Az attrakció mozija és a „primitív kifejezésmód”

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A május 26-i előadás összefoglalója
Advertisements

A m ű v é s z e t e k A művészet a görög tekhné és technika,
A művészet autonómiája a tömegkultúra és szépség határán
Mivel foglalkozik a filmtörténet? A némafilmkorszak határai
Gazdaság és technika II. - Tóth Attiláné dr. Gazdaság és technika II. Film, mozi Tóth Attiláné dr.
A képkészítő nemcsak rögzíti, de mindig ábrázolja is, amit felvesz…
Médiapedagógia.
Történeti episztemológia
A normalizálás az adatbázis-tervezés egyik módszere
Az adaptációhoz közeledve – a műfaj problematikájához
Egymásrafényképezések
A görög színház mint épület
SZERVEZETFEJLESZTÉS Dr. Magura Ildikó.
Régészet Szerényi Dóra
Polgári szellem és értékrend Márai Sándor művében
A projektmenedzsment fogalma
Novellaelemzési szempontok
REALIZMUS.
A NEMZETGAZDASÁGOK VILÁGGAZDASÁGI SZEREPKÖRÉNEK VÁLTOZÁSA
 A nyelv megismerése mint  Kommunikációs eszköz  A tanulás eszköze  Árnyalt és reflexív ismeretek a nyelvről  A társadalom belső kohéziójának.
Kifejezési eszközök a filmművészetben A képkivágások.
Az animáció nem más, mint egymás után levetített képkocka sorozat. Ezek a képkockák kis mértékben térnek el egymástól. Ezáltal az élettelen bábok, rajzok,
MTA Regionális Kutatások Központja Az államhatárok hatása a városok fejlődésére a Kárpát-medencében Hardi Tamás tudományos munkatárs MTA RKK Nyugat-magyarországi.
A szakdolgozat készítés minőségirányítási aspektusai
1 Óvodapedagógiai konferencia Sopron, május.
Change blindness Változás -vakság.
A holdillúzió magyarázata
Katona József 16/A.
Esztétika Kerékgyártó Béla docens Jász Borbála doktorandusz
Építészettörténet.
Az avantgárd művészeti irányzatok
„Papírképek” Gothár Péter fotói a Fugában. Április 30-a és május 17-e között Gothár Péter képeinek adott otthont a FUGA – Budapesti Építészeti Központ.
Vizuális Narratív Teszt (VNT)
A korai avantgárd és a film
Az átmeneti korszak Európában – 1917 Narratív összegzés mozija – Tom Gunning A film elit kultúrához való közeledése A film tömegmédiumként való.
Metafora - metonímia A filmben?. Roman Jakobson Rámutat, hogy a metafora-metonímia bipolaritás megfeleltethető a nyelvi működés alapmodelljének, a paradigmatikus-szintagmatikus.
Az expresszionista stílus jellemzői és a Rettegett Iván I.
műelemzés ELJÁRÁSOK, MÓDSZEREK
Banyár József: Életbiztosítás 5.
7. A különböző megtakarítási formák összehasonlítása
A népesség számának változása Európában
Szentimentalizmus Készítette: Domján Gáborné.
Jegyzet Összeállította: Nikli Károly 2013
Jegyzet Készítette: Nikli Károly 2013
Jegyzet Összeállította: Nikli Károly 2013
I. foglalkozás Készítette: Ragó Gábr.
ELBESZÉLÉS ÉS TÖRTÉNET
2008. február 22. Budapest 1 A magyar történettudomány az európai egységesülés korában Glatz Ferenc Akadémikus Az MTA Történettudományi Intézetének igazgatója.
Információs rendszer fejlesztése 4. előadás
3. A FILMELBESZÉLÉS KIALAKULÁSA
A Hollywoodi Reneszánsztól az új Hollywoodig
5. AVANTGARDE FILMES IRÁNYZATOK
Filmelemzési szempontok
Jegyzet Összeállította: Nikli Károly 2013
Aldo Rossi ( ) The Architecture of the City.
A film mint dokumentum a fikciósfilm, a dokumentumfilm, a fikciós dokumentumfilm, a cinema verité, az antropológiai film és a privát filmezés kategóriái.
Összeállította: Nikli Károly
7. NÉMET EXPRESSZIONIZMUS
8. FRANCIA IMPRESSZIONIZMUS JEGYZET ÖSSZEÁLLÍTOTTA: NIKLI KÁROLY 2013.
Petőcz András: Könyörgés 30/B. Hogyan elemezhetünk egy ilyen rövid művet? Életrajzi háttér: 1959-ben született, a nyolcvanas évek egyik formabontó irodalmi.
Bölcsész Hefop tananyag- fejlesztési zárókonferencia szept ELTE BTK.
CSONGOR ÉS TÜNDE Sík Ferenc rendezése alapján A NEMZETI SZÍNHÁZ ● A● A Nemzeti Színházat először gróf Széchenyi István álmodta meg a Duna partjára. Pompázatos.
Az üzletek operatív működtetése
Tehetséggondozás mozgóképkultúra és médiaismeret
Oszlopdiagram dr. Jeney László egyetemi adjunktus
Tömegfilm és szerzői film
Jegyzet Készítette: Nikli Károly 2013
5. Tétel – A Life Long Learning
SZÍNHÁZI CREDO Készítette: Annarébe.
Előadás másolata:

Az attrakció mozija és a „primitív kifejezésmód” Reprezentációs módozatok a korai filmekben

Előítéletek, közhelyek a korai moziról: A természet mozgását utánozza - „lefilmezett színház” Lumière-Méliès szembeállítása, mint a dokumentum és a fikció műfajainak ősi ellentéte A korai filmek a mai narratív műfajok kezdetleges változatai (anomáliák), illetve apró lépésekkel járulnak hozzá ehhez. Ezek újraértelmezése a 80-as években a filmek elemzése alapján!

