Európai Politikai Együttműködés Közös kül és biztonságpolitika (KKBP) Common Foreign and Security Policy (CFSP) Európai Biztonság- és Védelempolitika European Security and Defence Policy (ESDP)

A Dunkerque-i Szerződés A Franciaország és Nagy-Britannia által 1947. március 4-én, Dunkerque-ben (Dunkirk) aláírt védelmi szerződéssel Párizs és London kísérletet tettek a hatalmi egyensúlypolitika feltámasztására, a szerződés “a béke és biztonság szavatolását”, egy esetleges német agresszió megelőzését szolgálta volna. Nyugat-Európa nem maradhatott kívül a Szovjetunió és az USA konfliktusán. Washington jelezte: kizárólag németellenes biztonsági szerződések helyett – a Riói Paktum mintájára – egyféle regionális védelmi megállapodás megkötését ajánlja Nyugat-Európának.

Brüsszeli Szerződés Franciaország, Nagy-Britannia, Belgium, Hollandia és Luxemburg képviselői 1948. március 17-én Brüsszelben aláírták az öthatalmi szerződést (“Szerződés a gazdasági, szociális és kulturális együttműködésről és az együttes védelemről”. Kötelezettséget vállaltak: közösen lépnek fel a német agressziós politika felújítása ellen, egyeztetik fellépésüket “minden olyan más helyzetben, amely fenyegetést jelenthetne a békére, bárhol álljon is elő, vagy minden olyan helyzetben, amely a gazdasági stabilitást veszélyezteti”.

A szerződés egy automatikus katonai segítségnyújtási klauzulát is tartalmazott, ha a felek egyikét “Európában fegyveres támadás érné, a többiek az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikke értelmében minden rendelkezésre álló eszközzel katonai és egyéb segítséget és támogatást nyújtanak részére”. 50 évre kötötték, alapjául szolgált mind a NATO-nak, mind a Nyugat-európai Uniónak (WEU), amelyet az 1954-ben módosított Brüsszeli Szerződés hozott létre. A “Nyugati Unió”-ként, illetve “Brüsszeli Szerződés Szervezete”-ként emlegetett tömörülést a szerződő felek kinyilatkoztatása szerint a regionális együttműködés és a kölcsönös segítségnyújtás igénye hívta életre, de kiolvasható belőle az egyesült Európa megteremtésének a távlati célkitűzése is. Washington üdvözölte a brüsszeli szerződés aláírását. Truman elnök a Kongresszusban az európai védelem felépítése érdekében tett jelentős lépésnek nevezte az eseményt.

Párizsi Szerződés (1954) A WEU megalakításával, a NATO-tagság lehetővé tételével az NSZK szigorú katonai ellenőrzés alá került, de politikailag nyereséget könyvelhetett el: visszanyerte szuverenitását, gyakorlatilag szabad kezet kapott a kelet-politikában, az egész németséget képviselhette a nemzetközi kapcsolatokban. Franciaország a WEU keretein belül elérte: a német fegyverkezés szigorú ellenőrzését, a garanciákat a német militarizmus feléledése ellen.

Európai Védelmi Közösség (EVK) A NATO Nyugat-Európát az USA védernyője alá helyezte. Az amerikai hegemóniát és a felfegyverzett Németország által képviselt veszélyt ellensúlyozandó francia javaslatra hat ország (Franciaország, Németország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg) megkezdte egy önálló Európai Védelmi Közösség (EVK) tervének kidolgozását. A tervet a francia nemzetgyűlés nem ratifikálta.

Fouchet-I terv (1961. október 19 Fouchet-I terv (1961. október 19.), célja: a közös kül- és védelmi politika kiépítése, együttműködés a tudomány, a kultúra, az emberi jogok terén. A gazdaságra nem terjed ki. Európai Államok Uniója: államközi együttműködésen alapuló egységes külpolitika és egyeztetett védelmi politika, hosszabb távon magába olvasztotta volna az Európai Közösségeket. Fouchet-II terv (1962. január 18.): De Gaulle kihúzta a francia engedményeket (NATO-ra hivatkozásokat). Az USA-nak ellenállni képes Európa-kép, a nemzeti politika erősítése. A kudarc oka: megóvni az Európai Közösségeket a túlzott államközi jellegű együttműködéstől, helytelen a védelmi kapcsolatok lazítása az Egyesült Államokkal és a NATO-val. 1963 – francia-NSZK szerződés: államfői találkozók rendszere.

