A fotográfia története

A képrögzítés története i.e. 900 - camera obscura

A képrögzítés története 1839 - dagerrotípia Louis Daguerre 1839. augusztus 19 – fényképészet ezüstözött rézlemez hosszú expozíció

A képrögzítés története 1851 – kollódiumos( nedves üveglemezes ) eljárás : Frederick Scott Archer 1861 - az első színes kép James Clerk Maxwell

A képrögzítés története 1878 – száraz lemezes eljárás : Charles Harper Bennett 1 s alatti expozíció kora 1884 – Kodak No.1 1/25 s záridő 100 kép 2,4 m –től ∞-ig

A képrögzítés története Következő évtizedek záridő rövidülés 1887 – celluloid film Eastman Kodak Company Dow Jones Ipari Átlag – 1930-2004

A képrögzítés története A záridő a mozgás érzékeltetése Tétel : éles képhez ideális záridő : fókusztávolság reciproka

A képrögzítés története 1951 – képmagnó 1975 – Kodak 180 1981 – Sony Mavica 1986 - megapixel

A kamera fejlődése polaroidtól a flash kártyás gépekig 1937-ben Dr. Edwin Land több évnyi kutatómunka után megalapította Polaroid Corporation nevű cégét, hogy olyan kamerát fejlesszen ki, amely azonnal, ott helyben elő is hívja a képet. Eztán még tíz évnyi fejlesztő munka következett, mielőtt 1947. február 21-én bemutathatta 18×24 cm-es kameráját és a polaroid eljárást az Optical Society of America-nak.

A kereskedelmi forgalomba kerülést követően jelentős sikereket ért el, noha a polaroidfilm 9-10-szer is drágább volt a normál filmnél, és kizárólag a Polaroid által gyártott kamerákba volt jó. Az első Polaroid diapozitív 1957-ben, míg az első színes Polaroid kép csupán 1963-ban készülhetett el.

Automata és digitális fényképezőgép: 1959-ben került forgalomba az első teljesen automata fényképezőgép, az Agfa Optima. 1964-ben a Pentax kifejlesztette a TTL (through-the-lens, azaz az optikán keresztül) képkereső-rendszert, amivel a ma megszokott módon a keresőbe nézve közvetlenül az objektív által rajzolt kép vált láthatóvá.

A videotelefonok kifejlesztésén fáradozó AT&T Bell Laboratories a kutatások számos „melléktermékének” egyikeként 1973-ban előállította a világ első digitális fényképezőgépét, A számítógépek rohamos fejlődésével együtt járt a digitális fényképezőgépek gyors fejlődése is, 1986-ra a Kodak digitális gépe már egy megapixeles képek készítésére is alkalmas volt, azonban ezek akkoriban körülményes előhívása és magas ára miatt egészen az 1990-es évek végéig, 2000-es évek elejéig gyakorlatilag alig voltak piaci forgalomban. Az első fényképezőgép, mely számítógépes fájl formátumban készített képet a Fuji DS-1P volt, 1988-ban, 16 megabájtos memóriakártyával, amit egy külön elem működtetett. Az első, kereskedelmi forgalomban kapható digitális kamera a Dycam Model 1 (avagy Logitech Fotoman) volt.

A CCD képszenzorral ellátott gép digitálisan tárolta a képeket és közvetlenül csatlakoztatható volt egy számítógéphez letöltés céljából. 1991-ben a Kodak piacra dobta a Kodak DCS 100-ast , a világ első digitális tükörreflexes fényképezőgépét, mely már az 1988-ban bevezetett JPEG sztenderdben készítette a felvételeket. A technika rohamos fejlődésével már csak idő kérdése volt, hogy mikor fogják a digitális gépek minőségben és elérhetőségben (árban) beérni a „hagyományos” masinákat.

