A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA REFORMJA Vidékfejlesztés politika

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Tájékoztatás a as EMVA társfinanszírozású vidékfejlesztési program évi éves végrehajtási jelentésben foglalt eredményekről ÚMVP MB 2013.
Advertisements

A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS ÉS A VÁLTOZÓ KÖZIGAZGATÁS A TELEPÜLÉS, A JÁRÁS, A MEGYE ÉS A RÉGIÓ ÁTALAKULÓ SZEREPE II.PLAN-NET.HU TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONFERENCIA.
NEMZETI ÉLELMISZER- TECHNOLÓGIA PLATFORM TEVÉKENYSÉGE Boródi Attila (ÉFOSZ) Budapest, szeptember 24.
Az EU „Városi környezet” tematikus stratégiája – a városi környezetgazdálkodás perspektívái Dr. Buzás Kálmánné KvVM Környezetpolitikai Osztály Szakmai.
AZ ÚJ gazdaságfejlesztési programról
Tájékoztató az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program mezőgazdasági szaktanácsadási intézményrendszeréről, s az igénybevehető szolgáltatásokról Tisza.
A határon átnyúló együttműködési programok a as időszakban Hende Csaba Körmend, november 7.
Uniós források fogadása a bérlakásépítéseknél
KAP ALBIZOTTSÁG TÁJÉKOZTATÁS DIT-UMVP MB MÁRCIUS 13-I ÜLÉSÉRE Szilvássy István.
KAP kiadások alakulása (folyó árakon)
Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrások Minisztériuma
GINOP 1. prioritás A vállalkozások versenyképességének javítása
Gazdasági versenyképesség növelése Készítette: Németi Szilvia.
I. Nemzeti Fejlesztési Terv ( ) Készítette: Koczka Csaba (M6MGTO)
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP)
A Közös Agrárpolitika (KAP) aktuális kérdései, várható változások ÚMVP képzés „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó.
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
HELYI PARTNERSÉGEK, MINT A VIDÉKI KORMÁNYZÁS INNOVATÍV ESZKÖZEI 1 A Magyar Regionális Tudományi Társaság IX. vándorgyűlése Révkomárom, november 25.
A regionális politika és az agrárpolitika kapcsolata
Az EU kohéziós politikájának 20 éve ( ) Dr. Nagy Henrietta egyetemi adjunktus SZIE GTK RGVI.
KAP Albizottság* Szilvássy I. ÚMVP KAP ALBIZOTTSÁG ÉS AZ ÚJ KAP Tájékozódás Monitoring és Értékelés Koherencia, konzisztencia erősítése Véleményalkotás.
Vidékfejlesztési Program
UMVP MB KAP albizottság, KAP-reform Papp Gergely Agrárgazdasági Kutató Intézet
MTA Regionális Kutatások Központja Tájékoztatás a Vidékfejlesztési Albizottság november 28-i üléséről Dr. Finta István Ph.D.
: ITI és EGTC Az ETT-k lehetséges szerepe a határ menti ITB-k megvalósításában.
AaAa ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM ÉVES JELENTÉS 2008.
1 A kohéziós politika a költségvetés fogságában 49. Közgazdász-vándorgyűlés, Pécs, szeptember 30. dr. Iván Gábor.
Gazdaságfejlesztési Programok Helyettes Államtitkársága
MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete Genfi Egyetem, Európai Tanulmányok Intézete A vidékfejlesztés területi és közigazgatási aspektusai a magyar és a.
INTÉZMÉNYKÖZI MEGÁLLAPODÁS SZERKEZET. TÖRTÉNET, SZEREPLŐK 1999-es megállapodás 2002-es megállapodás 2006-os (hatályos) megállapodás Módosítások: 2007,
A klímaváltozás és a legfontosabb hazai feladatok A klímaváltozás és a legfontosabb hazai feladatok Szabó Imre miniszter Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
Dr. Lamperth Mónika Budapest április 18.
A közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata Pócsi Gabriella NAKVI MTO tervezési referens Hatékonyság, Innováció,
