Mit jelent az, hogy „ Isten megbánta” ?

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A kiáltó világ.
Advertisements

Jártam a hegyeket, a hegyoldalakat borító erdőket, és csodáltam a természet szépségét, a fenséges tájakat…
A SZERETET - HIMNUSZA IDÉZET PÁL APOSTOLNAK A KORINTUSIAKHOZ ÍRT 1.LEVELÉBŐL.
ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
A szeretet himnusz értelmezése
Krisztus uralma alatt élni 3. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
A házasság még nem a mennyország
Folyamodjatok az Úrhoz,
A Biblia Isten szava.
Advent 4. vasárnapja Advent két szálon fut: várakozunk a Messiás születésének a minden évben való megünneplésére, és próbálunk felkészülni a lelkünkben.
Megszentelődés Péter levelei alapján Ifi óra - Békés
A HÚSVÉTI IDŐ SZIMBÓLUMAI
ALAPIGE: 1Kir 3,
Lelkésztestületi ülés Ramocsaháza, március 27.
IGAZ-GYŐNGYŐK.
Mikortól meddig; Voltam, Vagyok, Leszek?. ÉSZREVÉTLENÜL JELEN VOLTAM AZ ŐSEIMBEN MINDEN EMBERNEK VAN, VOLT, VAGY LESZ ANYJA. IGAZ EZ AZ ÁLLÍTÁS? TEGYÜK.
Zsolt 6,3-5 Kegyelmezz, Uram, mert elcsüggedtem, gyógyíts meg, Uram, mert reszketnek tagjaim! Lelkem is csupa reszketés, és te, Uram, meddig késel? Fordulj.
7. évfolyam 6. lecke (vázlat)
IGAZ-GYŐNGYŐK.
Készíts utat a Kegyelem előtt!
Istenünk, sok-sok feszültség,
Zeng, lelkem, ez új reggelt, A nap, ím, ismét fölkelt. Ó, nap, mily gyönyörű vagy, Az Úr jósága mily nagy! Az Úr hatalma intett, Újra világosság lett.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Gyülekezet Koinónia - Közösség.
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
A Mennyben fenn a trónusnál a Krisztus értem közbenjár
Folyamodjatok az Úrhoz,
A boldogság is kegyelemből fakad
Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom: az én paizsom, idvességem szarva, menedékem. Zsoltár 18:3.
Készítette: Jon A. Palmer
Készítette: Jon A. Palmer
"Az Úr félelmében járva" Apcsel 9:31 Jon Palmer. Az Úr félelmében járva Az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt: eközben.
Kicsoda Isten? 4. prédikáció
Az Élet Igéje június „Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi.
Az Élet Igéje május Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. S én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki. ( Jn 14,21)
Az élet igéje december „Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Jn 1,12).
Az élet igéje május.
A Biblia.
Ábel Folk Iván A HIT HŐSEI 1.. Ábelnak sem sem volt könnyebb, mint neked 1.Mózes 4:1-16;
BECSÜLETESSÉG Becs, becses… ÉRTÉKES! Becsül: értékel, tisztel.
„ Én vagyok az ÚR, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem – így szól az Úr ! „ Jer a.
ISTEN hozott köztünk!.
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében.
A halottak feltámadása és az utolsó ítélet
Noé Bárkája.
Az Élet Igéje január A világ nagy részén január 18. és 25. között rendezik meg az imahetet a keresztények egységéért, egyes helyeken pedig pünkösdre.
Mert ha az egynek bűn(be)esése folytán a halál uralomra jutott az által az egy által, sokkal inkább uralkodnak majd az életben az egy Jézus Krisztus által.
Az Élet Igéje augusztus.
TEREMTÉS Dunaújvárosi Evangélikus Gyülekezet október Ács Sándorné agrármérnök.
Egyedül Isten adhatja a hitet, de a hitedről te is tanúságot tehetsz
Folyamodjatok az Úrhoz,
Bölcsességek, aforizmák
Főpapi kenet Heidelbergi KT 31..
Három hetet meghaladó projekt-hét Neked, rólad, hozzád szól a dal
Mózes első könyve. Mózes első könyve Előadó: Zarka Péter.
Az Özönvíz.
Református istentisztelet 2014 december 21 advent negyedik vasárnap.
Gazdagabb vagy bárkinél,
AZ ISTEN ÁLTAL ADOTT KÖNYVTÁR
1. A „teremtéstörténet(ek)” elbeszélése(i) a) Helye (helyük) a Bibliában: Ter (1 Móz) 1, 1 – 2, 25 (= első két fejezet). b) Keletkezése: - Viszonylag.
1. A „két történet” összevetése /1. ( Ter 1,  Ter 2, 4-9 (10-14) ) a) H ASONLÓSÁGOK : – Az ember Isten „alkotása”, „teremtménye”. – A férfi.
55.
Igeolvasás „1Dicsekednem kell, habár nem használ; rátérek azért az Úr megjelenéseire és kinyilatkoztatásaira. 2Ismerek egy embert a Krisztusban: tizennégy.
KRISZTUS FELTÁMADT - - VALÓBAN FELTÁMADT!.
A) Jézus Krisztus személye
A teremtő és gondviselő Atya
KERESZTÉNY FUNDAMENTUMOK
NEM JÓ AZ EMBERNEK EGYEDÜL? HÁZASSÁG.
Előadás másolata:

Mit jelent az, hogy „ Isten megbánta” ? ( Teremtés könyve 6 : 5-6 ) .... all glory to God*

Teremtés könyve 6, 5-8 „Amikor látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és hogy az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében. Azért ezt mondta az Úr: …all glory to God*

De Nóé kegyelmet talált az Úr előtt.” Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az emberrel együtt az állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is, mert megbántam, hogy alkottam őket. De Nóé kegyelmet talált az Úr előtt.” …all glory to God*

Miért akarja Isten elpusztítani teremtését? Tartalom: Miért akarja Isten elpusztítani teremtését? Mit Jelent a „megbánás” Isten oldaláról? ( Az emberi és isteni megbánás elkülönítése, értelmezése.) Isten megbánásának kontextusa ( Az özönvíz jelentése, Noé szerepe .) …all glory to God*

Isten haragja és kegyelme ( „De Noé kegyelmet talált az Úr előtt.” * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * Isten haragja és kegyelme ( „De Noé kegyelmet talált az Úr előtt.” Hol látunk még ilyet a Bibliában? ) Összegzés Mit jelent tehát, hogy Isten megbánta? ( Milyen tulajdonságokkal tudjuk érzékeltetni a kimondhatatlan valóságot? ) ( Mit tanít Isten ma? ) …all glory to God*

Minden ami bűn, sérti Őt és elhatárolódik attól. * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * 1. AZ ÍTÉLET OKA Isten gyűlöli a bűnt. Isten: szentség, elkülönítettség, tisztaság, helyesség, jóság  tulajdonságainak összessége az Ő jelleme és dicsősége Minden ami bűn, sérti Őt és elhatárolódik attól. Ennek filozófiai megközelítése: Az igazságost nem bántja az igazságtalan. Az igazságot megszünteti ! ISTEN AZ IGAZSÁG ( 2 ) Romlottság, bűn  isteni megbánás …all glory to God*

Féltékeny - irigység Haragszik - indulat Szánakozik - fájdalom * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * 2. Az ISTENI MEGBÁNÁS „Lehet-e Istennél megbánásról és más –indulatot kifejező- tulajdonságról beszélni és ezek hogyan egyeztethetők össze Vele?” (2) Augustinus: Féltékeny - irigység Haragszik - indulat Szánakozik - fájdalom Türelmes - indulat ( 2 ) Megbán anélkül, hogy valamilyen hibáját ki kellene javítania …all glory to God*

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * kibékithetelen ellentét , paradoxon, összeférhetetlenség, káosz érzet, feldolgozhatatlan ember: indulati és értelmi szféra egyazon lélekben Isten: nem ember, hogy megbánhatná tetteit (1Sám 22, 19; 1 Sám 15, 29; Jer 4, 28; Jer 20, 16; Zak 8, 14) (7) de látunk erre számos példát ( 1Sám 15, 35; 1Krón 21, 15; Zsolt 106,45; Ám 7, 3., 6 ) (3) …all glory to God*

képes egyidejűleg a megbánásra, igazságra * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * képes egyidejűleg a megbánásra, igazságra harag és ítélet & szeretet és kegyelem (3) Római levéllel, a kereszténység dogmájával való párhuzam : harag – kegyelem (érdekes : Isten jobban mérlegeli a bűnös kárát, mint a maga sérelmét. Jellemében, lényében egyszerre szerető és hűséges önmagához.) (2) …all glory to God*

