Szerzői jog a könyvtárakban

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
MULTIMÉDIA-FEJLESZTŐ SZABÓ SÓKI LÁSZLÓ villamosmérnök ELTE VIDEOSTÚDIÓ.
Advertisements

A személyhez fűződő jogok és a helyismereti kutatás egyes kérdései
Szaszák Csaba forrás: Szoftverjogok Szaszák Csaba forrás:
Szellemi alkotások joga
Szerzői jogi tartalmak védelme elektronikus környezetben
Internet és szerzői Szerz ő i Akadémia, Irodalom és Internet Dr. Fodor Klaudia Franciska március 29.
Szerzői jog a digitális környezetben
A JOGHARMONIZÁCIÓ. Az államok konszenzusa alapján elfogadott, szerződéses és szokásjogi magatartási normák összessége, amelyek a nemzetközi jogalanyok:
Pannónia Kincse LEADER Egyesület május 21. Pannonhalma A mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről.
Egyenlő értékű munkáért egyenlő bér?
Mi is az a „Know How”.
MÉDIATÉKA Az Egyetemi Könyvtár multimédiás szolgáltatása
Rendezvények NONPROFIT ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZET
Szolgálati és alkalmazotti szellemi alkotások a magyar jogban
A szerzői jog Takács Béla 2006.
A szerzői jogról érthetően
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának feladatai a 2011/2012. tanévben Némethné Fülöp Terézia oktatási főosztályvezető
Az ELDORADO-projekt szerzői jogi aspektusai
Méltányossági elvek a közoktatásban
Az egyes termékek kiegészítő oltalmára vonatkozó európai közösségi szabályozás (SPC) és annak hazai végrehajtása dr. Kiss Marietta Magyar Szabadalmi Hivatal.
Szerzői jogi útjelzők az analóg és a digitális környezetben
A kutatás-fejlesztési tevékenység minősítése az SZTNH-ban
Európa és a magyar könyvtári jogszabályok Dr. Kenyéri Katalin NEMZETI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG MINISZTÉRIUMA Könyvtári Főosztály INFORMATIO MEDICATA október.
A tudományos munka néhány szerzői jogi vonatkozása
A médiatár jövője a digitalizálás tükrében
Tévedések és hibák a könyvtárközi kölcsönzésben, a külföldi gyakorlat Dr.Szabóné Balogh Clarissa Semmelweis Egyetem Központi Könyvtár.
Szellemi alkotások jogi oltalma
Gazdasági kihívások az egészségiparban; Budapest, január Csatlakozás az Európai Unióhoz: iparjogvédelmi hatások az egészségiparban Ficsor Mihály.
Szerzői jogi útkeresés a digitális környezetben Dr
A kiskorúak védelme a hatósági gyakorlatban dr. Futó Gábor Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiafelügyeleti főosztály szeptember 28.
ELektronikus Dokumentumküldés Országos Rendszere, Adatbázisa és DOkumentumtára TÁMOP B-11/1
Az irodalmi, tudományos művekre vonatkozó internetes szerzői jogi jogsértések dr. Kiss Tibor Debrecen, március 21.
2010. március 03. Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó.
A szerzői jog 2. Takács Béla Felhasznált irodalom Bednay Dezső: Gazdasági és üzleti jog LSI Oktatóközpont Budapest 2002.
Az SNI tanulók státuszhelyzete a jogszabályváltozások tükrében
Transzparencia, információszabadság és közérdekű adatok nyilvánossága Dr. Fazekas Judit Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős helyettes.
2007. május 22. Debrecen Digitalizálás és elektronikus hozzáférés 1 DEA: a Debreceni Egyetem elektronikus Archívuma Karácsony Gyöngyi DE Egyetemi és Nemzeti.
Hozzáférés és szerzői jog - a digitális könyvtári archívumok Dr. Szinger András Artisjus.
A TÖRVÉNYEKBEN ELŐÍRT SZOLGÁLTATÁSOK
Ágazati szakképzés változásai
Csurik Magda Országos Tisztifőorvosi Hivatal
A szellemi tulajdon védelme Alapinformációk március
Földes Ádám A Paksi Atomerőmű és az információszabadság egy fejlődő demokráciában.
10 dolog, amit EDIT-ről tudni kell
dr. Tarr Péter Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
HEFOP/ /2 Szerződéskötési alapismeretek. HEFOP/ /22 Tartalomjegyzék Szerződéskötés folyamata Támogatási szerződés.
A szerzői jog történeti fejlődése Kezdetek
A szerzői jog.
Kié a projekt? Calderoni kerekasztal-beszélgetés március 12. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 1051 Budapest, Dorottya u. 8. Telefon: (06-1) 235.
Álláskeresőként történő nyilvántartás
A MUNKAJOGI JOGFORRÁSOK RENDSZERE
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
ORSZÁGOS KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐFELÜGYELŐSÉG 1 Gábriel Edit Engedélyezési Főosztály január 21. felsőfokú ügyintéző.
Szerzői jog a XXI. században (letöltés, megosztás, biztonság, veszélyek) Horváth Péter ProArt.
 AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM JOGA SZERZŐI JOG. SZELLEMI ALKOTÁSOK JOGA  Szerkezetileg közelítünk a jogviszonyokhoz: milyen tartalmú kapcsolatok alakulnak.
1 Szellemi tulajdonjogok: bevezetés Lendvai Zsófia Budapest,
M UNKAÜGYI KAPCSOLATOK Dr. Fodor T. Gábor ügyvéd Székesfehérvár, május 17.
ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület évi LXXVI. tv (Szjt.)
A közigazgatási eljárás II.
A szellemi tulajdon védelme Hallgatói előadási anyag 2017
Nemzetközi magánjog II.
"Az adatbázisok jogi védelme a gyakorlatban"
AP6 – Elektronikus tananyag-fejlesztés
A MUNKAJOGI JOGFORRÁSOK RENDSZERE
Dr. Lábody Péter Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
Polgári jog I. 2017/18. I. félév Szerzői jog
OKJ vizsgára készülőknek
Dr.Pálos György A szoftver jogi védelme
A statisztikai adatvédelem szabályozása az Európai Unióban
Szerzői jogi reform az Európai Unióban
Előadás másolata:

Szerzői jog a könyvtárakban 2007. május 8. dr. Kabai Eszter

Szerzői jog > szellemi alkotások joga (vagy szellemi tulajdonjog „IP”) jogterülete a polgári jog területén belül Belső tagolódása: Szerzői jog (szűkebb értelemben a szerzői alkotásokhoz fűződő jogi védelem) („művek”) Kapcsolódó jogok Szomszédos jogok Előadóművészek védelme („előadóművészi teljesítmény”) Hangfelvétel-előállítók védelme („hangfelvétel”) Rádió- és televízió szervezetek védelme („műsor”) Filmelőállítók védelme („film”, ill. audiovizuális felvétel) Adatbázis-előállítók védelme („adatbázis”)

Jogszabályok 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról európai irányelvek (ún. InfoSoc Ire. (2001/29/EK – anyagi jogok, kivételek, jogkezelési adatok és hatásos műszaki intézkedések); Adatbázis Ire. (96/9/EK); Szoftver Ire. (91/250/EGK); Bérleti Ire. (92/100/EGK), stb.) nemzetközi egyezmények (Berni Uniós Egyezmény, Római Egyezmény WIPO Szerzői jogi és szomszédos jogi egyezménye (WCT, WPPT))

Szerzői jogi szabályozás modellje Jogosult - műve/teljesítménye védelmi idő személyhez fűződő jogok vagyoni jogok (kizárólagos engedélyezési jogok, díjigények) kivételek (szabad felhasználás) felhasználási engedély -felhasználási szerződés felhasználás felhasználó jogsértés jogkövetkezmények közönség

