Szentszék a Szentföldön Vallás és politika a Vatikán és a modernkori Izrael kapcsolatában a cionizmustól napjainkig.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A menórát sokan zsidó szimbólumnak tartják, amit a választott nép használt Isten rendelésére. A Messiás (Krisztus) követői az évezredek folyamán egyre.
Advertisements

Jeruzsálem.
A zsidófolklór és zsidókultúra esete…a felsőoktatásban
Dr. Kis-Benedek József c. egyetemi tanár
EMBERI JOGOK.
Inclusion Europe Respect - Solidarity - Inclusion Az ENSZ Fogyatékosügyi Konvenciója: Kihívások és szükség a változásokra Klaus Lachwitz.
Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
Folyamodjatok az Úrhoz,
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
Az Aranybulla.
A zsidó kultúra Vallás.
„Férfinak és nőnek teremtette”
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt.
Róma nevezetességei Te már jártál erre felé?.
A Zsidók egyik szent könyve a
Zsidóság geopolitikája
Isten?.
Mátyás Botond Hunor PTE-BTK-TTI Középkor MA II. évf.
A délszláv válság.
Fordulópontok a millennium értelmezésében Nagy Zsófia Sola Scriptura Teológiai Főiskola.
A Biblia ma is a világ egyik legkelendőbb könyve: a teljes Biblia 275 nyelven olvasható, az Újszövetséget további 495 nyelvre ültették át. A különböző.
JERUZSÁLEM Zene : El Violinista.
Izrael.
Láthatatlan Tüntetés Nem mutatják TV-ben, nem beszélnek róla rádióban, nem írja meg az újság sem.
Dávid király 11/B.
Pázmány Péter 22/A. 1. Életútja 1570-ben született (Nagy)Váradon Nemesi család sarja: apja, Pázmány Miklós bihari alispán Családja református, de anyja.
A terrorizmus elleni küzdelem, avagy a 22-es csapdája 7.
A béketámogató műveletek alapjai
A Magyar Honvédség részvétele NATO missziókban
Biológia 2.. Petrarca a studiolójában (15. sz., miniatúra)
Kis országok-nagy örökség
Izrael születése -britek elleni terrorista akciók(Dávid Károly Hotel felrobbantása) novemberében az ENSZ döntése értelmében Palesztinát két részre.
Védelem A védelem azt biztosítja, hogy az ember biztonságban éljen, értékei saját érdekeit szolgálják, vagy a világterrorista támadógépezet társtettesévé.
ISTEN KIRÁLYSÁGA Készítette: Jon A. Palmer. Isten királysága  Azért vagyunk a földön, hogy megváltoztassuk a forgatókönyveket…
Az Élet Igéje január „A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük.
Az Élet Igéje június „Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi.
A Biblia.
Európa vallásai.
Az Arab Liga és az Iszlám Tanács
A szolgáló identitás. A szolgáló identitás I. Kor. 3,9-11: „…ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok I.Kor.3,9-11: „…ti pedig Isten szántóföldje,
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt. Mózes első könyve 1:1 A Biblia legelső mondata ez: Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a.
Egyház és a politika kapcsolata
Gaudium et Spes: Kihívások és kilátások Szeptember 10. Előadó: Dr. Tomka Ferenc.
FaragóT:Nemzetközi klímapol 1 A NEMZETKÖZI KLÍMAPOLITIKAI EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉS AZ ABBÓL ADÓDÓ FŐBB HAZAI FELADATOK dr. Faragó Tibor c. egyetemi tanár
KERESZTÉNY VALLÁS.
Brassó Belvárosi Református Egyházközség A magyar reformáció nagy alakjai Előadás sorozat esztendő Reformáció nagyhetében.
ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 2. sz. oktatási kérdés anyagából Nem Háborús Műveletek 1. Emlékszik még a világháboruk megdöbbető adataira, melyik a helyes a, - 1.
AZ ISTEN ÁLTAL ADOTT KÖNYVTÁR
„Emlékezz meg a nyugalom napjáról…”
Megszentelt Élet Éve Francesco a meglepetések embere: akit Jánosnak kereszteltek – de Ferencnek hívtak a nagyravágyó ifjú - aki soha nem.
Számokba zárt hitünk Hogyan fest a jövőnk a számok, a statisztika tükrében? Dr. Fábri György.
Jeruzsálem Óváros, szikla mecset. Jeruzsálemről általában  Jeruzsálem Izrael fővárosa, továbbá politikai, jogi és vallási központja több kultúra találkozópontja,
A zsidóság nyelvei Biró Tamás május 12.
Újszövetség Az 1. és 2. Korinthusi levél. Korintus története: Homérosz említi Ephira néven Kr. e. 146 Mumiusz lerombolja Caesar újraalapítja Kr. e. 40.
A trianoni trauma Miért fáj? Meddig fáj? Kinek fáj?
II. Vatikáni Zsinat „Ecclesia semper reformanda”.
Vallási emlékek és vallások a mai Magyarországon
Kialakulása, nyugati és keleti
Közép-Európa társadalom-földrajzi vonásai
A babiloni fogság.
Jézuskától - Jézus Krisztusig
Értékeld az elmúlt évet:
IZRAEL ÉS AZ ARAB VILÁG Készítette: Mérő Dominika.
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt.
Mit tehet a helyi gyülekezetem, hogy segítsen?
Izrael a hellénizmus korában
REFORMÁCIÓ.
a politikai liberalizmus és a Katolikus Egyház – Lamennais fordulata
FELEKEZETI EGYHÁZJOG 2017/2018. KRE/ÁJK november – december.
,,Migráns” országok Latin-Amerika,USA,Kanada,Izrael,Ausztrália,Új-Zéland és Dél-Afrika készítette: Verdes Máté.
Előadás másolata:

Szentszék a Szentföldön Vallás és politika a Vatikán és a modernkori Izrael kapcsolatában a cionizmustól napjainkig

Hipotézis Vatikánvárosi Állam és a modernkori Izrael Állam diplomáciai kapcsolatának alakulásában jelentős szerepet játszik a katolikus teológiai hagyomány

Herzl és X. Piusz pápa „Nem, nem támogathatjuk ezt a mozgalmat. (…) Én, mint egyház feje, nem mondhatok mást. A zsidók nem ismerték el a mi Urunkat, ezért mi sem ismerhetjük el a zsidó népet.” „Nem, nem támogathatjuk ezt a mozgalmat. (…) Én, mint egyház feje, nem mondhatok mást. A zsidók nem ismerték el a mi Urunkat, ezért mi sem ismerhetjük el a zsidó népet.” (X. Piusz pápa, 1904)

Amleto Giovanni Cicognani levele Myron Taylornak „Ha mindenképpen szükség van egy héber hazára, nem lenne nehéz egy sokkal megfelelőbb területet találni Palesztinánál. (…) A katolikusokat világszerte felzaklatná, és a Szentszék is szomorúan fogadna, és méltán, egy ilyen lépést.” (1943. június 22.)

„Igaz, hogy egykor Palesztinát a héber faj lakta, de a történelemben nincs olyan axióma, amely megalapozná, hogy egy népnek szükségszerűen abba az országba kellene visszatérnie, melyet 19 évszázaddal ezelőtt elhagyott …” (A.G.Cicognani, 1943.)

A Vatikán válasza az ENSZ főtitkárnak Palesztina felosztásáról „Teljes mértékben érdektelen számunkra annak az uralomnak a formája, amelyet az önök nagyra becsült bizottsága javasol, feltéve, hogy a katolikus, protestáns és ortodox kereszténység érdekeit figyelembe veszik és védelmezik az önök végső javaslataiban.” (1947)

Pápai Enciklikák ( ) -Jeruzsálem és környéke kapjon nemzetközi státuszt, mert az adná a legnagyobb védelmet (In Multiplicibus Curis, 1948.) -Jeruzsálemet nemzetközi státusz alá kell vonni, hogy meglegyen a kellő immunitása a szent helyeknek. (Redemptoris Nostri Cruciatus, 1949.) -A Közel-Keleten lévő háborúk veszélyeztetik az ott élő keresztények és a szent helyek biztonságát (Nobis in Animo, 1973.)

Nostra Aetate: Nyilatkozat az egyház és a nem-keresztény vallások viszonyáról (1965) Mózes által irányított nép szellemi örökösei a keresztények, közös szellemi kincs a Szentírás Mózes által irányított nép szellemi örökösei a keresztények, közös szellemi kincs a Szentírás Felmenti a zsidóságot az istengyilkosság vádja alól Felmenti a zsidóságot az istengyilkosság vádja alól Elítél minden üldözést, bárki ellen irányuljon is Elítél minden üldözést, bárki ellen irányuljon is Isten nem vetette el véglegesen az Ószövetség népét Isten nem vetette el véglegesen az Ószövetség népét

Jelentősebb egyházi dokumentumok – Gyakorlati útmutatás a Nostra Aetate –hoz – Gyakorlati útmutatás a Nostra Aetate –hoz – A Vallásközi Kapcsolatokért felelős Bizottság Jegyzete (először említi Izrael Állam nevét vatikáni dokumentum) – A Vallásközi Kapcsolatokért felelős Bizottság Jegyzete (először említi Izrael Állam nevét vatikáni dokumentum) – Miami (a zsidóknak joguk van saját nemzeti otthonhoz) – Miami (a zsidóknak joguk van saját nemzeti otthonhoz) – Megállapodás a Szentszék és Izrael Állam között (Izrael Állam hivatalos elismerése) – Megállapodás a Szentszék és Izrael Állam között (Izrael Állam hivatalos elismerése)

Együttműködési szándéknyilatkozat a Szentszék és Izrael Állam között (1993) Szentszék elismeri Izrael Állam létezését Szentszék elismeri Izrael Állam létezését Izrael garantálja a szent helyek szabad látogatását, és a katolikus istentiszteletek szabadságát Izrael garantálja a szent helyek szabad látogatását, és a katolikus istentiszteletek szabadságát A Szentszék morális kérdésekben szabadon véleményt nyilvánít,de nem minősíti Izrael politikai konfliktusait A Szentszék morális kérdésekben szabadon véleményt nyilvánít,de nem minősíti Izrael politikai konfliktusait

Vatikáni szinódus október „Mi, keresztények nem beszélhetünk »ígéret földjéről«, mint ami a kivételezett zsidó nép kizárólagos tulajdona. Ezt az ígéretet Krisztus semmivé tette.” (Salim Bustros, bostoni érsek 2010.)

Köszönöm a figyelmet!