Tájékoztató az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program mezőgazdasági szaktanácsadási intézményrendszeréről és az igénybevehető szolgáltatásokról Pataki.
KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság Dr. Szegvári.
1 Az Európai Unió Strukturális és Regionális politikája Előadó: Tóth István.
Agrártámogatások Készítette: Gulácsi Edit V.évfolyam Szeged, április 13.
A Jövő Internet kutatás hazai támogatási lehetőségei Fonyó Attila Nemzeti Erőforrás Minisztérium Tudománypolitikai Főosztály.
Vid é kfejleszt é s 2013 ut á n Mag ó cs Krisztina, V Á TI Nkft m á jus 31. Szakmai műhely, Budapest.
Strukturális és Kohéziós Alapok
Bikal, október 18. Közösségi alapú tervezés az uniós finanszírozású területfejlesztésben Péti Márton NTH Október 28.
A Közös Agrárpolitika reformja és a magyar vidékfejlesztés Podmaniczky László Szent István Egyetem, Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat “A magyar vidékfejlesztés.
A kormányzati K+F+I politika prioritásai, különös tekintettel a gyógyszeriparra Dr. Nikodémus Antal Nemzetgazdasági Minisztérium, Innovációs és K+F Főosztály.
2007. évi célkitűzéseink. I as uniós pénzügyi-tervezési időszakra való felkészülés átfogó regionális területfejlesztési program elékszítése,
Az Európai Foglalkoztatási Stratégia Készítette: Balogh Judit Nemzetközi Tan. III. évf
Agrár- és vidékfejlesztési támogatások 2004 I. félévében 1. SAPARD 2. NFT, Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Program Intézkedései.
1 ANDOR László az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa „Az Európai Unió jövője” konferencia.
EU regionalizmus Az EU regionális politikájának gyakorlata, megvalósulása, eszközrendszere, fejlesztési lehetőségei Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem.
A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA REFORMJA ,83% ,86% ,07% ,76% ,97% ,26% ,51% ,71% ,93%
Kecskemét, június 20. Szemerey Szabolcs HÍRÖS BESZÁLLÍTÓI KLASZTER
Pályázatírás módszertana
A természetvédelem lehetőségei a LIFE+ programban
KAP Albizottság* Szilvássy I. ÚMVP KAP ALBIZOTTSÁG ÉS AZ ÚJ KAP Tájékozódás Monitoring és Értékelés Koherencia, konzisztencia erősítése Véleményalkotás.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerepe a vidékfejlesztésben
Hatékonyság, Innováció, Szakmaiság
A munkaerőpiac átalakulása a válságban
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
A AS IDŐSZAKRA VALÓ FELKÉSZÜLÉS AKTUÁLIS HELYZETE MAGYARORSZÁGON NAGYHÁZI GYÖRGY SZAKMAI TANÁCSADÓ, NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HUSRB/1203/213/151.
Indulnak az új, kkv-k versenyképességét segítő EU-pályázatok
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
A Strukturális Alapok Cél: a régiók közötti társadalmi és gazdasági kohézió elősegítése Költségvetés: 195 mrd EUR  Európai Regionális Fejlesztési.
KAP reform, az agrártámogatások új rendszere. Vidékfejlesztési Támogatások.
AZ IDŐS ÉS FOGYATÉKOS ELLÁTÁS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMOKBAN JÚLIUS 3.
Az új Vidékfejlesztési Program
Az EU Duna Régió Stratégia elfogadása, hazai és európai uniós prioritásai Nádasi György Külügyminisztérium Győr, október 11.
Dél Baranya Határmenti Települések Egyesülete Siklós, A Közös Agrárpolitika jövője Papp Gergely Agrárgazdasági Kutató.
Dr. Benkő Péter Osztályvezető Március 8.
LIFE KÖRNYEZETVÉDELMI ALPROGRAM
Európai Uniós ismeretek
Előadás másolata:

