– ÉRTÉKORIENTÁLT TELJESÍTMÉNYMÉRÉS – Forrás: Laáb Ágnes: Ga(rá)zdálkodás a szellemi vagyonnal kézirat Letölthető: www://laabagnes.hu dr. Laáb Ágnes BME, egyetemi docens, kandidátus e-mail elérhetőség: laabagnes@gmail.com fogadóóra: kedd 10-12

Mennyire használhatók a mutatószámok?

A vállalat teljesítményének megítélése szempontjából két elméleti irányzat csap össze A shareholder-elméletek tulajdonosi érték (shareholder) elmélet képviselői a részvényesek érdekeit tartják szem előtt, és ezért döntéseiknél elsődlegesen a tulajdonosi érték maximalizálását részesítik előnyben. Az „érdekhordozói” (stakeholder) szemléletet követők pedig valamennyi érintett érdekérvényesítési esélyét képviselik.

A versenyképesség megítélése a XX. század utólsó évtizedéig Egy vállalkozás akkor számított versenyképesnek, ha termékei és szolgáltatásai a piacon keresettek voltak, és haszonnal lehetett eladni azokat. A vállalkozás tulajdonosai, befektetői akkor juthattak jelentős anyagi előnyhöz – extraprofithoz –, ha a befektetett tőkéjüket villámgyorsan át tudták irányítani a piaci megmérettetés legjövedelmezőbb területereire, az új technológiát minél gyorsabban hasznosítva versenyelőnyhöz jutottak, fontos szempont volt, hogy a vállalkozás a rábízott pénzügyi eszközökkel és forrásokkal kiválóan gazdálkodjon. A fentiek alapján a versenyképesség kritériumaként részint a megcélzott jövedelmezőség elérését tekintették, részint vizsgálták a tőkemegtérülést.

A versenyképesség mérése Az elemzés gyakorlatában, hogy három fontos mutatószám-család hivatott vállalkozás versenyképességéről (vagy éppen versenyképtelenségéről) tájékoztatni. Jövedelmezőségi mutatók Hatékonysági mutatók Megtérülési mutatók

1. Jövedelmezőség A jövedelmezőséget igen sokféle vállalati döntés befolyásolhatja. A különféle jövedelmezőségi mutatószámok összesített képet mutatnak a cégről, s mint ilyenek a más vállalkozásokkal történő összehasonlítás céljára talán a legkifejezőbbnek tekinthetők. Ha a jövedelmezőségi mutatók bármelyike tartósan, 20 százalék körüli értéken mozog, vélelmezhetjük, hogy a vállalkozásnak vannak versenyképes termékei vagy szolgáltatásai. Ám e mutatók önmagukban még nem sokat árulnak el a gazdálkodás racionalitásáról. Lehet ugyanis, hogy egy üzletágban a jövedelmezőség rendkívül kedvező, miközben a befektetett tőkéhez képest a forgalom és/vagy az elérhető nyereség átlagosan vagy kedvezőtlenül alakul. Így az e mutatóból nyert információkat más mutatókkal kiegészítve kell értékelni, mielőtt elhamarkodott következtetéseket vonnánk le!

2. Hatékonyság A hatékonysági mutatók általában azt fejezik ki, hogy a vállalkozás hogyan hasznosítja a rendelkezésére álló erőforrásokat. Elemi követelmény a befektetések vagyonarányos megtérülésének fokozása. A vagyon a gazdálkodás feltételeként játszik szerepet. A cél, hogy a vállalkozások a valóban szükséges mértékű vagyont kössék le, s az így befektetett vagyon ne álljon kihasználatlanul, hanem a felszabadítható tőke más befektetésben nyerjen elhelyezést.

3. Megtérülés A megtérülési mutatók vagy a tőkeorientált mérőszámok a tulajdonosi érték maximalizálására irányuló érdekérvényesítés kapcsán terjedtek el és a vagyonelemek optimális kihasználtságának mérlegeléséhez, a vállalkozás teljesítményének megítéléséhez nyújtanak támpontot.

