános Iskola és Óvodában TÁMOP /
Vezeti: Szigetváriné Söjtöry Andrea
A Varga Tamás Általános Iskola és az SZTE Neveléstudományi Intézet együttműködése a TAMOP pályázat keretében Fejes József Balázs
TÁMOP „Tehetséghidak Program” című kiemelt projekt Utak és esélyek az Egyéni Tehetséggondozás területén.
SZÜLŐI ELÉGEDETTSÉG MÉRÉS ÓVODAI FEJLESZTÉS 2011/2012
TÁMOP / Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés –a szobi innovatív intézményekben.
A szakképzés és felnőttképzés struktúrájának átalakítása a TÁMOP /2-2F projekt Az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Fejlesztési.
2010/2011.  az óvoda-iskola átmenet megkönnyítése.
Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÁMOP B „Közoktatási intézmények esélyegyenlőségi alapú fejlesztéseinek támogatása”
Pályaválasztást segítő, pályaorientációs program a gyermekotthonokban és lakásotthonokban nevelkedő gyermekek számára.
Ki az a mentortanár? „az a pedagógiai gyakorlattal rendelkező tanár, aki tapasztalatai és a továbbképzésben szerzett speciális képzettsége eredményeként.
PARTNERSÉG AZ OKTATÁSBAN… HAJDÚSZOVÁT MÁJUS 17.
Az esélyegyenlőség elvének érvényesülése az oktatáspolitikában EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA KÖZNEVELÉSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG Pölöskei Gáborné helyettes.
Fény vagy Te is, ragyogj, hát” TÁMOP / Társadalmi Megújulás Operatív Program Hétszínvirág Óvoda, Bölcsőde, Gyermekjóléti és Családsegítő.
Az eredményesség mérése és szakmai ellenőrzés Összeállította: Barcziné Horváth Márta iskolaigazgató, IPR szakértő Kocsis Gáborné IPR szakértő.
Az Új Széchenyi Terv - keretében kiírt TÁMOP -_3.3.10/A-12 kódszámú, A hátrányos helyzetű tanulók iskolai sikerességének elősegítése a Lévay József református.
„ÍVELJETEK CSILLAGOK!” ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROJEKT A II. RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI-BAN TÁMOP B
„Helló barátom!" - közösségi szolgálatra felkészítő tréning sorozat „Tanévzáró Suli – Buli” „Helló nyár, helló barátom!” - komplex nyári vakáció „Viszlát.
ÜNNEPÉLYES NYITÓRENDEZVÉNY Iránytű az esélyhez TÁMOP B
Közoktatási intézmények esélyegyenlőségi alapú fejlesztéseinek támogatása Társadalmi Megújulás Operatív Program „Fény vagy Te is ragyogj hát” TÁMOP /
Tovább együtt eredményesen … A FELSŐ TAGOZAT ÍGY.
Önértékelési kézikönyv október 5-i módosítása alapján
ÁRPÁD SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM, SZÉKESFEHÉRVÁR Tóth Ágnes MÉCS vezető.
„Lépj feljebb. Tanulj tovább. Segítünk
Összevont munkaközösség vezetői és igazgatótanácsi értekezlet
Pályaválasztást segítő mentortanár és közösségfejlesztő program
Előadás másolata:

TÁMOP / jelű Együtt, hogy jobb legyen című projekt Kettős mentorálás Készítette: Bagi Lászlóné február 24. Hódmezővásárhely

Általános iskolai alprogram: városi-kistérségi IPR munkaközösség működtetése, óvoda-iskola átmenet segítése kettős mentorálással, pályaválasztás, általános iskola- középiskola átmenet támogatása kettős mentorálással, hospitációs rendszer: Jó gyakorlatok - IPR

A városi IPR munkaközösség célkitűzése: városi szintű szakmai együttműködés kialakítása az integrációs célkitűzések elérése érdekében, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Esélyegyenlőségi Programja oktatásszervezési, oktatáspolitikai feladatainak megvalósítása, az oktatási intézmények szakmai koordinálása a vertikális és horizontális szintű jó gyakorlatok közvetítésében.

Kettő mentorálás – óvoda-iskola átmenet 2009/ / óvónő 10 tanítónő 36 halmozottan hátrányos helyzetű óvodást mentorál 23 óvónő 18 tanítónő 58 halmozottan hátrányos helyzetű óvodást mentorál

A mentorált halmozottan hátrányos helyzetű óvodások óvodánkénti megoszlása ben:

A mentorált halmozottan hátrányos helyzetű óvodások óvodánkénti megoszlása ben:

Az általános iskolák által mentorált óvodások aránya az előzetes iskolaválasztás alapján ben :

Az általános iskolák által mentorált óvodások aránya az előzetes iskolaválasztás alapján ben:

A kettős mentorálás céljai Az óvoda-iskola, általános iskola-középiskola átmenetek sikerességének elősegítése a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek körében - utánkövetés. A városi beiskolázási arányok korrekciója. Két intézmény mentorainak segítségével a beilleszkedési nehézségek csökkentése. Az iskolai sikeresség elősegítése, a tanulási-, magatartási zavarok megelőzése, eredményes, komplex pályaorientációs tevékenység. Az intézmények és a család kapcsolatának erősítése a hosszú távú együttműködés érdekében. Kimeneti és bemeneti mérések összhangjának megteremtése (DIFER). A kettős mentorálás tapasztalatai a hálózati (horizontális) tanulás részévé váljanak az intézményekben.

