Kultúra, nemzet emlékezet 11. A modern magyar nemzettudat kialakulása

A magyar társadalom nacionalizálódásának kezdetei (a 18 A magyar társadalom nacionalizálódásának kezdetei (a 18. század vége, a 19. század első fele) Kiinduló helyzet háromféle protonemzeti formáció eredetközösségi gyökerű rendi-korporatív (nemesi); hagyományközösségi gyökerű nyelvi-kulturális (paraszti); államközösségi alapú „hungarus”-patriotizmus (polgári) a nacionalizálódás forgatókönyvei államnemzeti kultúrnemzeti

A folyamat forgatókönyve: államnemzeti lezajlása alapja: a nemesség eredetközösségi tudata az államközösségi alapú hungarus-modell eltűnik; a hagyományközösségi elv magyar vonatkozásban alárendelt szerepbe kerül; a magyarországi etnikai közösségek kultúrnemzeti forgatókönyvének alapjává válik

Az eredetközösségi alapú rendi-korporatív nemzeti mintázat uralomra jutása az eredetközösségi elv átalakítása: az állam középpontba kerül (regnum helyett territórium); a nyelvnemzeti elv kisajátítása „kard helyett penna” („tudós hazafiak”): az ősök dicsősége helyett modern műveltség – saját nyelven; a magyar mint az „ősök nyelve” → a nyelv beleillesztése az eredetnarratívába; a nemzet nyelve: latin helyett magyar; „Herder jóslata”: a nemzethalál-téma nyelvi vonatkozást kap az államnemzeti elv kisajátítása a parasztság beemelése a „nemzet sáncai” közé: jogkiterjesztés; a polgárság betagozódása a nemesi nemzetbe nyelvi magyarosodás és az értékrend átvétele útján

a nyelv- és államnemzeti elv összekapcsolása a nemesi nemzetfelfogás uralma alatt II. József nyelvreformjának (1784) hatása → a törekvés a magyar nyelv hivatalossá tételére (1844); „csere”-elmélet: a nemzetiségek, politikai jogokért cserébe, nyelvükben magyarosodni fognak (alapja: a magyarországi népek közül csak a magyar államalkotó) következmények a polgárság idomulása a nemességhez (nemesi, bárói címek, „úri középosztály”); a nyelvi kisebbségek reakciója a nyelvi magyarosításra: területi-politikai autonómiatörekvések német-zsidó asszimiláció → a (nyelvileg is) egységes magyar nemzet illúziója;

A nacionalizálódás kibontakozása (1840-es évek) Nemzettudat és nemzeti ideológia: a politikai nemzeti elv liberális változatának elterjedése előzmény: II. József reformprogramjának folytatása – nemzeti alapon (Széchényi Ferenc nemzedéke) kibontakozás a reformkorban Kossuth Lajos: a nemzeti lét záloga az állam függetlensége; Széchenyi István: kísérlet a politikai és etnikai/kulturális nemzet (gens és natio) fogalmának egyesítésére – az Osztrák Birodalom keretei között (status quo); közös: a magyar mint államnyelv erőltetése; az egyéni jogok érvényesülésének feltétele a magyar politikai nemzethez tartozás (nemzetiségek: „csere”-elmélet ↑) elmozdulás nemzetiségi vonatkozásban: Teleki László és Kossuth föderalizációs tervei (1849–1861)

A kultúrnemzeti elv érvényre jutása a nemzet mint közös kulturális mintázat hordozója (Kölcsey Ferenc: Nemzeti hagyományok, 1826; Parainesis Kölcsey Kálmánhoz, 1836) háttér: az emberiség nemzetekre osztva létezik → a nyelv központi szerepe: a nyelv mint a nemzetileg sajátos gondolkodásmód alapja (→ ← az „ősök nyelve”); a hagyomány elve: idegen elemek asszimilálása (mintakövetés helyett); → hatékony modern nemzeti kultúra csak szerves fejlődés útján jöhet létre; a nemzeti kultúra hagyományközösségi programja – az irodalmi népiesség mint hagyománykövető modernizáció (Erdélyi János, Petőfi Sándor, Arany János, Gyulai Pál); célja: nemzetileg egységes kulturális mintázat

