Kant és a transzcendentális filozófia 2010-2011-es tanév VIII. előadás

Kant és a transzcendentális filozófia A 18. század derekára mind az empirista, mind a racionalista hagyomány válságba jutott. Az empirizmus nem volt képes pusztán a tapasztalatból megalapozni a bizonyosságot. A racionalizmus elvont koncepciókat fejlesztett ki, amelyeket nehéz visszavonatkoztatni a tudományos megismerés összefüggéseire. Eljött az ideje a Descartes-tól eredő problémafelvetés újragondolásának. Az empirizmuson belül az újragondolás Hume érdeme. A racionalista hagyományon belül Kant nevéhez fűződik a legjelentősebb megújítási kísérlet. Kant a két rivális hagyomány összeegyeztetésével, új alapokról indulva próbálta feltárni a megismerés bizonyosságának alapjait.

Kant és a transzcendentális filozófia Immanuel Kant (1724-1804) Königsbergben élte le egész életét. Városa egyetemének professzora volt. Kezdetben főleg a természetfilozófia területén alkotott. Az 1770-es években merült fel benne a ‘kritikai filozófia’ alapgondolata. Főműve: A tiszta ész kritikája (1781, 1787). További fontos művei: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése (1785) A gyakorlati ész kritikája (1788) Az ítélőerő kritikája (1790) A vallás a puszta ész határain belül (1793)‏ Az erkölcsök metafizikája (1797).

Kant és a racionalizmus Kant már a kritikai fordulat előtt is eltért a racionalisták többsége által elfogadott nézetektől. Három eltérés: 1. Az elégséges alap elvének megragadása 2. Az matematikai és a filozófiai módszer viszonya 3. Az ontológiai istenérv megítélése

Kant és a racionalizmus Az elégséges alap elve (Leibniz) Semmi nem létezhet anélkül, hogy létezésének elégséges alapja lenne. Kant megkülönböztette az elv két alkalmazását. Logikai alkalmazás: a következtetés csak akkor érvényes, ha a premisszákból maradéktalanul le lehet vezetni. Ontológiai alkalmazás: a jelenség maradéktalanul visszavezethető létesítő okaira. Kant szerint a két alkalmazás összekeverése csábította arra a racionalistákat, hogy tisztán spekulatív úton állapítsanak meg létezésre vonatkozó tételeket.

Kant és a racionalizmus Kant megkülönböztette a matematikai és a filozófiai okoskodás módszerét. A korábbi racionalizmus hajlott a kettő azonosítására. A matematikai és a filozófiai módszer különbségei: 1. A matematika mennyiségi viszonyokkal foglalkozik, a filozófia minőségiekkel. 2. A matematikai fogalmak konstruáltak, a filozófia viszont már adott fogalmakat vizsgál. 3. A matematika módszere szintetikus, a filozófiáé analitikus. A filozófia az ismeretek alapjaira kérdez rá. A szintetikus módszer jellemzője az általánosítás, az analitikusé a ‘redukció’.

Kant és a racionalizmus Kant már a kritikai fordulat előtt elvetette az ontológiai istenérvet. Téves az az elgondolás, hogy a létezés tulajdonság. A létezés nem lehet Isten egyik perfectio-ja. Egy dolog jellemzésének egyik dimenziója az, hogy felsoroljuk a tulajdonságait, egy másik pedig az, hogy megállapítjuk, létezik vagy nem létezik. A korai Kant a ‘kozmológiai istenérvet’ fogadta el. Minden véges dolog abszolút okot feltételez; Isten ez az abszolút ok. (A tiszta ész kritikájában oda jutott, hogy Isten létezése nem bizonyítható filozófiai érvekkel.)

Kant és a racionalizmus Kant filozófiai fejlődése szempontjából igen fontos volt Newton és Leibniz vitája arról, hogy a tér abszolút vagy relatív jellegű-e. Kant eleinte Newton álláspontja mellett állt: a térnek megváltoztathatatlan tulajdonságai vannak (csak háromdimenziós lehet). Később elbizonytalanodott: mi van, ha a jelenségek térbeli elrendezése csak arra a módra jellemző, ahogy az elme felfogja őket? Nem akarta azonban Leibnizet követve viszonyfogalommá tenni a térbeliséget. Az, ahová ennek a kérdésnek a kapcsán eljutott, fontos tényezője lett A tiszta ész kritikájának.

A transzcendentális filozófia Kant alapvetően ugyanazokat filozófiai problémákat próbálta megoldani, mint elődei. Kant számára is az volt a legfontosabb feladat, hogy számot adjunk a tudományos megismerés lehetőségéről. Tisztázni kell a modern természettudomány metafizikai alapjait. Kant azt gondolta, hogy a ‘kritikai filozófia’ a legjobb kiindulópont ennek a feladatnak a teljesítésére.