TOM GUNNING: az attrakció mozija (1986) A korai moziban nem a narratív lendület dominált Nem kell hibás, kezdetleges történetmesélő filmeknek tekinteni őket Az aktualitásfilmek nem különülnek el egyártelműen a fikciós filmektől A korai filmek elsődleges célja: a PREZENTÁCIÓ, a MEGMUTATÁS, a vizuális meglepetés

TOM GUNNING: az attrakció mozija Másként szólítja meg nézőjét a korai film. (kíváncsiságát vizuálisan elégíti ki: curiositas – Szt. Ágoston, a szem bujasága) Exhibicionista filmkészítés: témák (erotika, tájak, szenzációs témák stb.), formai vonások (kamera tekintet, szembefordulás a kamerával,integetés a kamerának)

A 80-as években jelenik meg Kristin Thompson és David Borwell filmtörténete: a stílust, a film formát helyezik előtérbe, ennek a történetiségét vizsgálják. Figyelmüket nem annyira a film technikai-lingvisztikai elemek, a filmnyelv kialakulására összpontosítják, inkább arra a módra, ahogy ezek az elemek egy funkcióikat összehangoló stilisztikai rendszert alkotnak. Hogyan változik a filmtörténet során? Az ők módszerükhöz hasonlít, csak a stilisztikai rendszer helyett a reprezentációs módozat terminust használja pl. Noël Burch: Life to Those Shadows c. munkájában.

Noël Burch: Life to Those Shadows (1990) Miként tekintsünk a klasszikus elbeszélésmód kialakulása előtti periódusra? A korai filmeket és a klasszikus filmig tartó átmenetet tanulmányozza – a fikciós filmeket, nem aktualitásfilmeket!

Noël Burch: Life to Those Shadows (1990) Egyszerűen csak egy átmeneti korszak volt ez, amelynek jellemzőit az eltérő irányba mutató kísérletezések határozták meg? (egymásnak ellentmondó külső hatások: különböző tömegszórakoztatási eszközök, a nézők elvárásai egyfelől, másfelől a polgári értékrend termékei lettek volna a korai filmek) Vagy egy önálló reprezentációs módnak kell tekinteni, melynek megvolt a saját belső logikája? Noël Burch ez utóbbi mellett érvel.

Noël Burch: Life to Those Shadows (1990) PRM – Primitív Reprezentációs Mód 1906/7 A kettő közti időszak: az átmeneti időszak. IRM – Intézményes Reprezentációs Mód 1917-től

Miben áll ez a primitív másság? Mi a közös a szerteágazó irányzatokban? A primitív másságnak van egy sajátos poétikája, egy sajátos minősége, éppen emiatt nem elégséges a 19. század végi népszerű, tömegszórakoztatási műfajok hatására hivatkozni, vagy mint bizonyos utólag kialakult fejlődési irányzatok előfutáraiként kezelni őket, mint a klasszikus elbeszélő film, vagy biz. avantgárd irányzatok. Primitív ≠ kezdetleges. Úgy kell elképzelni mint a naiv művészetet. (Kristin Thompson) Ennek a kornak is meg vannak a kis mesterművei, amelyek sűrítményei ennek a primitív másságnak: Utazás a Holdra (1902), A züllés útján (1910).

Milyen jellemzői voltak a primitív kifejezésmódnak Milyen jellemzői voltak a primitív kifejezésmódnak? (a képszerkesztés és a történetvezetés aspektusai) A kamera pozíciója: Milyen a kameraállás? Milyen a kamera és a háttér viszonya? Milyen a megvilágítás? A megmutatott tér jellemzői? Plánfajta? A színészek mozgása, elhelyezkedése a térben?

A felsorolt jellemzők együttesen egyfajta vizuális laposságot hoznak létre. a színtér felosztható egy valós játéktérre és egy illuzórikus háttérre nem haptikus a tér Tablónak nevezik: tableau vivant (élőképek színpadi hagyománya) Önmagában zárt plánok Proszcénium jelleg

Hogyan pozícionálja a nézőt ez a képi stílus? Milyen viszonyba kerülünk a történet szereplőivel? Sztárság?

A befejezés története a moziban? Az emblematikus kép.

- A „primitív kívüliség”, externalitás tapasztalata - külső narrációs eszközök

Hogyan történik meg az átmenet az IRM-ba? több tabló egymásutániságából szerkesztenek meg egy történetet, ennek létrejön egy későbbi változata, amikor megjelennek a két oldalról egymáshoz kötött plánok a bipoláris struktúra (kezdet-vég) helyett tripoláris struktúrát alkalmaznak: kezdet – folytatás – vég fokozatosan linearizálódik a film

A térábrázolás frontális felvétel helyett a cselekvés terében elhelyezkedő gazdagabb szempontrendszernek akalmazása