politikai következmények: a kultúrnemzeti elv és a natio hungarica viszonya elvileg: ahány nyelv, annyi nemzet → a Magyar Királyság mint nemzetállam fenntarthatatlan (vö.: a nemzetiségi csoportok nacionalizálódása nyelvi alapon ↑) → a natio hungarica egységének megőrzése kultúrnemzeti alapon: nyelv helyett kollektív emlékezet a nemzeti emlékezet mint a közös múlt tudata átível a szociális különbségek fölött → a társadalmi szolidaritás záloga (Kölcsey Ferenc: Mohács, 1831); átível a nyelvi különbségek fölött → a kulturális egység záloga (Pulszky Ferenc: A műgyűjtemények hasznairól, 1838); a nyelveken átívelő nemzeti emlékezet példája: német nyelvű magyar költészet a 19. század első felében

A nacionalizálódás ellentmondásai a 19. század második felében A liberális nacionalizmus újrafogalmazása 1849 után: Eötvös József szintézise (A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra, 1851/54) kiindulás: szabadság – egyenlőség – nemzetiség; a liberális és nemzeti elemek összekapcsolása a nemzet az emberiség haladásának konkrét színtere; a nemzet az egyéni szabadságjogok kerete; az erőszakos magyarosítás elutasítása

a magyarországi nemzetiségek kibontakozásának mozgatója: a kibontakozás az egész társadalom érdeke; biztosítéka: a (liberális alapokon nyugvó) Monarchia (→ ← Oroszország); feltétele: az önkormányzati elv maximalizálása korlátja: a területi autonómia a lakosság keveredése miatt lehetetlen

kultúrnemzeti szempontok érvényesítése a nemzet mint kollektív tudaton alapuló „egyéniség”; az emberiség nemzetekre oszlik → az emberiség haladását a legfejlettebb nemzetek mozdítják elő (evolúció: a nemzeti keretek meghaladása); a magyar nemzet egységének meghatározó eleme a kollektív emlékezet → közös jövő eszménye: svájci/belga/amerikai típusú soknemzetiségű állam, összetartó erői a liberalizmus eszméi; társadalmi szolidaritás; közös múlt → közös célok

Eötvös József nemzetiségi törvénytervezete (1865–68-as országgyűlés) a nemzetiségi jogok kölcsönös és maximális elismerése Magyarország integritásának sérelme nélkül; az egységes magyar politikai nemzet fogalmának fenntartása; ezen belül a magyar, szláv, román német, szerb, orosz népek „egyenjogú nemzetiségeknek tekintendők”; a nemzetiségi jogok egyéni biztosításán túl maximálisan érvényesíteni kell az önkormányzatiság elvét → a megyei törvényhatóságok szerveződése nemzetiségi alapon – szabad anyanyelvhasználat a közigazgatásban és az oktatás minden szintjén

A liberális nacionalizmus kudarca 1867 után → a nemzetállami koncepció válsága a liberális politikai nemzet törvényerőre emelkedése a kiegyezés után (1868. XLIV. tc.) meghiúsulása a századutón a nemzetiségek ellenállása önmeghatározásuk kultúrnemzeti alapon → egyéni jogok helyett kollektív jogok, majd területi-politikai autonómia követelése; a közös múlt szétesése; a politikai hatalom és a magyar nacionalizmus reakciója a kollektív jogok elutasítása; nyelvi magyarosítás (a magyar mint „államalkotó nemzetiség” → a magyar mint államnyelv); a nemességnek mint a politikai nemzet alapjának hanyatlása (dzsentri); Tisza István konzervatív liberális nacionalizmusa: (sikertelen) kísérlet az ország összetartására

A nemzeti tudat zavarai a 20. század első felében 1918 előtt: a rendi alapú nemzeti mintázat uralkodó marad az „úri középosztály” mint vezető réteg; a polgárság/betelepülő zsidóság reagálása igazodás az uralkodó mintázathoz (nagy tömegben); disszimiláció: fogékonyság kozmopolita ideológiákra (értelmiségi csoportok) ipari munkásság szembenállás az úri középosztállyal szociális alapon; fogékonyság kozmopolita ideológiákra a kozmopolita törekvések összetalálkozása a Tanácsköztársaságban (1919) a magyar nemzeti érzés instrumentalizálása az I. világháborúban

