A gondolkodás története 7. Előadás A klasszikus német filozófia és kora (1781-1831)

Madách: Ember tragédiája (10. szín) Tanítvány: „Oh, mit tegyek hát, mester, mond nekem. Ki annyi éjt szenteltem a tudásnak, Csak butával lettem-é egyenlő, És mind e munka elveszett hiába? Ádám: „El nem veszett, mert épp ez ád jogot Most már megvetni minden csábjait…. Fogd hát e sárgult pergamenteket, E fóliánsokat, miken penész ül, Dobd tűzre mind. Ezek feledtetik Saját lábunkon a járást velünk. És megkímélnek a gondolkodástól. Ezek viszik a múlt századok hibáit Előítéletül az új világba. Tűzre vélük! És ki a szabadba.

A világ 18. század második fele Kibontakozó ipari forradalom, és a lassan érlelődő társadalmi forradalom. Aki tehette gazdasággal és politikával foglalkozott. Így a a dinamikusan fejlődő angol kapitalizmus a forradalom felé sodródó és felvilágosodó Franciaország az önállósodást függetlenséget akaró, majd azt kivívó, és gyorsulva fejlődő Amerika Az elszigetelt, mozdulatlan, és széttagolt, de szellemileg érlelődő Németország A klasszikus német filozófia (és a német felvilágosodás) képviselői különös érzékenységgel voltak képesek a változások megragadására, és többet, és mást láttak, mint a többiek

A világ megmozdul 1750-ben a hannoveri királyságban egy von Schele nevű kormánytanácsos azzal utasítja el egy szegény fiatal ügyvéd kinevezését valamilyen állami tisztségre, hogy az illető apja könyvkötő volt, és neki is ezen a pályán kellene maradnia. A francia forradalmat követő időkben négy út is nyílik – legalább is akinek van valami tartaléka - a „csillagok” felé: Az üzlethez, A tanuláshoz ( amely megint három irányba vezet tovább – az állam szolgálatába, a politikai életbe, és a szabadfoglalkozáshoz), A művészetekhez, A katonasághoz.

A korszak új fogalmai Ipar és gyár (az első Kondratyev ciklus fellendülése) Vasút, önmozgó gépek, és gőzgép Földesúr, tőkés (kapitalista) és munkás (proletár) Közép-osztály és munkásosztály, Nemzetközi kereskedelem, nemzet-gazdaság, és gazdasági válság Kapitalizmus és szocializmus Liberális, konzervatív (és szocialista) Természettudós, mérnök, Statisztika, gazdaságtan, szociológia, ideológia

A korszak kevéssé szembetűnő jellegzetességei A világ felgyorsul: a közlekedés a korábbiakhoz képest gyorsabbá válik (hajó: hónapok helyett hetek, szárazföld: hetek helyett napok, majd a végén a vasút, és a távíró, órák, és percek) A városiasodás felgyorsul (1789-ben a világ falún, és kis közösségben él, a 19. század elején ez változik. Angliában 1851-ben haladja meg a városlakók aránya a falun élőkét.) A mezőgazdaság helyett az ipar válik a fő gazdálkodási ággá, és a növekedés dinamikáját meghatározó tényezővé (Kevésbé az éghajlat, inkább a gazdasági válságok lesznek a meghatározók). A kereskedelem egyre gyorsabban fejlődik, és összefűzi a nemzeteket. Maghatározó válnak a „nemzetnek” nevezett szerveződések. Meghatározóak lesznek a személytelen piaci és munkamegosztási viszonyok (tőkés és proletár). Megkezdődik a kutatás ipari, gazdasági alkalmazása. Eddig csak szórakozást és játékot jelentett, mostantól kezdve a gazdaság versenyképességének tényezője lesz.

A természettudományok fejlődése Matematika: (Gauss, Cauchy, Galois, Bolyai) Laboratóriumi kísérletezés: Humphry Davy és Michael Faraday Kémia: Lavioisier és Dalton (atomelmélet) Elektromosság – Galvani, Volta, Oersted Hőtan – Joule, és Sadi Carnot Csillagászat (Uránusz felfedezése, a naprendszer elmélete) Biológia – (sejt-elmélet) Szerves-kémia (Wöhler – életerő) Botanika (Linné – az élőlények rendszerezése, Lamarck - az első evolúciós gondolat) Geológia – Lyell (a geológiai változások természetes elmélete) Alexander Humboldt (a kor legnagyobb tudományos elméje – utazó, megfigyelő, néprajz, és természettudós Igény egy megújult természetfilozófiára (új szintézis keresése)

A társadalomtudományokba bevonul a matematika Adolph Quetelet: kimutatta, hogy az emberi jellegzetességek statisztikai eloszlása megfelel az ismert matematikai törvényeknek, és arra a következtetésre jutott, hogy a társadalomtudományok beolvadnak a természettudományokba. (Ezt a biztosításoknál már rég megsejtették, sőt használták). Malthus: Arra a következtetésre jut, hogy míg a népességszám „mértani haladvány”, addig az élelmiszertermelés „számtani haladvány” szerint gyarapodik. „A szaporodás törvénye erősebb a föld eltartó-képességénél, így az idő előtti halál valamilyen formájában – éhség, járvány, háború - muszáj, hogy ráköszönjön az emberiségre.”

