A jövő teleháza Teleházas szolgáltatások. Belső környezet - Teleházas történet 1995-től napjainkig - Teleházak jelenlegi száma - Teleházas kultúra és.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Bihar Közösségeiért Alapítvány
Advertisements

ÁROP /C/A A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
„Csellengő fiatalok” komplex bűnmegelőzési projekt
Erdélyi Ilona Magyar Teleház Szövetség Észak-alföldi Regionális tagozata „A teleházak szerepe a kistelepülések szociális ellátásában, a hálózati együttműködésben.”
Teleházak szerepe a digitális írástudás terjesztésében – Megnyitó
A Vállalkozásfejlesztési munkacsoport
Egyéb prevenció, civilek, iskolán kívüli szervezetek.
Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat mint képzőintézmény Bencze Györgyné Hajni.
1 Vállalkozónők lehetőségei a civil szférában Előadó: Elekes Zsuzsa Civil Szervezetek Regionális Szövetség, elnök.
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Észak-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda ● 3527 Miskolc, Selyemrét.
2005. november 18. Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület Tevékenységi Prezentáció VIDÉKFEJLESZTÉSI FÓRUM Jászfényszaru Molnár Katalin elnök.
Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetsége. • Székhely: Zalaegerszeg • Alapítás éve: • Tagok: civil szervezetek, alapítványok, klubok • Fő tevékenység:
1 Pont, 3 Szervezet Unió Alapítvány •A helyzethez képest életben maradtunk •Árvíz, rémhírek, rossz idő •Működtettük, túléltük •Az első pályázat.
Bemutatkozik a Nagykapos és Vidéke Társulás
„INTER-CIVIC: Vývoj dvojjazyčného portálu a digitálnych obsahov pre NGO”
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program számokban Időtartam: Költségvetés: € – Ft/év Magyarországon.
„Híd a forráshoz – forrásteremtő civil találkozó” (2009. május , Budapest) TÁMOP – TIOP A pályázati lehetőségek rendszere.
„A szakképzés koordinációjának lehetőségei a Dél-Dunántúli Régióban” Egy konferencia „beharangozója”
A VASÚTI KÖZLEKEDÉS JÖVŐJE EURÓPÁBAN NEMZETKÖZI KONFERENCIA
TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Felnőttképzési Intézet tevékenységéről.
Fiatalok Lendületben Program Előzmények: Fiatalok Európáért, Ifjúság Program Időtartam: Költségvetés: € – 2,5.
E-learning alapú komplex képzések
MÚZEUMI KÖNYVTÁRAK A STATISZTIKA TÜKRÉBEN - FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK, IRÁNYOK Tóth Máté OSZK - Könyvtári Intézet.
Tájékoztató az aktuális foglalkoztatási és képzési programokról.
Stratégiai tervezés.
„Szociális és Oktatási Önkéntes Tevékenység
A közösségfejlesztés hatásai Vizsgálat a debreceni tégláskert közösségének körében Név: Johanics Tünde Tanszék: Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika.
Az ÚMVP intézményrendszere
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar A vidék fejlesztésének titka, a sikeres vidéki térségek és települések Nyugat-Magyarországon.
MTA Regionális Kutatások Központja A magyar Leader program végrehajtásának fontosabb tanulságai és a nemzetközi együttműködés lehetőségei Dr. Finta István.
Segélyezési rendszer átalakítása
Magyar Tartalomipari Szövetség – A/016 – EQUAL IT-mentor projekt Motiváció felkeltése és fenntartása internethasználattal.
Partners Hungary Alapítvány A Partners for Democratic Change International tagja Civil stratégia előkészítő kerekasztal Szeptember 15. Szolnok.
NEA szakmai támogatások (2014) Budapest, november