Európai Politikai Együttműködés European Political Cooperation - EPC Hágai csúcstalálkozó (1969, december): az európai integráció szükséges (világgazdasági feltételek) és lehetséges (a tagállamok készek a külpolitikai egyeztetésekre, a külpolitikai együttműködés alapjainak megteremtésére).

Davignon-jelentés – “A külpolitikai együttműködés lehetőségei” Davignon-jelentés – “A külpolitikai együttműködés lehetőségei”. Luxemburg (1970): a külügyminiszterek elfogadták a jelentést, kezdetét vette az Európai Politikai Együttműködés (EPC), két évtizeden keresztül a Közösség külpolitikai egyeztetési mechanizmusának a szerepét töltötte be. Az EPC-t az Egységes Európai Okmány 1986-ban kodifikálta és intézményesítette.

Az EPC célja A nemzeti külpolitikák összehangolása. Közös álláspont kialakítása, közös fellépések megvalósítása. EPC: kormányközi, diplomáciai együttműködési keretrendszer, amelyben a közös álláspont elérésére irányuló törekvés kölcsönös bizalmon, magas szintű kommunikációs rendszeren, a résztvevők közötti elmélyült szocializációs mechanizmuson és jóhiszeműségen alapult mintegy két évtizeden keresztül.

Az EPC szintjei Európai Tanács (állam- és kormányfők) Külügyminiszterek Tanácsa Politikai Bizottság (külpolitikai egyeztetés – a külügyminisztériumok politikai igazgatóinak feladata)

Ad hoc munkacsoportok. Harmadik országokba akkreditált nagykövetek rendszeres találkozói. Féléves soros elnökség, trojka. Titkárság, SEA (1987). A tagállamok közötti konszenzuson alapult, szavazásra nem került sor.

A Genscher-Colombo terv (Európai Parlament, 1981. november 19.) “Európai okmány”, “Nyilatkozat a gazdasági integrációról” tervezetek Stuttgart (1983. június 19.), EiT: “Az Európai Unióról szóló ünnepélyes nyilatkozat” aláírása.

Az Egységes Európai Okmány (SEA, 1986) Doodge-jelentés: kormányközi konferencia összehívása az integráció céljainak kibővítés érdekében. A SEA III. fejezete: a külpolitikai együttműködés kérdései. Új elemek: konzultációs kötelezettség a végleges döntéshozatal előtt.

A Bizottság érdekelt az EPC munkájában. Elnökség informálja az EiP-et A Bizottság érdekelt az EPC munkájában. Elnökség informálja az EiP-et. Közvetve már egy föderális jellegű Európai Unió perspektíváját vetítette előre, amelynek világkereskedelmi szuperhatalomként növekvő szüksége volt egy határozott és erős közös külpolitika nyújtotta támogatásra. EPC: a közös külpolitika és diplomácia új formája. Intézmény: kormányközi-integrációs szembenállás.

A közös kül- és biztonságpolitika létrejötte Az előkészítő fázisban komoly viták folytak arról, hogy a CFSP működésében a föderalista vagy a kormányközi szemlélet váljon-e hangsúlyosabbá. Az EiT maastrichti ülésén ez utóbbi modellt fogadták el, ezzel a CFSP kormányközi együttműködésre épülő mechanizmusként vált az EU második pillérévé. 1992. június 19.: a WEU Tanácsának ülése, Petersbergi Nyilatkozat. „Petersbergi feladatok”: humanitárius és mentési feladatok; békefenntartás; harcoló alakulatok bevetése válságkezelés céljából, beleértve a béketeremtést is.

Egyértelműen elkülönítették: a kollektív védelmi és a válságkezelési, megelőzési, béketeremtő és humanitárius funkciókat. Megerősítést nyert, hogy a kollektív védelemmel összefüggő kérdések a NATO felelősségi körébe tartoznak, amelyhez a WEU saját eszközeivel és tagállamai szövetségesi kötelezettségei alapján is hozzájárul. Az európai kontinens válságkezelési, megelőzési, béketeremtő és humanitárius jellegű feladatainak ellátásában azonban a WEU saját hatáskörben is tevékenykedhet. Az EU saját válságkezelő kapacitása létrehozásával, a WEU-tól folyamatosan átvette a petersbergi feladatokat.

