A SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK ELŐTT ÁLLÓ FELADATOK

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
FSZOE szakmai nap OKJ –hoz kapcsolódó kérdések.
Advertisements

Pásztor Tibor főosztályvezető
Felnőttképzés az új OKJ rendszerében
ÚJ TENDENCIÁK A MAGYAR SZAKKÉPZÉSBEN
Jogszabályok, jogszabály módosítások, vitaanyagok a szakképzésben
26. § (1) A Hivatal a köznevelési intézmény és fenntartója ellenőrzésére jogosult szervek számára a KIR honlapján zárt rendszert biztosít annak érdekében,
Aktualitások a szakképzésben
Aktualitások a szakképzésben
AZ ISKOLAI RENDSZERŰ SZAKKÉPZÉS JÖVŐJE
Változások a szakképzésben
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
A kormányhivatal közoktatási feladatai és az új oktatási koncepció
Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése A szakképzési megállapodás és a szakmaszerkezeti döntés Helyszín dátum Nemzeti Fejlesztési.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának feladatai a 2011/2012. tanévben Némethné Fülöp Terézia oktatási főosztályvezető
A 2004/2005-ös tanév rendje Oktatási Minisztérium március 17.
Az Oktatási Főosztály és a köznevelési intézmények feladatai a
A Magyar Köztársaság kormánya. A középfokú felvételi változásai Arató Gergely államtitkár prezentációja december 9.
A szakképző iskolai intézményrendszer változásai és új képzési utak
A SZAKMAI VIZSGA A diaképek az NSZFI munkatársai által készítet tájékoztató anyagok felhasználásával készültek. Budapest, december 8.
Soós László NGM Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály
Az új szakképzési törvény alkalmazása, a tanulók gyakorlati képzése
Az OKJ bevezetésének, a szakmai vizsgáztatásnak jogszabályi háttere.
A SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK ELŐTT ÁLLÓ FELADATOK
Aktualitások, változások, újdonságok az agrár-szakképzésben Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VIDÉKFEJLESZTÉSI, KÉPZÉSI ÉS SZAKTANÁCSADÁSI.
A kerettantervek fejlesztése
Változások a közoktatásban és szakképzésben Setényi János 2011 Naszály-Galga TISZK, Vác.
Ágazati szakképzés változásai
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési fejlesztési munkája
Soós László SZMM Felnőttképzési és Szakképzési Főosztály
Szakképzési dokumentumok
Új elemek a szakképzési dokumentumokban Modláné Görgényi Ildikó főigazgató-helyettes október 5.
1 Csontó Béla Az új OKJ bevezetése Informatikai rendszergazda Informatikai hálózattelepítő és –üzemeltető.
NAK, Szakképzési Igazgatóság
TISZK Tanácsadó Testülete. A tanácsadó testület véleményezi:A tanácsadó testület véleményezi: –az irányító szervezet működésének szabályait tartalmazó.
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
TÁMOP Nagyrendezvény. Magyarországi szakképzési rendszer változások I.  2011 új szakképzési törvény  2012 szeptember 01 köznevelési törvény hatályba.
Érettségi tájékoztató 2013/2014-es tanév. Az érettségi vizsga menete Írásbeli időszak: május –Az érettségi időpontokat külön táblázatban olvashatják.
A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere
Szakmai vizsgák az egészségügyi szakképzésekben
Szakképzési változások
SZEREPLŐK ÉS FELELŐSSÉGEK A SZAKKÉPZÉSI RENDSZERBEN MÁV KONFERENCIA
2015. február KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA
A kamarai garanciavállalás jogi kérdései
Szakképzési közfeladatok a Kamarában
Komplex vizsga Szolnok szeptember 3.. Modulrendszerű vizsgadelegálások száma 2014 Vizsgaelnöki delegálások száma kamarai szakképesítésekben: 4157.
A szakképzési törvény legfontosabb változásai Országos Szakképzési Tanévnyitó értekezlet Győr, augusztus 29. Dr. Odrobina László Szakképzési és Felnőttképzési.
Az Országos Képzési Jegyzék és a szakmai és vizsgakövetelmények Bruckner László.
Felnőttoktatás. Jogszabályi háttér  a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. tv.  a Szakképzésről szóló évi CLCCCVII. tv.  az évi LXXXIV.
A NMH Szak- és felnőttképzési Igazgatóságának államigazgatási, szolgáltatási és fejlesztő tevékenysége szakképzési tanévnyító Modláné.
Változások a szakképzésben és az új felnőttképzési törvény Dr. Odrobina László főosztályvezető Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály Nemzetgazdasági.
VÁCI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tanulási karrierutak a Váci Szakképzési Centrumban.
A Kereskedelmi és Iparkamarák szakképzési feladatai 2012.
Az NFA képzési alaprészből nyújtott támogatások Tájékoztató a 2013/2014. tanév rendjéről Pásztor Tibor mb. főigazgató-helyettes Nemzeti Munkaügyi Hivatal.
Az NSZI minőségirányítási rendszerét a BVQI tanúsította A tanév aktuális rendje és feladatai Modláné Görgényi Ildikó főigazgató-helyettes augusztus.
A tanév rendje és aktuális feladatai Mihálka Nóra Vizsgadokumentációs irodavezető augusztus 31.
Vörös-Gubicza Zsanett MKIK fejlesztési koordinátor szeptember 06.
1 Országos szakképzési tanévnyitó igazgatói értekezlet 2010/2011. tanév A tanév rendje és aktuális feladatai Mihálka Nóra vizsgadokumentációs irodavezető.
Az NSZI minőségirányítási rendszerét a BVQI tanúsította A tanév aktuális rendje és feladatai Mihálka Nóra Vizsgadokumentációs irodavezető augusztus.
TOVÁBBTANULÁS Határidők Feladatok 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet A 2015/2016. tanév rendjéről 2. sz.melléklet ! A tanulók jelentkezése.
A KÖZÉPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS JÖVŐJE
Változások és új lehetőségek a szakképzésben 2016.
Érettségi tájékoztató 2016/2017
VÁCI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL
Soós László Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály szakmai tanácsadó
Kamarai gyakorlati oktatói képzés és vizsga
Pályaválasztási szülői értekezlet
Előadás másolata:

A SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK ELŐTT ÁLLÓ FELADATOK AZ ÚJ JOGSZABÁLYOK TÜKRÉBEN Szakképzési Akadémia Nagykanizsa - 2012.11.27.

Jogszabályi környezet Szakképzési törvény - 2011. évi CLXXXVII törvény Szakképzési hozzájárulási törvény elfogadása - 2011. évi CLV. Törvény „Gyakorlati normatíva” kormányrendelet - 280/2011. (XII. 20.) kormányrendelet Az új OKJ megjelenése - 150/2012. (VII. 6.) kormányrendelet Követelménymodulokról szóló kormányrendelet megjelenése - 217/2012. (VIII. 9.) Az NGM hatáskörébe tartozó szakmák (77 db) szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló miniszteri rendelet - 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet

Szakképzési törvény fő változásai Tanulószerződés kötése már a 9. évfolyamon is 2012. szeptember 1-től hatályos Csak a szakiskolai képzésben Feltételek: csak a gyakorlati képzés folytatására jogosult szervezet kizárólag gyakorlati képzési célt szolgáló tanműhelyében ezt a gazdasági kamara ellenőrzi csak az iskolai rendszerű szakképzésben, magyarországi székhellyel működő köznevelési intézményben, a nappali rendszerű iskolai oktatás keretében részt vevő tanulóval köthető. Vagy továbbra is iskolai tanműhelyben A tanuló-előszerződés szabályainak eltörlése

A szintvizsga szabályainak módosulása 2012. szeptember 1-től hatályos Nem a tanulószerződés megkötésének a feltétele, szintvizsga teljesítése nem feltétele a tanulószerződés ellenjegyzésének Szintvizsga a feltétele annak, hogy a tanuló 10. évfolyamon külsős, vállalati tanműhelyben is részt vehessen gyakorlaton (nem csak kizárólag tanműhelyi célokat szolgáló gyakorlati képzőhelyen) a szintvizsga eredménye a tanuló év végi jegyébe nem számít bele, a szintvizsgát nem teljesítő tanuló részére a gazdasági kamara a tanév kezdetét megelőzően pótló, javító szintvizsgát szervez, a szintvizsga-követelmények nyilvánosak