Kettős mentorálás: általános iskola – középiskola átmenet általános iskolai tanár 6 középiskolai tanár 27 halmozottan hátrányos helyzetű 8. osztályos tanuló általános iskolai tanár 12 középiskolai tanár 35 halmozottan hátrányos helyzetű 8. osztályos tanuló

A kettős mentorálásban résztvevő 8. osztályos tanulók megoszlása az általános iskolákban ben:

8. osztályos mentoráltak megoszlása az előzetes iskolaválasztási nyilatkozatok alapján ben:

A kettős mentorálásban résztvevő 8. osztályos tanulók megoszlása az általános iskolákban ben:

8. osztályos mentoráltak megoszlása az előzetes iskolaválasztási nyilatkozatok alapján ben:

Együtt,

…hogy jobb legyen.

Hatástanulmány - mentorok Melyek a kettős mentorálás eredményei? „Jobb szakmai együttműködés óvoda és iskola valamint általános és középiskola között.” „Már ismert környezetbe kerül a tanuló.” „A pályaválasztási döntés segítése.” „Diákok és hátterük mélyebb megismerése. „Több pozitív élmény is érte a gyerekeket jövendő iskolájukkal kapcsolatban.” „Személyes kapcsolat, bizalom kialakulása.” „A szülők alaposabb bevonása.” „Segítségnyújtás a mentoráltaknak.”

Hatástanulmány - szülők Melyek a kettős mentorálás eredményei? „Több plusz programon vett részt, mint az átlag gyerekek.” „Gyermekem jobban megismerte a választott középiskolát közelebbről megismerte a tanárokat.” „Gyermekem könnyebben beilleszkedett a középiskolába.” „Pályaválasztásnál nagy segítséget nyújtottak. Megismertették velünk az iskolát, melyet választottunk, így könnyebb volt a beilleszkedés.” „Segítette gyermekemet a pályaválasztás eldöntésében. Már előre megismerte az új iskolát, amelyben járni fog. Az osztályfőnök tájékoztatta a középiskolát gyermekem nehézségeiről.” „Igen, jó volt. Sokat segített a pályaválasztásnál. Nem romlott a tanulmányi eredménye. Ismert környezetbe került.”

Hatástanulmány - középiskolások Melyek a kettős mentorálás eredményei?

Hatástanulmány – középiskolások Milyen pályaválasztási rendezvényen vettél részt?

Program Nagyon tetszett TetszettHasznos volt Villeroy & Boch Porcelángyár – gyárlátogatás 58% 32% 10% Iskolai kirándulások42%26%32%

Hatástanulmány – szülők Segítette-e a pályaválasztásban a kettős mentorálás?

Hatástanulmány– szülők Sikerült-e a mentorokkal a program során rendszeres kapcsolatot teremteni?

Hatástanulmány – mentorok Mit várok el mentorpáromtól? Eredményesnek tartja a programot? „ Rendszeres kapcsolattartást, együttműködést, információáramlást a diákok szocializációja, tanulása terén. Emellett „ötletbörze”, segítő ötletek!” „Együttműködést várok el. Közös programokon való részvételt. Szakmai konzultációkat a mentoráltak érdekében. Óralátogatásokat, szakmai tapasztalatok szerzését.” „Tulajdonképpen eredményesnek tartom, de a sikere a benne résztvevő kollégáknak köszönhető, és annak, hogy komolyan vették a feladatukat.”

Hatástanulmány – mentorok Javaslatok „Kevesebb dokumentáció, még alaposabb odafigyelés a mentoráltra, és a közös programok megfelelő időben való meghirdetése.” „Csak olyan tanulókat vonnék be, akik nyilatkoznak arról, hogy szükségük van a programra, szívesen vesznek részt benne..” „A pályaválasztási lehetőségeken kívül ismertetném a választandó szakma követelményeit, elvárásait.” „A szülőnek is lehetőséget adnék óralátogatásra.” „Beépíteném a 8. osztályos osztályfőnöki órákba, illetve külön pályaorientációs órákat építenék be a tananyagba.” „Jó lenne azt elérni, hogy egyik fél se érezze erőltetettnek a különböző programokat. Ne feltétlenül csak az osztályfőnök végezze ezt a munkát – pályaorientációs felelős.”