Flash kártyás gépek: Flash kártyás gépek: 1995-ben a Casio QV-10-es gépe volt először felszerelve LCD kijelzővel, az első CompactFlash kártyát pedig az 1996-ban megjelent Kodak DC-25-ben lehetett használni. Szintén 1995-ben jelent meg a fényképezőgép és a videokamera első kereskedelmi forgalomban is elérhető digitális ötvözete, a rövid videók készítésére is alkalmas Ricoh RDC-1. Ezen gépek akkoriban gyakran horribilis ára (a Kodak DCS 100 például 13 000 dollárba került 1991-ben) azonban elriasztott szinte minden érdeklődőt. A „digitális áttörés” a Nikon D1 1999-es megjelenésével kezdődött, melynek hatezer dollár alatti ára és 2,74 megapixeles felbontása már érdemessé tette megvételre áttörése” 2003-ban jött el, mikor a Canon forgalomba hozta a Canon EOS 300D-t , a „digitális lázadót”. Ezer dollár alatti ára és hat megapixel feletti felbontása a számítógépek elterjedésével együtt gyorsan népszerűvé tette a digitális fényképezőgépeket, amik csakhamar kiszorították a „hagyományos” masinákat a piacról, maga után vonva a fotólaborok és előhívó-üzletek gyors ütemű visszaszorulását, felszámolását.

A feltalálók és eljárások Joseph Nicéphore Nièpce (1765-1833) Litográfiák készítésével foglalkozott. Mivel nem rendelkezett nagy rajz-készséggel, nehezen boldogult a munkájával. Ezért kezdett kutatni, a munkáját megkönnyítő eljárás után. Így találta fel heliográfiát (fénynyomat) , amely eljárás segítségével nyomdaipar képeket tudott reprodukálni. Ezt követően további kísérletezések után, 1822-ben készítette el az első fényképnek nevezhető képmást júdai aszfaltra, mely alkalmas volt arra, hogy a fény által rajzolt képet rögzítse. Ez az anyag fény hatására megkeményedik, azonban ott ahol kevésbé, vagy nem érte a napfény lemosható volt, így az árnyékok láthatóvá váltak.

Kilátás a dolgozószobából Az első fennmaradt fényképét feltehetően az 1826 v. 1827-es évben készítette. A képet egy 16,5 x 20,5 cm-es júdeai aszfalttal bevont ónlemezen sikerült rögzítenie, feltehetően 8 órás expoziciós időt követően. A képpel , annak rossz minőségének köszönhetően nem felelhetett meg a közönség elvárásainak.

Luis Daguerre (1787-1857) Daguerre halott az eredményeiről, s együttműködést ajánlott Niepcenek.  1827-ben együttműködési szerződést kötöttek a camera obscura által rajzolt kép rögzítésének megoldására. Együtt folytattak kutatásokat. A szerződés szerint együttesen hozták volna nyilvánosságra eredményeiket, de Niepce meghalt 1933-ban. Niepce halálát követően folytatta a kutatásait. 1837-ben jódgőzzel kezelt, ezüstözött rézlemezen a keletkező ezüst-jodidból látens kép alakult ki, melyet Daguerre melegített higanygőzzel tett láthatóvá. Az ezüst-jodid és a higany egymásra hatásával ezüst-amalgám jött létre, mely a világos tónusokat, a fényeket adta. A sötétebb ezüstalap jelenítette meg az árnyékokat. Részletgazdag, közvetlen pozitív kép alakult ki egyetlen példányban. A megvilágítatlan ezüst-jodidot Daguerre a további kémiai reakció kiküszöbölésére konyhasóval távolította el.

Luis Daguerre (1787-1857) Mai értelemben nem volt sokszorosítható, ezért gyakorlatilag minden dagerrotípia egyedi műtárgy. Daguerre felfedezésének hírére Európa-szerte többen is jelentkeztek, hogy ők is sikeresen oldották meg a camera obscura képének rögzítését.