A Magyar Távmunka Szövetség céljai, törekvései Dr. Horváth Elek elnök III. Országos Távmunka Konferencia Budapest,
A Foglalkoztatási Információs Pontok a Dél-dunántúli régióban Márk László Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ.
A Phare továbbélése a regionális operatív programokban Wächter Balázs.
OFA Hálózat évi tevékenységei
ROP 3.1.2Tájékoztató 1 Regionális Fejlesztés Operatív Program intézkedés 2. komponens A területfejlesztésben érintett intézmények valamint a civil.
Europe Direct Hálózat Magyarország Vedd ki a részed! március 18. Vizsnyiczai Márta Békés Megyei EIP.
A Strukturális Alapok tervezési folyamata és a partnerség Részvételi demokrácia, társadalmi párbeszéd: avagy hogyan tudnak a civil szervezetek élni részvételi.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Nemzetközi és határ menti együttműködések támogatása.
Elektronikus Kormányzati Gerinchálózat (EKG) – a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer alapinfrastruktúrája
Cselekedni most és mindenkiért Kormányszóvivői tájékoztató Információs társadalom a javuló esélyekért Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium 2002.
Pénzesné Tóth Márta kistérségi tanácsadó Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. „Civil pályázati lehetőségek a időszakban”
Dr. Fodor Imréné Pécsi Regionális Képző Központ igazgatója
HEFOP központi program „Korszerű felnőttképzési módszerek kidolgozása és alkalmazása” 2005 – 2008.
Miért érdemes az eMagyarország hálózathoz tartozni? Az eMagyarország hálózat működése kézzelfogható eredményekkel járul hozzá a társadalom és a gazdaság.
eMagyarország Program
. Negyedik Partner Közép-Dunántúli Foglalkoztatási Hálózat 4P KDFH Alapítva: Gere János
Foglalkoztatási Információs Pont a Kunbaracsi Teleházban Foglalkoztatási Információs Pontok és tanító Teleházak Molnár Andor, Szeged, december 15.
Új utak az elsődleges munkaerőpiacra Munkaintegráció útjai Zalában, a második esély iskolák szerepe.
Dél-alföldi SZAK-TÁR Dél-alföldi SZAK-TÁRTÁMOP /2/B Projekttájékoztató nap Szakmai program bemutatása Béthel Alapítvány.
TÁMOP /1/B Gyermekek és fiatalok integrációs programjai Csomópont - Ifjúsági Információs Pont kialakítás Álláskereső klub.
Foglalkoztatási Paktum az Ország Közepe Kistérségben
Foglalkoztatási Információs Pontok
Foglalkoztatási Információs Pontok Békés megyében
EGER TÉRSÉGE FEJLESZTÉSI EGYESÜLET „Területfejlesztés civil szemmel” Előadó: Pozsikné Hidvégi Éva, elnök.
Az Emelt szintű eTanácsadó akkreditált felnőttképzés tapasztalatai Dr. Tóth András - Herpainé Lakó Judit AGRIA MEDIA 2011 KONFERENCIA OKTÓBER ,
Gersekaráti IKSZT – esély és lehetőség a közösség szolgálatára IKSZT Szakmai nap, Bak,
Digitális kompetencia fejlesztés Digitális írástudással a munkaerő- piaci aktivitás elősegítéséért.
Fedezzük fel az európai lehetőségeket!. Információra van szükségem.. Merre induljak??
Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Mobilitás bróker szerepben Mobilitás bróker szerepben Letenyei Mráz Márta Budapest december 09.
A jövő teleháza és az IKSZT A Magyar Teleház Szövetség és a teleházas szolgáltatások.
Közösség-ifjúság-esélyteremtés Jászberény, szeptember 14.
HEFOP /1 „Lépj előre” – Őrségi kistérségi összefogás a szociális szakemberek képzésével a munkanélküliség hatékony kezelése érdekében HEFOP / /4.0.
A Székesfehérvári Foglalkoztatási StrAtégia Javasolt célrendszere
Ifjúsági feladatok az IKSZT-ben
Előadás másolata:

A jövő teleháza Teleházas szolgáltatások

Belső környezet - Teleházas történet 1995-től napjainkig - Teleházak jelenlegi száma - Teleházas kultúra és identitás - Teleházas jellemzők (működtetők, státusz és forrása, szolgáltatások, bevételek) - Teleházas stratégiánk )

Kutatás – válaszoló teleházak működtetők szerint  Civil 55,7%  Önkormányzati 39,3%  Vállalkozói 5%

Kutatás - foglalkoztatás FőállásRészállás 0 fő29,5%61,3% 1 fő48,1%26,5% 2 fő14,7%7,7% 3 v több7,6%4,5%

Kutatás – másik státusz A teleház vezető által betöltött más tisztség és/vagy státusz a településen Önkormányzati képviselő40,6% Könyvtáros38,7% Művelődésszervező50% Tanár21,7% Ifjúsági referens20,8% Polgármester13,2% Jegyző14,2% Köztisztviselő12,3% Közalkalmazott44,3% Civil szervezeti vezető50% Vállalkozó27,1% Egyéb14,1%

Kutatás – a státusz forrása főállásrészállás Önkormányzat53,6%55,9% Munkaügyi Kp.44,5%37,3% Pályázat29,1%16,9% Egyéb12,5%20,3%

Kutatás – teleházas szolgáltatások  FIP pont71 teleház  Ifjúsági referens24 teleház  Gyermek és ifj. önkorm.13 teleház  Ifjúsági infopont6 teleház  eMagyarország pont105 teleház  Agrárkamarai végpont20 teleház  Akkreditált képzőhely6 teleház  IT mentor21 teleház  ECDL vizsgaközpont4 teleház  Települési v vidékfejl. menedzser15 teleház  Falugazdász3 teleház  Egyéb (közösségi rádió, képzőhely, stb.)25 teleház

Kutatás – havi teleházas bevétel Ft alatt39,7% Ft21,8% Ft12,8% Ft12,2% Ft felett13,5%

Teleházas stratégia Mi a teleház? A Teleház egy olyan ember- és társadalomközpontú újítás, melynek célja a közösség fejlesztése, formálása, ezeken keresztül a településen élők életminőségének javítása. A Teleház egyben egy olyan helyszín is, ami lehetőséget biztosít a közösségi programok szervezéséhez, eszközöket és segítséget ad a mindennapi élet ügyeinek elintézéséhez, a közösségi lét színterének kialakításához. Mi az MTSZ? A Teleházakat működtető jogi személyek ésvagy a Szövetség szakmai munkájához hozzájáruló magánszemélyek szervezete. Több szintű tagság (ún. teleház minimum): - baráti tagok - professzionális tagok - végponti tagok (nyitva tartás)

Jövőkép és küldetés Jövőkép A Szövetség lehetőséget kíván teremteni, hogy minél többen részt vehessenek a formálódó digitális világ alakításában. Küldetés a Teleházakon keresztül - a közösségek fejlesztése, formálása - településen élők életminőségének javítása (hátrányos helyzetű települések elsősorban) - segítségnyújtás a közösségi programok szervezésében és a közösségtudat alakításában - az esélyegyenlőség elősegítése - az emberek mindennapi, személyes ügyeiben való segítségnyújtás - naprakész Internet felület használhatósága, aktuális információkkal a Teleházak eszközparkján keresztül

Célok és stratégiai irányok Az MTSZ: - módszertant készít és képzéseket tart a digitális tartalomfejlesztéssel kapcsolatban - módszertant készít és képzéseket szervez a helyi, részvételi demokrácia és a közösségfejlesztés érdekében - Teleházakban tartható képzéseket dolgoz ki kontakt és távoktatáson alapuló módszerekkel - a hálózati működést koordinálja, annak technológiai hátterét biztosítja

Projektek - települési digitális tartalmak készítése, gondozása - Regionális szociális adatbázis ( - Információ-bróker képzés - Civil szervezetek elektronikus együttműködését segítő közösségi portál fejlesztése - Digitális kisközösség modellprogram - Közösségi tervezés módszertan - Közösségi részvétel kompetenciái - Helyi demokráciafejlesztés - Közösségi tanulóközpont - E-learning teleházas alapképzés - E-learninges szakképzési programok - Teleházas jó megoldások gyűjtése, közzététele - E-adóbevallás, szolgáltatásfejlesztés - Munkaügyi információ szolgáltatás - Ifjúsági információ szolgáltatás - Teleházas módszertani és forrásközpont létrehozása

Külső környezet - Expanzió: : IKB-s teleházak : teleház bázisú eMagyarország program - párhuzamos kormányzati hálózatok létrehozása : eMOP 2.0 és IKSZT

Jövő teleháza Az előbbiekben vázolt erőtérben szükség van-e a jövő teleházára? Szekció kérdései: - Kell-e Önök szerint a jövőben teleház? Ha igen, miért? Ha nem, miért? - Amennyiben lesz olyan, hogy jövő teleháza, melyek azok a szolgáltatások, melyeket Önök szerint a teleházak el tudnának látni? - Milyen elképzeléseik vannak a teleházak szolgáltatásainak fenntartására?