Az értékteremtés mérőszámai XX. század végére egyértelművé vált, hogy pusztán a fogyasztók igényeinek kielégítéséből nem származik automatikusan nyereség, csupán az árbevétel nő. Az a tény, hogy a vállalat bővíti a piacait még nem garancia az értékteremtésre, ezért a ma működő legtöbb vállalat számára az értékteremtés az elsődleges cél és egyre fokozottabb igény van arra, hogy egyértelművé váljék, melyik vállalat teremt értéket, és melyik nem.

Az értékteremtés növelésének két módja a gazdálkodás racionalizálásával (a forgalom növelésével, önköltségcsökkentéssel, a munkaerő képzésével, fejlesztéssel, a befektetett tőke csökkentésével) vagy olyan projektek megvalósításával, amelyek hozama a tőke alternatívaköltségét meghaladja.

Mi alapján dönt egy tulajdonos? A tulajdonosok elsősorban a cash flow, a hosszú távon fenntartható eredmény és az elvárt nyereség valamilyen mérőszámára alapozzák döntéseiket. kevéssé érdekli őket a nyereség vagy más számviteli mérőszám. A hagyományos mutatókkal az értékteremtés nem követhető nyomon: nem pusztán a számviteli politikák eltérése miatt, hanem azért se, mert figyelmen kívül hagyják a kockázatot, a működési pénzáramot, valamint nem számolnak a tőke alternatívaköltségével.

Értékalapú mutatószámok Fontos követelmény, hogy jól korreláljanak a tulajdonosi értékben bekövetkezett változásokkal, de ne hasson rájuk a részvényárfolyamok változékonysága. Az ilyen mutatók egyidejűleg alkalmasak az értéknövelés figyelésére és a teljesítmény mérésére. Nagy segítséget nyújtanak akkor, ha a vállalatnak nehézségei vannak a növekedés és az eredményesség közti egyensúlyozásban. Ha ugyanis csak hozammutatókat használunk, akkor az eredményesség hajszolása kárára válhat a növekedésnek. Az egy időszakra vonatkozó mutatóknál figyelemmel kell lenni a stratégiai beruházásokra, amelyek költségei egyszeriek ugyan, de megtérülésük csak hosszabb távon várható.

Az értékteremtés mutatószámai (CFROI, ROIC, EVA) Közös jellemzőik: a hagyományos teljesítménymérőkkel szemben a normál üzleti tevékenységgel foglalkoznak, a megtérülést a tőke költségéhez viszonyítják, és a számvitel torzító hatásainak kiküszöbölésére törekednek.

A ROE- ÉS AZ ÉRTÉKALAPÚ MUTATÓK ÖSSZEHASONLÍTÁSA CFROI[2] ROIC EVA A mutató számlálójának tartalma és számításmódja Adózott eredmény Működési eredmény + számított adó + amortizáció +/– működő tőke állományváltozása Működési eredmény – – számított adó (ROIC – WACC) × × befektetett tőke A mutató nevezője Átlagos saját tőke (könyv szerinti) Működéshez szükséges eszközök[3] Működéshez szükséges eszközök [1] ROE (return on equity) – sajáttőke-arányos nyereség. [2] CFROI = Cash flow Return on Investment, a befektetett tőke készpénzes megtérülése. [3] Korrigálva az operatív lízinggel, a tárgyi eszközök halmozott értékcsökkenésével és a goodwill amortizációjával. Forrás: Becker Pál – Turner Anna – Varsányi Judit – Virág Miklós (2005): Értékalapú stratégiák (A pénzügyi teljesítmény értékvezérelt menedzsmentje) Akadémiai kiadó, Budapest , p102.

A beruházások cash flow-meg­térülésének meghatározására szolgál. Befektetések cash flow-megtérülése CFROI-mutató (Cash flow Return On Investment, CFROI) A beruházások cash flow-meg­térülésének meghatározására szolgál. Számítása meglehetősen komplikált. A mutató végső soron beruházás-arányos belső megtérülési rátaként értelmezhető. Olyan diszkontrátának felel meg, amely mellett a jövőbeli cash flow-k nettó jelenértéke és a kezdeti beruházás közötti különbség nulla. A ráta ennek alapján a WACC értékével összehasonlítható, és segítségével az EVA-hoz hasonló többlethozamot lehet meghatározni.

