Készítette: Tömördi Péter A perifériák Készítette: Tömördi Péter

A perifériák fogalma és csoportosítása Periféria: Számítógéphez csatlakoztatott eszköz, amely bővíti a számítógép funkcionalitását Perifériák csoportosítása: Bemeneti Kimeneti Be- és kimeneti Perifériának nevezünk minden számítógéphez csatlakoztatott eszközt, amely nem nélkülözhetetlen a számítógép működéséhez Az adatáramlás szempontjából megkülönböztetünk beviteli, kiviteli, illetve be- és kiviteli eszközöket

A billentyűzet 3 rész: Numerikus, alfanumerikus, funkciógombok A billentyűk mátrixba vannak rendezve, és a lenyomásukkor keletkező impulzust a gép feldolgozza A billentyűzet a számítógép legalapvetőbb beviteli eszköze, mely az évek során rengeteg átalakuláson ment át. Ennek ellenére számos jellemzője nem változott, pl. a billentyűkiosztás. A billentyűzet elkészítésekor a hagyományos írógépet vették alapul, ezért örökölte a billentyűkiosztásának egy részét az írógéptől. A billentyűzet 3 részre osztható:  Alfanumerikus rész: Itt találhatóak a betűk és számok. Ez a rész szinte teljesen olyan, mint az írógép billentyűzete, ami azért jó, mert ezáltal nem kellett az írógépet használni tudóknak újra megtanulni a gépelést, ha számítógépet akartak használni. Pluszban található itt még alapesetben egy windows/command, és egy helyi menü billentyű is. További műveletet végző billentyű, ami nincs az írógépen: tab, ctrl, alt, insert, backspace. Numerikus rész: Az itteni billentyűk a számológép  gombjainak felelnek meg. Itt is megtalálhatóak a számok, rajtuk kívül még a műveletvégző gombok ("+", "-", "/", "*") is. Funkciógombok: Még a grafikus operációs rendszerek előtt volt kiemelt szerepük. Ahogy nevük is mutatja, különböző funkciók elérésére alkalmasak. Ma már csak néhány program (pl. Total Commander, játékok) használja ki ezeket a gombokat teljes mértékben. A grafikus operációs rendszerek, és az egér megjelenésével szerepük folyamatosan csökkent. A billentyűzet működési elve, hogy a billentyűk mátrixba vannak kötve, ezáltal minden billentyűhöz egy meghatározott kód tartozik. Ezt a kódot már az operációs rendszer, vagy egy adott program értelmezi. Vannak speciális billentyűzetek, amelyeken több gomb van, mint a megszokott (magyar billentyűzet esetén a 101 vagy 102 gombos változatok az elterjedtek). Ilyen kiegészítő billentyű lehet a böngésző, levelező kliens, vagy egyéb program indítására szolgáló gomb. Az ilyen gombok kezelése többnyire egy különálló driver feladata. A billentyűzetek többnyire USB porton csatlakoznak a számítógéphez. Elterjedt még a PS/2 vagy Bluetooth alapú csatlakozás is.

Az egér A grafikus operációs rendszerekkel terjedt Két típus: mechanikus, optikai Lehet: 2 gombos+görgős, vagy 3 gombos 1970-ben készítették el az első egeret, amely a grafikus operációs rendszerekkel együtt villámgyorsan elterjedt. Pozicionáló eszköz, mellyel az objektum orientált felületen műveleteket végezhetünk el (pl. kijelölés, vonszolás). Régen 3 gombos volt, ma már a 2 gombos és görgős az elterjedt. Eleinte mechanikus egereket használtak. Ennek lelke egy műanyag borítású acélgolyó. Az acélgolyóhoz két, egymással 90 fokos szöget bezáró henger ért. Az egyik henger felelt meg egy koordináta rendszer "X", a másik az "Y" tengelyének. A golyó forgása által a hengerek is forogtak. Ezeket a forgásokat elektromos impulzusokká alakították, amiket a számítógép feldolgozott. Az elv egyik hátránya, hogy kopik, lévén, hogy mechanikus. A másik hátrány, hogy könnyen szennyeződik. A golyó felületére ragadó szennyeződések negatívan befolyásolják az egér pontosságát. Ma már optikai egereket használnak, melynek lényege, hogy egy lézer folyamatosan megvilágítja az egér alatti területet, amit egy szenzor figyel. Az egér alatti terület változásából számítja ki a szenzor a megfelelő kurzormozgást. Régen ezek az egerek még ,,érzékenyek" voltak az alattuk lévő felületre, de ma már ez nem probléma számukra. Az egereket a billentyűzethez hasonlóan USB, PS/2 vagy Bluetooth porton keresztül csatlakoztathatjuk a számítógéphez.