A nacionalizmus fellendülése A belsőleg integrált nemzetgazdaságok létrejötte, és a saját – nemzeti - érdekek tudatosulása. A saját nyelv fontossága és kifejlesztése. A politikai egység megteremtése, és a függetlenség kivívásának fontossága. Az új identitás-központ – a nemzet – létrejötte, a nemzeti nyelv, és a nemzetgazdaság kialakulása. „Minden népnek megvan a maga különleges küldetése, s mindegyik együttesen hat az emberiség általános küldetésének beteljesülése irányában. Ez a küldetés a nemzetiségből ered. A nemzetiség szent.” Az Ifjú Európa Testvériségi Törvénye, 1834

Az ipari forradalom képe „Ez volt a történelem csúcsa, és egyben ez volt a mélypontja, ez a legnagyobb bölcsesség, és egyben a legmélyebb ostobaság korszaka, ez volt a hit és egyben a hitetlenség ideje, ez volt a fény és egyben a sötétség évszaka, ez volt a remény tavasza, és egyben a kétségbeesés tele…” Ch. Dickens: A két város meséje „Ebből a bűzből az emberi munka legnagyobb folyama árad szét, amely megtermékenyíti az egész világot. Ebben a szennycsatornában színtiszta arany folyik. Ez az a hely, ahol az emberiség a legmagasabbra hágott, és ahol a legmélyebb embertelenségbe sűlyedt, ahol a civilizáció csodákat tesz, és ahol a civilizált ember vademberré válik.” A. de Tocqueville (1835)

R. Owen (1771-1858) 1771-ben születik, egy hétgyerekes család hatodik gyerekeként. Apja vasmunkás és helyi postamester. 20 éves korában 100 font kölcsöntőkével vállalkozást alapít, majd 1800-ben többekkel megvásárol egy textilgyárat, és 1809-ben 84 e fontért kivásárolja őket. Rövidebb munkaidőt, egészségesebb munkakörülményeket, és biztonságosabb feltételeket teremt, iskolát épít, megtiltja a gyerekmunkát, nyugdíj, és egészségbiztosítást vezet be. Kezdetben nyereséges, de később nem bírja a versenyt. Jelszava: „Minden létező elsősorban és szükségképpen boldog akar lenni. De a boldogságot nem lehet egyéni úton elérni, az elszigetelt boldogságra hiába várunk, vagy mindenki részesül benne, vagy senki”. Amerikában 1821-ben „New Harmony” néven kommunát létesít, amely egy évtized múlva megbukik. Az általános probléma, egy korabeli megfigyelő szerint: „Sok a szöveg és kevés a munka”

A (burzsuá) férfiak és nőik kapcsolata „A férfiak a pénz megszemélyesítői voltak, mert a pénz igazolta jogukat a világ feletti uralomra. Az asszonyok pedig, akiket férjük még a jól végzett háztartási munka fölötti elégedettségtől is megfosztott, osztályuk erkölcsének megszemélyesítői voltak: buták („légy csak jó és kedves lány és hagyd másnak az ‘okosságot’), műveletlenek, gyakorlatiatlanok, elvben aszexuálisak, kifosztottak, és agyonvédelmezettek” E. Hobsbawm. A forradalmak kora

Mary Wollstonecraft (1759-1797) Viszonylag kevéssé ismert – és ennek döntő részben a férfi kortársai az okai. Az első valóban feminista gondolkodó. Fő műve: „A nők jogainak visszakövetelése”. Ez mintegy tükörképe Tom Paine (1737-1809) „Az ember jogai” című nagyhatású művének. „A gondolatnak nincs neme” – állítja. A nőket ugyanazok a jogok illetik meg, mint a férfiakat. Vagyis, a kor fontos liberális elveit – személyes és gazdasági függetlenségüket követelve - kiterjeszti a nőkre. Jelzői: a „filozofáló kígyó”, a „szoknyás hiéna”, a „Francia Köztársaság istentelen amazonja” Fiatalon, 38 éves korában gyerek-szülés közben hal meg.