A Maastrichti Szerződés (1992) Az EPC nem biztosította a tagállamok egységes, közös fellépését. I. pillér – EGK II. pillér – közös kül- és biztonságpolitika III. pillér – bel- és igazságügyi együttműködés Az EPC-ről előrelépés a föderatívabb “közös külpolitika” felé. Az EU második pillérévé (EU Szerződés V. cím) tette a közös kül- és biztonságpolitikát.

Nem valódi “közös” külpolitika (mint a kereskedelem és a mezőgazdaság terén). Előrebocsátotta a petersbergi feladatokon alapuló közös védelmi politika kialakításának lehetőségét, az EU-WEU kapcsolatok szorosabbra fűzését szorgalmazta. Kimondta: a kialakuló közös védelmi politika szervezetileg a CFSP részét képezi.

A CFSP célkitűzései Az ENSZ Alapokmányának alapelveivel összhangban az EU közös értékeinek, érdekeinek, függetlenségének megőrzése; az EU és tagállamai védelmének és biztonságának erősítése; a béke fenntartása; a nemzetközi biztonság megerősítése; a nemzetközi együttműködés előmozdítása; a demokrácia és a jogállamiság fejlesztése; az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása.

Az EU tagállamai összehangolják tevékenységüket a nemzetközi szervezetekben. Az EU politikája nem befolyásolhatja az egyes tagállamok védelem és biztonságpolitikájának sajátosságait, így NATO-tagságukból adódó kötelezettségeiket.

A CFSP újdonságai A közös kül- és biztonságpolitika magában foglalja az EU biztonságát érintő minden kérdést, a közös védelmi politika kialakítását is! Az EK korábbi álláspontja: a katonai együttműködés kizárólag a WEU, a politikai, gazdasági kérdésekért pedig az EK a felelős. A MSZ a WEU-t az EU fejlődésének integráns részének nyilvánította; a WEU esetenként hajtsa végre az EU azon döntéseit, amelyek védelmi jellegű feladatokkal járnak.

MSZ: jogi kötelezettségeket rótt a tagállamokra a kül- és biztonságpolitika terén, meghatározta annak eszközeit. Megteremtette a jogi feltételeit az egységes fellépéshez a nemzetközi színtéren. Kudarcok: sajátos nagyállami érdekek. Intézményi hiányosságok. Az EU nem képes “egyetlen hangon” megszólalni: nem volt intézménye, személye, aki egymagában kompetensen képviselte volna az európai álláspontot. Komoly hiányosság, hogy a félévente változó elnökségek következtében az EU nem képes egyetlen hangon megszólalni (Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter szavaival: milyen számon lehet felhívni “Mr. Európát”).

MSZ: nem alakította át a Közösségeket Európai Unióvá MSZ: nem alakította át a Közösségeket Európai Unióvá. A Bizottság képviseli az Uniót bizonyos nemzetközi tárgyalásokon. A CFSP szintjén az Európai Tanács elnöke teszi ezt. Nincsenek egységes szerkezetben a CFSP és az EU más külpolitikai feladatai, továbbra sem koherens a fellépés. Homályban maradnak az eszközök, hiányzik a megfelelő szervezet. Jacques Delors: “a CFSP egy olyan Ferrari versenyautó, amelybe mindössze egy fűnyíró motorját építették be”. MSZ: mérföldkő az európai integráció történetében, mert az integrált politikai együttműködés az EU szerves részévé vált.

Az Amszterdami Szerződés újításai Megváltoztatta a CFSP döntéshozatali rendjét és jogi eszközeit, módosította az intézmények szerepét. Közös stratégiák (pl. Oroszország, Ukrajna, mediterrán térség, Közel-Kelet, Közép-Ázsia).

A kül- és biztonságpolitikai főképviselő (High Representative for CFSP) posztja: egységesen képviseli az EU álláspontját. A Tanács főtitkárát ruházták fel e feladatok ellátásával: a Tanács elnökségének külpolitikai téren való segítése, politikai párbeszéd folytatása külső partnerekkel. (A korábbi főtitkári feladatokat főtitkár-helyettes végzi.) Kompetenciaütközés a Tanács főtitkára és a Bizottság külkapcsolatokért felelős biztosa között. „Mr. CFSP”: az EU első kül- és biztonságpolitikai főképviselője (egyben a Tanács főtitkára) Javier Solana 1999 októberétől.