A lapolvasó Papíralapú dokumentumdigitális dokumentum Típusai: síkágyas, kézi, dob Fontos jellemzői: felbontás, denzitás, színmélység A lapolvasó feladata valamilyen papíralapú dokumentum, vagy fénykép digitalizálása. Működése során erős fénnyel végigpásztázza a dokumentumot, közben a visszaverődő fényt egy érzékelő eszköz (többnyire CCD) érzékeli, majd a rögzített információkat a számítógépnek továbbítja. A lapolvasók 3 kategóriára bonthatók: Síkágyas szkenner: A legelterjedtebb kategória, kedvező árúak, és rengeteg gyártó termékei közül válogathatunk. A4, vagy A3 íveket tudnak beolvasni. Kézi szkenner: A könnyen hordozható lapolvasókat soroljuk ide. Hátránya a pontatlanság, ennek ellenére kisebb dokumentumok gyors beolvasására tökéletesen megfelelnek. Dobszkenner: Nagyobb dokumentumok precíz digitalizálására használják. A dokumentum egy hengeren halad végig, amelynek alkotóján megtalálható a megvilágító- és a leolvasó egység. A szkenner fontos jellemzője a felbontóképesség (DPI-Dot Per Inch). Ez határozza meg, hogy a szkenner milyen részletgazdagon tudja a dokumentumot beolvasni. Leginkább fényképek beolvasásánál van jelentősége. Amíg szövegekre elegendő a 100-200 DPI, addig képeknél már a 600 DPI tekinthető az alsó határnak. A részletgazdagság egy másik mérőmennyisége a denzitás. Azt adja meg, hogy mekkora fénytartományt lát a szkenner. Minél nagyobb ez az érték, annál több részletet tud beolvasni a lapolvasó. Fényképek beolvasásánál a színmélység is fontos szempont. Ez a mennyiség azt határozza meg, hogy mennyi színt képes a szkenner érzékelni. Alapegysége a Bit. Általánosnak tekinthető a 24 bites szkenner. Ez azt jelenti ,hogy 224, azaz,  16 777 216 féle színt képes érzékelni. Kifejezetten a szkennerekhez készített program az OCR (Optikai Karakterfelismerő) program. A program nélkül a beolvasott dokumentumok csak egy egyszerű képfájlként vannak eltárolva. Ennek egyik hátránya, hogy a tárolás így redundáns (a dokumentum képpontonként van eltárolva, nem karakterenként, ami nagyobb tárhelyet igényel). A másik hátrány, hogy így a szöveg nem szerkeszthető, és tartalmában nem lehet keresni. Az OCR program feladata, hogy az ilyen képállományokban megkeresi, és felismeri a karaktereket. A felismert dokumentum ezek után már szerkeszthető dokumentumként menthető. OCR programra példa az Abbyy Fine Reader .