Az Amerikai Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozata (1776 március 17.) „Mi a következő igazságokat maguktól értetődőnek tartjuk: minden ember egyenlőnek teremtetett, nekik a Teremtő bizonyos el nem idegeníthető jogokat adott, melyek közzé tartoznak egyebek között az élet, a szabadság, a boldogulásra való törekvés, ezen jogok biztosítására kormányok vannak, melyek az őket megillető hatalmat a kormányzottak beleegyezéséből származtatják, a népnek joga van arra, hogy ha egy kormányforma erre a célra veszedelmes, azt megváltoztassa, megszüntesse, és újat állítson fel, mely oly módon legyen berendezve, hogy minden valószínűség szerint a népnek biztonsága, és jóléte gyarapodjék. Az okosság azonban mégis azt rendeli, hogy régen fennálló kormányokat jelentéktelen és múló okok miatt nem kell megváltoztatni, és a tapasztalat is azt tanítja, hogy az emberiség a rossz állapotokat, mindaddig, amíg az elviselhető, inkább tűri, mintsem hogy megszokott formák megszüntetésével szerezzen magának igazságot.”

Alexis de Tocqueville (1805-1859) „Nem feledem, hogy sok kortársam hitte: a népek sosem uruk önmaguknak ott alant, s hogy szükségszerűen valamiféle legyőzhetetlen és nem szellemi erőnek engedelmeskednek, melyeket elmúlt események hoznak létre, vagy a fajok, a föld, az éghajlat idéz elő. Ezek hamis és hitvány elméletek, amelyek csakis gyenge embereket és kishitű nemzeteket hozhatnak létre: az isteni gondviselés az emberi fajt nem alkotta sem teljesen függetlennek, sem teljesen rabszolgának. Igaz, minden embernek kijelöl egy végzetes kört, amelyből ki nem léphet, ám saját tág terükön belül az emberek hatalmasak és szabadok: s népek nemkülönben. Napjaink nemzetei nem kerülhetik el, hogy köreiken belül a létfeltételek egyenlővé ne váljanak, de az már rajtuk áll, hogy az egyenlőség, a szolgaság, vagy a szabadság, a tudás, vagy a műveletlenség, a felvirágzás vagy a nyomor felé vezeti-e őket”. A. de Tocqueville

A német felvilágosodás A gazdasági és politikai haladás elmaradása miatt döntően művészi, és filozófiai teljesítménnyel jellemezhető. Főbb alakjai: Christian Wolff (1659-1754) Gotthold Lessing (1729-1781) Herder (1774-1803) Goethe (1749-1832) Schiller (1759-1805)

Goethe (1749-1832) és Schiller (1759-1805) Goethe: Gazdag, soha nem szenved szegénységtől. „Az ifjú Werher szenvedései” – 24 éves korában írja Fő műve: Faust – legalább 60 évig írja. Kerete: a Jób könyvéből átvett küzdelem az Úr, egy másodrendű, és nem komoly szellem (Mefisztofelész) között az ember lelkéért. Életének utolsó szavai: „Több világosságot” Schiller: Rövid, szenvedésekkel teli, nyomorúságos az élete. Fontos művei: Wallerstein trilógia, Stuart Mária, Tell Vilmos. A Tell Vilmosban a főhős megöli a császári helytartót, de az író gondosan elhatárolja a Tell jogos cselekedetét, a politikai gyilkosságtól (Túl vagyunk a jakobinus diktatúrán)

Romantika A romantika mintegy válasz a 18. század haladó, alapjában véve optimista és racionális világnézetére. Amikor az ipari és a szociális (francia) forradalom kibontakozik a megvalósult lét enyhén szólva ellenmondásos. Sokan zűrzavarként, és hanyatlásként látják korukat, és a múltba, csodás világokba, mesékbe menekülnek. „Jobb lenne egyszer s mindenkorra elfelejteni az Enciklopédiát és az össze közgazdászokat, s visszatérni azokhoz a régi szabályokhoz és elvekhez, amelyek naggyá tették a fejedelmeket és boldoggá a nemzeteket” (E. Burke)

F. Hölderlin (1770-1843) „..hull, hánykolódik az ember, Vaksin, a szenvedő, hull le az órák hosszú során át, mint vízhab a szirttől, szirtnek omolva, éveken át a bizonytalan űrbe.”

