A magyar regény története a romantika korában és a századutón A történelmi regény – Kemény Zsigmond: Özvegy és leánya (1855–1857)

A történelmi regény A történetírás és a történelmi regény viszonya A modern történelemfogalom kialakulása a történelem fogalma a 18. század végéig: a történelem ismétli önmagát –„historia est magistra vitae”; a történelem modern fogalma: minden korszak különbözik az előzőtől – összemérhetetlenség / fejlődés (tapasztalati és elváráshorizont); A történetírás és a történelmi regény szétválása Barthold G. Niebuhr: Római történelem (1., 1812); Walter Scott: Waverley (1814)

A történetírás és a történelmi regény viszonyának megítélése előzmények: Friedrich Schiller: a történész a jelen mint következmény felől vizsgálja a múltat (Mi az egyetemes történelem, s mi végre tanulmányozzuk? 1789) → G. W. F. Hegel: az epika csak olyan múltat tud megszólaltatni, amelynek lényegi vonatkozása van saját jelenünkre (Esztétikai előadások, 1835) a pozitivizmus kora a történetírás a történelmi tényekkel foglalkozik (← „ahogy tulajdonképpen történt”); az egyes korok önmagukból érthetők meg, fejlődés nincs („Isten előtt minden kor egyformán kedves”) – Leopold von Ranke; a történelmi regény fikciót hoz létre – a tényeket továbbra is egésszé kapcsolja össze (← Wilhelm von Humboldt)

(függelék: marxizmus: posztmodern – a különbség viszonylagossá válik a történelmi regény szubjektíve átélhetővé teszi a történelem objektív haladását [Lukács György]; posztmodern – a különbség viszonylagossá válik a történetírás és a történelmi regény egyaránt narratív mintákat követ [Hayden White]; mikrotörténelem: múltbeli életvilágok rekonstruktív megértése)

A történetírás és történelmi regény megkülönböztetése a törétnetíró mint kívülálló létrehozza a múltról való tudást; a múlt önelvű reprezentációjára törekszik a források alapján (forráskritika) → cél: a jelentésképzés zárása; a történetíró narratív pozíciója a retorika visszaszorítása; a tematika leszűkítése a tényekre; a képzelet korlátozása: a szép (fenséges) kizárása → a hiányzó adatok kiegészítése (extrapoláció, hipotézis); a fiktív mozzanatok kizárása Történelmi regény „nostra res agitur” (rólunk van szó) fölülírja a múltról való tudást; a múlt jelen felőli hozzáférhetőségére törekszik a források szabad felhasználásával → cél: a jelentésképzés felnyitása; a regényíró narratív pozíciója a nyelv figuratív teljesítményének kihasználása; a tematika leszűkítése arra, ami valószerű / a jelen felől lényegszerű; a képzelet felszabadítása: a történeti életvilág megalkotása → az adat mint rész, amely egészre mutat (szinekdoché-elv); a fiktív alakok/események fókuszképző szerepe

Az eposz és a történelmi regény viszonya: a múlt és jelen közötti közvetítés (kulturális emlékezet) két módja (↑ eposz és regény) Eposz abszolút múlt: a múlt mint eredet (régmúlt) → a jelen beleszövése a múltba; a hős személyisége állandó, sorsa eleve el van rendelve; cél: a kollektív identitás megerősítése – az egyén helye rögzítve van a közösségben Történelmi regény a jelen mint meghatározó horizont – a (közel)múlt mint a jelen előzménye (az eredettel kapcsolatos eposzi funkció betöltetlen marad); a hős személyisége változó, sorsa bizonytalan; cél: az egyéni identitás megerősítése a múlt mint az önmegértés alapja egyén és közösség kapcsolata: kollektív emlékezet

A történelmi regény sajátosságai a jelen mint a múlt hozzáférésének horizontja allegorikus viszony: a múlt a jelen példázata; egzotizáló viszony: a múlt idegen a jelenhez képest; hermeneutikai viszony: a jelen a múlt következménye → „szükségszerű anakronizmus” (nem a tényekben, hanem az értelemben) a teljes múltbeli életvilág valószerű megalkotása a történelmi adatok széles körű felhasználása; az üres helyek kitöltése az adatok logikája és a jelenből származó értelem alapján a történelmi alakok felgazdagítása teljes személyiséggé; az életvilág kitöltése szabadon alakítható (kitalált/nem közismert) szereplőkkel

Kemény Zsigmond: Özvegy és leánya (1855–57) Kemény Zsigmond mint „mikrotörténész” érdeklődése a krónikák, emlékiratok iránt → Szalárdi János Siralmas magyar krónikájának (1664) kiadása (1853) – az Özvegy és leánya és A rajongók forrása

