Konferencia és szakmai találkozó

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Befektetett eszközök, tárgyi eszközök, forgóeszközök
Advertisements

A vasúti szabályozás változásai: az „új” vasúti törvény előkészítése
M1 – a kontinens első elektromos földalatti vasútja
működtetési vezérigazgató-helyettes
1 A BKV Zrt. fejlesztései, beruházásai Kovács Imre beruházási főosztályvezető BKV Zrt.
Állóeszköz-gazdálkodás
„A vasúti áruszállítás szerepe a logisztikai rendszerben ”
Fókuszban a vontatási tevékenység hatékonyságjavítása
Gépészet jövője Zaránd György.
Foglalkoztatói nyugdíj
BEVEZETÉS A VÁLLALATGAZDASÁGTANBA 9.
A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. első éve Zsákay László György vezérigazgató
Toma Pál Budapest, március 28.
Eredménytervezés Fedezeti összeg számítás: Értékesítés árbevétele
Kormányzati vasútpolitikai célok és törekvések
A MÁV-TRAKCIÓ Zrt évi gazdálkodása és évi üzleti tervének fontosabb mutatói Budapest, május 3. Bihari Lajos gazdasági vezérigazgató-helyettes.
Közmű tulajdon Önkormányzat – önkormányzati törvény – alapfeladat – ellátási kötelezettség – üzemeltető kiválasztása Állam – regionális rendszerek – Vízgazdálkodási.
MÁV-TRAKCIÓ Zrt. bemutatása Budapest, május 3. Márton Ferenc működtetési vezérigazgató-helyettes 1.
NAPII. - mikrogazdaság Jobbágy Valér GKM. Iránymutatások - mikrogazdaság Tudással és innovációval a növekedésért 7. A K+F célú beruházások növelése és.
„ Nyílt Pályán – Nemzeti Vasúti Kerekasztal” HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesülés szeptember 15. Orosz Balázs.
A MÁV szervezeti struktúrájának átalakítása
MÁV-TRAKCIÓ Vasúti Vontatási Zrt. A mozdonyfedélzeti berendezések
A VASÚTI KÖZLEKEDÉS JÖVŐJE EURÓPÁBAN NEMZETKÖZI KONFERENCIA
INFORMÁCIÓRENDSZEREK FEJLESZTÉSÉNEK IRÁNYÍTÁSA.. Alkalmazás - projekt Alkalmazás - a vállalat tökéletesítésére irányuló új munkamódszer projekt - az új.
Nyíregyháza, szeptember 09.
Kapun kívüli logisztika A nagy kihívást egyre inkább az jelenti, hogy: -mely csatornákon (beszállítókon) keresztül, milyen költséggel és feltételekkel.
A VÁLLALKOZÁS 7. előadás.
B ÉRES G YÖRGY Gazdasági főigazgató Az egészségügy háttérszolgáltatásának és egyéb népgazdasági ágazatoknak a kapcsolata március 31.
A külföldi működő tőke szerepe a magyar gazdaságban avagy Mit adtak nekünk a Rómaiak? Havas István Amerikai Kereskedelmi Kamara, elnök Közgazdász Vándorgyűlés.
Microsoft TechNet IT vezetőknek
Vállalatérték-élet pálya szakaszok
a MÁV-TRAKCIÓ Vasúti Vontatási Zrt.
Vállalatok pénzügyi folyamatai
Major Ildikó Osztályvezető-helyettes SAP/CO modulvezető
Készítette: Tóth Barnabás GYSEV Kontrolling
EURÓPAI ÜZEMI TANÁCSOK KONFERENCIÁJA 2009 Budapest, november 17. ÜZEMI TANÁCSOK TÁRSASÁGI SZINTŰ EGYÜTTMŰKÖDÉSI FÓRUMA.
Kormányszóvivői tájékoztató A vasút reformja. Kormányszóvivői tájékoztató 1.VASÚTI TÖRVÉNY –A Kormány augusztusban elfogadta a vasúti stratégiát (Baross-program).
Állami és önkormányzati vállalatok átláthatósága - a FŐTÁV Zrt. esetében Budapest, április 28.