Vízözön : Sok nép feljegyzései között (2) (4) * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * 3. KERETTÖRTÉNET Vízözön : Sok nép feljegyzései között (2) (4) Két elbeszélés összefésülése( Papi irat és Jahvista irat) ellentmondások (5) (a víz a keresztség előképe (1Pt 3,20), eszkatologikus párhuzam) (2) (6)  Ezeket az elbeszéléseket a Szentírás a kinyilatkoztatott tanítás közlésére használja fel és globalizálja a mindenségre. Isten ítélete egyszersmind & világítélet előképe ( Lk 26; Mt24, 37) Tükrözi benne Isten igazságát és hatalmát, amellyel lesújt a bűnösre, továbbá irgalmát, amellyel az igazat kiragadja a veszélyből.(Zsid 11, 7) (1) …all glory to God*

De Noé kegyelmet talált az Úr előtt… * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * Noé De Noé kegyelmet talált az Úr előtt… kiválasztott (teremtményi passzivitás-csak hálára indíthat) Kegyelem Igaz és tökéletes ( itt = elfogadott, kedves áldozat) Keresztény életet is él (szabad akaratból fakadó aktivitás) Istennel járt - A hit példaképe ( Zsid11,7) (4) (8) …all glory to God*

Mit jelent, hogy Isten megbánta? * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * ÖSSZEGZÉS Mit jelent, hogy Isten megbánta? „A megbánás nem az örök teremtő terv visszavonása, hanem emberi kifejezés arra, hogy Isten büntetést ró ki a bűnös emberre, és hogy végtelen szentsége miatt gyűlöli a bűnt.” (1) „Ha Jahve megbánást érez, akkor megvalósul valami, ami haragjában és szeretetében, mit lehetőség, ott van.” (3) …all glory to God*

(Noé –konklúzió : alkalmasnak lenni, Istennek az egyén számít) * * * * * * * * * * * * * * * * (Noé –konklúzió : alkalmasnak lenni, Istennek az egyén számít) Máté 24, 36-39 (Emberfia eljövetelének napja) „Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki nem tudja: sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül. Ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is…” (8) (9) …all glory to God*

* * * * * * * * * * * * * * * * Köszönöm :) …all glory to God*

Yürki László, Felhasznált források: Gál Ferenc, Gál József, 2011, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Budapest, Apostoli Szentszék Könyvkiadója (1) Meister Eckhart, 1997, A Teremtés könyvének magyarázata, Budapest, Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó (2) benne: Augustinus : De patientia Augustinus : Vallomások I. Augustinus : Liber 83 Quaestionum Yürki László, …all glory to God*

Dr. Herbert HAAG, 1989, Bibliai Lexikon, Budapest, Apostoli Szentszék Könyvkiadója (3) Jubileumi Kommentár, 1995, A Szentírás Magyarázata I., Budapest, Magyar Református Egyház, Kálvin János Kiadó (4) Gerhard von Rad, 2000, Az Ószeövetség Teológiája, Budapest, Osiris Kiadó (5) …all glory to God*

Dávid Katalin, 2002, A Teremtett világ misztériuma, Budapest, Apostoli Szentszék Könyvkiadója (6) C. I. Scofield D. D., 1967, Magyarázó jegyzetek a Bibliából, Budapest, Evangéliumi Kiadó (7) …all glory to God*

Balogh Barnabás, 2007-02-04, 1 Mózes 6:5-8, Debrecen Internetes források : www.baptista.hu Balogh Barnabás, 2007-02-04, 1 Mózes 6:5-8, Debrecen ( letöltés dátuma : 2011.11.11. )(8) Tóth Sándor, 2003-07-22, 1 Mózes 6:5-8, Debrecen ( letöltés dátuma : 2011.11.11. )(9) …all glory to God*