Szeitz Kriszta: Mondj igent!
Tudnál-e csendesen hozzám bújni, Esténként kedvesen átölelni, Hallgatni a madarak énekét, S megcsodálni a fényt s a naplementét?
Tudnál-e esőben is nevetni, Egy szúrós fenyőfát megölelni, Élvezni a pillangók táncát, S átélni két ember valós nászát?
Tudnál-e táncolni a gyönyörtől, Könnyezve sírni az örömtől, S kitárni felém a szívedet, Hogy megsimogathassam a lelkedet?
Mondj igent, … s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál… Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.
Tudnál-e egy szempárból olvasni, S benne a csillagot meglátni, Egy érintéseddel átadni, Mit szavakkal nem tudsz elmondani?
Tudnál-e koldusnak kenyeret adni, Alamizsnát, ha kell, elfogadni, Tárgyat s pénzt eszköznek tekinteni, S a földet ajkaddal érinteni?
Tudnál-e virágot nem letépni, Színét és illatát megérezni, Szirmait boldogan megcsókolni, S beteg állatot megsimogatni?
Mondj igent, … s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál… Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.
Tudnál-e dalt hallani viharban, Melegedni szivárvány sugárban, Meghallani csendben a szív szavát, S átélni a teremtést, mint egyetlen csodát?
Tudnál-e hallgatni, ha nem kérdeznek, Nem sírni akkor, ha elfelednek, Köszönni, ha nem köszönnek, S tanulni abból, ha megköveznek?
Tudnál-e sötétben fényt keresni, Szavak és tárgyak nélkül szeretni, Legyőzni izzó tűz parazsát, Szeretni engem, Istent és bárki mást?
Mondj igent, … s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál… Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.
Mondj igent! Mondj igent! Mondj igent!