JÖVŐKÉP DÁTUM: október 6. HELYSZÍN: Danubius Hotel Flamenco Budapest, Tas vezér u ELŐADÓ: Dr. Márkus Imre, vezérigazgató MÁV-TRAKCIÓ.
X. Vasútgépész Napok október 6.
MÁV-GÉPÉSZET Zrt. - a „piacközpontú” társaság
A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. gazdálkodási és elszámolási rendszere
MÁV-TRAKCIÓ Zrt. szerepe a vasúti piacon Budapest, május 3. Dr. Márkus Imre vezérigazgató 1.
A V43 sorozatú mozdonyok felszerelése önműködő fékrudazat-állítóval
Problémák az interoperábilis közlekedésre alkalmas vontatójárműveknél Dr. Márkus Imre vezérigazgató 1.
2011. évi CCIX. Tv. Konferencia neve, helye: Budapest, 2012 október 30. GWP-konferencia Vojtilla László elnöki tanácsadó Magyar Energia Hivatal.
Kihívások a HR szakterület előtt Budapest, PSZE HR Szakmai nap Előadó: Rajnai Attila gazdasági vezérigazgató-helyettes.
MÁV - elővárosi vasutak: vonattal a városba
1 SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ MÁV-TRAKCIÓ Zrt december 6. (csütörtök), de. 10:30 óra Zsákay László György főigazgató MÁV Zrt. Gépészeti Üzletág.
TÉRSÉGI KÖZLEKEDÉS, A VIDÉK ÉLHETŐSÉGE KONFERENCIA
Somogy Megye Önkormányzatának szakképzési koncepciója.
Berecz Mihály kistérségi koordinátor Püspökladányi kistérség Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT)
März 2004 Herbert Rupp Az Európai Uniós csatlakozás hatása a magyar járműiparra.
1 A kötöttpályás szakma perspektívái – Egész életen át tartó tanulás?! Zsoldos Marianna Humán Erőforrás Igazgató MÁV Zrt.
1 A kötöttpályás szakma perspektívái – Egész életen át tartó tanulás?! Perspektíva és jövőkép Zsoldos Marianna Humán Erőforrás Igazgató MÁV Zrt.
Az önkormányzati cégek és önkormányzat közötti szerződéses kapcsolatok vizsgálata és az önkormányzati feladatellátást szabályozó külső szerződések rendszere.
Készletgazdálkodás és logisztika
Fetter István Kereskedelemfinanszírozás és EU Szolgáltatások vezető CIB Bank Zrt. EU támogatások finanszírozása és ezen túlmutató pénzügyi szolgáltatások.
„Szervezeti hatékonyság fejlesztése az egészségügyi ellátórendszerben – Területi együttműködések kialakítása” TÁMOP B Magyar kórházszövetség XXVII.
Mitől innovatív egy vállalkozás?
Pályázati Tanácsadói Szakmai Nap április 16. START Tőkegarancia Zrt. HOL ÉS HOGYAN KAPCSOLÓDIK A PÉNZÜGYI SZEKTOR AZ ÚMFT GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAMJAIHOZ?
A magyar vasúti közlekedés jövőképe Dr. Kerékgyártó János Főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Közlekedési Szolgáltatások Főosztálya Budapest,
FENNTARTHATÓ TELEPÜLÉSI KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS TOP Nyíregyháza, január 08. Dr. Frankó Melinda.
Miskolc város energetikai fejlesztései Geotermikus alapú hőtermelés Kókai Péter projektmenedzser.
Az euró bevezetésének lehetőségei Magyarországon Tabák Péter Gazdaságpolitikai főosztály Pénzügyminisztérium Budapest, május 23.
Beszerzések hatékonyság növelése
M1 – a kontinens első elektromos földalatti vasútja
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
A VÁLLALKOZÁS 7. előadás.
Állóeszköz-gazdálkodás
Előadás másolata:

Konferencia és szakmai találkozó A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Zsákay László György vezérigazgató Magyar Vasút 2008 Konferencia és szakmai találkozó Budapest, 2008. szeptember 16.

A MÁV Zrt. átalakulása MÁV Csoporttá Egyéb leány-vállalatok Szervezeti változások Pályavasút Személy-szállítás Áruszállítás Gépészet 2003 Leány-vállalatok 2008 Pályavasút MÁV-START Zrt. MÁV-TRAKCIÓ Zrt. MÁV-GÉPÉSZET Zrt. Egyéb leány-vállalatok MÁV Cargo Zrt.

A vállalat kialakulása 2007. október 10-én 20 millió forintos alaptőkével megalakult a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Alapítói a MÁV Zrt. és a MÁV-START Zrt. A Társaság tényleges tevékenységét 2008. január 1-jén kezdte meg. A Társaság teljes feltőkésítése megtörtént. 2008. január 1-én a szabad, hitelekkel nem terhelt eszközállomány (23,8 Mrd Ft) 2008. május 1-én az állami kezességvállalású hitelekkel terhelt mozdonyok (45,9 Mrd Ft) a Magyar Kormány döntése alapján, a Pénzügyminisztérium vonatkozó engedélye birtokában kerülnek a MÁV-TRAKCIÓ Zrt.-hez. A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződése áprilisban aláírásra került. Új Üzemi Tanácsok jöttek létre, megalakult a KÜT. Megválasztásra kerültek a munkavállalói képviselők a Társaság Felügyelő Bizottságába. A MÁV Csoport stratégiájának elfogadása után a hozzá illeszkedő hosszú távú stratégia jóváhagyási szakaszban van. A MÁV-TRAKCIÓ Igazgatósága elfogadta.

Járművek

Vontatási teljesítmények

A vontatási teljesítmények szegmensenként Adatok vonatkilóméterben

A vontatási teljesítmények szegmensenként

A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. 2009-2011. évi várható zárólétszáma

A mozdonyvezetők demográfiája

Küldetés A társaság célja A társaság célja, hogy üzleti partnerei, megrendelői részére korszerű és versenyképes szolgáltatásokat nyújtson, szolgáltatásainak minőségét folyamatosan javítsa. A társaság küldetése A MÁV-TRAKCIÓ Vasúti Vontatási Zártkörűen Működő Részvénytársaság működésének alapja hagyományainak tisztelete és a piaci viszonyok közötti működés egyensúlyának biztosítása. A magyar vasúti közlekedés fejlesztése érdekében a vontatóvállalat nyitott partnerei céljainak megértésére, támogatására saját és külső erőforrások bevonásával. A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. fenn kívánja tartani meghatározó szerepét a hazai vasútvállalatok vontatási igényeinek teljesítésével, előremutató megoldások bevezetésével. A közszolgáltatás minőségének javítása érdekében szolgáltatásait pontosan, kiszámítható módon végzi, ugyanakkor szorosabb együttműködést kíván megvalósítani mind a hazai, mind a szomszédos országok társaságaival.

Üzleti és szolgáltatói szemlélet a vasúti értéklánc részeként Hagyományaink és szolgáltatásunk minőségéhez illeszkedő költséghatékonyság szem előtt tartásával, pontosságunk és megbízhatóságunk javításával hozzájárulunk üzleti partnereink jó hírnevének öregbítéséhez. (Részlet a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Minőségpolitikájából)

Fókusz A jogi önállósítás után: a belső folyamatok átláthatóak; a pénzügyi helyzet stabil; a költségstruktúra racionalizált; a járműmodernizálás megkezdődött. A szolgáltatásszervezés technológiájának fejlesztése (VTIR: vontatás tervezési és irányítási rendszer, EMIG: elektronikus menetigazolvány) megadja a lehetőséget a piac megtartására és a tranzitszerep kihasználására. Jelentősen hozzájárul a vontatás hatékonyságának növeléséhez, és nagyon nehezen áthidalható versenyelőnyt jelent a többi versenytárssal szemben.

Stratégiai célrendszer Piacaink megvédése és azok közvetlen környezetében való bővülés A vasúti személyszállítási közszolgáltatás teljes körű kiszolgálása. Meghatározó szerep az árutovábbítási piacon. Rugalmas hozzájárulás az állomási tolatási tevékenységhez.

A közszolgáltatási finanszírozás stabilitásának támogatása. A stratégia pillérei A közszolgáltatási finanszírozás stabilitásának támogatása. Az értékesítés növelése. A működési hatékonyság javítása. A szolgáltatási színvonal növelése.

Stabil gazdálkodás Mérleg szerinti eredményünk minimális nyereséget mutat, eredménytartalékba helyezve fokozatosan – bár a szükségesnél kisebb mértékben - készülünk fel átvállalt végtörlesztésű beruházási hiteleink adósságszolgálatára. Működési cash flow-nk a tervidőszakban képes finanszírozni racionalizált beruházási kiadásainkat, így csak az új mozdony beszerzésre kell hitelt felvennünk. Tőkeszerkezetünket az eredménytartalékkal emelkedő saját tőke, és a beruházási hitelek állományának emelkedése határozza meg, eszközállományunk alapvetően hosszú lejáratú forrásokkal finanszírozott, tőkemegfelelésünk folyamatosan biztosított. Erőforrásaink hatékonysága minden területen folyamatosan nő, teljesítményarányos munkaerő-, mozdony- és energia felhasználásunk évről-évre csökken.