CFROI-mutató előnye Előnye: mivel cash flow-alapon képezhető, ezért nem kötődik a számviteli eredményhez Alapvetően a belső megtérülési ráta elvére épít, de a hozamokat készpénzben veszi figyelembe. Kiszámításához a vállalat vagy a befektetés által termelt jövőbeli cash flow-t kell elosztani a vállalat eszközeibe fektetett tőkével. A befektetett eszközök közül csak azokat veszi figyelembe, amelyek a működéshez szükségesek. Az inflációt is kezeli, és így időben összehasonlíthatóvá teszi a mutató egyes értékeit. A számviteli eredményesség mutatóira ugyanis komplex módon hat az infláció – míg például a valóságban csökken egy cég eredményessége, a hagyományos jövedelmezőségi mutatók esetleg kedvező tendenciát mutatnak. Akár különböző eszköz­-összetételű vállalatok közötti, sőt adott esetben országok közötti összehasonlításra is alkalmas, mivel nem hatnak rá az eltérő számviteli rendszerek. Nincs hatással a mutatóra a leírási kulcs megválasztása sem, és kezeli az esetleges goodwill és a lízing problémáját is.

A befektetett tőke megtérülése ROIC-mutató (Return on Investment Capital, ROIC) Átmenetet képez a hagyományos megtérülési mutatók és az értékteremtést mérő mutatószámok között, mivel ez a mutató a vállalat gazdasági értékére koncentrál: számlálójában és nevezőjében is következetesen a működéssel kapcsolatos tényezőkkel számol. A ROIC szerinti hozam növelése azonban még nem jelent feltétlenül értékteremtő növekedést, hiszen ez a mutató a tőke alternatívaköltségét nem tartalmazza. Működésbe befektetett Adózott üzemi (üzleti) eredmény (NOPLAT) tőke adózott hozama = --------------------------------------------------- (ROIC) Működésbe lekötött tőke átlagos értéke

Gazdasági hozzáadott érték mutató EVA mutató (Economic Value Added) Az EVA-mutató növelése mai tudásunk szerinti legbiztosabb eszköz a vállalatvezetők kezében mind az értékteremtés nyomon követéséhez, mind a teljesítményméréshez, s így a vállalat teljes döntéshozatali rendszerét előnyösen befolyásolhatja. Az EVA mint teljesítménymérce, egyetlen mutatóban összegzi a jövedelmezőség és a növekedés mértékét. Ez azért is előnyös, mert egyébként a vállalatvezetők hajlamosak vagy csak a növekedésre vagy kizárólag a jövedelmezőségre koncentrálni. Nagy előnye továbbá, hogy kiküszöböli a hagyományos mérőszámoknak és a ROIC-mutatónak azt a hiányosságát, hogy nem kezelik a tőkeköltséget, valamint az, hogy módosítások segítségével a számviteli torzító hatások jelentős részét is kezelni képes. Az EVA lehetővé teszi a megalapozottabb döntéshozatalt, és arra készteti a vezetőket, hogy döntéseiknél egyrészt a mérlegre és eredménykimutatásra gyakorolt hatásokat is figyelembe vegyék, másrészt hogy pontosan felbecsüljék az üzemi és a tőkeköltség közötti átváltásokat. Segít abban, hogy a menedzsment és az alkalmazottak is megértsék és figyelembe vegyék a korábban kvázi-ingyenesnek tekintett saját tőke költségét. Azáltal, hogy a menedzsment külön költségként kezeli a tőkeköltséget, beemeli azt a befolyásolhatónak tartott tételek közé. Ennek eredményeként a szervezet alsóbb szintjein is megjelenik a tőketudatosság, ami javítja a tőkefelhasználás hatékonyságát, és általában a tőke forgássebességének növelését is eredményezi.