A történelem szerepe Kemény Zsigmond elbeszélő műveiben a történelmi múlt mint előzmény – a történet a jelenben játszódik (Férj és nő, regény, 1852; Ködképek a kedély láthatárán, regény, 1853) történelmi életvilágok „visszateremtése” → történelmi regény, elbeszélés Izabella királyné és a remete (regény, 1837, befejezetlen); Gyulai Pál (regény, 1847); Két boldog (elbeszélés, 1852); Özvegy és leánya (regény, 1855–57); A rajongók (regény, 1858–59); Zord idő (regény, 1862)

Az Özvegy és leánya mint történelmi regény forrása: Szalárdi János: Siralmas magyar krónika (↑) a történelmi helyzet: Erdély, 1636 Magyarország széttagoltsága Magyar Királyság, Habsburg-fennhatóság alatt; török hódoltsági terület; Erdélyi Fejedelemség, a két nagyhatalom szorításában Erdély viszonyai I. Rákóczi György fejedelemsége (háttérben: a harmincéves háború svéd–francia szakasza) – egyensúlypolitika; Erdély vallási viszonyai – négy bevett vallás: római katolikus (a jezsuita rend betiltva), református, evangélikus, unitárius. A görög keleti: megtűrt vallás; a szombatos szekta: megtűrt → tiltott (l. A rajongók)

A jelen felől szemlélt történeti problematika: a modern személyiség születése – leválás a szerepeket előíró narratívákról a regény kora mint határhelyzet (már nem/még nem) az elbeszélő explicit elbeszélőként nincs önálló szólama: a krónikás szerepét tölti be (nem mindentudó elbeszélő); implicit elbeszélőként érvényre juttatja a jelenből visszakereshető értelmet a szereplők mint személyiségek: viszonyuk a rendelkezésükre álló narratívákhoz inadekvát/reflektálatlan: a szereplő tetteinek tényleges motivációja és ezek tudati képe nem fedi egymást (mindhárom főszereplő); adekvát/reflektált: a narratívák megértése és alkalmazása (csak mellékszereplők)

narratívák és (fő)szereplők a vallásos-bibliai narratíva (Tarnóczyné – Kornis Ágnes, Mikes Móric, Rákóczi; változó viszony: Csulai); a világi elbeszélő költészet narratívája (Tarnóczy Sára – Naprádiné); a lovagi erkölcsi kódex narratívája (Mikes János – Haller Péter)

viszony típusa narratíva típusa inadekvát/reflektálatlan adekvát/reflektált vallási-bibliai narratíva Tarnóczyné, Csulai → Kornis Ágnes, Mikes Móric, I. Rákóczi György a világi elbeszélő költészet narratívája Tarnóczy Sára Naprádiné a lovagi erkölcsi kódex narratívája Mikes János Haller Péter

A bibliai narratívák inadekvát használata Tarnóczyné: a deformálódó humán expanzív modell valóságos és vélt motiváció szétcsúszása: valóságos motiváció: érzelmi kielégítetlenség, féltékenység → irigység, kapzsiság; a vallási buzgóság mint maszk → eltorzított, megcsonkított, összeollózott, kiszakított bibliai szövegek → a narratív identitás érvényvesztése, az elfedett motivációk pusztító hatása Csulai mint átmeneti típus saját tényleges motivációinak felismerése → a bibliai történeteket eltorzító stratégia feladása

A bibliai életminta applikatív felhasználása Kornis Ágnes: törekvés a bibliai történetek aktuális értelmének feltárására; Mikes Móric: a bibliai életminta elfogadása mint a modern személyiség szabad döntése; I. Rákóczi György – a reális politikai helyzetfelmérés és az emberismeret mint a hamis narratívák leleplezésének alapja

A világi elbeszélő költészet narratíváinak inadekvát olvasata: Tarnóczy Sára szocializáció: nem alakul ki a fikció és a valóság szétválasztásának képessége; deformálódó humán expanzív modell: az eszményi szerelem – Mikes János mint vitéz Francisco; rossz döntés a személyiség autonómiájának hiányában; a következmények visszafordíthatatlansága – a személyiség autonómiája csak az öngyilkosságban tud érvényesülni

A világi elbeszélő költészet narratíváinak adekvát olvasata: Naprádiné hajlam a szó szerinti olvasásra → applikatív olvasás; személyiségének teljes önállósulása Sára sorának hatására

A lovagi kódex inadekvát olvasata: Mikes János az erkölcsi maxima helyzettől független értelmezése („nőt csak magunknak rabolhatunk”); rossz döntés a személyiség autonómiájának hiányában; a következmények visszafordíthatatlansága – a személyiség autonómiája csak a (kvázi) öngyilkosságban tud érvényesülni A lovagi kódex (korlátozottan) adekvát olvasata: Haller Péter visszajuttatja Mikes Jánosnak elkobzott vagyonát; nem tud lemondani Sáráról Mikes János javára

Történelem és egyéni sorsok viszonya: a történelem közömbös az egyéni sorsok iránt; az egyéni tragédiák elősegíthetik nagypolitikai játszmák sikerét (I. Rákóczi György moldvai–litván politikája)