A magyar pszichoanalitikus mozgalom kezdete A budapesti iskola A magyar pszichoanalitikus mozgalom kezdete

A kezdetek Német nyelvterületen kívül elsőként Magyarországon bontakozott ki pszichoanalitikus mozgalom. Stein Fülöp magyar orvos került először kapcsolatba a pszichoanalízissel, egy zürichi tanulmányút során, ahol Jung asszociációs vizsgálataiba kapcsolódott be. Kb. vele egy időben egy másik ideggyógyász, Ferenczi Sándor figyelme Freud írásai felé fordult. 1908.: Stein Fülöp és Ferenczi Sándor meglátogatják Freudot Bécsben. (Freud-Ferenczi barátságának kezdete) 1913. A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület megalapítása.

Ferenczi Sándor (1873-1933) Az Ödipusz-komplexus helyett az anya-gyerek kapcsolat kerül a figyelme középpontjába. Kapcsolat alapú pszichoanalízis megalapítója. Tárgykapcsolat-elméletek előképe. Elveti az analitikus teljes passzivitását és a ráirányuló áttétel elutasítását. Felismerte a viszontáttétel fontosságát és felhasználását a terápiában lehetségesnek tartotta. Olyan súlyosabb személyiségpatológiával rendelkező pácienseket is kezelt, akiket ma borderline vagy nárcisztikus pácienseknek neveznénk, és akik a klasszikus analitikus kezelés hatókörén (neurotikusok) kívül estek. Elsőként hangsúlyozta a terapeuta kiképző analízisének szükségességét. Felélesztette a trauma-tant, amit Freud korán elvetett.

A valóság-érzék fejlődése A feltétlen mindenhatóság időszaka (magzat) A mágikus-hallucinatórikus mindenhatóság időszaka A mágikus taglejtések mindenhatsági időszaka A mágikus gondolatok és szavak időszaka A valós viszonyok hatalmának felismerése

Bálint Mihály (1896-1970) Érdeklődésének középpontjában a korai anya-gyerek kapcsolat, a terápiás kapcsolat kutatása és az analitikus személye állt. (interperszonális) „Bálint-csoport” (csoportos szupervíziós esetmegbeszélő csoport pl. háziorvosok számára; elsősorban az orvos-beteg kapcsolatra koncentrál; pszichoterapeuta vezetésével) Fókusz-terápia (fokális terápia) kidolgozása Enid Bálinttal (később tanítványa: D. H. Malan)

Bálint – a kora gyerekkori tárgykapcsolatról A csecsemő világképében a tárgy az én része – elsődleges tárgykapcsolat (a nárcizmus nem elsődleges!) A korai tárgyakat nem érzékeli frusztrálónak a csecsemő, őérte létezőnek képzeli őket, ezért énjét velük kapcsolatban omnipotensnek véli (vö. Ferenczi). A tárgyakat akkor érzékeli szeretetteljesnek, ha kontrollálni tudja őket, és így fenntartják azt az érzését, hogy tényleg hozzá tartoznak (énjének részeként). Én és tárgy stabil differenciálódása előtt elszenvedett trauma őstöréshez vezet (basic fault, alaphiba → alapzavar): a személyiségzavar alapjául szolgáló fejlődéslélektani esemény ez. (A tárgy elkülönülése után a szorongás elkerülésére kialakított két jellegzetes védekező módot azonosított. Oknofília: a tárgyhoz való kötődés, akár a függőségig. Filobatizmus: a kötődés elutasítása – tárgyak helyett a saját képességeiben bízik.)

Tehetség (tudományos felfedezés, művészi alkotás) Hermann Imre (1889-1984) Az érzékelés és gondolkodás lélektanának pszichoanalitikus vonatkozásai (kapcsolatuk a személyiséggel, normális és kóros vonatkozások) Tehetség (tudományos felfedezés, művészi alkotás) Ösztöntan továbbépítése (megkapaszkodás, ösztön-örvény) Módszertani kutatások

A budapesti iskola az anya-gyerek kapcsolatról (1937) A csecsemő élete a primer tárgyszeretettel kezdőik. Ez a lelki fejlődés elkerülhetetlenül szükséges foka, ebből vezethetők le a későbbi tárgykapcsolatok. Ez a tárgykapcsolat nem kapcsolható erogén zónához – önmagában sajátos tárgyszeretet. (ösztöncél fejlődése ≠ tárgykapcsolat fejlődése) Az elsődleges tárgykapcsolatnak biológiai alapja van: az anya-gyerek duálegység. Ezt a szoros kapcsolatot kultúránk nevelési szokásai túl korán elszakítják, ebből következik az anyába való kapaszkodás tendenciája – a gyermekek mohósága, elégedetlensége. Ha az ösztönös vágy a testi közelség által időben kielégítést nyer, csendes, nyugodt jó érzéssel járó állapot áll be.