A kamera Mozgó kép, és hang rögzítése Fontos jellemzői: fényérzékelő típusa, objektív képességei, támogatott háttértár, üzemidő, kezelt formátumok A kamera a szkennerhez, és a fényképezőgéphez hasonlóan egy digitalizáló eszköz. Feladata a kép és hang egyidejű digitalizálása. Működési elve, hogy az objektíven beérkező képet a fényérzékelő elektromos impulzusokká alakítja, a mikrofon ugyanezt a folyamatot végzi el a hang esetében. Az elektromos jeleket a kamera elektronikája feldolgozza, és a háttértáron eltárolja. A kamera fontos alkatrésze a fényérzékelő, ami lehet CCD vagy CMOS is. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai. A CCD nagyobb érzékenységű, de többet fogyaszt, a CMOS gyorsabb, és kevesebbet fogyaszt. Komolyabb kamerákban több, akár 3 érzékelőt is elhelyeznek a jobb képminőség érdekében. Másik nagyon fontos egység az objektív. Nagyban meghatározza, hogy milyen felvételek készíthetőek a kamerával. Meghatározza a látószöget, és azt is, hogy milyen fényviszonyok között filmezhetünk. Lényeges, hogy milyen az autófókusz, és hogy van-e lehetőség kézzel beállítani a fókuszt. Felsőkategóriás kameráknál már cserélhető az objektív. Ajánlott képstabilizátorosat választani. Már a digitális képstabilizátor is meglepően nagy hatékonysággal csökkenti a kézremegést, ezt a hatást csak az optikai képstabilizátor múlhatja felül. Nem elhanyagolható még az, hogy milyen háttértárra tud rögzíteni a kamera. Ezen a téren nagy a választék, régebben még MiniDV kazettákat használtak. Itt a tároló nem digitális, így jelentős minőségromlás tapasztalható. Elterjedtek voltak még a merevlemezes kamerák, egyetlen előnyük a nagy tárhely volt. Nagyon vigyázni kellett rájuk, hiszen a merevlemez nem szereti a rázkódást, emiatt egy leejtés a kamera végzetét jelentette. További hátrány az üzemidő, mivel a merevlemez mozgó alkatrészt tartalmaz. Az SD kártya térnyerésével kezdtek megjelenni az SD kártyát támogató kamerák. Itt már nincs mozgó alkatrész, így az üzemidő a sokszorosára nőhetett. Komolyabb kameráknál már szempont lehet a bővíthetőség is. Ezen a szinten már nem kell kizárólag a beépített mikrofonra hagyatkoznunk, jack csatlakozón összeköthetjük a kamerát mikrofonnal is. Továbbá vannak olyan kamerák is, amelyekre segédfény csatolható, ez nagy előny rossz fényviszonyok között.

A monitor A számítógép állapotáról tájékoztat A videokártyától kapja a jelet Két fő kategória: CRT, vagy katódsugárcsöves LCD, vagy folyadékkristályos A monitor a billentyűzethez hasonlóan alapvető periféria. Segítségével értesülhetünk arról, hogy éppen mit is csinál a számítógép. A monitor számára a videókártya küldi a jeleket. Ez történhet VGA, D-Sub, DVI, HDMI, vagy DisplayPorton keresztül. A videókártya lehet alaplapra integrált, de lehet különálló is. Ilyenkor többnyire PCI foglalaton csatlakozik a számítógéphez. Egy átlagos videókártya a PCI foglalatból nyeri tápellátását, de a komolyabbak kiegészítő tápellátást igényelnek. Külön grafikus processzorral, és memóriával rendelkeznek a CPU tehermentesítése miatt. A monitorok kezdetben katódsugárcsövesek voltak. Működésének lényege, hogy egy elektronágyú a képernyőre juttatja az elektronokat a vezérlőrácson keresztül. A vezérlőrács feladata az elektronok mennyiségének szabályzása. Két eltérítő lemezpár határozza meg, hogy az elektronok a képernyő mely részére jutnak el. Az elektroncsőben alkalmazott elektromos tér segítségével gyorsulnak az elektronok. A képernyő bevonatába becsapódva gerjesztik az ott lévő atomokat, amelyek ennek eredményeképpen fényt bocsájtanak ki. A kép alkotása soronként történik. A képfrissítési frekvencia határozza meg azt, hogy ez másodpercenként hányszor történjen meg. A katódsugárcsöves megjelenítők hátránya a méret, és a fogyasztás. Előnye a színhűség, fotólaborokban még ma is CRT monitorokat használnak. Ma