Belső Piaci Információs Rendszer - IMI

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A hatályos és a január 1-jén hatályba lépő közbeszerzési szabályozás
Advertisements

EMCS RENDSZER JOGSZABÁLYI HÁTTERE
Gyermekvédelmi igazgatás – gyámügyi ismeretek
A 17/2010. (III. 4.) FVM rendelet a családi gazdálkodók által igénybe vehető átmeneti állami támogatásról Szeged, március 31.
A JOGHARMONIZÁCIÓ. Az államok konszenzusa alapján elfogadott, szerződéses és szokásjogi magatartási normák összessége, amelyek a nemzetközi jogalanyok:
2013. Szeptember 3. Szekeres Balázs Informatikai biztonsági igazgató
Felsőfokú egészségügyi oklevelek elismerése
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
A komplex felülvizsgálatok és a fogyatékos emberek foglalkozási rehabilitációját megvalósító intézményrendszer működésének tapasztalatai,  a megváltozott.
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
Pelech Dávid Budapest Duna Kontakt Pont
ENVI-ART Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
NAPII. - mikrogazdaság Jobbágy Valér GKM. Iránymutatások - mikrogazdaság Tudással és innovációval a növekedésért 7. A K+F célú beruházások növelése és.
Helyi termék értékesítés adózási tanácsadása – műhelymunka őstermelők, kistermelők, kézművesek, agroturisztikai szolgáltatók, és civil szervezetek részére.
1 Kormányszóvivői tájékoztató március 31. Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázis (emma)
Az elektronikus építési napló (e-napló)
Baranya Megyei Önkormányzat
Europe Direct Tájékoztató Központ Budapest ELTE Rektori Hivatal Pályázati és Innovációs Központ ELTE Innovációs nap 2013.
Dr. Mészáros Gábor október 20. A szakmai képesítések elismeréséről szóló 2005/36 EK irányelv Dr. Mészáros Gábor október 20. Magyar Ekvivalencia.
Dr. Bujdosó András Imre főosztályvezető
NAV ÁNTSZ OMMF Fogyasztóvédelem Jogszabályfigyelés
FÜGGETLEN KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI
A Ket. módosításaival kapcsolatos jogalkalmazási tapasztalatok
Előadó: Dr. habil. Lakatos László ny. okl. mk. vezérőrnagy
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
A kormányhivatalok és a kormányablakok
Pest Megyei Közigazgatási Hivatal
Önkormányzati hivatalok jogszabályból eredő elektronikus közzétételi kötelezettségei és azok megoldása Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek.
Az európai közösségi jog általános rendszere szerinti elismerés Oktatási Hivatal Magyar Ekvivalencia és Információs Központ Budapest, november 10.
Pedagógus oklevelek elismerése
Veszélyes üzemek kritikus infrastruktúra védelmi aspektusai
Határon átnyúló vitarendezés. Bevezetés határon átnyúló viták nehézségei különböző nyelv jogismeret hiánya, fogyasztói jogvitákban különösen.
2010. március 03. Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó.
Aktualitások, változások, újdonságok az agrár-szakképzésben Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VIDÉKFEJLESZTÉSI, KÉPZÉSI ÉS SZAKTANÁCSADÁSI.
Munkahelyi egészség és biztonság
Transzparencia, információszabadság és közérdekű adatok nyilvánossága Dr. Fazekas Judit Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős helyettes.
