Geomorfológiai megfigyelések a Szentendrei-szigeten Írta: Dr. Mari László Bemutatót készítette: Fehér Gergely, ELTE TTK geográfus, III. évfolyam 2006.

Előzmények Duna-völgy fontos kutatási terület, a Szentendrei-szigettel mégis kevés tanulmány foglalkozik Cholnoky Jenő(1915): az eredeti térszínből fattyúágak által levágott és így szigetté alakult terület Vinkovits S.(1936): Cholnoky elméletét továbbfejlesztve felismerte, hogy a Duna korábban az alsószakasz jellegű szétágazásával 6 kisebb szigetet vett körül a mai Szentendrei-sziget helyén, illetve számos kisebb zátonyt épített, amelyek később a sziget testéhez forrva növelték annak területét. Góczán L.(1955): a sziget geomorfológiai fejlődéstörténetét dolgozta fel. A sziget legidősebb szintjeit a pleisztocén végére helyezte, szerinte a Szentendrei-Duna a jelenlegi helyét a Bükk I –ben foglalta el, és felismerte a futóhomok folyóvízi eredetét. Pécsi M. (1959): monográfia

A terület felszínfejlődése A Duna-völgy ezen szakaszán a Duna legidősebb üledéke a Würm elejéről való. A Würm I.-II. interstadiálisban bevágódás, alföldi szakaszok bezökkenése (Bugyi, Kalocsa) volt jellemző. A sziget legalsó rétegsorát alkotó folyóvízi kavicsréteg 7-9 m vastag, a kavics feküje a felszín alatt 10-12, helyenként 16-17 m. A szemcsenagyság általában felfelé finomodik (kivétel a Pócsmegyer-Surány-Szigetmonostor közötti terület). A kavicsréteg felszínének magassága 98 és 109 m között változik, átlagosan 102-103 m. Nagy szintkülönbség miatt valószínűleg felszíne nem eredeti, erózió alakította ki. Bevágódás valószínűleg az inter-pleniglaciálisban történt. Erre a felső-pleniglaciálisban 10-15 m rétegzett folyami homok települt. Ennek felszíne átlagosan 13-18m-rel emelkedik a középvízszint fölé. A későglaciálisban a Duna bevágódott, kialakultak a Szentendrei-sziget ősszigetei. A fiatalabb Dryasban a szél átformálta a domborzatot, részben kötött futóhomokformákat hozott létre (szélbarázdák, maradékgerincek). Holocén: további éghajlatváltozások, bevágódás, feltöltés váltakozik.

A terület felszínfejlődése II. A felszín kialakulásának megismeréséhez az atlanti fázistól a régészeti adatok is segítséget nyújtanak. Az egymást követő régészeti korok lakóhelyeinek összevetésével, következtetni lehet a Duna vízszintjének változására. A folyamatosan lakott területek az árvízmentes, magas ártéri területeket jelzik. Neolitikum: száraz éghajlat, Duna vízállása alacsony Réz és bronzkor: lelőhelyek az alacsonyabb térszínekről hiányoznak, folyók mentén élő népcsoportok magasabb területekre költöztek. Ez bizonyítja a vízjárás szélsőséges alakulását az atlanti fázis végén, szubboreális elején. A késő bronzkorban újra megjelennek a települések az alacsony térszíneken. Ennek oka, hogy a sok csapadék és hűvösebb éghajlat hatására bevágódó Duna kialakítja a magas ártéri szintet. Szubatlanti fázis elején feltöltés, majd megkezdődik az alacsony ártér kialakulása a jelenleg is ható bevágódással. Ebben az időszakban alakul ki az egységes Szentendrei-sziget.