Trojka: eddig a Tanács megelőző, aktuális és következő soros elnökéből állt. Amszterdam után: a Tanács soros elnöke, főtitkára és az Európai Bizottság külkapcsolatokért felelős tagjából áll. 2009 első félévében: Topolanek cseh miniszterelnök – Javier Solana főtitkár – Ferrero-Waldner, külkapcsolati biztos. Szerepe megnőtt a válsághelyzetekben (orosz-grúz konfliktus 2008 augusztusában, trojka-tárgyalások Moszkvában). Válságok megelőzése: a Tanács főtitkárságán tervező, elemző egység működik (Policy Planning and Early Warning Unit), a nemzetközi események figyelemmel kísérése, elemzése, helyzetértékelések készítése, potenciális válságok előrejelzése. Költségvetési forrásokat biztosítanak a CFSP számára. WEU: az ASZ alapján az EU és a WEU integrálása csak az EiT döntésétől függ!

A CFSP intézményrendszere és eszközei Európai Tanács (állam és kormányfők, meghatározó szerep) Tanács (meghatározó szerep) Európai Bizottság (szerepe korlátozott, kezdeményezési jogköre nem kizárólagos) Európai Parlament (szerepe korlátozott, konzultációk)

Szavazás (egyhangú); a tartózkodás nem akadálya a döntés elfogadásának Szavazás (egyhangú); a tartózkodás nem akadálya a döntés elfogadásának. Minősített többség a közös stratégiákról, fellépésekről, álláspontokról, különleges képviselők kinevezése (pl. Közép-Ázsia, Grúzia, Moldova – Pierre Morel, Peter Semneby, Mizsei Kálmán). Az MSZ létrehozta az Általános Ügyek Tanácsát – a külügyminiszterekből áll.

Sevillai csúcs (2002 június): az Általános Ügyek Tanácsa helyett létrehozta az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsát – az általános ügyek és a külkapcsolatok területein külön üléseket tart. Feladata: az EU minden külső tevékenysége, azaz a második pillérbe tartozó közös kül- és biztonságpolitik és az európai biztonság- és védelempolitika, valamint az első pillérbe tartozó külkereskedelem, fejlesztési együttműködés és humanitárius segítség. Politikai Bizottság – a külügyminisztériumok politikai igazgatóiból áll. (Később Politikai és Biztonsági Bizottsággá alakították át.) Európai levelezők: napi információs-kommunikációs kapcsolat a külügyminisztériumok között.

A COREPER szerepe a második pillérben: az utolsó szó joga a Tanács ülései előtt, a miniszterek elé terjesztendő napirendi és határozati javaslatok jóváhagyása; konfliktus lehetősége a PSC-vel.

Elvek és általános iránymutatások. Közös fellépések. A CFSP eszköztárát kibővítették a közös stratégiákkal, s ezzel párhuzamosan kiszélesítették azon CFSP fellépések körét, amelyekben alkalmazni lehet a minősített többségű szavazást. Elvek és általános iránymutatások. Közös fellépések. Közös álláspontok. Demarsok (démarche). Határozatok. Konstuktív tartózkodás. A tartózkodó tagállamoknak nem szükséges részt vállalniuk a közös fellépésekben, de nem akadályozhatják a megszületett döntés végrehajtását, s nem folytathatnak azzal ellentétes politikát.

Az európai védelmi dimenzió gondolata a hidegháború utáni megváltozott európai biztonságpolitikai környezetnek a terméke. Napirendre került az USA európai katonai jelenlétének felülvizsgálata, az USA politikájában megfogalmazódott az igény az európai NATO-szövetségesek nagyobb biztonságpolitikai tehervállalására. Az önálló védelmi szereptől hosszú időn keresztül ódzkodó Európát a balkáni válságok rádöbbentették arra, hogy az európai problémák rendezésében az EU-nak a jövőben jóval nagyobb részt kell vállalnia.