Az empirizmus és a racionalizmus vitája a filozófiában Minden ismeret a tapasztalatból ered Az ismeret az elmében meglevő ideák logikai, és racionális levezetéséből erednek Nincsenek az elmében eredetileg is meglevő ideák Az elmében meglevő ideák léte az egyetlen szilárd bázisa a szükségszerűséggel bíró ismereteknek Problémája: miként rendelkezhet a tapasztalatból származó törvény logikai szükségszerűséggel Problémája: hogyan kapcsolható össze a logikai bizonyosság a tapasztalattal A szintetikus ítélet: a posteriori ismeretet nyújt Az analitikus ítélet: A priori ismeretet nyújt

A klasszikus német filozófiai korszaka (1781-1831) Kant: Kritikai filozófia (1781 - A tiszta ész kritikája). Lényege: az egyén helyére, filozófiai szubjektumként az emberi nem lép. A kérdés: hogyan alapozható meg az emberi ismeret és szabadság? Fichte: „Én nemcsak gondolkodni szeretnék, én cselekedni akarok”. Az ember alapvető jogai: a munkához, a tulajdonhoz, az emberi léthez való jog. Schelling: „Transzcendentális idealizmusként” fejti ki saját filozófiáját, amelyet azután „objektív idealizmussá” fejleszt. Hegel: A polgári viszonyokat alapul véve, hogyan állítható helyre a szétforgácsolt, és boldogtalan ember integritása. Az ifjú-hegeliánusok felbukkanása az 1830-as francia forradalmat követően, a klasszikus német filozófia felbomlását mutatja.

Kant (1724-1804) A kelet-poroszországi Kőnigsberg egyetemén tanít, és a városból gyakorlatilag nem mozdul ki. Ugyanazon az úton ment 30 éven keresztül az egyetemre, megtartani előadásait. (Délutáni sétájáról két alkalommal mondott le: egyszer a Bastille bevételekor, és két napra az „Emil” olvasása miatt) Első korszakában a német felvilágosodás racionalista filozófiai felfogása jellemző, amelynek középpontjában a metafizikai tudomány áll. Ez négy tudomány összessége: Ontológia (az általában vett létezők elemzése) Racionális teológia (Istennek az értelemmel belátható mivoltát taglalja) Általános kozmológia (a mindenség egészének filozófiai magyarázata) Racionális pszichológia (a léleknek, mint egyszerű romlatlan szubsztanciának a létét vizsgálja) Először a naprendszer keletkezésének elméletével szerez hírnevet magának

Kant - Mi a felvilágosodás? „A felvilágosodás az ember kilábalása a maga okozta kiskorúságból. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha az oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljen vele. Sapere aude ! merj a magad értelmére támaszkodni! – ez tehát a felvilágosodás jelmondata:” Kant

Kant alapvető problémája Kant fő problémája: míg a többi tudomány figyelemre méltó előremenetelt tudott felmutatni az első „feltalálásuk” kezdete óta, a filozófia egyáltalán nem dicsekedhetett ilyesféle előrehaladással – a filozófusok többsége még az alapfogalmak definíciójában sem volt hajlandó egyetérteni. Kant ezt annak tulajdonítja, hogy empirista felfogások szerint a tapasztalat úgy születik, hogy a külső tárgyak hatást gyakorolnak ránk, és ebből megszületik a tapasztalat. Elszigetelt benyomásokból azonban soha nem születhet semmiféle szigorú értelemben vett tapasztalat. Kant szerint viszont a tapasztalás alapvetően elmélet- és fogalomvezérelt; mindig feltevésekkel fordulunk a tárgyak felé, már tudat alatt feltevések, és előzetesen kialakított fogalmak szerint rendezzük el a tapasztalatot. Kant ezt nevezte a megismerés kopernikuszi fordulatának.

Kant „kopernikuszi” fordulata „Eddig feltették, hogy ismereteinknek a tárgyakhoz kell alkalmazkodniuk, de a feltevés mellett dugába dőlt minden kísérlet, hogy fogalmak révén róluk a priori állítsunk valamit, ami tudásunkat bővíti. Próbáljuk tehát meg, nem járunk-e jobban a metafizika feladataival, ha föltesszük, hogy a tárgyaknak kell ismereteinkhez alkalmazkodniuk. Ha a szemléletnek a tárgyak mivoltához kellene alkalmazkodnia, nem látom át, miképpen tudhatnánk meg róluk valami a priori, ellenben ha a tárgy (mint az érzékek objektuma) szemlélőképességünk mivoltához alkalmazkodik, egészen el tudom magamnak e lehetőséget képzelni.”

Kant – a transzcendentális megismerés Nem arra keresünk magyarázatot miként ismerjük meg a külvilág tárgyait, hanem arra, miként ismerjük meg magát a megismerő-képességünket. Ezt az önmagára reflektáló megismerést nevezi Kant: transzcendentális megismerésnek. „Transzcendentálisnak nevezem azt a megismerést, amely nem annyira tárgyakkal, mint tárgyakról való megismerésünk módjával, amennyiben a priori lehetséges, foglalkozik. Megismerő-képességünk három részből áll: szemlélet, értelem, és ész.

