Szegő Szilvia Emberi életpálya és az ifjúság munkavállalása

Mikor ballag és mikor vén a diák? –18 éves korában ballag és mintegy 27 éves korára mondható „vén” diáknak –A felsőfokú végzettség térhódítása az elmúlt 20 évben –OECD átlag (minden harmadik megfelelő korú fiatal felsőfokú végzettséget nyert) –Magyarországon ez az arány 20 százalék

A felsőfokú iskolai végzettség növekedését a fiatalabb korosztályban (összevetve egy generációval korábbi korosztállyal) mutatja a következő ábra A két generáció: a évesek generációja a évesek generációja

Miközben nőtt az iskolai intézményekben eltöltött évek száma, valamelyest nőtt az államháztartási kiadásokon belül az oktatásra fordított összegek részaránya is Ebből a szempontból az egyedüli kivétel Magyarország: nálunk 1995-ben az államháztartáson belül az oktatásra többet költöttek, mint 2002-ben

Az oktatási intézményekben a felsőfokú intézményekre fordított kiadás dinamikusan nőtt – közel kétszeresére az elmúlt 7 évben – a növekedés néhány országban meglehetősen markáns volt A felsőoktatásra fordított kiadás az államháztartásban Magyarországon több mint 2-szeresére nőtt 1995 és 2002 között

Az oktatásra történő ráfordítások és a gazdaság fejlettsége, a növekedés üteme, és a társadalom általános állapota (egészségi állapot, szociális kapcsolatok) között határozott pozitív kapcsolat van A továbbtanulás leginkább a felsőfokú végzettség esetében térül meg – a legnagyobb növekedés az elért keresetekben és a munkaerőpiaci pozíció javulásában e szintnél következik be Magyarországon kirívó a különbség a felsőfokú végzettségűek javára

Mint látható, Magyarországon „éri meg” leginkább felsőfokú végzettséget szerezni. E szinten a keresetek mintegy 174 százalékponttal magasabbak, mint a középiskolai szinten elérhető kereset Dániában a felsőfokú végzettség „bérjutalma” jóval kevésbé ugrik a középfokú végzettségűeké felé. A különbség mindössze kb. 40 százalékpontnyi

Meghosszabbodik az iskolából a munkaerőpiacra történő átmenet Nem csupán az „iskoláskor” tart tovább, mint korábban, hanem az iskolás kor befejezése utáni átmenet is. Egyre bizonytalanabbá válik a belépés az iskola elvégzése után a munkaerőpiacra Létrejött egy átmeneti korszak, mely a munkahelykereséssel, munkanélküliséggel, vagy egyikkel sem telik el. A diák kívül kerül a munkaerőpiacon is, még munkanélküli sem általában 2 évig.

Egy 2003-ban 15 éves diák azzal számolhatott, hogy még 6.5 évig tanul, 6 évig dolgozik, 0.5 évig munkanélküli és 2 egész éven át sem nem tanul, sem nem dolgozik. Kívül kerül a munkaerőpiacon, és munkaerőpiaci státusza munkanélküliként sincs. Látható az is, hogy sok fejlett országban meglehetősen elterjedt a diákmunka, és a fiatalok foglalkoztatottsága ezáltal jelentősen javul. (lásd Dánia, Svájc Németország és még jó néhány fejlett országot)

Az öregdiák lét tömegessé válása megváltoztatta a generációk közötti kapcsolatot is. A családok számára egy új befektető korszak jelentkezett: ez pedig a már a felnőtt „gyermekek” továbbtaníttatása, az öregdiákok eltartása és iskolai költségeinek jelentős részben történő vállalása Magyarországon a magánfinanszírozás részaránya 20 százalékra nőtt, igaz, ebben benne van a levelező oktatás finanszírozása is A megfelelő korú családok jelentős hányada azonban 20-on éveseket tart el és taníttat.

A munkaerőpiaci karrier és a tanuló gyermek nevelése, illetve finanszírozása közötti ellentét –a fiatal nevelő családok és a –kései nevelő családok esetében »A fiatal nevelő nem nevel, mert viszonylag „sokat a családok munkaerőpiaci terhelése ekkor viszonylag túlzott »A kései finanszírozó család pedig – pozíciójánál fogva – harmónikusan nem képes finanszírozni, mert ez a szülői generáció már nagy arányban kikerül a munkaerőpiacról

Miközben a megfelelő korú családok 33 százalékában van éves tanuló gyermek, a szülők munkaerőpiaci lehetőségei jelentősen beszűkülnek, finanszírozó képességük csökken A szülők ennek ellenére a gyermekeik továbbtaníttatásáról nem mondtak le, és jelentős vagyoni veszteségeket is vállaltak gyermekeik érdekében

Az elmúlt 20 év legnagyobb befektetői a gyermekeket felsőfokú intézményekbe is járató szülők voltak. A magán források jelentősen nőttek a felsőoktatás finanszírozásában. Ezen túl a megfelelő munkaerőpiaci pozíció számos intézményen kívüli tanulást is feltételez. Egy gyermek felsőfokú intézményben történő taníttatása csak a szülőknek mintegy millió forintba kerül, csak az oktatásra fordított kiadásokat tekintve. Ha a diák ellátását is hozzá vesszük a fenti összeghez, akkor már egy közepes értékű Magyarországi lakásbefektetésnek is tekinthető a továbbtanulásba történő szülői befektetés. Ezt a befektetést az államháztartási rendszer nem, vagy csak kis mértékben kedvezményezi. Néhány kivételtől eltekintve e befektetést még az adózás is fogyasztásnak tekinti, és különféle módon még meg is adóztatja. Ebből a szempontból tehát átgondolandó a felsőfokú intézmények finanszírozása, életpálya szemléletben a költségeknek, a hozamoknak a szembe állítása és a tőke típusú kiadások flow típusú finanszírozásának stock típusú finanszírozásra történő átállítása. A jelentősen kedvezőbben kereső egyetemet végzett ugyanis a legjobb adóalany is.

A „kicsi vagy kocsi”-nál is nagyobb dilemma a szülők számára az „öreg diák vagy fiatal kocsi” A szülők többsége az öreg diákokat vették nyakukba és kocsijukat hagyják szépen „kifutni” maguk alól, öreg diák gyermekeik érdekében öreg kocsikban maradnak, ha egyáltalán telik arra. Az öreg diákokba történő magánbefektetést pedig anakronisztikus fogyasztásként adóztatni, különösen egy olyan társadalomban, amelyik be akar jutni a tudás társadalmak fellegvárába.