már a folyadékkristályos monitorok az elterjedtek. Működésének lényege, hogy a folyadékkristályt két üveglap között helyezik el, és az áteresztőképességét változtatják elektromos mező segítségével. A színek megjelenítéséhez fényszűrőket alkalmaznak. A képpontokat pontmátrixok alkotják. A háttérvilágítást eleinte CCFL fénycsövekkel oldották meg. Ennek a megoldásnak a hátránya volt a túlzott energiaigény és melegedés. Később tértek át a LED alapú háttérvilágításra. Ezek a transzmissziós kijelzők. A reflexiós kijelzők esetében nincs külön háttérvilágítás, hanem egy fényvisszaverőréteg biztosítja a környezet fényének felhasználását. Hátránya, hogy viszonylag világos környezetet igényel. A kijelzőket kétféle védőréteggel lehet venni. Az egyik a fényes típusú. Előnye, hogy nagyobb színhűséget eredményez, hátránya, hogy erősen tükröződik. A matt felület nem tükröződik, de kevésbé színhű. A pontmátrix működése szempontjából a monitor lehet passzív mátrix alapú. Ekkor a folyadékkristályt határoló üveglapon található két pontmátrix. Az egyik a vízszintes, a másik a függőleges címzést valósítja meg, elektromos tér segítségével. Hátránya, hogy az elektromos tér nem csak egy képpontra, hanem a szomszédos képpontokra is hatással volt, ami szellemképet idézett elő. Ezért kifejlesztették a TFT-t (Thin Film Tranzistor). Ennek lényege, hogy minden képpontot egy tranzisztor vezérel, ami nagyobb pontosságot, és szellemkép mentes eredményt produkál. A folyadékkristályos monitorok előnye a kis méret, és a kis fogyasztás.  

A nyomtató Digitális dokumentumpapíralapú dokumentum Típusai: Mátrix Tintasugaras Lézer termikus A nyomtató lényegében a szkenner ellentéte, digitális dokumentumból papíralapút készít. A nyomtatók számos típusát használják, attól függően, hogy mit, milyen költségen, és hol akarnak kinyomtatni: Mátrixnyomtató: Működésének lényege, hogy egy festékszalagot acéltűk ütnek meg, ezáltal pontok kerülnek a papírra. Rendszerint szövegek nyomtatására alkalmas. Fontos jellemzője a tűk száma, ami 9, 18, vagy 24 darab lehet. Számlák, blokkok nyomtatására használják. Tintasugaras nyomtató: Lényege, hogy festékpontokból állít össze egy képet. Az így kapott felbontás elérheti a 600 DPI-t (lásd DPI a szkennernél). Több altípusa is létezik. A buboréknyomtató esetében a nyomtatófejben lévő fúvókáknál fűtőszálak vannak. Ezek forráspontig fűtik a festéket, elindul a gázképződés, ami buborékképződést eredményez. A buborék kipukkad, egy csepp festék a papírra kerül, a buborék helyére pedig újabb festékmennyiség jut. Az eljárás érzékeny a környezeti hőmérsékletre. A piezoelektromos nyomtatóban egy piezokristály van. Feszültség hatására megnöveli térfogatát, és a megfelelő mennyiségű festéket nyomja a papírra. A tintasugaras nyomtatók érzékeny része a patron fej része. Van olyan megoldás, ahol a fej csak a patronnal cserélhető, és vannak megoldások, ahol a fej külön is cserélhető. A nyomtatók kikapcsolt állapotban a fejet a patronnal olyan pozícióba állítják, ahol biztosan nem tud beszennyeződni, vagy kiszáradni a fej. A fekete szín kikeverése olcsóbb nyomtatóknál az alapszínekből történik. Komolyabb nyomtatók külön fekete patront használnak. Lézernyomtató: Itt nem festékpatront, hanem tonert alkalmaznak. Egy elektromosan töltött hengerre felviszik a festékanyagot. Egy lézersugár végigpásztázza a hengert. Ahol a lézer végigment, ott a henger töltését veszti, de csak ott marad meg a festék. A felmelegített papírra rányomja a henger a festéket, így készül el egy sor. A lézernyomtatók drágábbak, mint a tintasugarasok, de jobb és időtálló nyomatokat készítenek, ráadásul gyorsabbak. Termikus nyomtató: Blokkok nyomtatására használják, akárcsak a mátrixnyomtatót, de minősége valamivel jobb. Speciális papírt igényel, mert a nyomtatófej felmelegíti a papírt, és beleégeti a karaktereket.