A transzcendentális filozófia A kritikai filozófia kulcsa a transzcendentális módszer. Transzcendentális megismerés: nem a megismerés tárgyaira koncentrál, hanem a megismerés módjára és a priori lehetőségére. A priori: tapasztalattól független, tapasztalat előtti. A posteriori: tapasztalat utáni. A transzcendentális módszer elvonatkoztat a tapasztalat tárgyaitól. A módszer a megismerőképesség feltérképezésére irányul. A megismerés a tapasztalattal kezdődik, de előfeltételez egy tapasztalat előtti ‘mechanizmust’. ‘Kopernikuszi fordulat’ Nem a tapasztalat tárgyaitól haladunk a megismerőképesség felé, hanem a megismerőképesség felől a megismerés tárgyai felé.

A transzcendentális filozófia A transzcendentális módszer válasz a David Hume munkásságában rejlő kihívására. Hume azt tanította, hogy tapasztalati ismereteink nélkülözik a bizonyosságot. Amit tapasztalatból tudunk, sohasem szükségszerű. A természeti törvényeket valószínűségi ítéletekké fokozta le. Kant úgy érezte, Hume száműzi a természettudományból a bizonyosságot. Elismerte azonban, hogy a tapasztalat önmagában nem szavatolhatja az ismeretek bizonyosságát. A bizonyosság forrását abban a tapasztalat előtti mechanizmusban keresnünk, amely az ismereteinknek formáját meghatározza.

Kant elmélete az emberi megismerésről A transzcendentális módszer alkalmazása vezet el a megismerés kanti elméletéhez. Kiindulópont: az emberi megismerésben már benne rejlenek az ismeret formái, mielőtt még bármilyen tapasztalatot szereznénk (a priori formák). Három emberi képesség működik közre a megismerésben: 1. Szemlélet 2. Értelem 3. Ész

Kant elmélete az emberi megismerésről Szemlélet Az elme szemléleti formákat alkalmaz az ismeret tárgyaira. A megismerés tárgya azáltal válik jelenséggé, hogy igazodik ezekhez a formákhoz. Két szemléleti forma: tér és idő. A szemlélet jóvoltából a tárgyakat mindig térben érzékeljük, a rájuk vonatkozó képzetek pedig időben váltakoznak. A megismerés tárgya azáltal válik jelenséggé, hogy igazodik ezekhez a formákhoz. (Ding an sich – Ding für uns)‏

Kant elmélete az emberi megismerésről Értelem Az értelem lehetővé teszi, hogy a tapasztalat tárgyait elgondoljuk, illetve kijelentéseket tegyünk róluk. Az értelem adja hozzá a tapasztalathoz a fogalmakat. Ezek a fogalmak is a priori adottak (transzcendentális kategóriák, illetve tiszta értelmi fogalmak). A transzcendentális kategóriák zárt rendszert alkotnak. A ‘kategóriák táblája’ négy fajra osztja őket, amelyek mindegyike három fogalmat vagy fogalompárt tartalmaz. Mennyiség (pl. ‘egység’, ‘sokaság’), minőség (pl. ‘realitás’), viszony (pl. ‘kauzalitás’), modalitás (pl. ‘lehetőség’).

Kant elmélete az emberi megismerésről Ész (A szemlélet és az értelem fogalma tisztázza minden ismeret eredetét a tapasztalat határai között.) Az ész arról ad számot, ami a tapasztalat alapjánál rejlik, vagy ami túlnyúlik a tapasztalaton. Két terület: A tudományok általában vett lehetősége („Miképp lehetséges tiszta természettudomány?”) Válasz azokra a kérdésekre, amelyekre az ember a tapasztalatra támaszkodva nem kap választ: Isten, szabadság, halhatatlanság.

Kant és a szabadság problémája Az észt foglalkoztató kérdések közül a szabadság problémája a legfontosabb számunkra. A probléma a szabad akarat régi filozófiai kérdéséből nőtt ki (determinizmus – indeterminizmus). Kant szerint a természettudományos ismereteink alapján be kell látnunk, hogy a jelenségvilág minden eseményére érvényes a kauzalitás törvénye. Ez kizárni látszik az emberi szabadságot: minden emberi cselekedet determinált. Az a lehetőség, hogy az ember spontán cselekvések kiindulópontja legyen, puszta illúzió?

Kant és a szabadság problémája Kant megoldási javaslata azon alapul, hogy a kauzalitás az egyik tiszta értelmi fogalom. A kauzalitás vonatkozik mindenre, ami jelenség. De az ember önmagáról nem csak érzéki tapasztalás, hanem „önérzékelés”, appercepció révén is tudomással bír. Az ember az appercepció tárgyaként nem jelenség, ezért nem is vonatkozik rá a kauzalitás törvénye. Az ember két világ polgára: egyrészt természeti (testi) lény (phenomenon), másrészt szabadságra képes erkölcsi lény (noumenon). ‘Van’ (Sein) és ‘kell’ (Sollen): a szükségesség két fajtája. A természettudományok csak azt ismerhetik meg, ami van (volt, lesz).