Vasútszabályozási Osztály
Ágazati szakképzés változásai
Európai Menekültügyi Alap évi allokációja SZAKMAI RÉSZ Pályázható célkitűzések és tevékenységek Célcsoportok Változások A pályázók tájékoztatása,
Megpályázható tevékenységek BM/ /2012. sz. nyílt pályázati felhívás alapján Európai Integrációs Alap.
Adathozzáférési, illetve adatszolgáltatási, valamint díjmentességi igény felmérése az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ illetve az Országos.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
ÜNNEPÉLYES MEGYEI TANÉVNYITÓ
A rendészet szervei.
NAK, Szakképzési Igazgatóság
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
A nemzeti eljárásrend szabályozása -uniós kitekintés
EKOP projektek jelene és jövője
Borsod – Abaúj – Zemplén Megyei Kormányhivatal
-1- Együttműködés, veszélyes üzemek – iparfelügyeleti tevékenység Országos Rendőr-főkapitányság, megyei (fővárosi) Rendőr-főkapitányságai és helyi Rendőr-kapitányságai.
A szakfordítói és tolmácsolási tevékenység jogi szabályozása és felülvizsgálatának lehetséges irányai Dr. Németh Szabolcs Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium.
Magyar Ekvivalencia és Információs Központ
Az építésfelügyeleti feladatok alakulása - fokozott elvárások
Megpályázható tevékenységek BM/9674-2/2011. sz. nyílt pályázati felhívás alapján Európai Integrációs Alap dr. Gyöngy Anna BM EUEFO.
2014. november Rendek Tímea
SZEREPLŐK ÉS FELELŐSSÉGEK A SZAKKÉPZÉSI RENDSZERBEN MÁV KONFERENCIA
A vasúti továbbképzések lehetőségei a hazai és a nemzetközi elvárások változása kapcsán Előadó: Dr. Vincze Árpád főtanácsos Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.
Szakképzési hozzájárulás szabályainak évközi változásai, valamint a től hatályos módosulások.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
Bizonyítványok és oklevelek elismerése Magyarországon és külföldön, elsősorban az Európai Unióban Oktatási Hivatal Magyar Ekvivalencia és Információs Központ.
A szolgáltatási irányelv alkalmazásából nyíló lehetőségek a kkv-k számára A gazdasági élet stratégiái június 28. Külügyminisztérium.
Fényreklámgyártó szakma hivatalos szakképzési lehetőségei Csányi Róbert NSZFH
A jegyző szakhatósági közreműködése az útügyi, bányafelügyeleti és műszaki biztonsági engedélyezési eljárásokban Gida Attila főosztályvezető-helyettes.
Dr. Bói Loránd Üzletágvezető KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Közlekedéstudományi Üzletág Közszolgáltatások pályáztatási rendszere a közúti.
Az állami támogatások versenyszempontú ellenőrzése Magyarországon
Társadalmi Párbeszéd Osztály: ágazati párbeszéd bizottságok (ÁPB)
Oktatási Hivatal Magyar Ekvivalencia és Információs Központ
Tájékoztatás a évi Országos Statisztikai Adatfelvételi Programba tartozó elsődleges és másodlagos adatforrásokról az Országos Statisztikai Tanács.
Tájékoztatás a évi Országos Statisztikai Adatfelvételi Programba tartozó elsődleges és másodlagos adatforrásokról az Országos Statisztikai Tanács.
eddigi tapasztalatainak ismertetése és a tanulságok
Előadás másolata:

Belső Piaci Információs Rendszer - IMI Hatóságok közötti együttműködés az Európai Unióban – a Belső Piaci Információs Rendszer elmélete és gyakorlata Békés Megyei Kormányhivatal jegyzői értekezlete Budapest, 2013. május 3. péntek

Belső Piaci Információs Rendszer - IMI Mit takar a Belső Piaci Információs Rendszer? Mi az az IMI? Az IMI jogszabályi háttere, alkalmazási köre, struktúrája A szolgáltatási modul - a szolgáltatások szabad áramlása, a szolgáltatási irányelv, mint az IMI szolgáltatási moduljának jogalapja A szolgáltatási modul gyakorlata – a jegyzői tevékenység szempontjából relevanciával bíró kérdések Kérdések

I. Belső Piaci Információs Rendszer -IMI Nemzetközi jogsegély – viszonossági alap A Belső Piaci Információs Rendszer (IMI) az Európai Bizottság által üzemeltetett internetalapú felület, központosított kommunikációs mechanizmus, amelynek célja a határon átnyúló információcsere és kölcsönös segítségnyújtás egyszerűsítése

II. Jogszabályi háttér 1024/2012/EU rendelet – IMI rendelet – 2012. december 4-én lépett hatályba – közvetlenül hatályos és alkalmazandó Klasszikus értelemben vett átültetésre nincs szükség, azonban bizonyos jogszabályok módosítása folyik a technikai adaptáció érdekében (az IMI-ben szereplő hatóságok feladat- és hatáskörét, illetve egyéb, az IMI-rendszer gyakorlati alkalmazásához szükséges – az IMI rendeletben nem szabályozott – kérdéseket rögzít.) szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvényt (Szolgtv.) a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvényt (Etv.) Hatályát veszti a Belső Piaci Információs Rendszer hazai működésének és az abban való részvételnek a szabályairól szóló 342/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet, valamint a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti bejelentési kötelezettség teljesítéséről 341/2009. (XII. 30.) Korm. Rendelet – helyette egy kormányrendelet lesz.

II. Az IMI alkalmazási köre Szolgáltatási irányelv Szakképesítések elismeréséről szóló irányelv Munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv SOLVIT - on-line problémamegoldó hálózat, melyben a tagállamok közösen dolgoznak a belső piaci jogszabályok helytelen hatósági alkalmazásából fakadó problémák pragmatikus megoldásán Pillanatnyilag: Eurókészpénz szállításáról szóló irányelv Betegjogokról szóló irányelv Szolgáltatási irányelv és az elektronikus kereskedelemről szóló irányelvvel kapcsolatos értesítések illetve bejelentések intézése További kiterjesztése folyik:

II. Az IMI struktúrája NIMIC – nemzeti IMI koordinátor – Külügyminisztérium DIMIC – delegált IMI koordinátor - Minisztériumok (különböző ágazatokért felelősek – 10 különböző ágazat) Kormányhivatalokért felelős DIMIC – Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Dr. Horváth Tamás – tamas.horvath@kim.gov.hu Illetékes hatóságok – pl. Kormányhivatalok

III. A szolgáltatási modul – szolgáltatások szabad áramlása Egységes belső piac áruk, szolgáltatások, személyek, tőke szabad áramlása Elsődleges jog: EUMSZ 56. cikk – szolgáltatásnyújtás szabadsága Másodlagos jog: belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv Magyarországon átültette: a 2009. évi LXXVI. Törvény a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól

III. A szolgáltatási modul – a szolgáltatási irányelv, Szolgtv. Ipari jellegű tevékenység Kereskedelmi jellegű tevékenység Kézműipari jellegű tevékenység Szabadfoglalkozásúként végzett tevékenység Szolgáltatás: általános érdekű nem gazdasági szolgáltatások, pénzügyi szolgáltatások, hírközlési szolgáltatások, közlekedési szolgáltatások , egészségügyi szolgáltatások, szerencsejátékok, közhatalom gyakorlásához kapcsolódó szolgáltatások stb. Szolgáltatási irányelv negatív hatály (példálózó)

III. A szolgáltatási modul – a szolgáltatási irányelv, Szolgtv. A szolgáltatási irányelv hatálya alá tartozó szolgáltatások az EU GDP-nek a 70%-át lefedi. – a jó kommunikáció elengedhetetlen Kereskedelmi szolgáltatások Szabályozott szakmák Építőipari szolgáltatások Üzleti szolgáltatások (tanácsadás stb.) Turizmus, szálláshely szolgáltatás Éttermi szolgáltatások, catering Oktatás, tréningek Ingatlan szolgáltatások Milyen szolgáltatások fordulhatnak elő?

III. A szolgáltatási modul – igazgatási együttműködési kötelezettség Szolgáltatási irányelv VI. fejezet – hatékony kommunikáció érdekében igazgatási együttműködési kötelezettség a tagállamok egymásnak kölcsönös segítséget nyújtanak, és a hatékony együttműködés érdekében intézkedéseket hoznak a szolgáltatók és az általuk nyújtott szolgáltatások felügyeletének biztosítására 1. A szolgáltatási irányelv hatálya alá eső szolgáltatás 2. A szolgáltatásnyújtó valamely EU illetve EGT államban letelepedett (3. államok tekintetében nincs ilyen jellegű kötelezettség)

