Kultúra, nemzet, emlékezet 1. A kultúra fogalmának eredete és elterjedése az újkorban

A kultúra fogalma A fogalom eredete etimológia alapszó: colo, colere, colui, cultus (lat.) (földet) művel → lakik (Insulas colunt a szigeteket lakják); gondoskodik valamiről, ápol, nemesít, kiművel, gyakorol (pl. vallást, erényt); ünnepet megül, szentnek tart vmit, istent vallásos szertartás szerint tisztel származékok colonus: paraszt(gazda); gyarmati telepes (→ colonia gyarmat); lakos; cultus (mn-i igenév): megművelt, felszántott (föld); díszes; művelt, finom; cultus (fn): megművelés; ápolás, gondozás; öltözet, viselet, ékszerek; életmód, fényűzés; kiképzés, nevelés; tisztelet, hódolat; cultura (meg)művelés, szántás-vetés, földművelés; kiképzés, a szellem megművelése; tisztelet, hódolat

a modern kultúra fogalmának alapját képező jelentésmozzanatok a természeti világ átváltoztatása emberi világgá → az embernek mint természetnek a megzabolázása

A kultúra modern fogalmának előzményei az ókorban Marcus Portius Cato: De agri cultura (i. e. 150): a megművelt föld szembeállítása a nyers természettel (vö. kultúrnövény); Marcus Tullius Cicero: Tusculanae Disputationes (i. e. 45): a kultúra mint metafora: a föld művelése ~ a filozófia a lélek művelése; ókeresztény szóhasználat (Augustinus, 354–430): Isten szavaival mint ekével nyitja meg szívünket tanítása magvai számára (kultúra és kultusz összefüggése)

Humanizmus és reformáció humanizmus: a kultúra mint az elme megművelése (← antikvitás): cultura animi, mentis, ingenii – csak a magas kultúrára vonatkozik; eredménye: az egyéniség kibontakozása szinonimája: eruditio (rudis ‘nyers, megmunkálatlan’) a kultúra humanista fogalma az emberi természet kibontakoztatása; az emberi lényegnek megfelelő közösségi magatartás; szellemi, tudományos, irodalmi műveltség

a kultúra fogalmának megjelenése és elterjedése a nyugat-európai nyelvekben – a kulturáltság fogalmának általánossá válása = a magas kultúra elsajátításának követelménye Baldassare Castiglione: Il cortegiano (Az udvari ember, 1528); Henry Peacham: The Compleat Gentleman (A tökéletes úriember, 1622), Robert Brathwayt: The English Gentleman (Az angol úriember, 1630); Nicholas Faret: L'Honnet Homme (A becsületes ember, 1630); → Baltasar Gracian: Oraculo manual (Bölcsességek kézikönyve, 1647) → Faludi Ferenc: Bölts és figyelmetes udvari ember, 1750

reformáció – Erasmus: a civilizáció fogalma a civilis fogalma (De civilitate morum puerilium libellus, A gyermekek illő magatartásáról, 1530) ókori jelentése: ’nyájas, előzékeny, udvarias’ → civilitas ‘a társas együttélés képessége’ Erasmus: a magatartás és a külső megjelenés általánosan érvényes szabályai (→ civilité, civility) A kultúra fogalma Erasmusnál: eruditio (Colloquium abbatis et eruditae (Az apát és a művelt nő beszélgetése, 1529) kulturális disszimiláció: magas és népi kultúra egyre élesebben elkülönül → a magas kultúra akkulturációs nyomást gyakorol a népi kultúrára

A kultúra újkori fogalmai Kultúra és társadalom individualista értelmezés az angol felvilágosodásban Francis Bacon: De Dignitate et Augmentis Scientiarum (A tudományok méltóságáról és előmeneteléről, 1605): ’georgica animi’ (a lélek művelése; vö. Vergilius: Georgicon, Cicero: Tusculanae Disputationes) – a kultúra fogalma önállósul; Thomas Hobbes: Leviathan (1651): a kultúra mint az elvégzett munka haszna (földművelés, gyermeknevelés, elmeművelés); a természeti állapotból a kulturális állapotba való átmenet: bellum omnium contra omnes → társadalmi szerződés

A kultúrafogalom társadalmi beágyazása – Samuel von Pufendorf (De jure naturae et gentium libri octo – Nyolc könyv a természet- és népjogról, 1672; 2. könyv) az Istentől kapott képességek értelmes használata → natura és cultura ellentéte (status naturalis – status civilis) – a kultúrafogalom önállósulása (→ ← cultura animi, cultura mentis stb.); a kultúra fogalma: egy nép „kifinomult életmódja és életfeltételei”; feltétele egységes állam; civil társadalom; nagykorúság

