A bevezetés.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A hatásos prezentáció jellemzői
Advertisements

Europass önéletrajz.
Helyi termék piacra jutása a turizmus lehetőségeinek segítségével. Borsányi Gyula Vezekény,
A Női Szavak Értelmező Szótára
Word 2007.
LámpásLámpás Keresztyén Ifjúsági Dicsőítő Csoport.
Egy ötlet megvalósítása
Tisztelt Látogatóink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni az általános iskolában megvalósuló új tanulásszervezési eljárásokról és azok tartalmáról a TÁMOP.
Tengeralattjáró győzelmi hírek elmaradása – kilövés
Verbális kommunikáció
A térkép és a propaganda kapcsolata Bobák Szilvia.
Készítette: Babinszki Helga TEJ3W9
Képességszintek.
ZENEELMÉLEt.
Verbális kommunikáció
A szóbeli közlés felépítése
Feltűnt nekem, milyen zavarba ejtő tud lenni ez a kérdés: „Mit jelent: szeretni?”.
Készítette: Cselényi Szandra Nóra
Alapok Néhány apróság, amit tisztázni kell. Első feladatok Szúrj be egy diát a legelső helyre! Legyen rajta valami főcímszerű szöveg!
Novellaelemzési szempontok
Minden, matematikusi ismeretekkel fertőzött leendő mérnök számára alapvető kihívás, hogy a túlságosan egyszerű dolgokból többet hozzon ki. Így például.
Adatábrázolás, algoritmusok
TANTÁRGY-ORIENTÁLT IDEGEN NYELV OKTATÁS Istvánffy Miklós Általános Iskola.
 A nyelv megismerése mint  Kommunikációs eszköz  A tanulás eszköze  Árnyalt és reflexív ismeretek a nyelvről  A társadalom belső kohéziójának.
Lázár Balázs diája Bevezetés A vita témájának meghatározása Bemutatkozás.
Stílus és jelentés /társalgási stílus, publicisztikai stílus, tudományos-szakmai stílus, hivatalos stílus /
A szöveg a kommunikáció eszköze.
Óvodai tanterv a 3 és 7 évesek számára
Verbális kommunikáció
Verbális kommunikáció
Szakdolgozat címe Készítette: Név Konzulens: Név 2006.
Az Istenről való beszéd lehetőségei Thomas Mann József és testvérei című regényében.
Korpuszok a nyelvészeti kutatásban: Bevezetés, követelmények ismertetése Vincze Veronika Korpuszok a nyelvészeti kutatásban – 2013.
Expresszionizmus 31/A.
A hatásos prezentáció jellemzői
 Tanuló környezet meghatározása  Ötletgyűjtés, a tanulási környezet ismeretén alapszik  Oktatási stratégia meghatározása  Előzetes képernyő-elrendezés.
Ergonómiai elvek prezentáció készítésekor
1. Bevezetés a tárgy célja: azoknak az eszközöknek és módszereknek a megismertetése és begyakoroltatása, melyek az érvelések megértéséhez, elemzéséhez,
Klímamérés. A klíma percepcionalitása maguk a szervezet tagjai alakítják maguk a szervezet tagjai alakítják munkájukra aszerint van befolyással, munkájukra.
A szövegszerkesztés menete
Összeállította: Dóber Valéria
Az Élet Igéje június „Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi.
EURÓPAISÁG – HITELESSÉG – PROTOKOLL Bevezetés
Az Internet alkalmazásának lehetőségei Áttekintés.
Jegyzet Készítette: Nikli Károly 2013
A kommunikáció tényezői
Néhány jótanács prezentációk készítéséhez
Hivatalos levél szerkesztése
Az internetes keresési módszerek
A nemzeti film fogalma Példa: francia külvárosfilmek.
Filmelemzési szempontok
Szövegszerkesztés és bemutató készítés.   Minimum 5 oldalas dokumentum.  Szabadon választott (papírt tűrő) témában.  1. oldal fedőlap.  2. oldal.
Szövegszerkesztés.   Minimum 5 oldalas dokumentum.  Szabadon választott (papírt tűrő) témában.  1. oldal fedőlap.  2. oldal tartalomjegyzék - automatikusan.
A stílusrétegek IV november 6..
Pályázatok értékelésének tapasztalatai Hoffmann Miklós független szakértő.
Gyakorló óra 5/12.
REDUKTÍV FORRADALOM Török Tamás a Laposa pincészet badacsonyi épületéről.
Golda János: Stílus és korszerűség „kritika” a kritikáról (sokkal inkább néhány gondolat összefüggésben a leírtakkal, mintsem, határozott vélemény és bírálás)
Elemzés MNÁ   január 22-én írta Kölcsey Ferenc, ma ezt a napot a Magyar kultúra napjaként tartjuk számon.  Az alcím - „A magyar nép zivataros.
Formai és stiláris elemei
A kommunikációs folyamat tényezői és funkciói
CSALÁDI ÉLETRE NEVELÉS
Egy plakát elkészítése, nyomtatási eljárások,
előadások tervezése és kivitelezése Kovács Ilona egyetemi tanár
A stílus.
A szegény kisgyermek panaszai
Vincze Veronika Korpuszok a nyelvészeti kutatásban: Bevezetés, követelmények ismertetése Vincze Veronika
Hatékony és pontos munkavégzés
A Biblia és a képzőművészet
Hatékony és pontos munkavégzés
Előadás másolata:

A bevezetés

A bevezetés részei Írott szöveg esetén: a cím és az átvezetés Előadandó beszéd esetén: a megszólítás és az átvezetés

A cím A szöveg tartalmát, lényegi mondanivalóját vetíti előre A címadás jellege korról korra, műfajról műfajról műfajra, szerzőről szerzőre válktozik „ A cím a szöveg összetartó erejének (kohéziójának) egysége, ugyanakkor a szövegen végigvonuló, megmutatkozó tárgy ismeretének a jele, a téma lényeglátásának, a kifejezés erejének mutatója.” (Aczél Petra)

A megszólítás A kommunikáció kialakításának, a beszéghelyzet meghatározásának eszköze – általa határozzuk meg a hallgatók és a magunk kommunikációban betöltött szerepét Legfeljebb hármasosztatú lehet Figyelnünk kell arra, hogy ilyen esetben a megszólítás a téma fele vigyen közelebb (a figyelem ráírányítása a témára) – pl. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek, Tisztelt Magyar Polgárok!; Atyámfiai! Véreim! Polgártársaim! Jelezhetjük a megszólítással azt is, hogy milyen hatáskörű a témánk, hogy a téma keretén belül kikké, mikké válhatnak a hallgatóink – pl. Tisztelt fele- és egész barátaim; Helló fiók, szia lányok!

A jóindulat megnyerésének eszközei: a felkészületlenség (tettetett szerénység) toposza – „Önöknél nyilvánvalóan kevesebbet tudhatok a témáról, mégis…” a bizonytalanság toposza – „Hogy is kezdjem…” a ráígérés toposza – „Előttem ezt még senkitől sem hallhatták…” a megbízatás toposza – „Nem magamért szólok, mások késztettek rá…” az ajánlás toposza – „Ez az előadás nem valósulhatott volna meg, ha nincs X, Y stb.” a belső kényszer toposza – „Nem tarthatom magamban tovább…”

A figyelem megragadásának eszközei: Stílus – változatosság (kérdések, felkiáltások), ellentételezések szillogizmusok, enthümémák) Mondatszerkezet – párhuzamos mondatszerkezet – anaforikus ritmika; egyszerű mondatszerkezet; ismétlés, fokozás Jelnetésbeli telítettség

A téma megadása Nem a téma megjelölése a feladat, hanem a téma megígérése – Erről, erről meg erről fogok szót ejteni Eszköze: a felsorolás Egyszerű, közérthető, követhető stílus