KÉSZÍTETTE: RÉMIÁS FLÓRA Biológia- földrajz tanári msc KÍNA GEOPOLITIKÁJA KÉSZÍTETTE: RÉMIÁS FLÓRA Biológia- földrajz tanári msc

A kínai történelem makro-környezeti feltételeiben az északi szomszédság, az etnikailag, államilag és hatalmilag többször átrendeződő északi birodalmi nagytér játszotta a legintenzívebb szerepet. A földrajzi közelség nagy szerepet játszott történelme során. A közvetlen földrajzi környezeten belül a legsajátosabban és legellentmondásosabban a kínai- koreai kapcsolatok alakultak ki. Kína először Kr. e. 108- ban foglalta el Koreát. A koreaiakkal több esetben belső konfliktusok alakultak ki, de megjelentek a külső hódítók ( mongolok, japánok) is a félszigeten.

Japán és Kína történelmi viszályai A kínai- japán történelmi közel- szomszédságot egyszerre jellemezte a kínai kultúra hatása Japánba, illetve a két etnikum közötti kisebb összeütközések megjelenése. A két ország viszálykodása hosszú múltra tekint vissza.

Az országok közti első fegyveres konfliktusra 633-ban került sor, amikor a Koreai-félsziget királyságai közti háborúba kapcsolódott be a Tang-dinasztia és a Jamato Japán, ugyanakkor a jelenlegi érzékeny kérdések elsősorban a kelet-ázsiai régió modernkori történelméhez kapcsolódnak. Japánban a 19. század közepén az amerikai „fekete hajók” partot érése a több mint két és fél évszázados külpolitikai izoláció végéhez, és a Meidzsi restauráció erőteljes modernizációs politikájához vezetett. Japán a 19. század végére jelentős hadiflottát és szárazföldi hadsereget épített ki,   Ezzel szemben Kínát a 19. század második felétől egészen a második világháború végéig komoly külső és belső feszültségek gyötörték, így a méreteiben hatalmas ország gazdasági, politikai és katonai erejét tekintve jelentősen meggyengült.

Két háború ismert Kínai–japán háború néven: A második kínai–japán háború 1937–1945 között, amely a Kínai Köztársaság és a Japán Birodalom között folyt, és 1941 után a második világháború része lett.   Az első kínai–japán háború 1894–1895 között, amely a Csing-dinasztia által irányított Kína és a Japán Birodalom között folyt.

Az első kínai-japán háború:   A háború során Japán a térség egyik nagyhatalma lett. A háború eredményeként megváltoztak az erőviszonyok Kelet-Ázsiában, a régió domináns hatalma Japán lett. Kínának át kellett adnia Tajvan szigetét a japánoknak és elismerte Korea függetlenségét. 1894. augusztus 1.és 1895. április 17. között vívták meg a Csing-dinasztia által uralt Kína és és a Meidzsi Japán Császárság erői, elsősorban Korea birtoklá- sáért.

Konfliktus Korea birtoklásáért Japán figyelme Korea felé fordult, a félszigeten hagyományosan nagy volt a japán befolyás. A japán politikai vezetés elhatározta, hogy megszünteti Kína évszázados fennhatóságát Korea felett. Japán győzelem. 1876. február 17-én Korea megnyitotta kapuit a japán befektetők előtt és kimondta az ország önállóságát Kínától külpolitikai kérdésekben. Az ópiumháború következményeként Kína meggyengült és jelentős presztízsveszteséget kellett elszenvednie, már nem tekintették a régió nagyhatalmának és a nyugati hatalmak folyamatosan beavatkoztak belügyeibe és területi követelésekkel léptek fel. Japán számára ez volt a kedvező alkalom, hogy Kína helyébe lépjen, mint regionális nagyhatalom.

A háború lezárása A simonoszeki békeszerződést 1895. április 17-én írták alá. A szerződés értelmében Kína lemondott a Koreai-félszigetről és beleegyezett Korea függetlenségébe. Átadta Japánnak a Liaotung-félszigetet, Tajvant és a Penghu-szigeteket, A kínaiak emellett aláírtak egy kereskedelmi szerződést, amelyben engedélyezte a japán kereskedelmi hajózást a Jangcén, japán fennhatóság alatt álló manufaktúrák létrehozását, illetve további négy kikötőt nyitott meg a nemzetközi kereskedelmi forgalom előtt.

Tajvan kérdése: A Tajvanon állomásozó kínai csapatok és vezetőik nem akarták elfogadni, hogy a békeszerződés értelmében a sziget Japán fennhatóság alá kerül. Május 23-én ezért kikiáltották a sziget függetlenségét és megalapították a Tajvani Köztársaságot. Azonban május 29-én japán csapatok szálltak partra a szigeten és öt hónapos hadjáratban vereséget mértek a köztársasági csapatokra. A japánok elfoglalták a sziget legnagyobb településeit, majd 1895. október 21-én a köztársaság fővárosát, Tajnant is.

