Erőszak és ellenállás: párhuzam Thomas Mann: Mario és a varázsló című novellájával 6/B

Akkor is, ha nem akarja! - felelte Cipolla. Megfüttyentette ostorát, ezt parancsolva - Balla! - Ellenfele meg se moccant. - Balla! - ismételte nyomatékosan, és csattantott. Láttuk, amint a fiatalember egyik kezét csuklóban megemeli, és egyik sarkát kifordítja. De a kísértés e vonagló jeleinél, amelyek hol erősödtek, hol ismét alábbhagytak, sokáig nem történt egyéb. - Balla! - mondotta. - Minek ez a gyötrődés? Szabadságnak mondod ezt az erőszakot önmagad fölött? S a makrancos ifjú testén lassan elhatalmasodott a rángás és vonaglás, emelgette karját-térdét, egyszerre fölszabadult minden ízülete, dobálta tagjait, táncolt, s a cavaliere a közönség tapsa közepette vezette őt az emelvényre. Szinte vigasztaló volt látni, hogy nyilvánvalóan jobban érzi most magát, mint dacoskodása idején.

- Le-ül-ni! - ismételte Schulze. Czakó leült a földre. Medve állva maradt. - Kérdezem - szólalt meg Schulze -, érti a magyar szót? Medvének nem jött ki hang a torkán. - Leülni! Medve Gábornak megvonaglott a dereka. Látszott, hogy küszködik valamivel, valami roppant erővel, ami kétfelé szeretné őt tépni, és csavargatja a testét. Állva maradt; ámbár csak olyasformán, mint egy magányos facsemete a viharban. - Leülni! - mennydörgött rá a tiszthelyettes. A fiú, sápadtan, mint a fal, hátrált egy lépést. - Segítsenek neki. Amint meg akarták fogni, Medve kétségbeesésében hirtelen leült a földre, és csurogni kezdett a könnye.

Marcell főhadnagy egyszer behívatta őt a dolgozatfüzetekért a tanári könyvtárba estefelé. Ernyős lámpája alatt javította a dolgozataikat. "Várjon - mondta. - Üljön le." Medve azonban nem tudta, hogy hová üljön le, nem is mert leülni, csak álldogált, félig vigyázzban. Egy idő múlva a főhadnagy felnézett, és bosszúsan rászólt: - Ne ácsorogjon itt a hátam mögött, már mondtam! Leülni! Medve felrezzent ábrándozásából, megijedt, és zavarában leült azonmód a földre, mintha ezt a vezényszót hajtaná végre. Marcell Karcsi meghökkent, elnevette magát. - Ne szemtelenkedj, te bikfic - mondta

Nem akarásból, úgy látszik, lelkileg élni nem lehet; valamit nem akarni megtenni, tartósan nem jelenthet élettartalmat: valamit nem akarni, és egyáltalán semmit sem akarni, tehát a parancsoltat mégis megtenni, talán túl közel van egymáshoz, semhogy a szabadság eszméje ne kerülne közöttük kutyaszorítóba. (Thomas Mann)

Nagyszabású előadásra készültünk. Halász Petár a raktárból valahogyan szerzett civil ruhadarabokat. A nagy Laczkovics új dalszövegeket hozott. Délután is tanácskoztunk, este pedig az én ágyamnál ültünk össze. Tárgyaltunk, próbáltunk egész nap a tanteremben, étteremben, hálóteremben. Mindenki egyszerre beszélt, tervezett, előadott, javasolt, Zsoldos a másik ágyon törökülésben muzsikált, szünet nélkül fújta szájharmónikáját. Laczkovics Sándor Szeredy hegedűjén hamisan kísérte néha. A komoly versek és meghatóan érzelmes dalok elferdített szövegein nem lehetett nem röhögniük. Jórészt inkább csak egymást mulattattuk, ahelyett hogy az előadásra készültünk volna.

Mi a regény tanítása a vereségről?

Milyen szövegekkel folytat „párbeszédet” a regény?