Európai Biztonság- és Védelempolitika European Security and Defence Policy - ESDP A Maastrichti Szerződés az intézményesített CFSP mellett kilátásba helyezte a közös védelem irányába mutató európai védelmi együttműködés lehetőségét. Maastricht funkcionális kapcsolatot teremtett az EU és a Nyugat-Európai Unió (WEU) között: az EU felkérhette a WEU-t a védelmi jellegű következményekkel járó uniós döntések végrehajtásában való részvételre.

WEU: egyensúlyozó szerep az EU és a NATO között WEU: egyensúlyozó szerep az EU és a NATO között. Dilemma: az EU védelmi szárnyává vagy a NATO európai pillérévé tegyék-e a WEU-t? Nem rendelkezett önálló katonai és fegyverzeti képességekkel. Beolvasztani az EU-ba? Beolvasztani a NATO-ba? “Európai biztonsági és védelmi identitás” (European Security and Defence Identity – ESDI) – az EU markánsabban léphetne fel a NATO-n belül. Európai védelmi politika – az EU negyedik pillére legyen?

WEU-NATO kapcsolatok, a Berlini Egyezmény Berlin (1996) NATO miniszteri értekezlet: A WEU felügyeli az Európai Biztonsági és Védelmi Identitás (European Security and Defence Identity – ESDI) létrehozását a NATO struktúráin belül. Európai „pillér” a NATO-ban: katonai fellépés lehetősége, ha a NATO nem akar akcióba lépni; az USA pénzügyi terheinek csökkentése. Lehetővé tette, hogy az európai országok a WEU-n keresztül használják a NATO erőforrásait. A Berlin plusz megállapodás: az EU végrehajthat békefenntartó missziókat.

EU-NATO viszony: Berlin plusz Madeline Albright (US külügyminiszter), három „D”: no duplication of NATO, no decoupling from the US and NATO, no discrimination (a nem EU-tagokkal és Törökország szemben). Berlin plusz (1993): az EU használhatja a NATO struktúráit, mechanizmusait és erőforrásait katonai műveletek végrehajtására, ha a NATO nem kíván azokban részt venni. Információcsere az EU és a NATO között, EU összekötő sejt a NATO stratégiai és tervezési rendszerében, és a NATO nápolyi főparancsnokságán.

2002: közös EU-NATO nyilatkozat – konzultáció és együttműködés, egyenlőség, döntéshozatali autonómia. EU- és NATO-erők: „separable, but not separate”, ugyanazok a képességek alkotják mind az EU, mind a NATO erőfeszítéseinek az alapját.

Saint Malo-i közös nyilatkozat (1998. december 3-4.) Tony Blair és Jacques Chirac sürgette az EU hiteles katonai erőre támaszkodó, önálló műveleti képességének megteremtését, a katonai feladatok végrehajtásához szükséges struktúrák létrehozását, a második pillér kibővítését. A brit álláspont lényegi módosulása megváltoztatta az EU-tagállamok közös védelemmel kapcsolatos álláspontjai közötti viszonylagos egyensúlyt. A változást elősegítették az Unió nemzetközi érdekérvényesítési képességének gyengeségei, amelyek a koszovói válság kapcsán ismételten nyilvánvalóvá váltak.

Köln (1999 június, EiT-ülés) Döntés a WEU egyes funkcióinak 2000 végéig az EU által történő átvételéről; felszólított az európai katonai képességek fejlesztésére, a védelem ipari és technológiai alapjainak megerősítésére és harmonizálására, a katonai fejlesztések és a beszerzések koordinálására. A döntések értelmében tényleges tagságot kaptak az EU új védelmi szervezetében a katonailag el nem kötelezettek/semlegesek (Ausztria, Finnország, Írország és Svédország), ők megfigyelõi státuszt kaptak a WEU-ban, illetve Dánia, amely EU- és NATO-tagsága ellenére nem volt WEU-tag. A WEU tagjai: 10 tagország; 6 társult tagország; 5 megfigyelő ország; 7 társult partner ország.

