Történeti érdekességek

A mágnesvasércről (magnetit) már régen is tudták, hogy vonzza a vasat, ennek a tapasztalatnak az első gyakorlati alkalmazása az iránytű volt. Ezt a felfedezést a kínaiaknak, és az indusoknak tulajdonítják. Az első iránytűket kb. i. sz. 300-ban készítették. Platón figyelt fel arra, hogy a mágnes által vonzott vas maga is mágneses lesz. Arra viszont Isidor (570 -636) jött rá, hogy ez az indukált mágnesesség hosszabb ideig fennmarad. (remanens mágnesesség)

Peregrinus (Peter von Mericourt) 1269 A gömb alakúra faragott mágneskövével, és vasreszelékkel kísérletezve rájött, hogy két különnemű pólus létezik, továbbá arra is, hogy az azonos neműek taszítják, a különneműek vonzzák egymást. Észrevette azt is, hogy a vasdarabkák maguk is mágnesessé váltak. Mivel mágnese gömb alakú volt, az eredmények alapján arra a következtetésre jutott, hogy a Föld mágneses hatásai is hasonló elveken alapulnak. Nagyszerű ötlete támadt: a vasércek a Föld mágnesességétől kapták mágneses tulajdonságukat.

William Gilbert 1600-ban a De magnete című könyvében a mágnesességgel kapcsolatos babonákat szerette volna felszámolni. Peregrinus mágneses gömbjével, iránytűkkel, szálra függesztett mágnessel kísérletezett. Ekkor jött rá, hogy létezik a mágnestesten kívüli hatás, azaz a mágneses mező. Az iránytűivel felfedezte a térerősség vonalakat is. További fontos felfedezése, hogy ha az izzó vasrudat észak-déli irányba állítva hagyjuk kihűlni visszanyeri mágneses tulajdonságát.

Hans Christian Oersted A fizikusokat rendkívüli módon foglalkoztatta az elektromosság, és a mágnesesség kapcsolata, hiszen ismerték azt a meglepő jelenséget, amikor a villám hatására a mágnestű elveszti mágnesességét, vagy pólusai felcserélődnek. Hans Christian Oersted (1777-1851) Nagy erősségű árammal átjárt vezető közelébe iránytűket helyezett, amelyek kitértek az eredeti irányukból, ezek segítségével pontos méréseket végzett, majd megállapította: A mágnestű kitérésének erőssége függ az áramerősségtől. A tűk kitérése annál gyengébb, minél távolabb vannak az árammal átjárt vezetőtől. A mágneses konfliktus kör mentén hat.

Mágneses alapjelenségek A mágneseknek kétféle pólusuk van: északi és déli. Az azonos neműek taszítják, a különneműek vonzzák egymást. A mágnes mindig kétpólusú  mágneses dipólus. Az áramjárta tekercs rúdmágnesként viselkedik, pólusai, és az áram iránya között egyértelmű kapcsolat van.(tk. 80. oldal, 78. ábra)

Az árammal átjárt, párhuzamos vezetők egymással kölcsönhatásban vannak. I1 I2 Egyirányú áramok között vonzóerő lép fel I1 I2 Ellentétes irányúaknál pedig taszító erő.

Egymásra merőleges áramok között pedig nincs kölcsönhatás. Mérések szerint, az árammal átjárt vezetők közötti erő nagysága mindkét áramerősséggel, és a mérőhuzal hosszával egyenesen , a huzalok közötti távolsággal pedig fordítottan arányos. I0 - a végtelen hosszú vezető árama Im - az l hosszúságú vezető mérőárama r - a vezetők közötti távolság