Az EVA mutató lényege Az EVA-mutató lényege az, hogy egy befektetés csak akkor teremt értéket a tulajdonosok számára, ha annak hozama magasabb, mint a befektetett tőke költsége. Ez a mutatószám tehát a hagyományosaktól eltérően a tevékenység lekötött tőkéjének teljes költségét veszi figyelembe. A vállalat, divízió vagy részleg akkor tekinthető értéknövelőnek, ha működése több eredményt hoz, mint amennyibe a működéséhez szükséges tőke került – azaz a hitelezőknek fizetett kamatokat és a tulajdonosok elvárt hozamát is magában foglalja.

AZ EVA SZÁRMAZTATÁSI FASTRUKTÚRÁJA Forrás: Becker Pál – Turner Anna – Varsányi Judit – Virág Miklós (2005): Értékalapú stratégiák (A pénzügyi teljesítmény értékvezérelt menedzsmentje) Akadémiai kiadó, Budapest , p103.

Az EVA-mutató koncepciója A tulajdonosi értéket a következő szemszögből közelíti meg A tulajdonosokat az a többlethozam érdekli, amely felette van egy adott szisztematikus kockázattal működő vállalattól általánosan elvárható hozamnak. Amennyiben az elvárható szint feletti hozam pozitív, a tulajdonosok extraprofitot realizálnak ahhoz képest, hogy tőkéjük más hasonló kockázatú befektetése milyen haszonáldozat-költséggel járna együtt.

A vállalatértékelés értékközpontú pénzügyi mutatói

A Részvényesi hozzáadott érték SVA-mutató (Shareholder Value Added) Az SVA kifejezést Alfred Rappaport és a LEK/Alcar Consulting Group a diszkontált jövőbeli cash flow számítási modell keretében nyerhető mutatóra használja, de az SVA a szakirodalomban nagyrészt az EVA alternatív kifejezéseként jelenik meg.

Piaci hozzáadott érték MVA-mutató (Market Value Added) Kumulált mutató szemben az EVA-val, amely egy adott időperiódusra, például pénzügyi évre vonatkozik. Az MVA értékét úgy határozzuk meg, hogy a vállalat piaci értékét (meglévő tőkéjének és adósságainak összegét) csökkentjük a részvényesek és kölcsönszolgáltatók által az évek során a vállalatra bízott tőkével – a jegyzett tőkével, a megtakarításokkal és a kölcsönökkel. Az MVA nem más, mint a saját tőke piaci értékének és könyv szerinti értékének különbsége. Ha az MVA pozitív, akkor a vállalat értéket termelt, ha negatív, akkor értéket rombolt. Az MVA tehát az értékteremtésre irányuló befektetői várakozást fejezi ki. Az MVA értéke úgy függ össze az EVA-val, hogy az évek során képződött EVA-értékeket a WACC értékével diszkontáljuk, majd a diszkontált hozamokat összegezzük. Az MVA eszerint a jövőbeli EVA-értékek kumulált jelenértékének tekinthető. Az MVA a tulajdonosi értékteremtés legjellemzőbb jelzőszáma. A piaci többletérték mind a termelékenységgel, mind a GDP-vel kapcsolatba hozható.

Készpénzben hozzáadott érték CVA-mutató (Cash Value Added) A CVA egyik definícióját megadó, és a számítási koncepciót a svéd vállalatoknál elterjesztő Weissenrieder szerint az EVA még mindig túlságosan számviteli, könyvelési típusú mutató, így jelenlegi formájában a cash flow szimulálására nem alkalmas, ezért a CVA alkalmazását javasolja az EVA kiváltására. A definíció szerint a CVA értékét úgy kapjuk meg, hogy a működési cash flow összegéből levonjuk a működési cash flow szükségletet. A CVA kiszámítása a nettó jelenérték számításán alapul, így különösen alkalmas a befektetések jövedelmezőségének vizsgálatára és általában az „üzleti valóság pénzügyi szimulálására”.