A WEU tagállamai (módosított Brüsszeli Szerződés - 1954): UK; Franciaország; Németország; Olaszország; Belgium; Hollandia; Luxembourg; Portugália (1990. március 27.); Spanyolország (1990. március 27.); Görögország (1995). Mindegyikük tagja a NATO-nak és az EU-nak, bár Franciaország nem vesz részt a NATO integrált katonai szervezetében. Ezek az államok teljes körű szavazati joggal rendelkeznek. Megfigyelő országok (Róma - 1992), tagjai az EU-nak, de nem tagjai a NATO-nak: Dánia; Írország; Ausztria (1995); Svédország (1995); Finnország (1995). Kivétel Dánia, amely mindkettőnek tagja; opt-out a Maastrichti Szerződésből (1992), ezért nem vesz részt az EU biztonság és védelmi politikájában. A WEU-val kapcsolatban helyesebb lenne egy nem EU-tag NATO-tagnak tekinteni, azaz WEU társult státussal bír. Társult tagországok (Róma, 1992): Törökország; Norvégia; Magyarország (1999); Lengyelország (1999); Cseh Köztársaság (1999). Azon országok számára létrehozott státusz, amelyek már tagjai voltak a NATO-nak, de nem voltak tagjai az EU-nak. Társult partnerországok (Kirchberg - 1994): Észtország; Lettország; Litvánia; Szlovákia; Bulgária; Románia; Szlovénia (1996). Akkor még sem a NATO-nak, sem az EU-nak nem voltak tagjai.

Helsinki (1999 december, EiT-csúcs) Képességfejlesztési célkitűzés: Headline Goal 2003. A képességfejlesztési célkitűzés (Headline Goal) elfogadása: 2003-ig fel kell állítani a nemzeti, illetve többnemzeti védelmi eszközökből külön erre a célra a tagállamok által önkéntesen felajánlott 50-60 000 főnyi, gyorsan bevethető katonai erőt, amelyet megfelelő felderítési, logisztikai és egyéb kiegészítő szolgáltatások, hatékony parancsnoki és ellenőrző rendszer, valamint a szükséges légi és haditengerészeti kapacitások támogatnak.

Politikai és Katonai Bizottság (Political and Security Committee – PSC) létrehozása: nagyköveti szintű testület a Tanács irányítása alatt, politikai és stratégiai irányítást végez a CFSP és az ESDP teljes területén. Európai Katonai Bizottság (European Union Military Committee – EUMC): vezérkari főnökök katonai képviselőiből áll. Irányítja az Európai Katonai Törzset. Európai Katonai Törzs (European Union Military Staff – EUMS): katonai szakértőkből álló testület, feladata a tervezés, helyzetértékelés, levezénylés.

Santa Maria da Feira (2000. június 19-20., EiT) A tagországok megteremtik a közös európai biztonsági és védelmi politikát, amely képes erősíteni az Unió külső fellépését a katonai és polgári válságkezelő képesség kifejlesztésével, tiszteletben tartva az ENSZ Alapokmányának elveit. A dokumentum figyelmet fordított arra, a NATO ne érezze vetélytársának a „második pillér” ellenőrzése alatt működő európai erőket, hangsúlyozva a petersbergi típusú feladatokra szóló jogosítványát. Az ESDP kialakításának fontos állomása volt a 2000. november 20-án Brüsszelben megtartott katonai képességeket vállaló megajánlási konferencia.

Nizzai Szerződés (2001. február 26.) Átfogalmazta az ASZ 25. cikkét: esetenként megszabott hatáskörben döntési jogosultsággal ruházza fel a Politikai és Biztonsági Bizottságot, amely figyelemmel követi a nemzetközi helyzetet a közös kül- és biztonságpolitika területén, hozzájárul e politikák kialakításához azáltal, hogy a Tanács kérésére vagy saját kezdeményezésére véleményeket terjeszt elő. A 25. cikk hatáskörén belül a PSC, a Tanács felelőssége alatt, politikailag ellenőrzi és stratégiailag irányítja a válságkezelési műveleteket. A Tanács felruházhatja a PSC-t egy válságkezelési művelet tartamára és céljából, hogy döntéseket hozzon a műveletpolitikai ellenőrzését és stratégiai irányítását illetően.

