A kibocsátási jelentések elkészítésével kapcsolatos tapasztalatok a Holcim Hungária Zrt. Hejőcsabai cementgyáránál 2006. június 27.Balatoni István.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Az OH TÁMOP fejlesztései
Advertisements

Az ún. tételes Áfa-bevallás bevezetése január 1-jétől [2012. évi LXIX. tv. módosította a évi CLVI. törvényt, amely következtében az Art. 31/B.
Gordos Márta Európai Együttműködési Programok Igazgatósága
Fémkereskedelem szabályozása
Elektronikus ügyintézés, és várható technikai fejlesztések a Növény- és Talajvédelem területén Várszegi Gábor osztályvezető augusztus 30.
A projekt tartalma •Polgármesteri Hivatal, Iskola, Óvoda, Napközi épületeiben: •- nyílászárók cseréje (160 ablak/17 ajtó) •- külső hőszigetelés (2524,5.
Közösségi forgalmi jegyzék hasznos tudnivalók
ORSZÁGOS ATOMENERGIA HIVATAL Tervezett üzemidő lejártát követő üzemeltetés engedélyezése Dr. Rónaky József főigazgató.
Somogy megyei projektek
Széchenyi István Gimnázium Nyitott nap negyedikeseknek november 27.
RZS-Neo Szakértői kirendelést támogató modul
Tájékoztatás a as EMVA társfinanszírozású vidékfejlesztési program évi éves végrehajtási jelentésben foglalt eredményekről ÚMVP MB 2013.
A polgári védelmi tervezés Jogszabályi háttér § §1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya § §1996. évi XXXVII. törvény a polgári védelemről.
©2005 Deloitte A Deloitte CO 2 kibocsátásokkal kapcsolatos regisztrációs és hitelesítési tapasztalatai június 27.
ENVI-ART Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
1 PARTNERKOCKÁZAT KEZELÉSE A CO 2 KERESKEDELEMBEN - tájékoztató az üzemeltetők és egyéb piaci szereplők részére június 12.
ÜHG KIBOCSÁTÁS JELENTÉSI/ HITELESÍTÉSI TAPASZTALATOK dr. Varga Pál Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 1.SZABÁLYOZÁS.
2013. november 15. A központi írásbeli felvételi vizsgát szervező középiskolák jegyzékének közzététele.
2005. évi kibocsátási jelentések A CO 2 hitelesítés tapasztalatairól június 27. Horváth Ervin – Mózer László.
1 Kormányszóvivői tájékoztató március 31. Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázis (emma)
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
A hitelesítési tevékenység fő lépései 91/2007. (XI.21.) KvVM rendelete alapján március 18. Bajsz Katalin.
Jellemző nehézségek a hitelesítés során Bodroghelyi Csaba CO 2 hitelesítés tapasztalatai június 27.
ÜHG kibocsátásával kapcsolatos hitelesítési tevékenység IMSYS KFT március 18.
e-jövedék konferencia
ÜVEGHÁZHATÁSÚ GÁZOK KIBOCSÁTÁSÁNAK HITELESÍTÉSE
A kibocsátási jelentések hitelesítésének tapasztalatai
Jelentések Munkakezdő jelentések Időközi jelentések  Támogatási szerződés által meghatározott időpontokban és/vagy mérföldkövenként  Tartalma: az adott.
Tájékoztatás az Európai Gazdaságélnkítő Csomagról ÚMVP MB Budapest, június 29. ÚMVP MB
Környezeti kontrolling
Budapest, december 9. 1 A könyvvizsgálói közfelügyelet szerepe és a Közfelügyeleti Bizottság tevékenysége ben Fekete Imréné.
Szaniszló Mihály Vezető hitelesítő Rendszertechnika Fejlesztő Kft.
Főigazgatói értekezlet A KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVVEL KAPCSOLATOS KIRENDELTSÉGI FELADATOK AZ ÁLLÁSKERESÉSI MEGÁLLAPODÁS LEGFONTOSABB VÁLTOZÁSAI november.
1 Az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (OSAP) Dr. Tóth Róbert Jogi és Igazgatási Főosztály Szeptember 11.
Tájékoztató az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program mezőgazdasági szaktanácsadási intézményrendszeréről és az igénybevehető szolgáltatásokról Pataki.
A szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatás igénybevételéről és elszámolásáról november 16. Sebestyén Andrea EMVA jogcím-felelős.
A Strukturális Alapok tervezési folyamata és a partnerség Részvételi demokrácia, társadalmi párbeszéd: avagy hogyan tudnak a civil szervezetek élni részvételi.
Kovács Atila Magyar Közút Nonprofit Zrt. fejlesztési és felújítási igazgató ÚTÜGYI NAPOK A közúthálózat állapota és fenntarthatósági stratégiája a jelenlegi.
A Nyugat-dunántúli Operatív Programok jelenlegi helyzetének bemutatása
4. számú főút Debrecen elkerülő szakasz
Vállalati tanácsadás pályázatainak értékelése
1 A CO 2 KIBOCSÁTÁSI EGYSÉG ÜGYLETEK ELSZÁMOLÁSA - tájékoztató a befektetési szolgáltatók részére október 15.
1 PARTNERKOCKÁZAT KEZELÉSE A CO 2 KERESKEDELEMBEN - tájékoztató az üzemeltetők és egyéb piaci szereplők részére október 15.
1 A CO 2 KIBOCSÁTÁSI EGYSÉG ÜGYLETEK ELSZÁMOLÁSA - tájékoztató a befektetési szolgáltatók részére június 12.
1 Tájékoztatási feladatok a központi bevallás-befizetés kapcsolatában.
Econet.hu Nyrt év jelentősebb eseményei I i alaptőke-emelés Est Média Group Kft. 70%-ának megszerzése /Pesti Est, Est.
Az igénybevevői nyilvántartás
KLNOMH Vásárhelyi Pál Általános Iskola OM azonosító: P ÁLYAVÁLASZTÁS- I SKOLAVÁLASZTÁS Továbbtanulási tájékoztató
AZ IVÓVÍZVIZSGÁLATOK VÉGZÉSÉNEK, ÉS A LABORATÓRIUMI EREDMÉNYEK JELENTÉSI RENDSZERÉNEK VÁLTOZÁSAI Laczkó András közegészségügyi felügyelő.
A NAKVI szaktanácsadási feladatai október 1-től Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató ”A szaktanácsadás szervezeti átalakulása” Budapest, október.
Önkormányzati ASP központ felállítása projekt összefoglaló EKOP
A Nemzeti Fejlesztési Terv és a partnerség Civil részvétel és EU források – december 3. Európai Ifjúsági Központ Dr. Arató Krisztina ELTE.
Pályaválasztás Pályaválasztás
Reklámpapír A kötelezettek teljesítési fegyelme Viszkei György ÖKO-Pannon Kht. Budapest, január 21.
Foglalkoztatási Információs Pontok Békés megyében
Az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (OSAP)
A klímaváltozás káros hatásainak megelőzése, előrejelzése és csökkentése az agrár-élelmiszertermelési vertikumban Konzorciumi záróértekezlet. Gödöllő,
Az NFFF megvalósításának szervezési és szervezeti kérdései
A tanév rendje 2014/2015-ös tanév
Országos szakképzési tanévnyitó igazgatói értekezlet 2010/2011. tanév Tájékoztató a felnőttképzési akkreditációról Torma Gabriella FAT titkárságvezető.
TÁMOP /1-2F Méréstechnika gyakorlat II/14. évfolyam A környezetterhelés következményei.
ORSZÁGOS KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐFELÜGYELŐSÉG 1 Gábriel Edit Engedélyezési Főosztály január 21. felsőfokú ügyintéző.
HULLADÉKKEZELÉSI ADMINISZTRÁCIÓ A GYAKORLATBAN január 21.
2016. október 11. First Line Experts Kft. Hotel Griff Irodaház H-1113 Budapest, Bartók Béla út Adózási aktualitások 2017.
„A Kirendeltség és az Önkormányzatok közötti információ és adatszolgáltatás gyakorlata a Paksi Kistérségben Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ.
Általános tájékoztatás az építőipari regisztrációról Az építőipari kivitelező vállalkozások regisztrációjának gyakorlati tudnivalói Győr, december.
TramTRAIn projekt Tervezés – jogi feladatok
Változás-bejelentési adatszolgáltatások
ETS-létesítményeket, EU-ETS hitelesítőket
Hatósági Ellenőrzések.
Előadás másolata:

A kibocsátási jelentések elkészítésével kapcsolatos tapasztalatok a Holcim Hungária Zrt. Hejőcsabai cementgyáránál június 27.Balatoni István

/IsBa Holcim bemutató Holcim Hungária Zrt. CO2 hitelesítés tapasztalatairól Tartalom  Időrend  Előhitelesítés  Engedély módosítása  Az éves jelentés hitelesítése  A kibocsátott mennyiségek visszaadása  Összefoglaló

/IsBa Holcim bemutató Holcim Hungária Zrt. CO2 hitelesítés tapasztalatairól Időrend november- december Előhitelesítés március Hitelesítés Hitelesített éves jelentés megküldése a Főfelügyelőségnek Éves jelentésnek megfelelő CO2 kvóta visszaadása Emisszió kereskedelmi forgalmi jegyzék megnyitása Üzemeltetői számlanyitási adatszolgáltatás

/IsBa Holcim bemutató Holcim Hungária Zrt. CO2 hitelesítés tapasztalatairól Előhitelesítés  A Holcim Zrt. mindkét telephelyének előhitelesítését és az éves kibocsátási jelentés hitelesítését a Deloitte Rt. végezte, mint független hitelesítő.  Előhitelesítés Az előhitelesítés célja a nyomon követési rendszer és a kibocsátási engedélyben megfogalmazottak összevetése volt. Az előhitelesítő cég végigment a nyomon követési folyamaton valamint a technológián az engedélynek megfelelően.