Minél több idő eltöltése az üzemben Lényegét tekintve vállalati képzés, amelyet az iskolai képzés egészít ki A tanulót a cég veszi fel! 480 óra évente az iskolában: 320 óra szakmai 160 óra közismereti Dr. Szilágyi János MKIK ábrája Minél több idő eltöltése az üzemben

Teljes képzési idő: 3552 óra/3 év Közismereti, közéleti és életvezetési program és testnevelés Szakmai ismeretek (elmélet+gyakorlat) 959 óra 2593 óra Szakmai elmélet Szakmai gyakorlat 27% 73% 690 óra 1903 (1603+nyári gyakorlat (140+160) Dr. Szilágyi János MKIK ábrája

Órakeretek számának alakulása képzési típusonként 2+2 3 éves (kamarai, duális) 3 éves új OKJ szerinti Közismereti tartalmak 1444 959 1300 Szakmai elmélet 559 690 792 Szakmai gyakorlat (összefüggő gyakorlat nélküli) 1141 1603 1548 Szakmai gyakorlat (összefüggő gyakorlattal) 1301 1903 1848

ÚJ OKJ Megjelent 2012. július 6-án a 150/2012. (VII. 6.) kormányrendeletben 2012. szeptember 1től hatályos Bevezetés Iskolai rendszerben: 2012 szeptember 01-tőlválasztható 2013 szeptember 01-től kötelező Iskolarendszeren kívül: 2012. dec. 31-ig a 2012. aug. 31-én hatályos OKJ szerint 2013. jan. 1-jétől a 2012. szept. 1-jétől hatályos OKJ szerint

ÚJ OKJ Szakképesítés-kimenetek Régi OKJ (2011) Új OKJ (2012) részszakképesítés 358 147 önálló szakképesítés 311 286 szakképesítés- elágazás 432 - szakképesítés-ráépülés 202 199 ÖSSZESEN: 1303 632 Csak felnőttképzésben oktatható: 98 db Csak iskolarendszerben oktatható: 16 db Dr. Szilágyi János MKIK ábrája

Új OKJ főbb jellemzői Iskola rendszerben egységes képzési idő: (pl: 2 év, 3év) Felnőttképzés esetén: a maximális óraszámok helyett képzési időintervallumok, legjelentősebb változás, hogy a tanfolyami rendszerű szakképzéshez kötelező óraszámokat rendeltek, amelyek – többnyire – jelentősen meghaladják az eddig általánosan elterjedt óraszámok szintjét. Megszűnnek az ún. elágazások, csak szakképesítés, rész- szakképesítés és szakképesítés ráépülés lesz. Külön táblázatban találhatók a rész szakképesítések FSZ képzés kikerült Egyszerűbb, 7 számjegyű azonosító A szakképesítések ABC sorrendben A választható szakmairányok megjelölése Szakközépiskolai ágazatok feltüntetése

Új OKJ szintkódok 21 ------- alapfokú 31 ------- alsó középfokú 32, 33 ------- alsó középfokú 34, 35 ------- középfokú 51 ------- felső középfokú 52, 53 ------- felső középfokú 54, 55 ------- emelt szintű 62 ------- felsőfokú végzettségre épülő

Közismeret a szakiskolában 2012. szeptember 1-től hatályos „A szakiskolai, szakközépiskolai szakképzési kerettantervnek minimális közismeretet kell biztosítani” Szakközépiskola: nincs változás Szakiskola: 2+2-es képzés: a régi Kt. szerint előrehozott szakképzés: legalább egyharmad új, duális szakiskolai képzés: „fix” 33% (korábban „legalább” 33%-ot kellett biztosítani) a három szakiskolai év „átlagában” kell az egyharmadnyi (33%) közismeretet biztosítani

Közismeret a szakiskolában Nyilvánosak az új szakiskolai kerettantervi javaslatok: http://szaki.ofi.hu/

Komplex műveltségterület Heti óraszám Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom (nyelvtan, irodalom, művészetek, médiaismeret – kommunikáció) 1 Idegen nyelv 2 Matematika Társadalomismeret (történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek, gazdaságföldrajz) Természetismeret (biológia, fizika, kémia, természetföldrajz) Testnevelés 5 Osztályközösség-építés (életvitel, etika – egészségtudatosság, fenntartható fejlődés, életpálya-tervezés) Összesen 12