A Trianon-sokk okok a konzervatív liberális nacionalizmus kudarca a nemzeti/nemzetiségi politika terén; a győztes hatalmak aktuálpolitikai céljainak előnyben részesítése a nemzeti önrendelkezés elvével szemben Trianon mint a csonkítás traumája („csonka Magyarország…”) a társadalmi életben: a territórium csonkulásának szociális, gazdasági, kulturális és lélektani következményei → az ország mint megcsonkított test metaforája a trianoni béke igazságtalansága mint a revízió igazolása (irredenta) → Trianon belső okainak elkendőzése

Nacionalizmusok a két világháború közötti Magyarországon kirekesztő nacionalizmus („fajvédelem”) áldozat-narratíva (a hálátlan Nyugat árulása); a kisebbségek visszaszorítása – célkeresztben a zsidóság (ürügy: a radikális baloldali értelmiség szerepe a Tanácsköztársaság idején) – numerus clausus → a zsidóság disszimilációja; konzervatív reformtörekvések – a nemzetfölötti modernizációs programok elutasítása (kapitalizmus- és kommunizmusellenesség) → harmadik út; történeti mítosz: („turanizmus”); a kultúrnemzeti elv eltorzulása: a paraszt mint „igazi magyar” (→ ← kozmopolita polgár, dekadens úri osztály)

Erdély: transzilvanizmus konzervatív nacionalizmus, szellemtörténeti nemzetkarakterológia (Szekfű Gyula: Három nemzedék, 1920; Prohászka Lajos: A vándor és a bujdosó, 1936); népi mozgalom (Szabó Zoltán, Féja Géza, Bibó István, Németh László, Illyés Gyula, Erdei Ferenc): a parasztságnak mint a magyarság legigazibb képviselőjének felemelése → harmadik út (↑) baloldal nemzeti tudat és nacionalizmus azonosítása; a nemzetiségi kérdés mint álprobléma negligálása a népies–urbánus vita mint a nemzeti tudat torzulásának reflexe („süketek párbeszéde”) urbánusok: a nacionalizmus minden formája ártalmas; népiek: a baloldali értelmiség tagadja a nemzeti elvet Erdély: transzilvanizmus

A „fajvédelem” mint instrumentalizációs nacionalizmus „sikere”: képtelenség a kollektív ellenállásra a nácizmus térnyerésével szemben → nyilas-uralom – holokauszt

A nemzeti amnézia évtizedei (1948–1989) A kommunista ideológia voluntarista jövőirányultsága: „A múltat végképp eltörölni” (Internacionálé) → A nemzeti emlékezet elfojtása/felülírása nemzeti szimbólumok átírása (címer, himnusz, ünnepe); a nemzeti érzés mint nacionalizmus elítélése → (szocialista) hazafiság (Hazafias Népfront); a (maradék) nemzeti érzelmek instrumentalizálása; a történelem mint osztályharcok története („három tavasz ünnepe”: márc. 15., márc. 21., ápr. 4.); nemzeti traumák tabuvá tétele (Trianon, holokauszt); 1956 „nacionalista” jellegének elítélése (← Kossuth-címer; „aki magyar, velünk tart”)

Nemzeti megosztottság 1989 után Alaphelyzet: a két világháború közötti viszony visszaállása („longue durée” ↑ Armstrong) polarizált politika a baloldali hagyomány továbbélése: a nacionalizmussal együtt a nemzet létjogosultságának elutasítása – a globalizáció nevében; jobboldali hagyomány továbbélése: a nemzeti érzés instrumentalizálása az „önvédelem”-re hivatkozva; a közvetítő kísérletek ismétlődő kudarca polarizált nemzeti tudat – példák: a határon túli nemzeti kisebbségek negatív megítélése; a holokauszt nemzeti emlékezetbe való integrálásának lehetetlensége