A terület felszínfejlődése III. A XVIII. századtól térképek segítségével is nyomon követhetjük a sziget partvonalának alakulását. Első katonai felvétel(1763-1787): Méretaránya 1:28800. Különálló volt a mai szigetcsúcs, a Kecske-, a Verőcei-, a Kőgeszteli, a Gödsziget, és a Szerem-földek egy része. A Révész-sziget pedig csak zátonyként van feltüntetve. Harmadik katonai felvétel(1869-1887): Méretaránya pontosabb,1:25000. A szigetcsúcs még mindig különálló, de ny-i és d-i partjai mentén zátonyképződés. A Gödsziget és a Szerem-földek teljesen hozzáforrtak a szigethez. Felmérés MNTI megbízásából(1963):Méretaránya: 1:10000. A szigetcsúcs hozzáforrt a szigethez, Kecske-szigetnél csak egy vizenyős medermaradvány marad. A sziget területe az elmúlt két és fél évszázadban növekedett. Ennek oka lehet, hogy sodorvonala mentén a Duna bevágódik a kavicságyba, így a korábbi zátonyok relatíve emelkednek, szigetté válnak, a mederszakaszok elhalásával egyesülnek. 1992: a régebben különálló Pap-sziget félszigetté alakult, Váci-Duna korábbi kis szigetei beolvadtak a sziget testébe.

A sziget geomorfológiai szintjei Pleisztocén végi felszín A sziget átlagmagasságát meghaladóan emelkednek ki a pleisztocén végi felszínek, amelyek az egykori „ősszigetek” átformált maradványainak tekinthetőek. Alapanyaguk folyóvízi homok, rajtuk a részben kötött futóhomok formák megőrzöttek. Ezen formák kialakulásának ideje nem bizonyított, valószínűleg- a Duna-Tisza közi formákkal párhuzamba állítva- a fiatal Dryasban alakulhattak ki. A részben kötött futóhomokformák közül a szélbarázdák és a maradékgerincek jellemzők. A feltárások rávilágítanak a formák kettőségére: formájukat a defláció alakította ki, de anyaguk folyóvízi eredetű, amit bizonyítanak a benne elhelyezkedő kavics és murvacsíkok.

A sziget geomorfológiai szintjei Pleisztocén végi felszín II. Az első ilyen térség Kisoroszi mellett helyezkedik el. Legmagasabb pontja 121,6 m. Ny-K irányú szélbarázdák és maradékgerincek jellemzik. A szélbarázdák hossza nincs 100 m és aljukat murva és kavics borítja (folyóvízi eredet). Második terület: Hatvannégyesek(115,5m) és a Szurdok-erdő( 121,3m)térsége. Itt ÉNy-DK-i szélbarázda irány jellemző( Naszály és Pesti hordalékkúp síkság elfordítja a szélirányt). Harmadik terület: Szent György-hegy(114,8m) Negyedik terület: Pankúti hegytől-Tahitótfaluig(112,4m) Ötödik terület: Alsó-Tordák vidéke(107,6m) Hatodik és hetedik terület: Tahitótfalú és Szigetmonostor között ill. Szigetmonostortól délre. Legnagyobbak és legjellegzetesebb formák. Sziget legmagasabb része(123,5m volt), 200 m-t meghaladó szélbarázdák jellemzik. Irányuk: ÉNY-DK-i, délen: NYÉNY-KDK-i (pomázi völgyből kilépő szél iránya.

A sziget geomorfológiai szintjei II. Magas ártér A magas ártér legkisebb kiterjedésű geomorfológiai szint a Szentendrei-szigeten. Legtöbb ilyen felszín az idősebb részekhez, szigetmagokhoz kapcsolódik, de lehet különállóan is. Sík, tagolatlan, átlagosan 105-106 m magas térszínek. Anyaguk meszes iszapból áll, melynek vastagsága helyenként meghaladja a 2,5 m-t. További iszapréteg nem rakódhat a felszínükre, mert általában ezek a térszínek gátakkal védett területen helyezkednek el. Felszínük csak a sziget K-i és DK-i részén válik hullámosabbá, ahol a magas homoktérszínekről a szél homokot fúj rájuk.

A sziget geomorfológiai szintjei III. Alacsony ártér A sziget harmadik geomorfológiai szintje. Napjainkban is formálódik, a gátakon kívül iszapréteg rakódik rá. A gátakon belül főleg a belvíz jelöli ki elterjedését. Magasabb szintjei 104 m magasra emelkednek. Jellemző megjelenési formái a medrek, melyeket a talajművelés és növényborítottság után már nehezebb felismerni. A medrekre jellemző a viszonylag meredek partfal, amit talajerózió kísér. Létüket jelezheti a növényzet elsárgulása, elpusztulása. A szigeten kívül a zátonyok felbukkanása jellemzi az alacsony térszíneket (pl. Kecske-sziget körül a Szentendrei-Dunában).