/IsBa Holcim bemutató Holcim Hungária Zrt. CO2 hitelesítés tapasztalatairól Engedély módosítása  Az Üvegházhatású gáz-kibocsátási engedély kiadása január 3-án  Az engedélyben érdemi részt nem érintő kisebb elírások voltak, melyeket észrevételezésünket követően a Főfelügyelőség ki is javított március 16-ra.  Az engedélyben leírtaknak megfelelően végeztük a kibocsátásunk nyomonkövetését. A kezdeti nehézségeink után (mintavételezés, laborvizsgálatok rendszeresítése) – amik egy új rendszer indulásakor mindig jelen vannak – a II. negyedévtől szinte rutinszerűen történt a nyilvántartás.  A rendelkezésre álló adatok alapján már a II. negyedévben felvetődött az a probléma, hogy a kalcinációból származó fajlagos szén-dioxid kibocsátás magasabb, mint a hasonló technológiával rendelkező cementgyárak fajlagosai.  A belső rendszerünk áttekintése után megtaláltuk a probléma okát. A feladott nyersliszt mennyiségi mérése volt az, ami az eltérést okozta. Gyárunknál ugyanis a hőcserélőre feladott liszt mennyisége kerül mérésre. Ez a mérés viszont nem veszi figyelembe az ellenáramú füstgázzal távozó liszt mennyiségét (későbbiekben filterpor), mely megközelítőleg 8 %-ot tesz ki.

/IsBa Holcim bemutató Holcim Hungária Zrt. CO2 hitelesítés tapasztalatairól Engedély módosítása  Ezt követően saját nyilvántartásunkban korrigáltuk a feladott liszt mennyiségét, viszont ezt visszamenőlegesen nem lehetett alkalmazni, így csak a IV. negyedévben kerülhetett e szerint meghatározásra a szén- dioxid kibocsátásunk.  Az előhitelesítést követően a hitelesítő által is javasolt engedély módosítást megkértük án, melyre az Országos Környezet- és Vízügyi Főfelügyelőségtől án megkaptunk az engedélyt.  Az új engedély alapján cégünk pontosabban tudja nyomonkövetni kibocsátását, mely a kereskedelmi rendszer egyik alapvető célja, feladata.  A Főfelügyelőség és cégünk számára is előnyös volt a telefonon történő egyeztetés az esetlegesen felmerült kérdések gyors tisztázására az engedéllyel kapcsolatos eljárások során.

/IsBa Holcim bemutató Holcim Hungária Zrt. CO2 hitelesítés tapasztalatairól Hitelesítés  A hitelesítés során az éves jelentéshez felhasznált adatok megfelelősségét ellenőrizte a hitelesítő. Ekkor már a nyilvántartás számszaki elemzése történt az előírásoknak megfelelően.  Cégünk 1995-től tanúsított minőségirányítási rendszerrel rendelkezik, mely biztosítja a cementgyártási folyamatok átláthatóságát, a nyilvántartások megbízhatóságát.  A hitelesítés folyamán egy-két kisebb elírás jellegű eltérést korrigálva az éves jelentés hitelesítése megtörtént.  A hitelesített jelentés a Főfelügyelőségnek határidőre benyújtásra került.

/IsBa Holcim bemutató Holcim Hungária Zrt. CO2 hitelesítés tapasztalatairól A kibocsátott mennyiség visszaadása  A Főfelügyelőség a regiszter felállásáról és annak kezeléséről, használatáról az internet adta gyors információ áramlással a tőle telhető leghamarabb tájékoztatta cégünket.  A benyújtott éves jelentés alapján a jogszabályban meghatározott határidőn ( ) belül a számláról visszaadásra került az éves kibocsátásnak megfelelő szén-dioxid mennyiség.

/IsBa Holcim bemutató Holcim Hungária Zrt. CO2 hitelesítés tapasztalatairól Összefoglalás  Az előhitelesítés során feltárt hiányosságok indokolta engedély módosítást gyorsan véghez tudtuk vinni a Főfelügyelőség kölcsönösen egyeztetett eljárása során.  A telefonos és internetes információcsere meggyorsította, megkönnyítette mindkét fél munkáját.  Egy adatszolgáltatás, bevallás, nyilvántartás „életében” a legnehezebb időszak az első bevallás határideje. A szén- dioxid kereskedelmi rendszer így az első nehéz időszakát sikeresen teljesítette a kezdeti nehézségek ellenére.

/IsBa Holcim bemutató Holcim Hungária Zrt. CO2 hitelesítés tapasztalatairól Köszönöm megtisztelő figyelmüket!