A megismerés útja A megismerés aktusa azzal veszi kezdetét, hogy valami hatást gyakorol érzékszerveinkre, és érzetünk támad. Azt, hogy ez mi, és milyen nem tudjuk, csak annyit létezik. Ezt a valamit ami létezik, Kant magánvalónak (Ding an sich) nevezi. 1. Az érzeteket a szemlélet – a tér és az idő a priori fogalmaival – megformálja, és így jutunk el az érzethalmaztól, a jelenségig. 2. A jelenség átkerül a értelem területére, amely apriori kategóriákkal rendelkezik. Ezek a kategóriák: mennyiség, minőség, viszony, és mód. A kategóriák segítségével a jelenségből az értelem tárgyat alkot. (Ez a tárgykonstrukció). Az értelem tudománya a természettudomány. 3. A tárgyakat az ész apriori ideákkal elemzi. Az a priori ideák: az Isten, a kozmosz, és a lélek. Néha Kant ezt a hármat, az Isten, a szabadság, és a hallhatatlanság ideáiként emlegeti. Ezeket azonban nem lehet tárgyi létezőkként felfogni.

Kant: az ítéletek típusai (1) Kant a korabeli logikából kölcsönzi a megállapítást: Ismereteink alany-állítmány formájú ítéletekben van megfogalmazva. Az ítéleteket két csoportba osztja: Analitikus ítélet: az állítmány az alanynak, az alanyban benne foglalt állítását fejti ki (A test kiterjedt) Szintetikus ítélet: az állítmány olyant közöl az alanyról, ami nincs benne, a fogalmában, amit a tapasztalat nyújt. (Minden test nehéz) Vannak a tapasztalatra nem szoruló (azt megelőző, szükségképpen igaz) ismeretek: a priori ismeretek Vannak tapasztalati, tényszerű ismeretek: ezek az a posteriori ismeretek Következésképpen: minden analitikus ítélet (a matematikai tételek) a priori – nem a tapasztalaton alapul. Minden a posteriori ítéletünk, szintetikus, új ismeretre teszünk szert.

Kant alapvető problémája (2) Az ismereteket tárgyalva Kant az ítéleteket a következőképpen osztja föl: apriori analitikus („minden test kiterjedt”; az empíriától független, ismeret-taglaló; olyan ítélet, amelynek esetében a tárgyról tett kijelentés állítmánya [„kiterjedt”], eleve benne foglaltatik a kijelentés alanyának [a testnek] a fogalmában); a posteriori szintetikus („minden test nehéz”; az empíriából következő, ismeretbővítő ítélet); Amit keres: az a priori szintetikus ítélet (2 + 2 = 4 típusú, az empíriát megelőző, ismeretbővítő, mégis logikai szükségszerűséggel bíró ítélet). Az új metafizika alapkérdése Kant szerint, hogy lehetségesek-e a metafizikában apriori szintetikus ítéletek?

Lehetségesek-e az a priori szintetikus ítéletek? Kant a kritika hosszú útján keresztülhaladva állítja: igen, lehetségesek, de csak a tapasztalatra vonatkozóan, a tapasztalat lehetőség-feltételeinek a tekintetében. Az apriori szintetikus ítéletek a metafizikában csupán a tapasztalat metafizikájaként lehetségesek. Ilyen ítéletek például: minden hatásnak oka kell, hogy legyen; a változások során kell hogy legyen egy szubsztancia, mely mindig megmarad, mint e változások állandó hordozója [ez az anyagmegmaradás törvénye]. Kant - bizonyos tekintetben - a racionalizmus és az empirizmus szintézisét kívánja megteremteni. Az érzékelés nélkül nem szerezhetünk tudomást a külvilágról, de a megértés nélkül nem alkothatunk róla fogalmat.

Kant etikája – A gyakorlati ész kritikája De mi a helyzet az igazi metafizikai kérdésekkel? Azokkal, hogy halhatatlanok vagyunk-e? Szabadok? Van-e egy legfölsőbb lény? Nos, Kant szerint ezekre a kérdésekre a választ az erkölcsök metafizikájától remélhetjük. Az etika alapkérdése: miként határozható meg az emberi cselekvés helyes, vagy helytelen módja? A filozófusok (Kant szerint) erre a cselekedet tartalma alapján válaszoltak. Kant azt mondja: létezik erkölcsi törvény, és ez parancsként lép szembe az akarattal, és a cselekvéssel. Ezt a parancsot – imperativusz-nak nevezi. Az erkölcsi megítélés alapja nem a tett, és nem is a tett következménye, hanem a cselekvő személy érzülete. (Tudniillik: úgy gondol-e tettére, mint a kategorikus imperatívusz megtestesülésére). (Pl. Hazudni nem szabad, bármi is ösztönözné ezt!)

