Győr, február 26. Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Utazás, szabadidő és turizmus csoport Az egészségturizmus éve Oláh László igazgató Stratégiai Termékek Igazgatósága Magyar Fürdőszövetség Közgyűlése.
Advertisements

Fémkereskedelem szabályozása
NAV Tolna Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága
A METRO Kereskedelmi Kft.
Felzárkózás, infrastruktúra fejlesztés, uniós források felhasználása március 12. Dr. Veres János pénzügyminiszter.
Költségvetés ,3 milliárd forint agrár-és vidékfejlesztésre.
Az OFA szerepe a foglalkoztatás elősegítésében
Az MFB Invest Zrt. tevékenységének bemutatása Buda Sándor Tanácsadási igazgató október 24.
Képzési lehetőségek a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szervezésében
Gázpalack lopások márciusában észlelte hatóságunk, hogy kisboltoknál, vegyeskereskedéseknél üzemeltetett gázcsere telepek sérelmére.
A közrend és közbiztonság helyzete, a Komárom - Esztergom Megyei Rendőr - főkapitányság évi tevékenysége.
A rablás nyomozása.
AZ INTERNETES BŰNÖZÉS (bűnüldözés) HAZAI HELYZETE 2011.
Tóthné Temesi Kinga Szombathely,
Sajtótájékoztató 2013 Csuka Béla pénzügyőr alezredes Igazgató
Előadó: SOMOGYI FERENC FOE Elnök
Sajtótájékoztató július 25. Dr. Szikora János elnök, APEH.
Sajtótájékoztató APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága február 10.
TÁJÉKOZTATÓ A NAV Közép-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága évi tevékenységéről Umenhoffer Ferenc főigazgató NAV Közép-dunántúli Regionális Adó.
Európai Uniós támogatásokat kezelő intézményrendszer a környezeti fejlesztésekben Kiss Pál 2007/04/20 Igazgató Fejlesztési Igazgatóság Környezetvédelmi.
Sajtótájékoztató Társasági adó, SZJA és EVA bevallások tapasztalatai Előadó: dr. Horváth Szabolcs, igazgató Győr, szeptember 19.
Az uniós csatlakozás után, Schengen előtt
VPOP Jövedéki Igazgatóság
Dél-alföldi régió Országos adatok Itt!!! Bezárás
Gazdasági versenyképesség növelése Készítette: Németi Szilvia.
Készítette: Lázár Nikolett Földrajz BSc II. évfolyam.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Dr. Tóth Sándor irodavezető, Pécsi Helyi Vidékfejlesztési Iroda Területfejlesztők és Polgármesterek.
A kényszerintézkedések
óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és tanácsadó cégcsoport. Az RFH küldetése, hogy KKV-k és Önkormányzatok számára biztosított.
1 A profi webáruház sikerének egyik kulcsa: az innovatív futárszolgálat Huszár Csaba értékesítési igazgató trans-o-flex Hungary Kft február 12.
ELNÖKI BESZÁMOLÓ A ÉVI KÖZGYŰLÉSEN Rechnitzer János MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG.
INTERNETES – SZÁMÍTÓGÉPES BŰNÜLDÖZÉSSEL FOGLALKOZÓ HAZAI HATÓSÁGOK AKTUÁLIS BEMUTATÁSA Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra II., Budapest.
megújuló hatósági felügyelete
8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10. A TÁMOP projekt szerepe és feladatai Nyugat-dunántúli régióban.
ÚMFT első éves tapasztalatai, az uniós pénzek felhasználásának várható üteme Közbeszerzés.
Magyarország észak és dél között – régiós fejlesztések március 29. Dr. Veres János pénzügyminiszter.
Nemzeti Fejlesztési Terv II december 15. Dr. Veres János pénzügyminiszter.
Kormányszóvivői tájékoztató. Az EU strukturális alapok és a Kohéziós Alap évi felhasználásáról Dr. Baráth Etele EU ügyekért felelős tárca nélküli.
A Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara
Számítógépes adatkezelés és nyilvántartások a Vám- és Pénzügyőrségnél dr. Nagy János altábornagy a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoka.
FOE Regionális Tanácskozás
Humán közszolgáltatások fejlesztése prioritás Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség.
Nemzetközi kapcsolatok RFÜ Vissi András Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht Sopron, február 1.
1. Az RFH Zrt. bemutatása 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és tanácsadó társaság Cél a vállalkozások erősítésén keresztül.
A környezetvédelmi termékdíj évi változásai Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága Tájékoztatási Osztály.
Magyar Turizmus Zrt. Dél-Dunántúli RMI Marketingterv prezentáció
Személyi szabadságot korlátozó intézkedések
Kőszeg, Foglalkoztatási helyzet a Kőszegi Kirendeltség vonzáskörzetében Kőszeg,
turizmusért felelős helyettes államtitkár
Évértékelő sajtótájékoztató
A Magyar Turizmus Zrt. marketing aktivitásai Horváth Gergely Magyar Turizmus Zrt február 28.
A magyar tőkeexport bemutatása
Velünk egy jobb világért! I. Országos Konferencia Országos Módszertani Családok Átmeneti Otthona Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Budapest, Május.
Királyné Kerék Anikó programvezető OFA Hálózat – Nyugat-dunántúli Regionális Iroda „KoopeRáció projekt hálózatépítéssel kapcsolatos kérdőíves felmérés.
Indulnak az új, kkv-k versenyképességét segítő EU-pályázatok
EURÓPAI AUTÓSZERVIZEK MAGYARORSZÁGI EGYESÜLETE
VPOP Jövedéki Igazgatóság
ELNÖKI BESZÁMOLÓ A ÉVI KÖZGYŰLÉSEN Rechnitzer János MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG.
Rendőrség és az informatikai biztonság Dr. Peszleg Tibor r. őrnagy Nemzeti Nyomozó Iroda.
Belső Biztonsági Alap I
A PAKSI BŐVÍTÉS LEHETSÉGES HATÁSAI TOLNA MEGYÉRE: KAPCSOLÓDÁSI PONTOK, EGYÜTTMŰKÖDÉSEK A TELLER-LÉVAI PROJEKTEKHEZ NASZVADI BALÁZS TERÜLETFEJLESZTÉSI OSZTÁLYVEZETŐ.
Videoklip.
Kórházi konszolidációra fordítható pályázati források lehetséges keretrendszere Budapest, november.
Az ügyészi szervezet és feladatok
Büntetőeljárás-jogi alapok és kriminalisztikai alapismeretek
TATABÁNYAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG SZÓBELI KIEGÉSZÍTÉS
Heves megye gazdasági helyzetképe, I. negyedév
A BŰNÜGYI HELYZET ÉRTÉKELÉSE
A kényszerintézkedések
Büntetőeljárás
Előadás másolata:

Győr, 2013. február 26. Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága Csiszár Csaba igazgató Győr, 2013. február 26.

Felderítési és megtérülési mutatók alakulása

Nyomozások száma bűncselekmények szerint

A nyomozások teljesítése 6980 nyomozási cselekmény 2065 foganatosított kényszerintézkedés 1220 megtartott házkutatás 408 gyanúsított és 3610 tanú kihallgatása 38 személy őrizetbe vétele 12 személy előzetes letartóztatásának indítványozása, 9 személy esetén házi őrizet, 6 személy esetén lakhelyelhagyási tilalom

Befejezett nyomozások alakulása 282 vádemelési javaslat 373 nyomozás megszüntetés, ebből 270 jogszabályi dekriminalizáció miatt  103 nyomozás megszüntetés A nyomozások 73%-a után vádat emelt az ügyészség. (A nyomozásokhoz nem számoltuk a dekriminalizáció miatt megszűntetett eljárásokat.) 60 kezdeményezett adó,- jövedéki,- vámigazgatási vizsgálat közel 6,8 milliárd forint vonatkozásában 7 bűnszervezetet csaknem teljesen sikerült felszámolni

Akciók Legjelentősebb akciók 2012-ben: Gabonafélék kereskedelme kapcsán elkövetett áfacsalások - 2,9 Mrd Cukor és tej kereskedelme kapcsán elkövetett áfacsalások – 1,2 Mrd Transzformátorok „utaztatásával” elkövetett áfacsalás – 700 M Használt személygépjármű-kereskedelem kapcsán elkövetett áfacsalás – 300 M Licenszjogok értékesítése kapcsán elkövetett áfacsalás – 430 M EU-s pályázatok kapcsán elkövetett adócsalások – 670 M Gázpalackok értékesítése kapcsán elkövetett áfacsalás – 51 M

A 2013. év főbb feladatai Megelőző bűnüldözés Bűncselekményekből szerzett vagyon minél nagyobb arányú felkutatása és visszaszerzése Szervezett bűnözői csoportok felszámolása Az együttműködés lehetőségeinek bővítése a társszervekkel, a civil-és a szakmai szervezetekkel A legfertőzöttebb gazdasági ágazatok kiemelt kezelése  Nemzetközi tapasztalatcsere, együttműködés fokozása; az új trendek nyomon követése

Köszönöm a figyelmet! www.nav.gov.hu