A hangszóró Elektromos impulzusokhallható hang Típusai: Dinamikus Piezoelektromos Aktív Passzív Használat: hangfalak, hangrendszerek A hangszóró feladata a hangkártyától fogadott elektromos impulzusok hanggá alakítása. A hangszóró a jeleket a hangkártyától kapja. A hangkártya lehet alaplapra integrált, vagy külön PCI foglalatra csatlakoztatott is. A hangszórókat működésük szempontjából több kategóriára oszthatjuk: Dinamikus hangszóró: Ebben a hangszóróban egy mágnes található, benne egy lengőtekercs van. Amikor elektromos impulzusok érkeznek ide, akkor a lengőtekercs kitér valamilyen irányba, rezegni kezd. A rezgés frekvenciája megfelel az impulzus frekvenciájának. A tekercs egy kúp alakú laphoz van rögzítve, ez a lap pedig kapcsolatban van a membránnal, melynek anyaga többnyire papír, vagy műanyag. Így lényegében a tekercs rezgésének hatására rezegni kezd az egész rendszer, amit mi hangnak érzékelünk. Piezoelektromos hangszóró: Hasonló a dinamikus hangszóróhoz, csak itt a tekercset egy piezokristály helyettesíti. A piezokristály feszültség hatására megváltoztatja a térfogatát. Magas frekvenciás hangok előállítására használják ezt a hangszórót. A hangszórók jelfeldolgozás szerint az alábbi két csoportra bonthatók: Passzív hangszóró: Az ilyen hangszórók nem igényelnek külön erősítő berendezést a működéshez, a nekik küldött jeleket közvetlenül alakítják hanggá Aktív hangszóró: Erősítő berendezés nélkül nem képesek hangot kiadni, a nekik szánt jelet előbb fel kell erősíteni, hogy működjenek. Hangszórót önmagában csak hangosbemondókban használnak. Ekkor is elhelyezik egy hangfalban. A jobb minőség érdekében több hangszórót is elhelyeznek egy hangfalban, olyanokat, amelyek különböző frekvenciatartományban működnek, ezáltal a hangfal nagy dinamikájú frekvenciatartományt tud lefedni. Ilyenkor hangváltót is alkalmaznak. Ez egy olyan áramkör, amely a bemenetére érkező adott frekvenciájú jeleket adott frekvenciatartományú jelekre bontja. Így minden hangszóró a neki megfelelő frekvenciájú jeleket kapja meg. Egy hangfal esetében oda kell még figyelni a rezonancia elkerülésére is. Rezonancia akkor lép fel, amikor a hangszórók olyan frekvenciájú hangot adnak ki, amelynek hatására a hangfal maga is rezegni kezd. Ez minden hangfalnál más frekvencián következik be, és a kiadott hang ilyenkor erősen torzul. Ezt úgy küszöbölik ki, hogy a hangfal belső terét valamilyen puha anyaggal töltik fel, illetve a membránok mozgásából eredő mozgó levegőt egy csatornán vezetik ki a hangfalból. Egy hangfalat ritkán használnak egy hatalmas frekvenciatartomány lefedésére. Ezért használnak hangrendszereket, ahol a különböző hangmagasságok különböző hangfalakhoz tartoznak. A legegyszerűbb a sztereó, itt két hangfal van, amelyek ugyanolyan hangmagasságokkal dolgoznak. A két hangszóróból nem ugyanaz a hang jön, így biztosítják a térhatást. Az 5.1 már komolyabb megoldás, és a térhatás is jobb. Itt egy hangfal van a mély hangoknak, kettő van a központi hangoknak, és kettő a háttérzajoknak. Filmeknél előszeretettel alkalmazzák. Filmek esetében gyakran alkalmazzák a Dolby kódolást, amely lehet akár 5.1 formátumú is, és szintén térhatást biztosít.

