MH ELÉRENDŐ KÉPESSÉGEI

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A KIKÉPZÉS HELYZETÉNEK STRATÉGIAI VIZSGÁLATÁRÓL ÉS
Advertisements

A SZÁRAZFÖLDI HADERŐNEM HELYE, SZEREPE, ILLETVE FELADATAI HÁBORÚS- ÉS NEM HÁBORÚS KATONAI MÜVELETEKBEN (Előadás a doktori képzés részeként n,
Elektronikus Fizetés megvalósítása
2013. Szeptember 3. Szekeres Balázs Informatikai biztonsági igazgató
TUDOMÁNYOS KUTATÁS KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYI HÁTTÉR Honvédelmi miniszter
határtalan technológia Szülőföldön boldogulás, határtalan technológia Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter Budapest, november.
A tárca költségvetésének és évi alakulásának összehasonlító elemzése.
VÉDELMI FELÜLVIZSGÁLAT
Gyulai Tamás elnöki tanácsadó elnöki tanácsadó Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács.
A közötti időszak fejlesztési tervezésének megalapozása
A NATO és a Varsói Szerződés
A NATO létrejötte, bővítésének állomásai
 A közös vámpolitika  Külkereskedelem  Segélypolitika  Szankciópolitika  Stb.  Egyre fontosabbá tette a külpolitikai együttműködést.
A kormányzat szerepvállalása a kibervédelemben Dr. Rétvári Bence államtitkár Változó környezet, változó biztonság - Kiberfenyegetések kihívásai napjainkban.
Magyar Universitas Program A magyar felsőoktatás nemzetközi versenyképességének programja június 15.
A mesterképzések létesítésének és indításának helyzete a műszaki szakterületen Sima Dezső MFRFK, november 3.
Európai Biztonság- és Védelempolitika Miniszterelnöki Hivatal október 6.
A gazdaság védelmi felkészítése
Az Európai Unió intézményrendszere Unger Anna december 1.
Civil Biztonság- és Védelemtudományi Tanszék A BIZTONSÁG ÉS VÉDELEM KULTÚRÁJA Dr. Szilágyi Tivadar
AaAa ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM Monitoring és értékelés.
Szervezetfejlesztési Program
BESZERZÉS A KATONAI LOGISZTIKÁBAN
Katonai Műszaki Doktori Iskola A katonai közlekedési rendszertechnika helye, szerepe a katonai műszaki tudományokban Szűcs László CSc / Előadás: án.
Derzsényi Attila mk. alezredes. Feladat végrehajtáshoz szükséges eszközök, anyagok (elhelyezési szakellátás), készletek, szolgáltatások nyilvántartás,
ÖNKORMÁNYZATI SZAKMAI NAP
A HM Technológiai Hivatal főbb feladatai
Az EU kül- és biztonságpolitikája
KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság Dr. Szegvári.
A katonai műszaki ismeretek alapjai Doktori képzés I. szemeszter
(ELŐADÁSVÁZLAT) Szerkesztette: Dr. Deák János BUDAPEST, 2007.
DEÁK JÁNOS NAPJAINK KATONAI MŰVELETEINEK JELLEMZŐI
CZINGER István nyá. ezds.
A háború és a modern fegyveres erő
1 A magyar energiapolitika „ Az energiahatékonysági indikátorok az EU-ban és Magyarországon” nemzetközi szeminárium Budapest, október 5. Hatvani.
Szövetség. A NATO fontosabb szervei és működésének jellemzői Készítette: Faludi Miklós.
A Magyar Honvédség részvétele NATO missziókban
A nem háborús műveletek felosztása és jellemzésük
Elektronikus Kormányzati Gerinchálózat (EKG) – a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer alapinfrastruktúrája
A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM ÉVI TERVEZETT KÖLTSÉGVETÉSE (háttéranyag a sajtó munkatársai részére) A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM ÉVI TERVEZETT KÖLTSÉGVETÉSE.
Az Állami Számvevőszék szerepe a környezetre káros támogatások ellenőrzésében Dr. Báger Gusztáv egyetemi tanár, főigazgató Állami Számvevőszék Fejlesztési.
1 HADERŐREFORM – KOMPLEX LOGISZTIKAI FELADATOK Dr. Szenes Zoltán egyetemi magántanár Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem XI. Logisztikai Fórum Budapest,
A KTI az EU és a hazai közlekedéspolitika irányelveit követve a fenntartható fejlődés szempontjait figyelembe véve folyamatosan fejlődő,
Kordás László december Társadalmi Párbeszéd Központ.
Gazdasági kapcsolatok és regionális együttműködések Félixfürdő május 17. Miklóssy Ferenc alelnök Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
Elektronikus információbiztonsági kihívások – új szempontból – a Magyar Honvédségnél
A közúti közlekedésbiztonság alakulása Magyarországon;
Magyar Útügyi Társaság
Az Országos Fogyatékosügyi Tanács sajátos szerepe az Európai Uniós szabályozások érvényesítésében hazai nemzeti és helyi szintű szabályozásokban Horváth.
PARTNERSÉG A BÉKÉÉRT 2003 Szeged. ELŐADÁS VÁZLAT Partnerség Partnerség fő célkitűzések fő célkitűzések területei és formái területei és formái INTEROPERABILITÁS.
PARP Planning and Review Process Busa Krisztián őrgy. Honvédelmi Minisztérium.
Válságkezelő rendszere
Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének Küldöttgyűlése 2006.November 20.
A tartamos erdőgazdálkodás és a faenergetika optimális kapcsolata „A biomassza felhasználásának formái” Budapest, október 25. Jung László vezérigazgató-helyettes.
A HM TH együttműködő partnerei: Haderőnemi Fegyverzeti munkacsoportok Szárazföldi erők –LG 1 ALCSOPORT Interoperabilitás digitalizált harctéren –LG 4.
IDMSYS projekt GOP Akkreditált innovációs klaszterek közös technológiai innovációjának támogatása, GOP pályázati ablak A.
A Nemzeti Fejlesztési Terv és a partnerség Civil részvétel és EU források – december 3. Európai Ifjúsági Központ Dr. Arató Krisztina ELTE.
Juhász László százados
Gergely László Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet
Az NFFF megvalósításának szervezési és szervezeti kérdései
A tűz-, a polgári- és a katasztrófavédelem kérdései Hoffmann Imre tű. ddtbk. Hatósági Főigazgató-helyettes.
Az EU katonai szervezetei (EUMC, EUMS, Rapid Reaction Forse) Persa Virág Földrajz BSc
Civil Biztonság- és Védelemtudományi Tanszék A BIZTONSÁG ÉS VÉDELEM KULTÚRÁJA Dr. Szilágyi Tivadar GTK3185BAN.
A BIZTONSÁG ÉS VÉDELEM KULTÚRÁJA
ISO/IEC Software Asset Management szabvány
Magyar Útügyi Társaság
BESZERZÉS A KATONAI LOGISZTIKÁBAN
Lisszaboni Szerződés tükrében
A BIZTONSÁG ÉS VÉDELEM KULTÚRÁJA
Előadás másolata:

MH ELÉRENDŐ KÉPESSÉGEI STRATÉGIAI TERVEZÉS: MH ELÉRENDŐ KÉPESSÉGEI MHTT KONFERENCIA KEREKI László ezds. HM VPF, védelmi tervezési ov. 2004. szeptember 21.

Védelempolitikai célok DCI/PCC (Washington, Prága, Isztambul) Tartalom STAR a TVTR-ben Védelempolitikai célok DCI/PCC (Washington, Prága, Isztambul) (Tervezett) NATO/EU hozzájárulások „Minőségi hozzájárulás az euro-atlanti béke és biztonság fenntartásához!”

STAR - Stratégiai Tervező Alrendszer A TVTR alrendszere A tervezés védelempolitikai irányítója MH fejlesztési irányainak, célkitűzéseinek megjelölése MH feladatrendszere Képességcélok megfogalmazása Ambíciószint egyidejű alkalmazásra

STAR - Feladatok Kormányzati akarat megjelenítése Fejlesztési célok, irányok megjelölése Nemzeti és NATO/EU tervezés összehangolása Konzultációk Döntés-előkészítés, -támogatás Tervezési irányelvek kidolgozása Irányelvek érvényre jutásának követése

MH Feladatrendszere Magyarország és a Szövetség védelme 5. cikk szerinti műveletek Határbiztosítás Fogadó nemzeti támogatás Részvétel nemzetközi válságkezelésben Béketámogató műveletek Egyéb nemzetközi műveletek Terrorizmus elleni harc Hozzájárulás a nemzetközi béke és biztonsághoz Két- és többoldalú nemzetközi katonai kapcsolatok Nemzetközi szerződések ellenőrzése (fegyverzetellenőrzés) Humanitárius segítségnyújtás Békeidőben is végzett honvédelmi feladatok Információszerzés, feldolgozás és védelem A hazai igazgatási szervek támogatása Légtérellenőrzés Frekvenciagazdálkodás

Elérendő képességek - 1

Elérendő képességek - 2

Ambíciószint – külföldi műveletek Szakosodás Négy szállító helikopter Négy Gripen légvédelemre és földi támogatásra Lövész z. KR feladatokra Víztisztító század Hídépítő zászlóalj „Hiány képességek” (Eü., CIMIC, ABV, klgs. műv.) + VAGY Egy zászlóalj huzamosan ÉS Egy dd. hat hónapra Két zászlóalj, max 1600 fő huzamosan Hat hónapra

Tervezési célok Áttérés az önkéntes-professzionális haderőre Minőségi NATO/EU hozzájárulást biztosítása Szervezeti felépítés, vezetési rend korszerűsítése Vezetés racionalizálása A szükséges elemek megtartása Támogató-kiszolgáló rendszer korszerűsítése, erősítése Folyamatos részvétel többnemzeti formációkban NATO Reagáló Erő (NRF) EU HCS (EU BG) Infrastruktúra korszerűsítése Haditechnikai fejlesztés, korszerűsítés Fenntartható haderő kialakítása

Képességfejlesztés – DCI/PCC 1999 – Washington 5 DCI terület: bevethetőség, mobilitás; fenntarthatóság; harci hatékonyság; túlélőképesség; vezetési és informatikai rendszerek 58+1 fejlesztési feladat 2002 - Prága 4 PCC terület: ABV védelem; vezetés és információs fölény; erők interoperabilitása és harci hatékonysága; telepíthetőség és fenntartás Önkéntes PCC vállalások: HU 15 feladat NRF létrehozása NCS átalakítása Isztambul PCC nyomon követése Haderő-tervezési folyamat módosítása

NATO/EU felajánlások 2005-2010 Azonos felajánlás

Hogyan tovább? Kedvezőtlen költségvetési helyzet Terv: 2006-tól GDP 1,81% Várható: 2005-ben GDP 1,38% Gördített 10 éves terv 2005-14 időszakra Alap: 2003-2013 terv Védelempolitikai célkitűzések változatlanok HM/HVK tényleges integrációja; háttérintézmény rendszer racionalizálása Elérendő képességek áttekintés alatt DPQ 2004 módosítása (NATO/EU vállalások, programok)