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA REFORMJA Vidékfejlesztés politika 2014-2020 dr. Maácz Miklós főosztályvezető ÚMVP, Monitoring Bizottság, 2011. december 13.

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG JAVASLATA a vidékfejlesztés politikára az új 2014-2020 programozási időszakra

A REFORM JELENLEGI ÁLLÁSA 2010. április 12. - június 11. Nyilvános vita 2010. július 19 - 20. Nyilvános konferencia 2010. november 18. A Bizottság közleménye a KAP jövőjéről 2010. november 23. – 2011. január 25. Konzultáció a hatástanulmányról 2011. március 17. Elnökségi következtetések a KAP jövőjéről 2011. június 29. A Bizottság 2014-2020-as többéves pénzügyi keretre vonatkozó javaslata 2011. október 12. A Bizottság KAP jogszabály javaslatai

KÖVETKEZŐ LÉPÉSEK 2011 - 2013 A javaslatok Tanács és Európa Parlament általi megvitatása A jogszabályok és a végrehajtási rendeletek elfogadása

Javaslat tárgyalása jelenleg is folyik Lengyel elnökség – munkacsoport ülések, SCA, agrárminiszteri Dán elnökség – munkacsoport ülések, SCA, agrárminiszteri Ciprusi elnökség – trilógus az EP-vel, végrehajtási jogszabályok

Eltérő adottságú vidéki területek Némelyik rossz gazdasági helyzetben van; mások jó növekedési/foglalkoz-tatási rátákat mutatnak a városi térségekhez képest Növekedés és foglalkoztatás szempontjából nincs „tipikus vidéki régió”

A vidék kihívásai Gazdasági-társadalmi kihívások Környezeti kihívások Területi kihívások Jövedelem különbségek Áringadozás, kockázat- menedzsment Lemaradó vidéki térségek Üvegházhatást okozó gázok kibocsátása Termőtalaj kimerülése Víz-, és levegőminőség Élőhelyek és biodiverzitás Vidéki térségek életképessége Az EU mezőgazdaságának sokszínűsége Élelmezésbiztonság Szinergia és kiegészítő jelleg az I. pillérrel és a strukturális alapokkal Hozzájárulás az Európa 2020 stratégiához 7 7

A vidékfejlesztési politika céljai Hosszú távú stratégiai célkitűzések Mezőgazdaság versenyképessége Fenntartható természeti erőforrás- gazdálkodás Kiegyensúlyozott területi fejlődés Az Európa 2020 keretében megfogalmazva: Intelligens, fenntartható, inkluzív növekedés N.B. Also to be mentioned: innovation, the environment and climate change are cross-cutting guiding themes. Operatív prioritások vonatkozóan a: beavatkozási területekre; jobb célindikátorokra Minden tagállam/régió alkalmazza ezeket az elveket a vidékfejlesztési programokban 8 8

Vidékfejlesztés: EMVA Európa 2020 stratégia Közös Stratégiai Keretrendszer (CSF) – lefedi az ERFA-t, EMVA-t, ESZA-t, Kohéziós Alapot és ETHA-t, tükrözi az EU2020 célokat közös tematikai célkitűzésekkel, melyek megvalósítására mindegyik alapban kulcslépéseket határoz meg Partnerségi Szerződések – nemzeti szintű dokumentum mely leírja hogy kerülnek felhasználásra az alapok az EU2020-as célok megvalósítása érdekében Vidékfejlesztés: EMVA Egyéb CSF alapok (ERFA, ESZA, Kohéziós Alap, ETHA) Átfogó témák: Innováció, Környezet és Klímaváltozás Társadalmi kirekesztés, szegénység elleni küzdelem és gazdasági fejlődés előmozdítása vidéken Versenyképesség és a gazdaságok életképességének növelése Az élelmiszer-lánc szerveződésének és az ágazati kockázatkezelés ösztönzése A mezőgazdasági és erdészeti ökoszisztémák helyreállítása, megőrzése és erősítése Erőforrás-hat. Előmozdítása, alacsony CO2 kibocsátású és a körny-i kihívásokra rugalmasan reagáló mg, élip.,erdő tám. Tudástranszfer és innováció előmozdítása a mezőgazdaságban, erdészetben és vidéken Prioritások Vidékfejlesztési Program(ok)

A KAP finanszírozása A 2014–2020-as időszakra vonatkozó uniós költségvetésre tett bizottsági javaslatok a KAP-kiadásokat a 2013-as nominálértéken tartják - I. pillér –Közvetlen kifizetések és piaci kiadások - II: pillér – Vidékfejlesztés I. és II. pillér összesen - Élelmiszer-biztonság - Leginkább rászoruló személyek megsegítése - Céltartalék mezőgazdasági válság esetére - Európai Globalizációs Alap - Az élelmiszer-biztonságra, a biológiai alapú gazdaságra és a fenntartható mezőgazdaságra vonatkozó kutatás és innováció További támogatások összesen A 2014–2020-as időszakra javasolt költségvetés összesen 317,2 milliárd EUR 101,2 milliárd EUR 418,4 milliárd EUR 2,5 milliárd EUR 2,8 milliárd EUR 3,9 milliárd EUR 2,8 milliárd EUR-ig 5,1 milliárd EUR 17,1 milliárd EUR-ig 435,5 milliárd EUR-ig Forrás: „Az Európa 2020 stratégia költségvetése” című bizottsági közlemény, COM(2011) 500 végleges, II. rész.