Kant – a kategorikus imperatívusz Miben áll a kötelességeinket megszabó erkölcsi törvény, amelynek parancsát az ész minden tapasztalati céltól függetlenül teljesíti? Az erkölcsi törvény nem függhet egy empirikusan fennálló akarati aktustól. Az erkölcsi törvény önmagáért való, feltétlen és abszolút: Ezt a parancsot nevezi Kant „kategorikus imperatívusznak”. A kategorikus imperatívusz előírja, hogy az akaratot ne hajlamok, és ösztönök irányítsák, hanem minden eszes lény számára egyetemes érvényű törvény alapjául szolgáljon. A kategorikus imperatívusz: „Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényhozás elveként érvényesülhessen.”

A kategorikus imperatívuszok 1. "Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényhozás elveként érvényesülhessen" 2. „Csak olyan maxima szerint cselekedj, amit egyúttal általános törvénynek akarnál." 3. "Cselekedj úgy, mintha cselekvésed maximája akarásod révén általános természettörvénnyé válhatnék." 4. "Cselekedj úgy, hogy akár személyedben, akár másvalaki személyében az emberiségre, mint eszközre soha, csakis mint célra legyen szükséged."

A klasszikus német filozófia gondolatmenete Az objektum és a szubjektum különböznek egymástól, azonban egymásra vonatkoznak: a szubjektum, mint szubjektum mindig az objektumhoz való viszonyában létezik szubjektumként, és fordítva. Az egymásra vonatkozás meg kell hogy előzze a tapasztalatot, mert a tapasztalat a megismerés egyik formája, és már előfeltételezi az egymásra vonatkozás lehetőségeit. Ebből az következik, hogy a szubjektum és az objektum egymáshoz viszonyítva a priori léteznek. Ez az a priori létezés úgy magyarázható, hogy létezik egy transzcendentális szubjektum (a fichtei abszolút én, a schellingi abszolútum, a hegeli Szellem) amelyben az objektum és a szubjektum egybeesik. Filozófiát művelni azt jelenti, hogy különböző dialektikai közvetítő lépéseken keresztül lehet eljutni a transzcendentális szubjektumig.

J.G Fichte (1762-1814) Fichte végig akarja vinni Kant „kopernikuszi” fordulatát. Azt mondja: ”A magában való dolog vagy létezik és akkor meghatároz bennünket, miként a ‘dogmatizmus’ (értsd a materializmus) hirdeti, vagy az idealizmusnak van igaza és akkor szabadok vagyunk...” „Minden konzekvens dogmatizmus szükségképpen fatalista. Az idealista és a dogmatikus voltaképpen azon vitatkozik, hogy vajon a dolog önállóságát kell-e feláldozni az én önállóságának, vagy megfordítva, az én önállóságát a dologénak. ..Hogy milyen filozófiát választunk, az következésképpen attól függ, milyen emberek vagyunk.”.

Fichte: Az Én, a Nem-Én, és az Abszolút Én. 1. A tudatos és cselekvő ember elsődleges tette az, hogy Én-ként tételezi önmagát. 2. A második lépésként az Én önmagával szembeállítja a Nem-Ént (a külvilágot, a természetet). 3. Létezik egy transzcendentális apriori szubjektum, az Abszolút Én, amely egyébként önmagát Én-re és Nem-Én-re osztotta. Az Én azért ismerheti meg az apriori nem-Ént, mert az Abszolút Énben azonos vele

Fichte a tulajdonról és a munkáról (1800) „A mindenkinek jutó rész jogszerűen az övé: meg kell azt kapnia, még ha nem is ítélték oda neki. Az észállamban megkapja, abban a felosztásban, amely az ész ébredése és uralma előtt, véletlen és erőszak útján ment végbe, nem kapta meg mindenki, mivel mások többet ragadtak magukhoz mint amennyi a rájuk eső rész volt.. Az ember dolgozzék, de ne mint teherhordó állat, amely terhével a hátán merül álomba, és amelyet az elhasznált erő legszűkösebb pótlása után felzavarnak, hogy újra cipeljen tovább. Félelem nélkül, kedvvel, és örömmel kell dolgoznia, s maradjon ideje szellemét és szemét felemelnie az égre, amelynek megpillantására termett”.

F.W.J. Schelling (1775-1854) Schelling első korszakában még csak az új természettudományos ismeretekkel akarja kiegészíteni Fichte-t. De számára a természet nem mechanizmus, hanem organizmus! Fokozatosan elszakad az általa szubjektív idealizmusnak tekintett fichte-i filozófiától, és megalkotja a saját objektív idealista filozófiáját. Ennek lényege, hogy az abszolútum vagy az ész a „szubjektum-objektum” totális indifferenciája, az ideális és a reális abszolút identitása. Élete végén Schelling egyre közelebb kerül a romantikához, és a valláshoz.