A járműgazdálkodás rendszere Felújítással / nélkül Selejt (bontás) Értékesítés Beszerzés Optimális típusösszetétel Selejtezés - selejtpótlás Mozdonycsalád elv érvényesítése Típusszűkítés Optimális típusösszetétel és mennyiségű mozdonypark a gazdaságos üzemeltetéshez Vontatási feladatok Mozdonyszük-séglet Örökölt járműállomány Mozdonystratégia Innovációs célok, feladatok, eredmények

Mozdonygazdálkodási stratégia A mozdonygazdálkodási stratégia célja: 2008-2010 között: a MÁV-tól örökölt járműpark tisztítása, átrendezése, a továbblépés lehetőségének előkészítése (kimozdulás a holtpontról), a reális fejlesztési koncepció kidolgozása, a megvalósítás előkészítése 2010-2015 között: a járműpark fejlesztése korszerűsítésekkel, új járművek beszerzésével. Cél: 2015-re közép-európai viszonylatban versenyképes összetételű és állapotú eszközpark kialakítása; Egységes XXI. századi követelményű munkahelyi feltételek biztosítása, légkondicionált, zaj- és vibrációcsillapított, ergonómiailag megfelelő, biztonságos és kényelmes vezetőállású mozdonyokkal. A mozdonygazdálkodási stratégia alapelvei: a járműtípusok, altípusok számának csökkentése; a járműállomány homogenizálása; új járművek rendszerbe állítása; a járműgazdálkodás hatékonyságának növelése.

Mozdonykoncepció Dízel mozdonyok: Villamos mozdonyok: Töredéksorozatok csökkentése, közforgalomból kivonása, értékesítése. Fenntartásból kivont járművek selejtezése (a stratégiai tartalék fődarabok visszanyerése és értékesítése érdekében), és/vagy értékesítése. Nem remotorizált járművek továbbüzemelésének felülvizsgálata. Korszerűsítésre alkalmas dízel mozdonysorozatok kijelölése. Remotorizálható és remotorizált járművek továbbüzemelésének tervezése. A korszerűsítések műszaki tartalmának felülvizsgálata. Villamos mozdonyok: Fenntartásból kivont, túlüzemelt mozdonyok selejtezése (a stratégiai tartalék fődarabok visszanyerése érdekében) és/vagy értékesítése. V46 és V63 sorozatú villamos mozdonykorszerűsítések (piacvezérelt) műszaki tartalmának kidolgozása. További új mozdonyok üzembe helyezése. Piacképességet megőrző és üzleti célú fejlesztések (MFB, ETCS, GSM-R).

Új villamos mozdonyok beszerzése A 25+25 db mozdonybeszerzés elkészítésénél nemcsak a személyszállítási és a teherfuvarozási igényeket vettük figyelembe, hanem fontos prioritásként kezeltük, hogy a mozdonykoncepció illeszkedjen a MÁV-START motorkocsi és motorvonati programjához. A középtávú személykocsi-üzemeltetés mennyiségi tervének tükrében jelentős mozdonyos vontatásra van szükség hosszabb távon. Az új mozdonyok üzemkészsége 10 százalékkal magasabb a V43-as sorozaténál, így azonos dolgozó darabszám 10 %-kal kevesebb állagban tartott mozdonnyal elérhető. Az új mozdonyok vontatási energiahatékonysága nagyobb teljesítményük ellenére kb. 20 százalékkal kedvezőbb a V43-as sorozaténál. Az új mozdonyok karbantartási igénye nagyságrendekkel alacsonyabb az elavult V43-asokénál, így a fajlagosan magasabb anyagköltség ellenére a karbantartás költsége jelentősen a V43-as alatt marad. A V43-as sorozatú mozdonyok rendszeres felújítást (4-5 évente forgóvázcsere, 12-14 évente nagyjavítás) igényelnek, a romló műszaki állapot miatt infláció felett növekvő beruházási ráfordítások mellett. Az új mozdonyok esetében középtávon csak 8 évenkénti forgóvázcserével kell számolni. Az új mozdonyok a közel 150 M Ft/db értékű nagyjavításra esedékes V43-as mozdonyokat váltanak ki, de jóval magasabb tudásszinttel. A kiváltott V43-as mozdonyok alkatrészeit és cseredarabjait – mintegy donorként – a még üzemelő V43-as mozdonyokhoz fel tudjuk használni, így a V43-asok későbbi felújítási költsége csökkenthető.