Szabad cash flow FCF-mutató (Free Cash Flow) A vállalat rendelkezésére álló szabad cash flow értékét határozza meg. Az FCF számításakor a befolyó pénzáramból ki kell vonni a kifolyó pénzáramot – ügyelvén arra, hogy a pénznek csak az a része tekinthető szabadnak, amelyik nincs eleve valamilyen közvetlen felhasználásra szánva. Az FCF rövidítés legalább olyan mértékben használatos egy vállalati modell azonosítására, mint egy mutatószáméra. A modell hátterében az a tapasztalat áll, hogy a vállalati csődök kiváltó oka többnyire a készpénz hiánya. Ezért kiemelt figyelmet kell fordítani a vállalat nettó készpénz-generálási képességére. A gondolatmenet szerint a vállalat teljes piaci értéke nem más, mint a versenyelőnyök fennállásának időszaka alatti, jövőbeli FCF-ek tőkeköltséggel diszkontált összege plusz egy maradványérték. A modell ugyanakkor nem feltételez nyitótőkét vagy vagyonmérleget, így teljes mértékben jövőorientált.

Részvénytulajdonosi hozam TSR-mutató (Total Shareholder Return) Ez a mutató a teljes részvénytulajdonosi hozamnak felel meg. A vállalat értékének növekedését próbálja követni a részvények árának változása alapján, valamint a részvényenkénti osztalék figyelembevételével. Manapság a TSR-mutató tükrében világszerte legjobban teljesítő vállalatok többsége az információs és kommunikációs technológia területén működik. A TSR-mutatót úgy számíthatjuk ki, hogy meghatározzuk a részvényárfolyam és az osztalék együttes értékét az adott évre, ezt csökkentjük az előző évi részvényárfolyammal, majd a különbséget osztjuk ugyanezzel. A mutatót százalékos formában fejezzük ki.

Egy munkavállalóra jutó gazdasági hozzáadott érték kiszámítása

Hogyan lehet a láthatatlan vagyont menedzselni? A bemutatott elemzési módszerek a láthatatlan vagyon problémájában azt látják a legsúlyosabbnak, hogy – mivel nem szerepel a vagyonelemek között eszköz-forrás oldalon – nem támasztunk vele szemben megtérülési követelményt sem. Számos olyan irányzat van, amelyekben a kutatók nem a láthatatlan vagyon számbavételi megoldását tartják a legégetőbb problémának, hanem annak helyes menedzselését. Érthető, hogy olyan megoldásokat sürgetnek és olyan gyakorlatias megközelítéseket ajánlanak, amelyek a menedzserek számára biztosíthatják a megfelelő döntési helyzetet.

A kritikus fontosságú erőforrások a munkavállalók Felix Barber és Rainer Strack szerint – mivel a vállalkozások egyre inkább az emberekre és egyre kevés­bé a tőkére támaszkodnak – ez új mérési és menedzselé­si kihívásokat teremt, ám véleményünk szerint az erre irányuló próbálkozások többsége nem a megfelelő kérdésekre irányítja a figyelmet. Nem vesznek tekintetbe egy döntő szempontot: a legtöbb vállalkozás kritikus fontosságú forrását többé már nem a tőke, azaz olyan eszközállomány jelenti, amelyet egy vállalat birtokol és a lehető legmagasabb szinten hasznosít. A kritikus fontosságú erőforrások a munkavállalók, akiket egy vállalat szerződtet, s akiket a vállalatnak motiválnia kell, és meg kell tartania. A vállalatoknak nem tulajdona a munkavállaló, ellentétben az eszközeikkel, s ez a tény az oka annak, hogy az „emberi tőkének” a mérlegben történő szerepeltetésére szolgáló módszerek annyira nyakatekertek.

Felvehető-e a mérlegbe a hiányzó láthatatlan vagyon? Azért sem tartják szerencsésnek a mérlegbe az immateriális javak közé felvenni a láthatatlan vagyon tételeit, mivel az emberekre alapozott vállalkozásoknál − befektetési banknál, szállodánál, reklám ügynökségnél- hatalmas eltérések léteznek a munkavállalói teljesítményben, és az eltérések teljes mértékben függetlenek az eszközöktől akár materiálisak, akár immateriálisak. A hagyományos vállalkozásoknál az az érték, amelyet a munkavállalók létrehoznak, ténylegesen az immateriális javak − szellemi tulajdon, márkák és hasonlók − formáját öltheti, az emberekre épülő vállalkozásokban a munkavállalók többsége közvetlenül az ügyfélkör számára teremt rövid távon értékeket hónapról hónapra, évről évre, immateriális vagyontárgy létrehozatalának közbeeső lépése nél­kül.