Éves óraszámok Komplex műveltségterület 9. évfolyam 10. évfolyam Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom 36 34 Idegen nyelv 72 68 Matematika Társadalomismeret Természetismeret Testnevelés 180 170 Osztályközösség-építés

A szakképzési tantervi ajánlás www.nive.hu oldalról letölthetők (77 NGM szakma) Az ajánlások nem jogszabályok A köznevelési törvény Kt. 132. § (18) - hatályos 2012. július 25-től: „a szakképző iskolák a szakképzési tantervi ajánlás alapján a pedagógiai programot vagy annak kiegészítését szakértő igénybevétele nélkül felülvizsgálhatják, és nincs szükség fenntartói jóváhagyásra sem” A szakképzési kerettantervek 2012. végéig minden szakmára kiadásra kerülnek jogszabályban A szakképzési kerettanterv = központi programok A 2012/2013-as tanévben induló „pilot projektek” (új hároméves duális képzés) alapja

Szakképzési kerettantervek A fejlesztés európai uniós források támogatásával valósul meg, a TÁMOP 2.2.1 program 4.alprojektjében. A szakképzési törvény rendelkezései szerint a kerettantervek megjelenési határideje 2012.12.31. A fejlesztésekben a szakképző intézmények, oktatóik pályázati úton részt vehetnek ősztől.

Ajánlás az iskolai dokumentumok elkészítéséhez Az új OKJ, SZVK, és modulrendelet felhasználása Az OKJ szerinti szakképesítés kiválasztása A szakképesítés SZVK-jának áttekintése Az SZVK-ban megjelölt modul azonosítók alapján a modulok kikeresése a modulrendeletből Szakképzési tantervi ajánlás felhasználása Köznevelési törvény: 2012.12.31-ig (2013.03.31) minden iskola felülvizsgálja pedagógiai programját. A szakképző intézmény szakmai programkínálatának kialakításhoz a következő algoritmust érdemes követni: 1. Az OKJ szerinti szakképesítés kiválasztása (A korábbi szakképesítéseknek való megfeleltetést az SZVK rendelet 4. sz. melléklete tartalmazza, 2. A szakképesítés SZVK-jának áttekintése (évfolyamok száma, előképzettség, elmélet/gyakorlat aránya, pályatükör, vizsgáztatási követelmények, eszközjegyzék stb.) 3. Az SZVK-ban megjelölt modul azonosítók alapján a modulok kikeresése a modulrendeletből (modul tartalmak: feladatprofil, szakmai kompetenciák stb. áttekintése) 4. Szakképzési tantervi ajánlás felhasználása (Tantárgyakra és azok témaköreire lebontott heti és éves óratervek felhasználása a tervezéshez, a tantárgyi tartalmak és módszertani ajánlások felhasználása a pedagógusok felkészüléséhez, szabad sáv helyi tervezése stb.)

A törzslapok elektronikus megküldése A módosításig: 2012. szeptember 1-jétől lehetőség az elektronikus megküldés és 2013. március 31-től kötelező A módosítás után: 2013. szeptember 1-jétől kötelező a törzslapok elektronikus megküldése az NMH SZFI-be Eddig az időpontig papír alapon kell megküldeni

Indítható szakmák A jelenlegi szerkezetre 2012. július 31-ig a RFKB-k tették meg 2012. szeptember 30-ig a Kormány rendeletben adja ki a 2013/2014-es tanévre vonatkozóan FONTOS! Csak az iskolai rendszerű képzése vonatkozik, a felnőttképzésre nem 2013. március 31-ig már a MFKB (Megyei fejlesztési és képzési bizottságok) tesznek javaslatot, a Kormány 2013. május 31-ig hozza meg döntését. A felnőttképzésre 2013. július 1-től kötelező

2012/2013. tanév A szakközépiskolai képzésben nincs változás, A szakiskolai képzés ebben a tanévben még háromféleképpen indulhat: 2+2-es, Előrehozott új „duális” képzési formában (TÁMOP pályázat) 3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelet a 2012/2013. tanév rendjéről A szorgalmi időszak: első tanítási napja 2012. szeptember 3. (hétfő) utolsó tanítási napja 2013. június 14. (péntek) A tanítási napok száma: 182 nap (nappali oktatásban: 181 nap) Kivételek: az utolsó tanítási nap: •A szakképző iskola befejező évfolyamán 2013. május 2. de a szakképzési tantervi ajánlások a szakközépiskola szakképzési évfolyamára is kiadásra kerültek egyes NGM-es szakmák esetében Utóbbi nem kötelező, de 2013/2014-től már igen