Kiemelt fontosságot kapott a polgári válságkezelés, a feirai csúcson megjelölt konkrét célok elérése. Új elem: a nem EU-tagállamok hozzájárulásának tanulmányozása. A katonai, védelmi elemeket is magukban foglaló témák esetében nem lehetséges az emelt szintű együttműködés, ez csak az ilyen vonatkozásoktól mentes közös kül- és biztonságpolitikai közös fellépések vagy közös állásfoglalások esetében lehetséges (27b cikk). A WEU feladatát átveszi az EU, a még folyamatban lévő kisebb feladatok 2001 első felében megszűnnek. Az ASZ-ből kiemelték a 17. cikknek a WEU-ra vonatkozó összes részét. A Nizzai Szerződésben már csak a 17. cikk módosított 4. pontjában szerepel, immár csak érintőlegesen megemlítve a WEU-t. A WEU teljes megszűntetését sem Nizzában, sem a WEU, sem tagországai fórumain nem vetették fel. A 15 tagállam közül 5 (Ausztria, Finnország, Svédország, Írország és Dánia) nem írta alá a módosított Brüsszeli Szerződést és a módosított, a WEU-t megalapító változatát.

Göteborg (2001. június 15-16., EiT) Az EU katonai képességei kiépítésével, illetve továbbfejlesztésével, az EU polgári válságkezelési képességei kialakításával és fejlesztésével, az EU és az ENSZ együttműködésével, valamint az EU konfliktus megelőzéssel kapcsolatos szerepével foglalkozott. A legfontosabb kérdésben, az EU hozzájutásáról a NATO képességekhez nem sikerült megállapodni. A katonai képességek megajánlásán túl tisztázni kell az európai gyorsreagálású erők, illetve az ESDP-vel öszefüggő költségvetési vonatkozásokat.

Az ESDP a katonai infrastruktúra megteremtésén áll vagy bukik, és azon, hogy hosszú távon képes-e az Európai Unió egy különleges, központi védelmi költségvetést létrehozni és ennek pénzügyi forrásait biztosítani. Az ESDP az európai országok lehető legszélesebb körének a bevonására számít az európai katonai és polgári válságkezelési műveleteknél, s ez más szempontból teheti vonzóvá az európai integrációt. A közös európai biztonsági és védelmi politikának el kell foglalnia a megfelelő helyet az európai biztonsági architektúrában.

Európai Biztonsági Stratégia – Brüsszel (2003. december 12-13., EiT) „Biztonságosabb Európa egy jobb világban” : Európai Biztonsági Stratégia, az EU globális szereplőként való megjelenésének ambícióját fogalmazza meg a közös kül- és biztonságpolitika területén. Az USA Nemzetbiztonsági Stratégiájának európai megfelelője. Biztonsági kihívások: terrorizmus, tömegpusztító fegyverek terjedése, regionális konfliktusok, gyenge államszervezet, szervezett bűnözés.

A stratégiai célkitűzések eléréséhez elengedhetetlen egy jól működő, az új típusú biztonsági kihívásokra hatékony válaszokat adó európai biztonság- és védelempolitika, amely a tagállamok részéről a katonai és polgári válságkezelő képességek arányos fejlesztését igényli. Az Európai Biztonsági Stratégia elfogadásával az ESDP keretében megjelentek az új típusú petersbergi feladatok (közös lefegyverzési műveletek; harmadik államok terrorizmus-ellenes erőfeszítéseinek támogatása; a biztonsági szektor reformjára irányuló műveletek).

Brüsszel (2004, május, ÁKÜT) – képességfejlesztési célkitűzés Az EU katonai képességfejlesztési célkitűzésében (Headline Goal 2010) új célok: légi, földi, tengeri stratégiai szállítás megerősítése; gyorsan telepíthető harccsoportok létrehozása. A tagállamok vállalták: 2010-re képesek lesznek a válságkezelési műveletek teljes skáláját lefedő gyors és határozott fellépésre.

2004. július 12-én létrejött az Európai Védelmi Ügynökség (European Defence Agency) Brüsszelben. Feladata: a védelmi képességek fejlesztése a válságkezelés, az európai együttműködés elősegítése a haditechnika terén, az európai védelmi ipar és technológia alapjainak megerősítése, a kutatások ösztönzése. 2004 november, képességfejlesztési felajánlások: 5-10 napon belül bevethető 1500 fős harccsoportok létrehozása. 13 harccsoport jön létre, Európán kívül is elláthatnak békefenntartó műveleteket. 2007-re az EU képessé vált egyszerre két harccsoport párhuzamos telepítésére.