A tőkeorientált mérőszámok nem sok segítséget jelentenek az emberekre alapozott vállalkozások értékelésénél… Mivel rendszerint elleplezik a gyenge teljesítményt vagy ott jeleznek hatékonyságot, ahol nincs. E vállalkozásoknál komoly hibaforrás, ha a tőke produktivitására összpontosítanak ahelyett, hogy a munkavállalói produktivitásra irányítanák figyelmüket.

Az emberek produktivitására kell fókuszálni… A gazdasági profit meghatározása olyan módszerekkel, mint a hozzáadott érték (EVA) vagy a készpénz-értéknövekedés (CVA) számításba vesz valamit abból, amit a hagyományos eredménykimutatás nem vett figyelembe: méri a teljes tőkeköltséget, mind az idegen tőkéét (debt), mind a saját tőkéét (equity). Ezzel a módszerrel azonban van egy kis gond, ha a vállalatnál viszonylag tetemes az emberekre fordított költség, ugyanakkor alacsony a tőkeköltség: a mérőszámok kevés információt nyújtanak a vállalkozás teljesítményének valódi hajtóerőiről. Annak megállapítása céljából, hogy az érték hol és hogyan képződik, hogyan pazarlódik el, az emberekre alapozott vállalkozásoknak olyan teljesítménymércékre van szükségük, amelyek pénzügyileg hasonlóan kézzelfoghatók, mint a gazdasági profit, de a tőke helyett inkább az emberek produktivitását helyezik a középpontba.

…a gazdasági profit kiszámításánál! A munkaerő-igényes vállalkozások esetében meg kell szabadulni a tőkeorientált megközelítésmódok kényszerétől. A munkavállalói teljesítmény mérésére és menedzselésére kell összpontosítani, mellőzve a látszatot, hogy ők jelentik „a tőkét”, vagy hogy értékük alapvetően az immateriális javak létrehozásából származik. A gazdasági profit számítására egy eredeti megoldással olyan új módszert ajánlanak, amely képes a láthatatlan vagyont a látókörbe vonni, és a figyelmet a tőke helyett az emberek produktivitására irányítani.

A módszer a gazdasági profit hagyományos képletéből indul ki: Gazdasági hozzáadott érték = (működésbe befektetett tőke hozama(%) – tőkeköltség(%)) * működésben lekötött tőke EVA = (ROI – COC) * IC Itt a levezetésben nem az ROIC-vel, hanem az ROI-vel számolnak, mivel – indoklásuk szerint a tőke szempontjából nézve helyesebb lenne az adózott üzleti eredménnyel számolni, mert az hasonlítható össze az adózás utáni tőkeköltséggel. Ám az emberek szempontjából ezt rendszerint adózás előtt számítják ki, mert az hasonlítható össze az adózás előtti munkaerőköltségekkel.

Ebből a képletből - némi átalakítás után - az alábbi új összefüggés alakítható ki EVA=(E/IC – COC)*IC = E-(COC*IC) = R-PC-SC-D-(COC*IC) = [R-SC-D-(COC*IC)/P – PC/P]*P = (EPR –ACP)*C Gazdasági hozzáadott érték = (munkavállalói produktivitás – egy foglalkoztatottra eső átlagos (munkaerő)költség * foglalkoztatottak száma EVA = (EPR – ACP) * P ahol – a jelenlegi hazai előírásoknak megfelelő tartalmú kategóriákat használva – a munkavállalói produktivitás = (értékesítés nettó árbevétele – anyagi jellegű ráfordítások – működésben lekötött tőke költségei)/foglalkoztatottak száma az egy foglalkoztatottra eső átlagos (munkaerő) költség = személyi jellegű ráfordítások/ foglalkoztatottak száma a működésben lekötött tőke költségei alatt az értékcsökke­nésként leírt összeget, valamint az idegen tőke és a saját tőke használatának költségeit kell figyelembe venni.