Schelleing (1775-1854) Schelling, Fichtének az „Én, a nem-Én, és az Abszolút Én” hármasságát továbbfejleszti és ez nála a „Szellem” – „Természet” – „Abszolútum” formájában fogalmazódik meg. Jelentős újítása, hogy nála megjelenik a fejlődés gondolata. A „természet” is tulajdonképpen olyan szellem, amely még nem ébredt öntudatra. A természet szakadatlan fejlődésben van, amelynek végpontján maga is önnön tudatára ébredt szellemmé válik.

G.W.F. Hegel (1770-1831) Gimnáziumi és egyetemi évei alatt Rousseau rajongójaként részt vesz a diákok politikai klubjában. Házitanító lett Svájcban. A jakobinus diktatúra bukása után illúziói szertefoszlanak, és a polgári társadalmat megváltoztathatatlannak tekinti. Hölderlin hívja Frankfurtba. 1801 – „A fichtei és schellingi rendszer különbsége” 1807 – Bambergbe költözik, és újság szerkesztésével is megpróbálkozik. 1807 – A szellem fenomenológiája 1812-16 – A logika tudomány 1818-ban Berlinbe költözik, és ott alkot.

Az öreg Hegel a francia forradalomról „Ez tehát nagyszerű napfölkelte volt. Minden gondolkodó lény együtt ünnepelte ezt a korszakot. Fenséges meghatottság uralkodott abban az időben, a szellem enthuziazmusa járta át a világot, mintha csak most történt volna meg az isteninek a kibékülése a világgal.” Hegel 1798-ben Fichte 27, Schelling 14, Hegel 19 éves! A forradalom iránti lelkesedésben nőnek fel, és ezért csalódásuk is nagyok. 1791 tavaszának egy vasárnap reggelén Schelling, Fichte, és Hegel együtt vesznek részt a diákság megmozdulásában: a város mellett – francia mintára – szabadságfát ültettek el. „A császárt – ezt a világszellemet – láttam kilovagolni a városon keresztül.” (A jénai csata előtt, amelyben éppen a poroszokat verte szét)

Hegel Hegel filozófiájában a fejlődés a rendszer alapgondolatává válik. A szubjektum – objektum – transzcendentális szubjektum hármassága itt egy fejlődési folyamat három lépéseként jelenik meg. E lépéseket Hegel rendre a tézis, az antitézis, és a szintézis kifejezésekkel nevezi meg. A fejlődés első lépése a tézis: a fejlődés szubjektuma állítja (tételezi) önmagát. A fejlődés második lépése az antitézis: ennek során a fejlődés szubjektuma tagadja saját korábbi formáját azáltal, hogy mássá válik, mint ami addig volt. A harmadik lépés a szintézis: a szubjektum az antitézis állapotát illeti tagadással és – magasabb fokon – önnön eredeti állapotaihoz tér vissza. Azt a filozófiai módszert, amely a jelenségekben ezt a három lépésből álló sorozatot ismeri meg, Hegel dialektikában nevezi.

A hegeli dialektika működése A rendszer működése: „elővezetjük” a tézist, ezt tagadja az „antitézis”, majd az ellenmondást feloldja/megoldja a „szintézis”. És tovább lépünk most már ezen a szinten. A Logikát ilyen módon építi fel. A fejlődési sor így indul: 1. Tézis: a meghatározatlan „létezés”. 2. Az antitézis: a létezés tagadása, a „semmi”. 3. A szintézis: a „létezés” és a „semmi” egymásba való átmenete: a „létrejövés” a „keletkezés” . Majd az új szinten tovább bontakozik ki a rendszer, de most már „keletkezés” lesz a tézis.

Hegel filozófiai koncepciója A fejlődés szubjektuma a Szellem. Tézis: A fejlődés kezdetén a Szellem absztrakt, fogalmi rendszerként áll fenn. Ez az absztrakt lét belső fejlődés eredményeként gazdagodni és konkretizálódni kezd. Antitézis: Fejlődésének egy pontján a Szellem – Hegel kifejezésével – „átcsap saját máslétébe”: természetté válik. Szervezetlen, majd szerves természetként fejlődik tovább, létrehozza a növény- és állatvilágot, majd az embert. Szintézis: Az emberben a Szellem ráébred önnön szellemvoltára, és visszaveszi magát a természetből. A szintézis mozzanatán belül újabb dialektikus fejlődési folyamat zajlik le. Az önmagát szellemként megismerő Szellem, kezdetben az egyes emberek szubjektív szellemeként létezik. Majd társadalmi intézményekké (jog, politika, morál) tárgyiasul, és objektív szellemként létezik tovább. Végül, az emberi tevékenység legmagasabb rendű alkotásaiban (filozófia, művészet stb.) Abszolút Szellemként jelenik meg.

