Biológus MSc Részletes információ a felvételi jelentkezésről,

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Nyiri Lajos, ZINNIA Group
Advertisements

Szegély folyosó.
Az informatika oktatása az erdőmérnökképzésben Facskó Ferenc egyetemi adjunktus NYME – EMK – EVGI
1-2.óra: Bevezetés a biológiába
KAPOSVÁRI EGYETEM CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY PEDAGÓGIAI FŐI S KOLAI FŐI S KOLAI KAR.
Az ELTE-TTK BSc szakjai, szakirányai, tervezett mesterszakok
A tételek eljuttatása az iskolákba
Kalmár László  Informatikai Tanszékcsoport, Főépület 2000-nél több informatikus hallgató.
Vegyész és kémiatanár mesterképzések
Környezettudományi MSc A Szegedi Tudományegyetemen.
Mesterszakok (MSc): fizikatanár fizikus csillagász
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KÉPZÉSEI A képzések szakmai felelőse: a Környezettudományi Intézet Fő feladata a tudomány területek közötti.
Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Nyílt Nap december 18. Tanulmányi és Információs Központ: Kongresszusi terem.
Molekuláris Bionika.
Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Nyílt Nap december 17. Szeged, TIK.
Kémia Alapszak „Vegyülj Velünk !”.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. TÁMOP /1/A Interdiszciplináris.
SZAKIRÁNYOK BIOLÓGUSOKNAK
Anyagmérnöki Alapszak
0. Kurzusok  tudnivalók 1.Az anyag - csak az írott anyagban 2.Az élet molekulái - csak az írott anyagban 3.Mi az Élet? 4.A Világ keletkezése 5.Az Élet.
Mesterképzés az EKF-en
Köszöntjük a TTI Kerekasztal Résztvevőit! Pécs, április
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Angol-Amerikai Intézet
Rejtő Sándor Könnyűipari Mérnöki Főiskolai Kar
Ökológia Fogalma:Az élőlényeknek a környezetükhöz való viszonyát vizsgáló tudomány. Vizsgálatának tárgya: Az ökoszisztéma, az élőhely ( biotóp) és azt.
Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
Gyógyszerügyi szervezéstan február 3. Dr. Zelkó Romána.
Állattudományi és Állattenyésztéstani Tanszék
A kétszintű biológia érettségi vizsgáról
Biomérnök alapszak (BSc)
Környezettan alapszak (BSc)
FRANCIA NYELV, IRODALOM ÉS KULTÚRA MESTERKÉPZÉSI SZAK.
szakmérnök hallgatók számára
Viszket Anita Fogalomrendszer: ETR 1/11.
A NATURA 2000 ÖKOLÓGIAI HÁLÓZAT
Biológus Tanszékcsoport
Felvételi pontok számítása alapképzésre, illetve egységes, osztatlan képzésre A felvételi összpontszámot, vagyis a rangsorolás alapjául szolgáló eredményt.
Felvételi tudnivalók Pályaválasztás a es tanévben.
Kétciklusú képzés a műszaki felsőoktatásban Jobbágy Ákos Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, BME.
Az ELTE-TTK BSc szakjai, szakirányai, tervezett mesterszakok
Matematika oktatás mérnök és informatikai képzésekben Ráckeve, március Pannon Egyetem (Veszprémi Egyetem, 1949) Bölcsészettudományi Kar Gazdaságtudományi.
QualcoDuna interkalibráció Talaj- és levegövizsgálati körmérések évi értékelése (2007.) Dr. Biliczkiné Gaál Piroska VITUKI Kht. Minőségbiztosítási és Ellenőrzési.
TÁMOP /1/A Interdiszciplináris és komplex megközelítésű digitális tananyagfejlesztés a természettudományi képzési terület alapszakjaihoz.
Összeállította: Kovács Tibor igh. A NDRÁSSY GYULA G IMNÁZIUM ÉS K OLLÉGIUM Nyílt nap
A tanárképzés szerkezete
Környezettan Előadás Ajánlott irodalom:
Környezetvédelem.
Tájékoztató 10. osztályosoknak Az érettségi vizsga Kötelező tárgyak: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv + 1 választott tárgy.
Környezetvédelem.
1 Eötvös Loránd Tudományegyetem Kémiai Tanszékcsoport Vegyész szak.
1 Eötvös Loránd Tudományegyetem Kémiai Tanszékcsoport Nyílt nap január 23. Kémiatanári szak.
A környezettudományi képzés az ELTE-n, együttműködési lehetőségek
A BSc-MSc rendszerű tanulmányok tapasztalatai a műszaki és a természettudományi felsőoktatásban II. MŰHELYKONFERENCIA AZ ELTE BOLYAI KOLLÉGIUMÁBAN 2008.
BIOLÓGIA TÁRGYA, RÉSZTUDOMÁNYAI, SZERVEZŐDÉSI SZINTEK
Környezettudomány mesterszak (MSc) Analitikai, Környezettudományi és Limnológiai Intézet Pannon Egyetem, Mérnöki Kar.
SPORTÉLETTAN ALPROJEKT BIOMEDICINÁLIS TANANYAGFEJLESZTÉS TÁMOP E-13/1/KONV A 21. század követelményeinek megfelelő, felsőoktatási sportot.
Természetvédelmi mérnök alapszak. Előzmények, alapítás Természetvédelmi szakmérnök- képzés indulása (Dr. Szabó, Dr. Sey) utolsó szakmérnöki.
A képzés szeptemberében indul!
Köszöntjük a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar nevében!
Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar
PANNON EGYETEM VEGYÉSZ MESTERSZAK.
Az Élelmiszertudományi Kar
Válogatott fejezetek sejtbiológiából („VFSB”, BSc, biomérnök)
Tájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről 10. évfolyam
Élelmiszertudományi Kar
IN MEMORIAM SZOLCSÁNYI JÁNOS november 5..
FELVÉTELI ELJÁRÁS
BME VBK tájékoztató 1.
Marton János Hatékony kutatástámogatás: bibliometriai módszer a gasztroenterológiában.
A 2019/20-as tanév orvosképzési kurrikuluma
Előadás másolata:

Biológus MSc Részletes információ a felvételi jelentkezésről, a pontszámításról és a képzésről a TTIK Biológus Tanszékcsoport kezdőlapján tekinthető meg: http://www.sci.u-szeged.hu/btcs Felvételizőknek c. menüpontban

Közös tárgyak - 69 kredit Biológiai kémia Biofizika Biomatematika és biostatisztika Biológiai mérési módszerek Általános ökológia Természet- és környezetvédelem aktuális kérdései Evolúcióbiológia - Zoológia Genetika - Populációgenetika Sejtbiológia Molekuláris biológia Biotechnológia Humánbiológia Mikrobiológia Növénybiológia Szabályozásbiológia - fiziológia Szakirodalmazás, pályázatírás Szakirodalmi orientáció, szeminárium Szabadon választható 6 kredit Diplomamunka 30 kredit 33 kr

Szakirányok: Molekuláris, immun- és mikrobiológia Növénybiológia Ökológia, evolúció és konzervációbiológia Idegtudomány és humánbiológia

I. Molekuláris, immun- és mikrobiológia Differenciált tárgyak (51 kr) Kötelező tárgyak: 41 kr Biokémia Molekuláris biológia ea, gy Biotechnológia ea, gy Mikrobiológia molekuláris biológusoknak gy Experimentális mikológia ea, szeminárium Genetika ea, gy Kötelezően választható tárgyak: 10 kr

II. Idegtudomány és humánbiológia Differenciált tárgyak (51 kr) Kötelező tárgyak: 27 kredit Molekuláris neurobiológia ea, gy Neurofiziológia alapjai ea, gy Összehasonlító neurobiológia gy A szenzoros működések neuroanatómiai alapjai a gerinces állatokban Kötelezően választható tárgyak: 21 kredit

III. Növénybiológia Differenciált tárgyak (51 kr) Kötelező tárgyak: 37 kredit Fotoszintézis ea, gy Növénybiológia szem Növényi stresszfiziológia ea, gy Növényi molekuláris biológia ea, gy A növényi hormonok hatásának molekuláris biológiai alapjai Egyéni specializációs laborgyakorlat Kötelezően választható tárgyak: 14 kredit

IV. Ökológia, evolúció és konzervációbiológia Differenciált tárgyak (51 kr) Kötelező tárgyak: 42 kr Állatökológia ea, gy Ökológiai módszerek Fitotaxonómia Mikrobiális ökológia Növényökológia ea, gy Az ökológia válogatott alkalmazásai szem Élőhely és társulásismeret ea, gy Természetvédelmi biológia és restaurációs ökológia Zootaxonómia gy Kötelezően választható tárgyak: 10 kr