A szakmai vizsgák rendje (vizsgaidőszakok, vizsganapok) a) írásbeli: 2012. október 8. 9. 10. 11. 12.–én 8 órától szóbeli és gyakorlati: 2012. október b) írásbeli: 2013. február 4. 5. 6. 7. 8-án 8 órától szóbeli és gyakorlati: 2013. február – március c) írásbeli: 2013. május 13. 14. 15. 16. 17.-én 8 órától modulos szóbeli és gyakorlati: 2013. május – június hagyományos szóbeli és gyakorlati: 2013. június Modulos szakképesítéseknél bármelyik vizsgatevékenységgel megkezdhető a vizsga! www.nive.hu - Vizsgaidőpontok - Iskolai rendszerű szakképzés

Vizsgabejelentés és tételrendelés EMMI, NFM, NGM (bizonyos) szakképesítéseit elektronikusan kell bejelenteni az NMH-SzFI-be. Új rendszer bevezetés alatt A vizsgabejelentés egyben tételigénylés is! PM rendeletekben előírt szakmai és vizsgakövetelmények alapján lebonyolításra kerülő szakmai vizsgák bejelentése, a vizsgaelnök kijelölése, központi tételek kiadása a NMH-SzFI vette át Jelenleg elektronikus + papír alapú Egyszerűbbé, olcsóbbá válik a folyamat a vizsgaszervezők és az SzFI részére is. Az online felületen történő bejelentés már az októberi vizsgákat is érinti. Bejelentési határidő: iskolai rendszerben: szeptember 5 !

A szakképzés tanulmányi versenyei A szakképesítésért felelős miniszter a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben 2012. november 20-ig gondoskodik megjelenéséről.

Hatósági ellenőrzés 2013. március 1. és 2013. május 31. között OH szakmai irányításával a Kormányhivatalok folytatják le szakértői névjegyzéken szereplő szakértők bevonásával. a középiskolákban az iskolai tanügyi dokumentumok alapján a középszintű és az emelt szintű érettségi vizsgákra történt jelentkezések módja, a megyei intézményfenntartó központok által 2012. január 1-jén átvett közoktatási intézményekben a tanügyi nyilvántartásokra alapozva az intézmények jogszerű működésének feltételei

Intézmények átszervezése a szakképzésben I. Az eddig önkormányzatok és MIK-ek által fenntartott szakképző iskolák állami fenntartásba kerülnek „Az állami fenntartók tekintetében valós és kötelező integráció, az uniós projektben érintett TISZK-ek esetében a projekten belül” Az állami fenntartású intézményeknél létrejönnek a holland típusú, tagintézményes nagy szakképző iskolák (már az uniós projektek fenntartási időszakában) Fenntartás és működtetés: az állam 202/2012. (VII. 27.) Korm. rend. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról Szakképzés estén: megyei szintű koordináció

Intézmények átszervezése a szakképzésben II. Önkormányzati iskolák állami fenntartásba vétele: 2012. január és 2013. január Intézmény-összevonásokról döntés az állami fenntartóknál: 2013 május 31. TISZK felülvizsgálat Szakképzési megállapodások megkötése a nem állami fenntartóknál: 2013 szeptembere előtt Szakmaszerkezeti döntés: a 2013/2014. tanévre vonatkozóan MFKB feladatkörében még eljáró Bizottság 2012. július 31-ig beérkezően tette meg javaslatát. Kormányrendelet: 2012. szeptember 30. a 2013/2014. tanév beiskolázás alapját képezi.

Előadásomhoz felhasznált források Hatályos jogszabályok Dr. Szilágyi János MKIK tanévnyitó előadása Dr. Odrobina László NGM tanévnyitó előadása Modláné Görgényi Ildikó NMH SzFI tanévnyitó előadása Bruckner László NMH SzFI tanévnyitó előadása Mihálka Gáborné NMH SzFI tanévnyitó előadása www.nive.hu

Köszönöm a figyelmet!