A hegeli dialektika működése: az etika Tézis: a sztoikusok általános elvekből levezett igazságosság viselkedési szabályai. Ezek a helyzetektől és személyektől függetlenül alkalmazandók, és nem befolyásolja a egyéni lelkiismeret. Antitézis: Rousseau-i moralitás, amely azt mondja: az egyén lelkiismerete szabja meg, hogy egy tett helyes vagy helytelen. (Nem ismeri el, hogy a racionalitás is diktálhatja mi a jó és a rossz) Szintézis: A társadalmi etika. A jó ideáját a társadalom egésze kell vallja. Ez nem absztrakt, mivel mindenki egyetért ezekkel. De ez nem is egyedi, mert mindenkit köt viselkedésében.

A hegeli filozófia rendkívüli teljesítménye Egyetlen és egységes rendszerbe illesztve tárgyalja a filozófiai tudományokat: Logika: az absztrakt Szellemről alkotott tanítás, Természetfilozófia: a természetté vált Szellem tana, Pszichológia: a szubjektív emberi szellem tana, A jog- és történetfilozófia: az intézményekben tárgyiasult Szellem tana

Madách – Ember tragédiája A 8. szín vége, Ádám: „Oh, jő-e új kor, mely e rideg közönyt Leolvasztandja, s mely új tetterővel Szemébe néz az elavult lomoknak, Bíróul lép fel, büntet és emel, Nem retten vissza a nagy eszközöktől, Nem fél a rejtett szót kimondani,.. A 9. szín vége, Ádám: „Végigborzongat, elfordúl szemem. Nem bírom e szörnyű káprázatot.”

Heine – a francia forradalomról „Német dalnok! Zengd dicsérve Szép szabadságunk –dalod Lángja lelkünk úgy hevítse, Hogy tettekre lelkesítse, Mit a Marseillaise zenéje. Méla Wertherként ne búgj ma, Ő csak Lottiért rajong – Mit a kor harangja kongat, Azt a népnek dalba mondjad, Kardot és tőrt zengve, zúgva. Heine: Irányköltészet

Heine – az ipari forradalom eredményéről „Könnyük se csordul, csak ülnek zordul, Előttük szövőszék, foguk csikordul. Ez a gyolcs Germánia szemfödele, Három nagy átkot szövünk bele. Szőjjük csak szőjjük! Átkos az Isten, kihez könyörgünk, … (megcsalt, kicsúfolt, kinevezett..) Átkos a király is urak, királya, … (kinyúz belőlünk minden garast) Átkos a hazánk is, hazug hazátok, Hol csak gyalázat tenyész meg átok, Bimbóra gázol a durva láb, S dögön a pondró hízik tovább. Heine: Takácsok

Az ifjúhegeliánusok – a klasszikus német filozófia felbomlása Az 1830-as francia forradalmat Hegel gyanakvással szemléli, viszont az ennek eredményeként létrejövő monarchiát, mint a zűrzavarok utáni „megbékélést” üdvözli. Ez az oka, hogy a kor „filozófiai diktátora” szembe kerül tanítványaival. Eduard Gans (1798-1839 – a „szocializmus” felé nyit D.F. Strauss (1808-1874) – a filozófiának a vallás fölé helyezése L. Feuerbach (1804-1872) – a vallás kritikája antropológia Bruno Bauer (1809-1882) – a politikai síkra helyezett valláskritika Arnold Ruge (1802-1880) – végletes egoizmust és anarchizmust hirdet – de a radikális polgári demokrácia híve Moses Hess (1812-1875) – szocializmus igenlése

Madách – Az ember tragédiája (11. szín eleje) Ádám: „Te kételkedő gúny, hát nem szebb világ ez, Mint mindaz, amin eddig átgyötörtél? Ledőltek a mohos korlátfalak, Eltűntek a rémes kísértetek, Miket a múlt megszentelt glóriával Hagy a jövőre kínzó átokul. Szabad versenytér nyílt meg a kebelnek, Rabszolgákkal gúlát ma nem emelnek.”

Madách – Az ember tragédiája (11. szín vége) Első munkás: „A gépek, mondom, ördög művei: Szánktól ragadják a kenyeret el. Másik munkás: „Csak az ital maradjon, elfeledjük. Első munkás: A dús meg – ördög, vérünk szíja ki. Most jőne csak! Hadd küldeném pokolba. Több példa kéne, mint a múltkori. Harmadik munkás: Mit nyernél vele. Már ma függni fog. Sorsunk meg, mint előbb, csak úgy forog.