A projektor Képinformációk kivetítése Fontos jellemzők: Típusok: Felbontás Fényerő Típusok: DLP, vagy mikrotükrös LCD, vagy folyadékkristályos A projektor feladata a bemenetére érkező képinformációk kivetítése. Legtöbbször vetítővászonra, vagy valamilyen sima fehér falra vetítik a képet. A projektorok számos célra alkalmasak, pl. filmvetítés, prezentáció vetítése, stb. Ennek megfelelően rendkívül széleskörűen használják őket. Prezentációs célra hordozható változatokat használnak, míg filmek vetítéséhez fixen telepített darabokat alkalmaznak. A projektorok fontos jellemzői: Felbontás: Ugyanolyan fontos, mint a monitor, a nyomtató, vagy a szkenner esetében. A felbontás azt határozza meg, hogy a projektor milyen részletgazdag képet tud kivetíteni. Régebben még a VGA (640*480) volt az alap, később jelent meg az XGA (1024*768). Közös jellemzőjük, hogy 4:3-as képarányt használnak. A 720p (1280*720) vagy az 1080p (1920*1080) már 16:9-es képarányúak, a mozis szabványhoz alkalmazkodnak. Ma már ezek számítanak alapfelbontásnak. Fényerő: A nevéből adódóan azt határozza meg, hogy milyen fényerővel tudja a projektor a képet kivetíteni. Fontos jellemző, hiszen ez alapján tudjuk, hogy mennyire kell elsötétíteni a szobát, vagy egyáltalán szükség van-e sötétítésre. Mértékegysége a Lumen. A Lumen a fényáram jellemzője. 1 Lumen egyenlő 1 Kandela fényerősség egy adott pontból minden irányba egyenletesen történő kisugárzásával. 1 Kandela fényerőssége van átlagosan egy gyertyának. A projektorok csoportosítása felépítésük, és működésük szerint: DLP projektor: Mikrotükrös projektornak is nevezik. Digitális alapon működik, így a jel tisztasága is megmarad. Egy félvezető chip mikrotükrök millióit szabályozza, hogy megfelelő képet tudjon kivetíteni a projektor. A fényforrás rendszerint egy nagyteljesítményű izzó, melynek üzemideje elérheti a 10 000 órát, mielőtt cserélni kellene. A fény a mikrotükrökön keresztül a lencséken hagyja el a projektort. LCD projektor: Hasonló elven működik, mint a DLP, csak itt mikrotükrök helyett LCD cellák vannak. Manapság ez a projektor az elterjedtebb. A DLP-vel szemben számos előnye van. Például kevésbé szellemképesek a gyors mozgások, és kevésbé fárasztja a szemet (A DLP képét nézve, ha a kép két széle között mozgatjuk a szemünket, akkor észrevehető, hogy a kép alkotószíneire esik szét. Néhány órás használat után ez zavaróvá válik). Az LCD hátránya, hogy rosszabb a kontrasztaránya.

