Arany János Letészem a lantot

LETÉSZEM A LANTOT Letészem a lantot. Nyugodjék. Tőlem ne várjon senki dalt. Nem az vagyok, ki voltam egykor, Belőlem a jobb rész kihalt. A tűz nem melegít, nem él: Csak, mint reves fáé, világa. Hová lettél, hová levél Oh lelkem ifjusága! Más ég hintette rám mosolyját, Bársony palástban járt a föld, Madár zengett minden bokorban, Midőn ez ajak dalra költ. Fűszeresebb az esti szél, Hímzettebb volt a rét virága. Hová lettél, hová levél Oh lelkem ifjusága!

Nem így, magánosan, daloltam: Versenyben égtek húrjaim; Baráti szem, müvészi gonddal Függött a lantos ujjain; Láng gyult a láng gerjelminél S eggyé fonódott minden ága. Hová lettél, hová levél Oh lelkem ifjusága! Zengettük a jövő reményit, Elsírtuk a mult panaszát; Dicsőség fényével öveztük Körűl a nemzetet, hazát: Minden dalunk friss zöld levél Gyanánt vegyült koszorujába. Hová lettél, hová levél Oh lelkem ifjusága!

Ah, látni véltük sirjainkon A visszafénylő hírt-nevet: Hazát és népet álmodánk, mely Örökre él s megemleget. Hittük: ha illet a babér, Lesz aki osszon... Mind hiába! Hová lettél, hová levél Oh lelkem ifjusága! Most... árva énekem, mi vagy te? Elhunyt daloknak lelke tán, Mely temetőbül, mint kisértet, Jár még föl a halál után...? Hímzett, virágos szemfedél...? Szó, mely kiált a pusztaságba...? Hová lettél, hová levél Oh lelkem ifjusága!

Letészem a lantot. Nehéz az. Kit érdekelne már a dal Letészem a lantot. Nehéz az. Kit érdekelne már a dal. Ki örvend fonnyadó virágnak, Miután a törzsök kihal: Ha a fa élte megszakad, Egy percig éli túl virága. Oda vagy, érzem, oda vagy Oh lelkem ifjusága! (1850. márc. 19.)

Első benyomás „Letészem a lantot” – A költészetről való lemondásra utal (a lant a költészet jelképe) Értelmét vesztette a versírás Nincs már kinek írnia

Keletkezés 1850-ben keletkezett Alapélmény: csalódás, a harmónia megbomlásának megtapasztalása Összefonódik a nemzeti és a személyes tragédia

Életrajzi háttér A szabadságharc bukása Petőfi elvesztése fájdalmasan érinti Bujdosás Majd Geszten nevelő a Tisza-családnál 1851-től a nagykőrösi református gimnáziumban tanárként dolgozik

Pályaszakasz jellemzői 1850-ben írja, a nagykőrösi évek előtt egy évvel, az átmeneti időszakban, de már inkább a nagykőrösi korszakhoz tartozik Ezt a korszakot a fájdalom és az elkeseredettség jellemzi(művek hangneme: fájdalom, keserűség,irónia) 1850-es évek válságkorszakot tükröznek Arany életében. A nemzet és önazonosság vesztés élményét éli át Elbizonytalanodik a lehetséges költői szerepek felöl. A költeményekre többnyire a létösszegzés, filozofikusság jellemző Jellemző műfaj az elégia, ill. elégico-oda

Cím Témamegjelölő és metaforikus A vers nyitó és záró képe A mű központi motívumát tartalmazza A cím egyes szám első személyben van Azt akarja kifejezni,hogy lemond a költői pályáról

Műfaj Elégico-óda a vershangulat összetettségét is mutatja, ugyanakkor ars poetica is, amire a központ motívum és a cím egyaránt felhívja a figyelmet

Verstípus Idő- és értékszembesítő, ez rajzolódik ki a vers szerkezetéből is

Forma 7 versszak Zárt kompozíció

Hangnem Összetett hangnem Keveredik benne az elégia és az óda hangneme A költő belső küzdelmét tükrözi

Szerkezet/Kompozíció Aszimmetrikus felbontás (1.jelen /2-5, múlt/ 6,7 jelen) a harmóniavesztést erősíti Az 1.vsz-ban hangzik el a tétel megfogalmazása „Letészem a lantot…” a 7.vsz-ban ugyanez már a következmény levonása A refrén „hová lettél, hová levél…” igealakjai kapcsolatot teremtenek a múlt és a jelen között, az elégikus hangnemet a múlt visszahozhatatlanságának tragikuma magyarázza

Első versszak Az első vsz-ban(tétel) az elhallgatást a külső-belső világ egységének megbomlásával, a célirányos feladat, a közösségi költőszerep válságával magyarázza. A jelenben lehetséges megszólalás mód: „csak mint reves fáé…”

2-5. versszak A múlt felidézése, a jelennel való szembeállítása „ más ég ..nem ily magányosan…” A múlt jellemzői: a reformkor lelkesültsége… A jelen jellemzői: a sivár, értékszegény… Szembeállítja a múltat és a jelent A múlt az értékes, pozitív, a jelen pedig értéktelen, sivár, negatív

6. versszak A halál és elmúlás áll a központban „Mely temetőbül, mint kísértet, Jár még föl a halál után”

7. versszak Ebben a nemzethalált összekapcsolja a költészet halálával, illetve a költő elhallgatásának oka a közönség hiánya. / fa illetve a dal toposz/ A refrén a lelki öregségre utal, azt mutatja, hogy a lírai személyisége mélyre ható változáson ment keresztül,→ értékvesztett állapot.

Motívumok Központi kép a lant Lant= szimbólum, a költészet jelképe. Szinonimái a versben: dal, ének, húr, szó, babér . A versben olyan lelki állapotot fejez ki, mely az alkotó munka megszűnésére utal. Ősi jelkép: Apollón lírája (=lant) a költészet szimbóluma Egyéb költői képek: bársonypalást, fonnyadó virág, reves fa,

Intertextualitás A XIX. század költői (pontosan az ellentétje) Őszikék-ciklus Mindvégig alkotása

A vers mondanivalója Miért? A visszatérő refrén erősíti a versmondanivalóját Petőfi elvesztése és a szabadságharc bukása után Arany elkeseredik és megfárad és be akarja fejezni a költői pályafutását.

Képek