Intézkedések – néhány kulcsterület (1) Tudástranszfer Szakmai képzés, tanácsadó szolgálat, új technológiák bemutatása Együttműködés: technológiai Technológia-, eljárás-, termékfejlesztés/alkalmazás Együttműködés: gazdasági Pl. rövid ellátó láncok, erőforrás-megosztás Együttműködés: környezeti Jobb eredmények érdekében közös cselekvés (pl. nagyobb területek, nagyobb projektek)

Intézkedések – néhány kulcsterület (2) Vállalkozásfejlesztés − Fiatal gazdák bevonása Kockázatkezelés Új intézkedésrendszer Leader Alulról induló kezdeményezések és a stratégiai szemlélet erősítése Lehetőség a más alapokból történő közös finanszírozásra (Strukturális Alapok)

Intézkedések 15. cikk Tudásátadás és tájékoztatási tevékenységek 16. cikk Tanácsadási szolgáltatások, üzemvezetési és helyettesítési szolgáltatások 17. cikk A mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek minőségrendszerei 18. cikk Beruházások tárgyi eszközökbe 19. cikk A természeti katasztrófák és katasztrófaesemények által károsított mezőgazdasági termelési potenciál helyreállítása és megfelelő megelőző intézkedések bevezetése 20. cikk A mezőgazdasági üzemek és a vállalkozások fejlesztése 21. cikk Alapvető szolgáltatások és a falvak megújítása a vidéki térségekben 22. cikk Az erdőterületek fejlesztésére és az erdők életképességének javítására irányuló beruházások 23. cikk Erdősítés és fásítás 24. cikk Agrár-erdészeti rendszerek létrehozása 25. cikk Az erdőtüzek, a természeti katasztrófák és a katasztrófaesemények által okozott erdőkárok megelőzése és helyreállítása 26. cikk Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások 27. cikk Új erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és értékesítésére irányuló beruházások

Intézkedések 28. cikk Termelői csoportok létrehozása 29. cikk Agrár-környezetvédelemi és éghajlattal kapcsolatos műveletek 30. cikk Ökológiai termelés 31. cikk Natura 2000 kifizetések és a víz-keretirányelvhez kapcsolódó kifizetések 32. cikk A hátrányos természeti adottságokkal vagy egyéb sajátos hátrányokkal rendelkező területek számára teljesített kifizetések 33. cikk A hátrányos természeti adottságokkal vagy egyéb sajátos hátrányokkal rendelkező területek kijelölése 34. cikk Állatjólét 35. cikk Erdő-környezetvédelmi és éghajlattal kapcsolatos szolgáltatások, erdővédelem 37. cikk Kockázatkezelés 38. cikk Termény-, állat- és növénybiztosítás 39. cikk Állat- és növénybetegségek, valamint környezeti események esetére létrehozott kölcsönös kockázatkezelési alapok 40. cikk Jövedelemstabilizáló eszköz

EMVA források Pénzügyi szabályok tekintetében a források és azok szétosztása esetében éves lebontás lesz az MFF-fel (többéves pénzügyi keret) összhangban. EMVA társfinanszírozási arányok: kevésbé fejlett régióban 85%, minden más régióban 50%, a minimum EMVA társfinanszírozás 20%, az innovációval kapcsolatos projektekre a maximum EMVA társfinanszírozása 100%. TS keret – 4% Az EMVA források legalább 25 %-át az éghajlatváltozás mérséklésével és az ahhoz való alkalmazkodással, valamint a földgazdálkodással kapcsolatos tevékenységekre kell fordítani az agrár-környezetvédelmi, az éghajlathoz, az ökológiai termeléshez, valamint a hátrányos természeti adottságokkal vagy egyéb sajátos hátrányokkal rendelkező területekhez kapcsolódó intézkedések keretében. Pillérek közötti rugalmasság: I. pillér éves pénzügyi borítékjából 10%-a átcsoportosítható a II. pillérbe EU-27 átlag 90%-a alatti országok számára a 2014-2020-as vidékfejlesztési programozási időszak pénzügyi borítékának 5%-a átcsoportosítható az I. pillérbe

Főbb változások 2007-2013 időszakhoz képest (1) Az EU Alapok közös keretrendszere – egyszerűsítés és a szabályok harmonizálása Közös Stratégiai Keretrendszer (ernyőrendelet) és Partnerségi Szerződés Mérföldköveken alapuló teljesítményértékelés és előzetes feltételek Különböző uniós alapok programjainak összehangolása A tagállam és a Bizottság Partnerségi Szerződést köt, amelyet a tagállam készít el a Bizottsággal együttműködve. A Partnerségi Szerződés valamennyi támogatást magába foglalja (ERFA, ESZA, KA, EMVA, ETHA (volt EHA)).