2003: Iraki háború Törés az USA és Franciaország, Németország viszonyában. A “nyolcak” levele az amerikai elnökhöz. Elutasították a háborúban való részvételt: Franciaország, Németország, Belgium, Luxemburg. Támogatták: UK, Spanyolország, Olaszország, Dánia, a közép-kelet-európai országok. Megosztottság - csapás a CFSP-re. Később normalizálódott az USA és európai szövetségeseinek viszonya.

Alkotmányszerződés (2004. október 29., Róma) „Szerződés európai alkotmány létrehozásáról”. Kodifikálni akarta az ESDP-t. Franciaország és Hollandia elutasította az alkotmányszerződést, számos ország nem ratifikálta. „A közös biztonság- és védelempolitika magában foglalja egy közös uniós védelempolitika fokozatos kialakítását. Ez, amennyiben az EiT egyhangúlag úgy határoz, közös védelemhez vezet. Ebben az esetben az EiT a tagállamoknak ajánlja egy ilyen határozatnak az alkotmányos követelményeiknek megfelelő elfogadását. Az Unió e cikk szerinti politikája nem érinti az egyes tagállamok biztonság- és védelempolitikájának egyedi jellegét, tiszteletben tartja azoknak a tagállamoknak az Észak-atlanti Szerződés Szervezete alapján vállalt kötelezettségeit, amelyek közös védelmüket a NATO-ban látják megvalósítottnak, és összeegyeztethető az annak keretében meghatározott közös biztonság- és védelempolitikával.”

Reform Szerződés (2007. december 13.) Ha ratifikálják: kinevezésre kerül az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, létrejön az ő tevékenységét támogató európai külügyi szolgálat. (Az Alkotmányszerződésben még az „EU külügyminiszterének” nevezték ezt a tisztséget). A főképviselő irányítja az EU közös kül- és biztonságpolitikáját. Javaslataival hozzájárul e politika alakításához, és azt a Tanácstól kapott felhatalmazásban foglaltak szerint végrehajtja. Ugyanez vonatkozik a közös biztonság- és védelempolitikára. A főképviselő a Külügyek Tanácsának elnöke, aki egyben a Bizottság alelnöke is. Biztosítja az EU külkapcsolatainak összhangját. A Bizottságon belül ő felelős a Bizottság külkapcsolatokkal összefüggő feladatainak ellátásáért és az EU külső tevékenysége egyéb területeinek összehangolásáért.

CFSP, ESDP a gyakorlatban 2003: Bosznia-Hercegovina, EU rendőri misszió (EUPM), ENSZ-rendfenntartóktól vette át a feladatot. Ez volt az első ESDP-művelet. 2003: EUFOR Concordia a volt jugoszláv tagköztársaság, Macedónia területén (később EUPOL Proxima néven). A NATO vezette missziót vette át, az EU legelső katonai művelete. 2006-ban az EU befejezte a válságkezelő tevékenységet Macedóniában. Operation ARTEMIS, humanitárius művelet a Kongói Demokratikus Köztársaságban 2003-ban, majd 2006-ban.

2004: Althea katonai művelet Bosznia-Hercegovinában 2004: Althea katonai művelet Bosznia-Hercegovinában. Az EU vezette erők (EUFOR) átvették a NATO vezette SFOR csapatoktól a katonai békefenntartást a Daytoni/Párizsi Békemegállapodás megvalósítása érdekében, NATO eszközök és képességek felhasználásával. 2004: Grúzia EUJUST/THEMIS, jogállamiság misszió. 2005: Irak EUJUST/LEX, jogállamiság misszió. 2005: Indonézia, Aceh tartomány, monitoring misszió (felkelők, központi kormány).

2005: Afrikai Unió Darfur, békefenntartó, polgári és katonai misszió (AMIS II). 2005: Ukrajna és Moldova között Határtámogató Misszió, EUBAM, a csempészet, az ember- és kábítószer-kereskedelem, vámcsalások elleni küzdelmet segíti tanácsadással. Vezetője: Bánfi Ferenc tábornok. 2005: EU BAM RAFAH misszió Gaza és Izrael között. 2007: Afganisztánban, EUPOL Afghanistan rendőri misszió. 2008: Koszovó, az EU az ENSZ Ideiglenes Közigazgatási Missziójától átveszi a feladatokat.

Az EU: gazdasági óriás – politikai törpe? Az ESDP létrehozása lépés ennek a paradoxonnak a feloldása felé.