A hangkártya Hangjeleket küld és fogad Lehet integrált, vagy PCI-os Alkotóelemei: Digitálsi-analóg átalakító 3,5 mm-es jack, vagy RCA aljzatok Szűrők hullámtábla A hangkártya segítségével tud a számítógép hangokat kezelni. Kimeneti, és bemeneti periféria is egyben, hiszen a hangszóró számára jeleket küld ki, mialatt fogadja a mikrofon jeleit. A mai gépeken már alaplapra van integrálva egy hangkártya, amely az alapvető feladatokra elég szokott lenni. Vannak 2.1 és 5.1 rendszerű integrált hangkártyák is. Hangkártya emellett kapható PCI-os bővítőkártyaként is, ebben az esetben jobb minőséget kapunk. A hangkártyák alapesetben a szabványos 3,5 mm-es jack csatlakozáson keresztül küldik, illetve fogadják a jeleket. Komolyabb darabok esetében az RCA foglalat is megjelenhet. Hangrendszertől függően többnyire egy aljzat csak egy feladatra alkalmas, ezeket színekkel is jelölik (pl. zöld-->hangszóró kimenet, piros-->mikrofon bemenet). Azonban vannak olyan megoldások, amikor a hangkártya szoftvere teszi függővé, hogy melyik aljzat éppen mire való. Minden hangkártyán megtalálható a digitális-analóg átalakító, melynek feladata, hogy a számítógépről érkező digitális jelekből analóg impulzusokat továbbítson a kimeneti aljzatra, amit majd a hangszóró hanggá alakít. Komolyabb hangkártyákon már szűrők is megtalálhatók, amelyek valós időben előre megadott módon módosítják a kimenő jeleket (pl. szoba effekt, visszhang effekt, torzítás, mélyhang-kiemelés, stb.). Alapfelszerelésnek számít a hullámtábla, amely egy olyan memória, ami hangszerek hangmintáit tárolja. Amikor a számítógépen egy MIDI fájlt játszanak le, akkor a fájlban lévő kódokat a hangkártya értelmezi, és mindig az aktuális kódnak megfelelő hangszert szólaltatja meg. Használják még szintetizátorokhoz is.

A hálózati kártya A számítógép hálózathoz való csatlakozásához nélkülözhetetlen RJ 45, koaxiális csatlakozás, vagy wifi Sebesség: Vezetékesnél: 1 Gbps Wifinél: 600 Mbps  hálózati kártya segítségével tud a számítógép hálózatokhoz kapcsolódni. Kétirányú kommunikációt valósít meg, mert egy számítógép esetén szükség van letöltésre, és feltöltésre is. A hangkártyához hasonlóan a hálózati kártya is lehet alaplapra integrált, vagy lehet külön PCI-os bővítőkártya. A legtöbb esetben egyetlen csatlakozó található rajtuk, ez manapság RJ-45-ös csatlakozó, de ritkább esetben koaxiális csatlakozással is kaphatóak még. A hálózati kártyákon többnyire található egy LED is, ami a fizikai kapcsolat meglétét jelöli. A mai operációs rendszerek már felismerik az ilyen kártyákat automatikusan, de a gyártók szoktak mellékelni külön kezelőprogramot is. Legelterjedtebbek a 100 Mbps-os kártyák, de már terjedőben vannak az 1 Gbps-os kártyák is. Elterjedőben van a vezetéknélküli technológia, amelyekhez megjelentek a megfelelő hálózati kártyák is. Ezek már USB-s változatban is kaphatóak. Nincs rajtuk egyetlen csatlakozó se, hanem hanem egy külső, vagy egy belső antennával szerelték őket. A vezeték elhagyásával új problémák merültek fel. Az egyik a hatótávolság, amely az egyre újabb szabványok megjelenésével folyamatosan javul, (a legújabb szabvány: 802.11n, névleges sebessége: 600 Mbps, névleges hatótávolság: 250 m). A másik a biztonság. Mivel a vezetéknélküli jel mindenfelé terjed, így alapesetben bárki kapcsolódhat a hálózatunkra. Ennek elkerülésére alkalmaznak titkosítási eljárásokat. (A legújabb a WPA2-PSK).