Következmények: A háborús győzelemnek köszönhetően Japán presztízse jelentősen megnőtt az európai nagyhatalmak szemében, és Japánt a távol-keleti térség egyik (ha nem éppen domináns) nagyhatalmává tette. Kínában a háború feltárta a kormányzat tehetetlenségét, képtelenségét, a fegyveres erők elmaradottságát.

Harminchat évvel később, 1931 őszén a mukdeni incidenst követően Kína és Japán között ismét fegyveres összecsapások kezdődtek, amelyek kiszélesedve 1937 nyarán a második kínai–japán háborúhoz vezettek. Az összecsapások a második világháború végéig folytatódtak.

A háború menete: Mandzsúria megszállása A második kínai–japán háború (1937. július 7. – 1945. szeptember 9.) katonai konfliktus volt a Kínai Köztársaság és a Japán Birodalom között. A két hatalom Mandzsúria 1931-es megszállása óta harcolt egymás ellen a határvidéken, ám 1937-től ez már totális háborúvá szélesedett.  Mukdeni incidens (Mukden ma Senjang)  1931. szeptember 18-án, a Japán által épített Dél-mandzsúriai vasútvonal egy szakaszát felrobbantották.  1931-ben, a mukdeni incidens után Japán megszállta Mandzsúriát, és ott létrehozta Mandzsukuo bábállamát.

A konfliktus kiszélesedése A kínai ellenállási stratégia A kínaiak stratégiája, hogy visszaszorítsák a japán támadókat, két nagy periódusra osztható: A Kínai Köztársaság nem készült fel egy totális háborúra, így alacsony hadiipari kapacitással rendelkezett, nem voltak gépesített egységei, és kevés harckocsija volt. Kína belátta, csak úgy van lehetőség az USA és a többi demokratikus állam támogatását elnyerni, ha bizonyítja, hogy képes eredményesen harcolni. Sanghaji csata: Harcba küldte a németek által kiképzett elithadosztályait is, hogy megvédje az ország legiparosodottabb városát. A csata három hónapig tartott, mindkét oldal jelentős veszteségeket szenvedett el, és a kínaiak visszavonulásával ért véget. Ezután a kínai stratégia fő célja az időnyerés lett. Első időszak: 1937. július 7. Marco Polo hídi incidens a háború kiváltó oka. a Peking felé vezető fontos hidat a Japán Császári Hadsereg megtámadta. 1938. október 25. (vuhani csata)

Második időszak: 1938. október 25. (vuhani csata) – 1941. december 7 Második időszak: 1938. október 25. (vuhani csata) – 1941. december 7. (Pearl Harbor-i csata) A Pearl Harbor-i csatában 1941. december 7-én a japán flotta megtámadta az Amerikai Egyesült Államok haditengerészetének Pearl Harbor-i (Hawaii-szigetek) támaszpontját. A támadás az amerikai csendes-óceáni flottát fél évre megbénította. Franklin D. Roosevelt amerikai elnök december hetedikét „a gyalázat napjának” nevezte. Fő céllá vált, hogy minél inkább meghosszabbítsák a háborút, kimerítve ezzel a japánok nyersanyagkészleteit, időközben felépítve saját hadiiparukat. Joseph Stilwell amerikai tábornok úgy nevezte ezt a stratégiát, hogy „túléléses győzelem”. Ezalatt a helyi partizánok folytatták a japán csapatok folyamatos zaklatását, jelentősen megnehezítve a hatalmas kínai földterületek feletti ellenőrzést. A Szovjetunió és a Harmadik Birodalom még a háború kezdete előtt nyújtott segítséget Kínának, míg az Amerikai Egyesült Államok az 1941-es hadba lépése után.

A háború vége és a Japán kapituláció: 1945. augusztus 6-án atombombát dobott Hirosima városára. Augusztus 9-én egy újabb atombombát dobtak le, ezúttal Nagaszakira. Ugyanezen a napon a Szovjetunió felrúgta a korábban megkötött megnemtámadási szerződést, és megkezdte Mandzsúria megszállását. A japánok két hét alatt súlyos vereséget szenvedtek. Augusztus 15-én bejelentette Japán megadását, és a kapitulálási okmányt szeptember 2-án írta alá. A japán erők hivatalosan szeptember 9-én kapituláltak a kínai csapatoknak.

A kínai- japán viszony alakulása: A két ország viszonyát jelentősen megterhelte a két világháború közötti, illetve a II. világháború alatti japán hódító politika, illetve a japánok elleni véres háború élménye. A gazdasági kapcsolatok fejlődése indult meg a két ország között. 1955 áprilisában kereskedelmi szerződést írt alá a két ország. Az 1970- es évektől egyre jelentősebb gazdasági partnerré lépett elő Kína szempontjából. Japán lett a kínai gazdaság egyik nagy hitelezője és a legnagyobb közvetlen beruházó. 1972- ben a két ország helyreállította a diplomáciai kapcsolatokat is , ami jelzésértékű volt Japán részéről. A két ország viszonyában is megjelenik Kína gazdasági felértélelődése.

KÖSZÖnÖm A FIGYELMET!!!   