Kultúra és civilizáció francia szóhasználat civilizáció fogalmi előzmény: a helyes magatartás szabályai (Erasmus); háttér: a polgárság érintkezése a nemességgel (honnêt homme); Mirabeau (1756/1768): a barbár állapot (lásd: „vadember”) felszámolása, a szokások, együttélési módok kifinomulttá válása („politesse”, csiszoltság) → Holbach (1774): „kormányaink, törvényeink, nevelésünk, intézményeink és erkölcseink tökéletesedése” az észhasználat terjedése kultúra (= kulturáltság) az egyén műveltségére korlátozódik

angol szóhasználat háttér: a polgárság vezető szerepben a francia „civilizáció” pragmatikus változatának elterjedése a 18. század végén – Adam Ferguson, 1767: a civilizáció a gazdaság biztonságos működtetésének társadalmi feltételrendszere; a kulturált ember: „person of culture/cultivation” (művelt ember)

német szóhasználat háttér: nemesség és polgárság éles elkülönülése Immanuel Kant (Kritik der Urteilskraft – Az ítélőerő kritikája, 1790, 83. §.) kultúra: a természet végcélja; alapja a moralitás (benső, lényegi); civilizáció: az életet megkönnyítő technikák összessége (külsőleges, járulékos) → belső és külső kultúra megkülönböztetése Wilhelm von Humboldtnál (Über die Verschiedenheiten des menschlichen Sprachbaues – Az emberi nyelvek felépítésének különbségeiről, 1830)

A kultúra fogalmának elterjedése háttere: a társadalom polgári átalakulása – az egyén helyét származás helyett a műveltség határozza meg („self made man”); kiteljesedése: a Bildung (tkp. képzés) fogalma: önművelés, képzés, a hajlamok és képességek belülről irányított fejlesztése (Poliziertheit: a Bildung szinonimája → ← francia „politesse”] → magyar szóhasználat: „csiszoltság”, Kármán, Kazinczy); jelentősége: a német polgárság identitásának alapja („gebildete Stände”, kiművelt rendek)

A kulturális antropológia és a kritikai kultúraelmélet kezdete: Herder és Rousseau Előzmény: Giambattista Vico: Principi di Scienza Nuova d’intorno alla commune natura delle Nazioni (Az új tudomány elvei a népek közös természetéről, 1725) a rendszer – a történelem mint folyamat a „cultura animi” az emberiség általános célja; az emberiség történelme mint a kultúra története; a népek története általános ciklikus fejlődési elvet követ (→ ← teleológia) teokratikus (az istenek uralma; mítoszok); hősi (a hősök uralma; eposzok); emberi (az emberek uralma; történetírás); túlérett, hanyatló (→ újrakezdés)

a módszer ontogenezis és filogenezis párhuzama (gyermekkor = a kultúra kezdeti kora stb.); általános emberi intézmények vizsgálata (házasság, temetés stb.); az etimológia mint történelem (a szavak eredete = a dolgok eredete); a költészet mint a kezdetek nyoma → mítoszkutatás

A kultúra történeti antropológiai megalapozása: Johann Gottfried Herder alapelv: az ember mint „hiánylény” (Mängelwesen); a nyelvkeletkezés mint a kultúra alapja (Abhandlung über den Ursprung der Sprache – Értekezés a nyelv eredetéről, 1770), Auch eine Philospohie der Geschichte zur Bildung der Menschheit (Még egy történetfilozófia az emberiség nevelésére, 1774) a nyelv mint az ösztönök pótléka (← egy közösség alkalmazkodása specifikus környezetéhez); a nyelvek mint különböző alkalmazkodási minták → egymással összemérhetetlen gondolkodásmódok; a kultúra általános antropológiai fogalom – az ember megkülönböztető jegye az állattal szemben (a kultúrák közt csak strukturális és fokozati különbségek vannak)

a kultúrák történetisége (emberi életkorok szerint): költői – prózai – filozofikus kor (Fragmente über die neuere deutsche Literatur – Töredékek az újabb német irodalomról, 1767) → a népköltészet mint a nyelv eredeti állapotának őrzője (→ az idegen mintákat követő magas kultúra bírálata, vö. Vico); a hagyomány mint a közös (nyelvi) tudás öröklődése; az egyes ember csak saját kultúrájában lehet hatékony; idegen hatások: követés helyett átvétel (asszimiláció)

az egyetemes kultúra kerete: az „isteni humanitás” (Ideen zur Philosophie der Geschichte der Menschheit – Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról, 1784–1791; Brife zu Beförderung der Humanität – Levelek a humanitás előmozdítására, 1793–1797) teológiai háttér: a történelem célja a humanitás, amely a túlvilági létben teljesedik ki; a kultúrák fejlődése mint a humanitás evilági kibontakozásának előmozdítója → Isten minden népre a humanitás egy mozaikdarabját bízta; minden nép kultúrája egyenrangú (egyformán az egyetemes humanitást szolgálja)

A kritikai kultúraelmélet megalapítója: Jean-Jacques Rousseau (Discours sur les sciences et les arts – Javított-e az erkölcsökön a tudományok és művészetek újraéledése? 1750; Discours sur l’origine et les fondaments de l’Inégalité parmi les hommes – Értekezés az emberek közötti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól, 1755) a kultúra történetisége: a történelem mint hanyatlástörténet kiindulás: a természeti állapot egyensúlya (↑): az erkölcsi fogalmak hiánya – a „jóságos vadember”; az egyensúly megbomlása – a kultúra mint mesterséges állapot előidézője → fölösleges szükségletek, egyenlőtlenség kibontakozás: „volonté générale” (általános akarat) – átlépés az erkölcsi állapotba, a természeti ember felszámolásával (Du Contrat Social – A társadalmi szerződésről, 1762)