Fény azaz alagút végén
Egy ember a kutyájával együtt halt meg. Az égbe érve, az arannyal kirakott úton mentek… Ismerős? Egy finom márványkert mellett haladtak. Felérve a tetőre, egy gyöngyből kirakott csodálatos kapuhoz értek, csak úgy csillogott a napfényben.
Odaérve egy embert találtak, aki a küszöbön ült. „Bocsánat” szólt a kutya gazdája, “hol vagyunk”? “A Mennyben” – válaszolta a kapus.
“Kaphatnánk egy pohár vizet”? - kérdezte a kutya gazdája. “Természetesen” - volt a kapus válasza, “lépj be és kapsz hideg üdítőt”. “ A barátom is bejöhet”? – kérdezte tovább a látogató. “Sajnálom” válaszolta a kapus. “Állatokat nem engedhetünk be”.
Az ember úgy döntött, ő is lemond a vízről, hívta a kutyáját és tovább mentek. A további út nehézkes és poros volt. Egy egyszerű, kert nélküli fa kapuhoz értek. A kapus a kapura támaszkodva egy könyvből olvasott.
“Bocsánat” – szólt a látogató. “Kaphatnánk egy kis vizet”? “Persze, szívesen, kérem jöjjenek be” válaszolta kedvesen a kapus. Bementek, a közeli kút hideg vízéből ittak, annyit amennyit csak óhajtottak.
“Köszönjük, megmondaná nekünk hol vagyunk?” “A Mennyben” válaszolta a kapus. “Teljesen össze vagyok zavarodva, ui. az előbbi kapus is azt mondta, hogy az ő kapujánál van a bejárat a Mennybe” szólt a látogató.
„Ó, az aranyozott útra és a gyöngyös kapura gondol? Nem, az a pokol”. “És nem zavarja, hogy ott az önök nevére hivatkoznak”? - csodálkozott a kutya gazdája.
“Nem”, válaszolta a kapus. “Mi örvendünk, hogy ők mind elveszik azokat, akik beleegyeznek a barát elhagyásába, kint maradásába”.
Megértettétek?
Soha ne feledjétek! Egy jó baráttal mindig lesz egy „fénysugaratok” az alagút végén… Jó éjt!