A modell értelmezése A modell az egy munkavállalóra eső értékesítési árbevétel meghatározásából indul ki, amiből levonva az egy munkavállalóra eső anyagi jellegű ráfordításokat, valamint az egy munkavállalóra eső tőkeköltségeket a munkavállalói produktivitás mércéhez jutunk. Ha ebből levonjuk az alkalmazottakra fordított kiadások egy munkavállalóra eső részét, megkapjuk az egy munkavállalóra jutó gazdasági hozzáadott értéket.

Ennek a módszernek három előnye van A vállalat saját kimutatásaiból összegyűjtött, cáfolhatatlan pénzügyi információra épül, nem pedig az emberi teljesítménynek az eredményekre gyakorolt hatásáról szóló, számokkal nem alátámasztható, vélelmezett feltételezéseire. Realisztikus hozamot eredményez, mivel a munkavállalói produktivitás nevezője a foglalkoztatottak létszáma objektív, valóban a teljesítményt meghatározó tényező. Sokatmondó, munkavállaló-orientált összehasonlításokkal szolgál, amelyeket az olyan tényezők, mint a tevékenység-kihelyezés vagy a beruházási költségek nem ferdítenek el, így biztosabb alapot ad egy cégen belül a tevékenységek portfoliójára vonatkozóan.

Mire jó ez a mutató? Ebben az összefüggésben már nem az a fontos, hogy mennyi tőkét használnak a vállalkozásban, és ennek a tőkének milyen a költségéhez viszonyított produktivitása, hanem az, hogy hány munkavállaló dolgozik a vállalkozásban és milyen a rájuk fordított költséghez viszonyított produktivitásuk. Ezzel a megközelítéssel felderíthetők mind vállalati szinten, mind üzleti egységek bontásában a teljesítmény javulását elősegítő lényeges tényezők.

Esetpélda a versenytársak hasonló adataival való összemérésre Egy informatikai vállalkozás esete mutatja, hogy ezzel a módszerrel a vezetés milyen többletinformációkhoz juthat a helyes irányú döntéshozatal érdekében. Ennél a vállalkozásnál a tőke produktivitása megfelelő volt, ám a munkavállalói produktivitás alacsony, hiszen az árbevételek csak 3 százalékkal haladták meg a személyi jellegű ráfordításokat, miközben a versenytársaknál ez az érték 12 százalék körül alakult, úgy, hogy a munkavállalóiknak mintegy 15 százalékkal magasabb jövedelmet fizettek.

Az üzletági szintű elemzés az alábbi összefüggésekre mutatott rá Szembetűnő a licence üzletág alacsony munkavállalói produktivitása, amihez a legmagasabb átlagos munkaerőköltség párosul. Átlagos produktivitása van az installálással foglalkozó üzletágnak és kimagaslóan jó a szerviz üzletágnak. Ezen információk célirányos felhasználásával a menedzsment olyan átgondolt intézkedéssorozatot kezdeményezhet mindhárom üzletágnál, amelynek eredményeképp valóban nagy teljesítményű, versenyképes vállalkozássá alakíthatják át cégüket.

Irodalmi ajánlás Becker Pál – Turner Anna – Varsányi Judit – Virág Miklós: ÉRTÉKALAPÚ STRATÉGIÁK – A pénzügyi teljesítményértékvezérelt menedzsmentje Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 J. E. Bachman - A. Black - Ph. Wright: Shareholder value - részvényesi érték : Az értékközpontú vállalatirányítás Bp. KJK, 1999. Rappaport, A: A tulajdonosi érték Alinea kiadó, Budapest, 2002. Copeland, T. – Koller, T. – Murrin, J. (1999): Vállalatértékelés. Értékmérés és értékmaximali­záló vállalatvezetés. Panem Könyvkiadó Kft. – John Wiley & Sons Inc., Budapest. Barber F. - Strack R.: Az emberekre alapozott vállalkozás meglepő gazdaságtana. Haward Businessmanager 2005. október 17-26. o.

KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!