Vagyoni jogok szerzői vagyoni jogok többszörözés (másolatkészítés bármilyen formában) terjesztés – nyilvános haszonkölcsön /bérbeadás nyilvános előadás (pl. képernyőn, kiállítás) nyilvánossághoz közvetítés / nyilvánosság számára lehívásra történő hozzáférhetővé tétel szomszédos jogi jogosultakat illető vagyoni jogok

Egyéb a jogosultat támogató védelem a hatásos műszaki intézkedés megkerülésével szembeni védelem a jogkezelési adatok védelme (nem vagyoni jogként nevesítettek, de megsértésére a szerzői jogsértés jogkövetkezményeit kell alkalmazni) lehetőség az ún. DRM rendszerek jogi védelmére

Kivételek – ún. szabad felhasználások Indoka: egyensúly (szerzői abszolút jogok – egyéb (alkotmányos) jogok, érdekek érvényesülése) „Szjt. 33. § (1) A szabad felhasználás körében a felhasználás díjtalan, és ahhoz a szerző engedélye nem szükséges. Csak a nyilvánosságra hozott művek használhatók fel szabadon e törvény rendelkezéseinek megfelelően.” Három lépcsős teszt: 1.) pontosan körülhatárolt, kivételes esetre vonatkozik 2.) nem sérelmes a mű rendes felhasználására 3.) indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit

Egyes szabad felhasználási kivételek – könyvtárak I. „35.§ (4) Nyilvános szolgáltatásokat nyújtó könyvtár, iskolai oktatás célját szolgáló [33. § (4) bek.] intézmény, muzeális intézmény, levéltár, valamint kép- és hangarchívum - vállalkozási tevékenységen kívüli - belső intézményi célra a célnak megfelelő módon és mértékben készíthet a műről másolatot, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja, és a) tudományos kutatáshoz szükséges, b) saját példányról archiválásként tudományos célra vagy a nyilvános könyvtári ellátás céljára készül, c) megjelent mű kisebb részéről, illetve újság- vagy folyóirat cikkről készül, vagy d) külön törvény azt kivételes esetben, meghatározott feltételekkel megengedi.” „40. § A szabad felhasználás körében többszörözött példányok - a könyvtárközi kölcsönzés kivételével - nem terjeszthetők a szerző engedélye nélkül.”

Egyes szabad felhasználási kivételek – könyvtárak II. „35.§ (7) Szabad felhasználás a saját műsorának sugárzásához jogszerűen felhasználható műről a rádió- vagy televízió-szervezet által saját eszközeivel készített ideiglenes rögzítés. Ha a sugárzás engedélyezésére kötött szerződés másként nem rendelkezik, e rögzítést a rögzítés elkészítésének időpontjától számított három hónapon belül meg kell semmisíteni, illetve törölni kell. E rögzítések közül azonban azok a - külön törvényben meghatározott - rögzítések, amelyeknek rendkívüli dokumentációs értéke van, közgyűjteménynek minősülő kép-, illetve hangarchívumban korlátlan ideig megőrizhetők.” - NAVA – 2004. évi CXXXVI. törvény

Egyes szabad felhasználási kivételek – könyvtárak III. „38.§ (5) A felhasználásra vonatkozó eltérő megállapodás hiányában a nyilvános szolgáltatásokat nyújtó könyvtárak, iskolai oktatás célját szolgáló [33. § (4) bek.] intézmények, muzeális intézmények, levéltárak, valamint kép- és hangarchívumok gyűjteményeinek részét képező művek az ilyen intézmények helyiségeiben ezzel a céllal üzembe állított számítógépes terminálok képernyőjén tudományos kutatás vagy egyéni tanulás céljára a nyilvánosság egyes tagjai számára szabadon megjeleníthetők, és ennek érdekében - külön jogszabályban meghatározott módon és feltételekkel - a nyilvánosság említett tagjaihoz szabadon közvetíthetők, ideértve a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tételt is, feltéve, hogy az ilyen felhasználás jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja.”