VI. A szolgáltatási modul gyakorlata   Szolgáltatási modul Kereskedelemi Szolgáltatáso-kért felelős DIMIC NGM Pénzügye-kért felelős DIMIC Munkaügyi és Fogyasztóvédelmi DIMIC Építésügyért és Polgári Védelemért felelős DIMIC BM Hálózati Iparágakért felelős DIMIC NFM Oktatási Kulturális és Szociális Ügyekért felelős DIMIC EMMI Egészség-ügyért felelős DIMIC Mezőgazdasági és Környezetvédelmi DIMIC VM Közigazgatási és Igazság-ügyi DIMIC KIM Kormányhivatalokért felelős DIMIC Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal Magyar Mérnöki Kamara Magyar Energia Hivatal EMMI Kulturális Ügyfélszolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatal OKTVF Magyar Ügyvédi Kamara 20 kormányhivatal Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Számviteli és Szakképzési Főosztály Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség Magyar Építész Kamara Országos Atomenergia Hivatal Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal ÁNTSZ Pest/ Közép-Magyarország Magyar Állatorvosi Kamara Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Könyvvizsgálói Kamara NFSZ Foglalkoztatási Hivatal Budapesti Építész Kamara Nemzeti Közlekedési Hatóság GYEMSZI VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet Magyar Szabadalmi Kamara (PSZÁF – független) Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs nonprofit Kht. Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Országos Kémiai Biztonsági Intézet Földmérési és Távértékelési Intézet KIM Céginformációs Szolgálat BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Közbeszerzési Tanács NEFMI ESZTT Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal Közigazgatási és Elektronikus Szolgáltatások Központi Hivatala ORFK (Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság – független ) Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Személy, Vagyonvédelmi, Magánnyomozói Kamara

IV. A szolgáltatási modul gyakorlata Szálláshely szolgáltatás Tartós szálláshasználati szolgáltatás Fürdőhely üzemeltetés Telephelyszolgáltatás Kereskedelmin szolgáltatás (vásár stb.) Egyebek A jegyzőket érintő tevékenységi körök Mivel kapcsolatban érkezhet kérdés az IMI-ben:

IV. A szolgáltatási modul gyakorlata Kérdés jellege – jogosult –e az adott szolgáltatásnyújtó az Ön tagállamában az adott szolgáltatás nyújtására? Kérdéssor mely a rendszerben kiválasztható Szabad szöveg is megadható Az IMI honlapján elérhető oktató anyagok/használati utasítás: http://ec.europa.eu/internal_market/imi-net/index_hu.html Önmagyarázó rendszer Anyanyelven elérhető minden – IMI-n belül fordítóprogram

IV. A szolgáltatási modul gyakorlata   Az IMI-nek köszönhetően a kommunikáció lényegesen könnyebbé vált, mert saját nyelvünkön tehetünk fel kérdéseket, a többi hatóság felhasználói pedig saját nyelvükön olvashatják a kérést. Az együttműködés sokkal szorosabb, mint korábban volt.  Dr. Zsigmond András Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal  Az IMI műszaki kivitelezése nagyon jó, a rendszert a felhasználók ösztönösen rendkívül könnyen tudják kezelni. A honlapon elérhető oktatóanyagok és egyéb dokumentumok a személyes részvételen alapuló képzéssel együtt megfelelő mértékben elősegítik az IMI megismerését.  Egy németországi IMI-felhasználó Nekem nagyon tetszik a rendszer, leginkább maga a rendszer adta lehetőségek érdekelnek. Azt mondanom sem kell, hogy minden egyes információcsere azzal a jó érzéssel tölt el, hogy egy bizonyos ügyben a rendszeren keresztül Európával tudunk kommunikálni. Jó lenne, ha a jövőben egyre fokozottabban előtérbe kerülne az IMI, és megszaporodnának az intenzívebb és aktív megkeresések.  Katalin Kelemen Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal

V. Kérdések

dr. Szabó Márta, marta.szabo@mfa.gov.hu Köszönöm a figyelmet! dr. Szabó Márta, marta.szabo@mfa.gov.hu Külügyminisztérium 1027, Bem rakpart 47.