A DVD író/olvasó A DVD-nek több formátuma is van Írható formátumok: DVD+R , -R és –RW Íráskor a meghajtó a lézert nagyobb teljesítményen használja A DVD utódja a Blu-Ray A DVD a CD leváltására született. A DVD meghajtó olvassa, és a legtöbb esetben írja is ezeket a lemezeket. A DVD (Digital Versatile Disc) egy optikai tároló, átmérője 12 cm. Több típusa is van: DVD 5: Egyrétegű és egyoldalú lemez, kapacitása 4,7 GB DVD 10: Egyrétegű és kétoldalú lemez, kapacitása 9,4 GB DVD 9: Kétrétegű és egyoldalú lemez, kapacitása 8,5 GB DVD 18: Kétrétegű és kétoldalú lemez, kapacitása 17 GB A DVD meghajtók nem minden DVD típust képesek kezelni, de visszafelé kompatibilisek, vagyis a CD típusokat kezelik. A DVD meghajtó két fontos része a lézer, és a motor. Egy lemez olvasásakor a motor a megfelelő fordulatszámra felpörgeti a lemezt, és a lézer beolvassa a mappaszerkezetet. Íráskor a lézer nagyobb teljesítményre vált, hogy a DVD adatot rögzítő felületébe "beleégesse" az adatot. RW, vagyis újraírható lemezeknél is hasonló a helyzet, csak ebben az esetben a lemez adathordozó rétegének kémiai tulajdonságain változtat a lézer. Érdekesség, hogy a DVD lemezek írása a lemez közepétől a lemez pereme felé halad. A DVD utódja a Blu-Ray. Ahogy a neve is mutatja, itt az olvasó/író lézer fénye kék, ez a DVD-nél piros. A Blu-Ray ugyanazokkal az előnyökkel kecsegtet, mint annak idején a DVD kecsegtetett a CD-vel szemben: nagyobb tárolókapacitás, és gyorsabb adatátvitel. Egy Blu Ray lemez kapacitása 50 GB, adatátviteli sebessége 36 Mbps. Ez a DVD esetében 10 Mbps.

Az érintőképernyő Egyre szélesebb körben használják Típusok: Infrakapus Rezisztív Kapacitív Ma egyre népszerűbb, és egyre több helyen használják. Számítógépek, okostelefonok, és akár pénztárgépek alkatrésze is lehet az érintőképernyő. Felhasználási területtől függően több műszaki megoldás is létezik: Infrakapu: Lényege, hogy a hagyományos kijelző felett nagyon közel infrasugarak haladnak el. Amikor az ember megérinti a kijelzőt, valahol valamennyi infrasugarat megszakít. Ez alapján pontosan meghatározható, hogy a képernyő mely területén ért hozzá az illető. Előnye, hogy olcsó a beszerzése, és a javítása is, ráadásul könnyen tisztítható. Pénztárgépekben használják. Hátránya, hogy a külső fény befolyásolhatja a hatékonyságát. Rezisztív: Egy szigetelő és egy vezető réteg között áram folyik. Amikor megérintik a szigetelő réteget, akkor az áram megszakad, ezáltal pontosan meghatározható az érintés helye. Többnyire ceruzával használják Kapacitív: Itt töltéseket halmoznak fel a képernyő felett lévő felületen. Amikor megérintik, akkor a töltés az emberen keresztül távozik, tehát kisebb lesz a töltés, amit az elektronika érzékel. Ez csak érintéssel működik, ceruzával már nem. A rezisztív és kapacitív érintőképernyőket kifejezetten okostelefonokban és tábla PC-kben használják. Forrás: Rentit.hu