Főbb változások 2007-2013 időszakhoz képest (2) A korábbi ÚMVP-ben ismert és alkalmazott tengelyek megszűnnek. Egy intézkedés lista lesz, amelyből intézkedések kombinációját kell kiválasztani az EU prioritásainak elérése érdekében. Ökogazdálkodás külön az AKG-tól együttműködést elősegítő intézkedés megerősített formában, beleértve a kísérleti projekteket, a rövidített élelmiszerláncot és a helyi promóciót természeti hátránnyal érintett területek lehatárolása

Főbb változások 2007-2013 időszakhoz képest (3) LEADER koncepció kiterjesztése és megerősítése – nyitás a strukturális alapok felé Különböző alapok forrásainak felhasználása a helyi akciócsoportok által Több alap esetén: vezető alap (működési költség finanszírozása) EMVA források 5%-a kötelező

Főbb változások 2007-2013 időszakhoz képest (4) Tematikus alprogramok lehetősége a vidékfejlesztési programban az alábbi területeken: fiatal gazdák, kis gazdaságok, hegyvidéki területek, rövid értékesítési láncok Opcionális A tematikus alprogramokra magasabb társfinanszírozás adható, de legfeljebb 90%.

Főbb változások 2007-2013 időszakhoz képest (5) Innováció átfogó célkitűzés lesz Európai Innovációs Partnerségi (EIP) Hálózat a mezőgazdasági termelékenység és fenntarthatóság támogatása érdekében kerül felállításra, amelynek tagjai működési csoportok, szaktanácsadási szolgálatok és kutatók lesznek. Feladata: a) információnyújtás kulcsszereplőknek; b) párbeszédek szervezése program szinten működési csoportok felállításának elősegítése fényében; c) az EIP számára releváns kutatási eredmények és információk áttekintése és jelentése; d) összegyűjti, rendezi és elterjeszti az innovációval kapcsolatos jó gyakorlatokat; e) konferenciákat és műhelymunkákat szervez és információt terjeszt. Innovációs díj (helyi együttműködések) bevezetése, amely legfeljebb 100 ezer eurós díjat jelent olyan innovatív projekteknek és összefogásoknak, amelyek az Európa 2020 prioritások valamelyikéhez hozzájárulnak.

Főbb változások 2007-2013 időszakhoz képest (6) A KAP I. pillérben a közvetlen támogatásoknál bevezetett támogatási felső határ alkalmazása miatt felszabadult forrásokat a mezőgazdasági termelők által megvalósított innovációs projektek finanszírozására kell elkülöníteni. A kedvezőtlen adottságú területek (KAT) fogalma megszűnik és helyette a hátrányos természeti adottsággal érintett területek (HTAT) új lehatárolása lesz. A területek lehatárolására 8 biofizikai kritérium alkalmazható. Jelenleg a finomhangolás folyamatában vannak a tagállamok.

Főbb változások 2007-2013 időszakhoz képest (7) Új elem a kockázatkezelési eszköz bevezetése, termény-, állat- és növénybiztosítás, állat- és növénybetegségek és környezeti károk kölcsönös pénzügyi alapja, újonnan bevezetendő jövedelem stabilizációs eszköz A teljes EMVA keret 5%-ának teljesítmény tartalékként való elkülönítése programonként. Abban az esetben osztható ki, ha a Partnerségi Szerződésben vállalt, egyes uniós prioritásokhoz kapcsolódó mérföldkövek nem teljesülnek. Felülvizsgálat 2017-ben és 2019-ben.

Egyszerűsítések 2007-2013 időszakhoz képest Nem lesznek tengelyek Intézkedések csoportosítva lesznek beavatkozási terület szerint Képzési intézkedésnél a támogatást a képző szerv kapja Állatjóléti intézkedésnél akár éves kötelezettségvállalás AKG, öko-gazdálkodás – 5-7 év után kötelezettségvállalás éves meghosszabbítása Az első éves jelentést csak 2016-ban kell készíteni Nem lesz félidei értékelés Helyszíni ellenőrzések számának csökkentése

Köszönöm a figyelmet! Bővebb információ: A KAP 2013-at követően http://ec.europa.eu/agriculture/cap-post-2013/index_en.htm „A KAP jövője 2020-ig” című bizottsági közlemény http://ec.europa.eu/agriculture/cap-post-2013/communication/index_en.htm Hatásvizsgálat http://ec.europa.eu/agriculture/analysis/perspec/cap-2020/index_en.htm Jogalkotási javaslatok http://ec.europa.eu/agriculture/cap-post-2013/legal-proposals/index_en.htm