William Fox Talbot   (1800-1877) 1834-ben kezdte kísérleteit, s a franciákhoz hasonló kitartással kutatott a képrögzítő eljárás után. A fotográfia továbbfejlődése, a mai, a sokszorosíthatóságot biztosító negatív-pozitív eljárás megalapozása szempontjából az angol 1839.január 31-én a londoni Royal Societynek bemutatott negatív-pozitív eljárása, a talbotípia volt döntő jelentőségű. Ezzel bizonyítottan ő volt az első aki feltalálta a fotográfiát, mint képrögzítési eljárást, de több okból sem lett olyan népszerű és ismert, mint Daguerre és a dagerrotípia:

Dagerrotípia - nagyon szigorú felhasználási megkötések (szinte a végletekig leszabályozva) - az általa használt anyagok kevésbé fényérzékenyek, így hosszabb exponálást igényeltek - a papír tökéletlenségei nagyban rontották a kép minőségét, élvezhetőségét - az eljárás kétszer ismétlődött (negatív előhívása, majd abból pozitív kép készítése) - a képek idővel fokozatosan elhalványodtak

a tömény sóoldatos fixálás nem adott 100%-os biztonságot, de 1840-től Hershel javaslatára a nátrium-tioszulfát a (mai napig is a legjobb megoldás) már tökéletes volt. 1841. január 31-én szintén küldött egy képet a Royal Societynek, melyben az 1840 őszén kidolgozott új eljárását a kalotípiát illetve az ily módon készíthető képek minőségét demonstrálja. A kalotípia fontossága abban állt, hogy drasztikusan lecsökkentette az exponálási időt több óráról 3-10 percre, ragyogó napsütés esetén akár egy percre is. Híg konyhasóval és ezüst-nitráttal átitatva a papírt, fényérzékeny ezüst-kloridot nyert, melyet tömény nátrium-kloriddal vagy kálium-jodiddal rögzített. A kisméretű, halvány képek előidézését, a galluszsavval történő előhívást azonban csak egy évvel később oldotta meg. A világon elsőként eredeti fényképekkel illusztrált köteteket adott ki: A természet irónja (The Pencil of Nature) és Skóciai napfényképek (Sun Pictures of Scotland) címmel.

Hyppolite Bayard  (1801–1887) A francia Hyppolite Bayard már 1839 márciusában ismertette módszerét: miután az ezüst-nitráttal átitatott papírt fényen megfeketedve jódkáliummal kezelte, a camera obscurában leexponálva kialakult közvetlen pozitív képet kálium-bromiddal rögzítette. Rendkívül rövid idő alatt (1839–1840) fejleszti ki újítását a fotózásban: a direktpozitív eljárást. Bayard a fényképezés nagy vesztese, mert bár harminc nagyméretű képét 1840 júniusában egy jótékonysági vásár keretében ki is állította, egyszerű, szellemes és olcsó eljárása támogató híján nem versenyezhetett a dagerrotípiával.

Hyppolite Bayard  (1801–1887) Magát is belekomponálta a képekbe, mint élő bizonyítékot, hogy embereket is le lehet az eljárásával fotózni. (Legismertebb képe az Önarckép vízbefúltan (1840), mely elkeseredésének ironikus kifejezése.)

Hasonló volt a sorsa Friedrich Gerber berni egyetemi tanár 1839 februárjában publikált, papírra kidolgozott találmányának, Franz Kobell és Caril August Steinheil müncheni egyetemi tanárok 1839 nyarán a sajtóban még magyarul is ismertetett vegyi eljárásának, valamint a mikroszkópia tudósa, J.B.Reade papírkép-eljárásának. Nem terjedt el John Herschel angol csillagász különleges jelentőségű találmánya sem, bár ő egyheti kísérletezés eredményeként üveglemezre készített máig fennmaradt felvételt. E kiváló tudósok megelégedtek a tudományos probléma megoldásával, s – ellentétben Daguerre-rel és Talbot-val – nem foglalkoztak tovább annak gyakorlati anyagi kiaknázásával.

Érdekesség: Egy magyar tudósóriást is foglalkoztatott a képrögzítés problémája. Bolyai Farkasnak egy 1839. február 21-én Marosvásárhelyt kelt levélrészlete tanúskodik egyedül róla, hogy ő is a fényképezés feltalálói közé sorolandó, ha vegyi eljárása nem is maradt fenn az utókorra: "Gyönyörű találmány az Obszcura Camera kép fixirozása: mihelyt mondották, elébb ugy mint van azon szinekkel lehetetlennek mondottam, de azonnal igérem, hogy edj negativot feketén fixálok s ugy mondották, hogy csak sötéten is marad meg.". A mondat valószínűleg a színháromszög fekete- fehér tónusokkal történt rögzítésére utalt.