Miről szól a Katégoriák? Cat.3: „Amikor valamit másvalamiről, mint alanyról állítunk, mindaz, amit az állítmányról mondunk, az alanyról is mondható. Pl. egy bizonyos emberről állítható az ember, az élőlény pedig az emberről. Tehát arról a bizonyos emberről az élőlény is állítható.” Tehát az állítható dolgok „vertikálisan” hierarchiába rendeződnek. Ez így volt Platónnál is, legfelül a Jóval avagy a Létezővel. De (Cat. 4): „Amit mindenféle kapcsolat nélkül mondunk, az vagy szubsztanciát jelöl, vagy mennyi?-t, vagy milyen?-t, vagy valamihez képest-et, vagy hol?-t, vagy mikor?-t, vagy helyzetet, vagy birtoklást (habitust), vagy cselekvést, vagy elszenvedést.” Alapgondolat: nem egy hierarchia van, hanem több (éppen tíz). Ezek között a szubsztanciáé a prioritás (láttuk). Valamilyen értelemben a „mi az?” kérdést válaszolja meg (de ez nem jó meghatározásnak, mert minden másra is lehet így kérdezni). További fejezetek: az egyes kategóriák (kvázi-logikai) tulajdonságai. (Pl. vannak-e fokozatai? van-e ellentéte?)

„Úgy látszik, az a szubsztancia legkizárólagosabb sajátossága, hogy – noha szám szerint egy és ugyanaz – ellentétes tulajdonságai lehetnek. Ezt pedig semmi egyéb esetében nem mondhatjuk … Pl. egy és ugyanaz a szín nem lesz fehér és fekete, meg egy és ugyanaz a cselekvés nem lesz jó és rossz.” Minek az osztályozása? Dolgok – kifejezések – fogalmak (mindhárom) Az állíthatók másik elmélete (Top. A5): az alany és az állítmány viszonya szerinti osztályozás (az „öt szó”): definíció, sajátosság, járulék, nem, faj (+különbség).

Herméneutika „Amik a beszéd részei, azok a lélekben levő lenyomatok jelei, a leírtak pedig a beszéd részeinek jelei. És ahogy nem mindenkinek az írása azonos, úgy a beszéde sem. A lélekben levő lenyomatok viszont, amiknek ezek elsődlegesen jelei, mindenki számára ugyanazok; mivel azok a dolgok, amelyeknek ezek hasonmásai, szintén ugyanazok.” A szemantika megalapozása, több,mint 2000 évre.

írásbeszéd lélekdolgok jel hasonlóság lenyomat Magyarázandó: a (beszélt vagy írott) nyelv révén megértjük egymást. I. magyarázattípus (Arisztotelész után Fregéig szinte mindenki) : a nyelvi jelekhez mentális entitásokat asszociálunk. Szükséges előfeltevés: 1. Ezek mindenki számára ugyanazok. Szokásos jellegzetességek: 2. Valamilyen hasonlóság van a mentális entitás és a dolog között. 3. A szójelentés áll a középpontban, a mondatjelentés valahogy a szójelentésekből származik. (Nehézség: negatív kijelentések.) Az arisztotelészi ismeretelmélet 1. és 2. teljesülését biztosítja, 3. nehézségeivel nem foglalkozik. Fontos középkori fejlemény: a mentális entitás-dolog viszony is jelviszony (mentális nyelv), és a jelviszony tranzitív.

Alternatíva (sztoikusok, Bolzano, Frege): A jelek valamilyen objektív ideális entitásra utalnak (jelentés), ami minden nyelvhasználó számára közös. A jel-jelentés és a jel-dolog reláció lényegileg különböző természetű (kifejez versus jelöl). Szükséges előfeltevés: 1’. Van valamilyen hozzáférésünk ilyen ideális entitásokhoz. Szokásos jellegzetesség: 2’. A mondatjelentés áll a középpontban.

A kijelentés (logosz apophantikosz) elmélete Logosz: mondat „Nem minden mondat apophantikosz, hanem csak az, amelyre vonatkozik, hogy igaz vagy hamis.” „Elsősorban az állítás (katafaszisz) egy kijelentés, aztán a tagadás (apofaszisz).” „A kijelentések részben egyszerűek, pl. amikor valamit valamiről (kata) vagy valamit valamivel szemben (apo), részben ilyenekből összetettek.” „Mivel pedig lehet a fennállót [hüparkhon, vonatkozót, létezőt, de mindenképpen tárgyas] nem fennállónak kijelenteni, és nem fennállót fennállónak, … mindent lehet tagadni, amit valaki állított, és mindent lehet állítani, amit valaki tagadott. Tehát minden állítással egy tagadás áll szemben, és minden tagadással egy állítás. Nevezzük ezt ellentmondásnak (antifaszisz) …” Hüparkhei: az állítmány-alany viszony körülírására használatos ige. A kopula metanyelvi megfelelője.

De Int. 7.: A logikai négyszög elmélete Eszközök: Amiről kijelentünk valamit, az lehet egyetemes (katholou) és egyedi (kat’hekaszton). Egyetemes alanyról állíthatunk, tagadhatunk egyetemesen. Pl.: Minden ember fehér – Egy ember sem fehér. Ezek ellentétesek (enantia). Ha egyetemes alanyról, de nem egyetemesen jelentünk ki, akkor az állítás és a tagadás nem ellentétes. Pl.: Az ember fehér – Az ember nem fehér. [Meghatározatlan állítás – a Herméneutika sajátossága.] „Ellentmondóan az az állítás áll szemben a tagadással, amely ugyanazt jelenti ki valamiről egyetemesen, amiről a tagadás azt mondja, hogy nem egyetemes; pl. Minden ember fehér – Némely ember nem fehér.” Ellentétesek: ugyanarról ugyanazt egyetemesen állítani és egyetemesen tagadni. Ezek nem lehetnek egyszerre igazak (egzisztenciális nyomaték). Ezek ellentmondó párjai nem ellentétesek; lehetnek egyszerre igazak.

„Azoknál az ellentmondásoknál, melyeknél egyetemes dolgokról egyetemesen jelentünk ki valamit, szükségszerű, hogy az egyik igaz legyen, a másik hamis; és ugyanígy az egyediekről szólók esetében is, pl. Szókratész fehér – Szókratész nem fehér.” A határozatlanokra ugyanez nem vonatkozik. De Int. 9.: Ugyancsak nem vonatkozik a jövőre vonatkozó kijelentésekre sem [??] – „tengeri csata”-probléma : az elmélet kiterjesztése modális kijelentésekre (lehetséges, szükségszerű, esetleges és tagadásaik).