Egyes szabad felhasználási kivételek – könyvtárak IV. 117/2004. (IV.28.) Korm. rendelet

Egyes szabad felhasználási kivételek – könyvtárak V. „39. § A nyilvános szolgáltatásokat nyújtó könyvtárak a mű egyes példányait szabadon haszonkölcsönbe adhatják. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a szoftverre és a számítástechnikai eszközökkel működtetett adatbázisra.”

Egyes szabad felhasználási kivételek – könyvtárak VI. Szabad felhasználás hatásos műszaki intézkedés esetén „95/A. § (1) … a 35. § (4) … bekezdésében … szabályozott szabad felhasználási eset(ek) tekintetében a szabad felhasználás kedvezményezettje követelheti, hogy a jogosult a műszaki intézkedések megkerülésével szemben a 95. § alapján biztosított védelem ellenére tegye lehetővé számára a szabad felhasználást, feltéve, hogy a szabad felhasználás kedvezményezettje a műhöz jogszerűen férhet hozzá. Ha a felek között nem jön létre megállapodás a szabad felhasználás lehetővé tételének feltételeiről, a felek bármelyike kezdeményezheti a 105/A. § alapján történő eljárást.” - Nem alkalmazható, ha a mű szerződés alapján lehívásra történő hozzáférhetővé tétel körében érhető el.

Egyes szabad felhasználási kivételek – könyvtárak VII. Szabad felhasználás hatásos műszaki intézkedés esetén 105/A. § szerinti eljárás : Egyeztető Testület (a Magyar Szabadalmi Hivatal mellet működő Szerzői Jogi Szakértő Testület keretében) – megállapodás? Fővárosi Bíróság

Egyes szabad felhasználási kivételek – magáncélú másolatkészítés, iskolai oktatási célú másolatkészítés I. „35. § (1) Természetes személy magáncélra a műről másolatot készíthet, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. E rendelkezés nem vonatkozik az építészeti műre, a műszaki létesítményre, a szoftverre és a számítástechnikai eszközzel működtetett adatbázisra, valamint a mű nyilvános előadásának kép- vagy hanghordozóra való rögzítésére. Kotta reprográfiával [21. § (1) bek.] magáncélra és a (4) bekezdés b)-d) pontjában szabályozott esetekben sem többszörözhető.” „35.§ (5) Könyvként kiadott mű egyes részei, valamint újság- és folyóiratcikkek az iskolai oktatás céljára egy-egy iskolai osztály létszámának megfelelő, illetve a köz- és felsőoktatási vizsgákhoz szükséges példányszámban többszörözhetők.”

Egyes szabad felhasználási kivételek – magáncélú másolatkészítés, iskolai oktatási célú másolatkészítés II. „35. § (2) Teljes könyv, továbbá a folyóirat vagy a napilap egésze magáncélra is csak kézírással vagy írógéppel másolható. (3) Nem minősül szabad felhasználásnak - függetlenül attól, hogy magáncélra történik-e -, ha a műről más személlyel készíttetnek másolatot számítógépen, illetve elektronikus adathordozóra.”

A kapcsolódó jogi adatbázis védelem adatbázis fogalma jogosultja vagyoni jogok – kimásolás és újrahasznosítás kivételek: Nem alkalmazhatóak a szerzői és szomszédos jogokra engedett kivételek. „84/C. § (1) Magáncélra bárki kimásolhatja az adatbázis tartalmának jelentős részét is, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. E rendelkezés nem vonatkozik a számítástechnikai eszközökkel működtetett adatbázisra. (2) A forrás megjelölésével iskolai oktatás vagy tudományos kutatás céljára - a célnak megfelelő módon és mértékig - az adatbázis tartalmának jelentős része is kimásolható, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja.”

i2010: Digitális Könyvtár Európai Bizottság közleménye 2005. szeptember 30. legutóbbi fejlemény: „Report on Digital Preservation, Orphan works and Out-of-Print Works, Selected Implementation Issues” 2007. április 18. Szakértői csoport javaslata az Európai Digitális Könyvtár működtetéséhez szükséges egyes szerzői jogi kérdésekről.

Kérdések, észrevételek: ekabai@artisjus.com